×

Europass: útlevél a képzettségről

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 94. számában (2005. december 15.)
Bár az elmúlt hónapokban Magyarországon is megkezdődött az Europass – az Európai Unióban elfogadott egységes szakmai útlevél – bevezetésének előkészítése, azonban széles körű elterjedéséhez jó néhány évre, egyes szakértők szerint akár egy évtizedre is szükség lehet. A Nemzeti Europass Központ feladatait ellátó Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. jelenlegi legfőbb célja e dokumentum népszerűsítése a fiatalok, az oktatási intézmények és a munkaadók körében, illetve megkezdték az érintett intézmények ellátását a szükséges szoftverekkel.

Az Oktatási Minisztérium (OM) 2004. július 14-én döntött arról, hogy az Educatio Kht. látja el a Nemzeti Europass Központ feladatait. A teendők sorában most a legelső a megfelelő promóció annak érdekében, hogy e dokumentumot minél szélesebb körben megismertessék – tájékoztatott Kerekes Gábor igazgató. E munka 2005 szeptemberében egy nyitókonferenciával kezdődött s reklámkampányokkal, különféle vidéki és fővárosi rendezvényekkel folytatódik, amelyek keretében szintén az Europass a központi téma. Akht. e munkát a 2006-os évben is intenzíven folytatja, hiszen a tapasztalatok szerint a tájékoztatásra szükség van.

Uniós egységesítés

Kerekes Gábor elmondta, az Europass – amelyhez ingyenesen lehet hozzájutni – öt elemből áll. Ezek az önéletrajz, a nyelvtanulási napló, a mobilitási igazolvány, az oklevélmelléklet és a bizonyítványkiegészítő. Bár ezen igazolások már korábban is léteztek valamilyen formában, nem voltak tartalmilag összehangolva, s nem voltak egységesítve az EU-n belül.

Az igazolások közül - amelyek az EU bármely hivatalos nyelvén kiállíthatók, ám praktikus annak az országnak a nyelvén elkészíteni, ahol az illető állást keres – kettő olyan van, amelyet a hallgató saját maga, saját felelősségére készít el. Ez az önéletrajz és a nyelvtanulási napló. Az előbbinek a szokásos személyes adatok mellett az egyén készségeit, képességeit is tartalmaznia kell. Ennek megfelelően nyilatkozni kell – mások mellett – az olvasás, illetve a hallás utáni szövegértés készségéről, a szervezési készségről, valamint a számítógépes ismeretekről is. Anyelvtanulási naplóban az idegen nyelv(ek) ismeretéről kell nyilatkozni.

A másik három iratot az az oktatási intézmény adja ki, ahol a hallgató tanult, diplomát, szakképesítést szerzett. E dokumentumok közül az egyik az oklevélmelléklet, amely a felsőoktatási intézménynél szerezhető be, s a diploma kiegészítéseként szolgál. Részletesen tartalmazza, hogy ki milyen tantárgyakat tanult s milyen képesítéseket szerzett a tanulmányai során. Ehhez hasonló dokumentum korábban is létezett az EU-ban, illetve még ma is van. Az újabb változat tartalma nem fog módosulni, csupán a formátum lesz egységes.

 

Mobilitási terv az EU-ban

Az Európai Unióban nem új gondolat a képesítések és a szakmai alkalmasság átláthatóságának megteremtése, ennek szükségessége már az egész életen átívelő tanulás, a foglalkoztatást elősegítő mobilitás gondolatával egy időben felvetődött.

Az Európa Tanács 2000 decemberében, Nizzában hagyta jóvá azt a mobilitási tervet, amely alapja lett az Europass megszületésének. Ezt követően 2004. december 15-én született meg az az – Európai Parlament és az Európa Tanács által meghozott – határozat, amely megteremtette e szakmai útlevél gyakorlati megvalósításának lehetőségét. Ezek szerint a minőségi információ meghatározó abban, hogy a képesítéseket és a szakmai alkalmasságot hatékonyabban át lehessen tekinteni, össze lehessen hasonlítani.

Ugyanakkor – a határozat szerint – az Europass lehetőségét nemcsak az Unióban, de az Európai Gazdasági Térség és a Közösségen kívüli országok, valamint az EU-tagjelölt államok számára is szavatolni kell, s a rendszert a harmadik országok EU-ban lakóhellyel rendelkező állampolgáraira is ki kell terjeszteni. A határozat kimondja, hogy minden érintett országnak létre kell hoznia a Nemzeti Europass Központot, amely a dokumentummal kapcsolatos feladatokat koordinálja. Ugyancsak létrejön a Nemzeti Europass Központok Európai Hálózata, amelynek tevékenységét az Európai Bizottság koordinálja.

Ennek alapján Europass Központok létesültek Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, a Cseh Köztársaságban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Izlandon, Írországban, Lengyelországban, Lettországban, Liechtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Magyarországon, Máltán, Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában és Szlovéniában.

Külföldi gyakorlat

A következő "papír" a bizonyítványkiegészítő, amely arról ad tájékoztatást, hogy az adott országban az egyes szakképesítések milyen tényleges ismeretekkel társulnak s milyen tudást feltételeznek. E dokumentumból – amelyet az illetékes szakképző intézmény állít ki – derül ki például, hogy a fodrász, a kőműves vagy a festő-mázoló milyen szakmai ismereteket szerzett tanulmányai során. Ezt mindenki megkapja, aki az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő bármely mesterséget elsajátítja. A tartalom szakmai egységesítését a Nemzeti Szakképzési Intézet dolgozza ki.

A dokumentumcsomag ötödik eleme – felsőoktatási intézményekben végzettek számára – a mobilitási igazolvány, amely kiállításához külföldi szakmai gyakorlat igazolására van szükség. Ehhez a hallgatónak részt kell vennie külföldi szakmai gyakorlaton. Kerekes Gábor felhívta rá a figyelmet: ez utóbbi feltétele, hogy az adott felsőoktatási intézménynek megállapodása legyen valamely külföldi partner egyetemmel, főiskolával, amelynek keretében a hallgatók gyakorlatra mehetnek. A megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a fogadó intézményben a hallgató mentor közreműködésével végzi a gyakorlatot.

Az Europass bevezetéséhez a törvényi háttér megvan, hiszen a felsőoktatási törvény kötelezővé teszi e dokumentum kiadását. Igaz, igénylése önkéntes.

A gyakorlati megvalósítás részeként a Nemzeti Europass Központ ez év októberétől megkezdte az intézmények informálását, illetve ellátását azokkal a szoftverekkel, amelyek szükségesek az iratok elkészítéséhez. Kerekes Gábor a kezdeti tapasztalatok alapján úgy látja, az intézmények még nincsenek felkészülve az iratok elkészítésére, s a hallgatók sem kérik tömegesen. Sőt, az Europass honlapjáról tudható, hogy számos intézményben azok a dolgozók sem ismerik még e dokumentumot, akiknek feladatuk lenne kiadásuk. Nehézség továbbá, hogy az intézmények az egyes tantárgyak tartalmáról nem rendelkeznek egységes adatbázissal, illetve sok helyütt okoz gondot, hogy ahol ez már elkészült magyarul, angolul még nincs meg.

Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, az azonban tudható, hogy eddig főként a felsőoktatásban igényeltek néhány száz Europass-dokumentumot. Pozitív példa viszont akad. A Magyar Biztonsági Vállalkozások Munkaadói Szövetsége – a tagok Nagy-Britanniában történő munkavégzése céljából – saját, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzést szervez. Természetesen a hallgatóknak – az elsajátított tudás igazolására – szükségük van az Europass-csomagra.

Kerekes Gábor szerint főként itt jelenthet gyors előrelépést, hogy már több hónapja van honlapjuk (www.europass.hu). Az eddigi adatok szerint ezt 20-25 ezren látogatták meg. Az oldalon számos hasznos információ található, s az adatlapok is letölthetők. Emellett azonban papír alapú dokumentum is lesz.

Az Europass – a külföldi használat mellett – magyar viszonyok között is szükséges lehet a munka világában: egyfelől a külföldről érkező munkavállalóknak, illetve a honi álláskeresőknek.

Hazai használat

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségénél (MGYOSZ) úgy látják, a dokumentum hasznos, mert a cégeket – a szakemberek kiválasztásakor – hozzásegítheti a jobb döntésekhez. Jóllehet, az Ipartestületek Országos Szövetségénél (IPOSZ) is jelentősnek tartják az Europasst, Solti Gábor nemzetközi ügyekért felelős alelnök úgy véli: a szakmai kompetenciák összevetése – az eltérő rendszerek és a gazdasági érdekek miatt – nehéz lesz. Amíg például Magyarországon egy mesterkurzus 200 óra, addig ugyanez Németországban kettőezer. Vélhetően a németek nem is fogják elismerni a magyar mestervizsgát – vélekedett.

E probléma áthidalására célszerű lenne a szakmai szervezetek közötti együttműködés, illetve éppen ezért ennek felértékelődése is várható. Solti Gábor jó példaként említette az Országos Fémipari Ipartestületet, amelynek szoros kapcsolata van az Európai Fémipari Szövetséggel. Ennek már csak azért is kitüntetett jelentősége van, mert az európai szintű szakmai szervezet korábban már létrehozott egy, az Europasshoz hasonló, szakmai útlevelet, amely a magyar szakembereknek is hasznos.

 

Eltűnhet az egyéniség

Az Europass bevezetése jelentős lépés – vélekedik Hadi László, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke -, de ahhoz, hogy rendeltetése szerint működjön, legalább egy évtizedre lesz szükség. A szakember úgy véli, ezt támasztja alá az úgynevezett amerikai típusú önéletrajz tapasztalata is, amelynek általánossá válásához 10-15 évre volt szükség, azonban az idősebb korosztályokban még ma sem általános. Hadi László szerint az Europass szándéka nemes, a gyakorlati megvalósítás azonban nehéz lesz.

Az elterjedés egyik nagy akadálya, hogy az Europass egyes részeinek korrekt kitöltése túlságosan bonyolult s riasztó még annak is, akiben megvan a nyitottság az új dolgok iránt. Ezért nagyon fontos lenne, hogy aki első alkalommal készíti el a "csomagot", megfelelő segítséget kapjon. Később aztán ennek frissítése, kiegészítése már jóval könnyebb. E témát praktikus lenne beemelni az iskolai oktatásba, s így a felnövekvő korosztályok már automatikusan használnák, terjesztenék és népszerűsítenék e dokumentumot.

A kitöltés legkritikusabb pontja a nyelvtudás és a szakmai tapasztalat meghatározása. Előbbi objektív meghatározását egyfelől nehezíti, hogy mindenki saját magát minősíti, másfelől pedig nagyon elszaporodtak a különféle nyelviskolák, azonban nem lehet tudni, hogy az ott szerzett tudás mit ér. Köztudottan számos olyan képzőhely létezik, amely nem akkreditált intézmény. Hasonló nehézségekkel kell szembenézni a szakmai tapasztalat meghatározásakor is, hiszen ebben is sok a szubjektivitás.

Munkaadói szempontból értékelve az Europasst, Hadi László kifejtette: bár a cégek fontos információkat kapnak, azonban a szakmai útlevél nem számol az egyes államok, országcsoportok sajátos kultúrájával s ennek következtében a különféle értelmezésekkel. Ugyanakkor komoly veszély az Europass standardizálási szándéka, ugyanis – mivel megfelelő informatikai alapon működik – fennáll az "elgépiesedés" veszélye. Azaz eltűnhet az egyéniség.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem