×

Brüsszel előtt a foglalkoztatási akcióterv

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. október 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 80. számában (2004. október 15.)
Az Európai Unió foglalkoztatási irányelveihez igazodó, október elsejéig Brüsszelbe elküldött Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv kiemelkedő jelentőségű a munka világának kiegyensúlyozott fejlődése szempontjából – állítják egybehangzóan a kormányzat és a szociális partnerek képviselői. A dokumentum szerint Magyarországnak arra kell törekednie, hogy a foglalkoztatási ráta 2006-ra elérje az 59, 2010-re pedig a 63 százalékot. A munkaügyi kormányzat álláspontja szerint reálisak e célok, bár Magyarország lemaradása jelentős. A célkitűzésekkel egyetértve a szakszervezetek úgy vélik, hogy a foglalkoztatottság javítása csakis társadalmi összefogással lehetséges. A munkaadók arra hívják fel a figyelmet, hogy akkor vállalhatnak nagyobb szerepet az álláshelyek védelmében, ha közterheik mérséklődnek.

Évente negyvenezerrel több foglalkoztatott

Az akcióprogramot a foglalkoztatásban érintett tárcák közreműködésével a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) szakértői dolgozták ki – mondja Tóth László, az FMM stratégiai főosztályvezetője.

Az akciótervben külön-külön fejezet foglalkozik a tartós munkanélküliség megelőzésével, az inaktívak foglalkoztatásának segítésével, illetve a munkahelyteremtés különféle módozataival, különös tekintettel a vállalkozásokra, a munkaerő-piaci mobilitásra, valamint az egész életen átívelő tanulásra. A program kitér – a többi között – a munkaerő-kínálat és -kereslet összefüggéseire, az idősebbek foglalkoztatási problémáira, a különböző társadalmi rétegek munkaerő-piaci esélyegyenlőségére, a foglalkoztatás regionális különbségeire és a feketemunka elleni küzdelem eszközeire.

A foglalkoztatási szintet illetően az Európai Foglalkoztatási Stratégiában meghatározott célokhoz képest Magyarország lemaradása jelentős. Az Unió átlagában 2005-ig a 67, 2010-ig a 70 százalékos, azaz gyakorlatilag a teljes foglalkoztatási szint elérése a cél, míg a hazai ráta jelenleg 57 százalék. Ezért Magyarországnak arra kell törekednie, hogy ez utóbbi 2006-ra elérje az 59, 2010-re a 63 százalékot. Ebből következően évente átlagosan 1 százalékkal, azaz legalább 40 ezer fővel kell növekednie a foglalkoztatottak számának.

Lezajlott a terv társadalmi vitája, a témát a többi között az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), valamint a testület munkaerő-piaci bizottsága is napirendjére tűzte, s tekintélyes, gyakorlati szakemberek mondtak véleményt, terjesztettek elő javaslatokat. Az akcióterv konkrét számai nem változtak a viták során.

Tóth László szerint a tényszámok a jelen feltételek között optimálisnak mondhatók, némileg meg is haladják a Brüsszelbe már eljuttatott úgynevezett konvergenciadokumentumok adatait. Alacsonyabbra nem lehetett tervezni, mert az ütem így is szerényebb az uniós irányelvek által megszabottnál és a többi tagország üteménél is. Hazánk a támogatott foglalkoztatásra például a GDP egy-másfél százalékát fordítja, míg e mutató egy átlagosan fejlett uniós országban három százalék.

A fő célokra számos feladat épül. A tíz, minden tagországra érvényes irányelv közül nem célszerű csupán néhányat kiemelni, érdemes azonban felfigyelni arra, hogy a magyarországi munkaerő-piaci folyamatok számos sajátosságot mutatnak. Ezekre az Európai Tanács külön is felhívta hazánk figyelmét, és Magyarországnak szóló ajánlásokat fogalmazott meg.

Az alacsony, 57 százalékos foglalkoztatási szint például kismértékű, 5,9 százalékos munkanélküliséggel párosul, míg másutt a két mutató fordított arányban mozog. Ez különböző következtetésekre adhat okot, nem utolsósorban például arra, hogy hazai viszonylatban számottevő a feketemunka mértéke. Ezt igazolják a munkaügyi tárca vizsgálatai is. Adóhatósági, társadalombiztosítási és KSH-adatok alapján végeztettek becsléseket erre vonatkozóan, és kiderült, hogy hazánkban a mintegy 4 millió foglalkoztatottal szemben csak 3,5 millió adózó található. És ebben a mintegy 800 ezer minimálbéres is benne foglaltatik. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy az uniós átlaghoz viszonyítva Magyarországon alacsony az idősek, a férfiak és a nők foglalkoztatottsága is, bár utóbbiak esetében kisebb a lemaradás.

A vállalkozók terheik enyhítését várják

A foglalkoztatottság bővítésének az akciótervben rögzített céljaival a munkaadók is egyetértenek, Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke szerint azonban az odavezető főbb utak, eszközök megválasztásában hangsúlybeli eltérések találhatók. Miközben eddig a foglalkoztatás ösztönzésében a kormányzati politika előterében – különösen a hátrányos helyzetű megyékben – a többmilliárdos beruházók, a kétszáz fő fölött foglalkoztatók álltak, újra és újra felmerül a kérdés, hogy az egyedül vagy az egy-két alkalmazottal dolgozó mikro- és kisvállalkozók – amelyek több mint egymillió munkahelyet adnak – képesek-e gazdaságilag kellően fejlődni, foglalkoztatást bővíteni.

A munkaadói érdekképviseletek nyugtázzák, hogy a munkahelyteremtő beruházások támogatása, a munkanélküliek és a pályakezdők foglalkoztatása, képzése érdekében az utóbbi időben megfelelő intézkedések születtek. Ugyanakkor a közterhek további mérséklése, a vállalkozások adminisztrációjának csökkentése változatlanul időszerű. Szűcs György úgy véli: bár – érthetően és joggal – gyakran kong vészharang egy-egy multinacionális cég néhány száz fős leépítése nyomán, ám azt még mindig szinte természetesen fogadja a közvélemény, ha több ezer kisvállalkozó csődbe jut. Baj van és lesz, ha ez a szemlélet így marad.

A teljesebb képhez hozzátartozik, hogy a statisztikák új vállalkozások létrejöttéről is tanúskodnak – teszi hozzá az elnök. Ez azt bizonyítja, hogy a magyar ember kreatív, áldozatra is képes, ha annak értelme van. E kreativitást támogatandó az IPOSZ már korábban javasolta az 1990 áprilisa óta érvényben lévő egyéni vállalkozói törvény áttekintését.

Az IPOSZ elnöke szerint tudomásul kellene végre venni, hogy a gazdaság jelentős mértékben a mikro- és a kisvállalkozásokra alapozódik. Tény, hogy a GDP 50 százalékát a multinacionális vállalatok adják, ám legalább ugyanazzal a gondossággal kellene foglalkozni a másik 50 százalék nagy részét előállító szervezetekkel is. Annál is inkább, mert utóbbi gazdálkodók döntően belföldi, ezen belül is lakossági megrendelésekből tartják fenn magukat.

Szűcs György úgy véli: ha a vállalkozók gondjai nem enyhülnek, akkor bizony – emiatt is – megmarad a mai foglalkoztatási arány. Ha a munkahelyteremtésében az állam szerepe korlátozott, miközben a gazdaságé nagyobb, akkor a célhoz vezető lehetőségeknek határozottabban kellene megjelenniük az akciótervben és a hozzá kapcsolódó intézkedési tervekben is.

A foglalkoztatás erkölcsi kérdés is

Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke nem először szembesül nemzeti foglalkoztatáspolitikai akciótervvel.

A munkavállalói szervezetek képviseletében rendszeresen közreműködik abban a testületben – az Európai Szakszervezeti Szövetség Foglalkoztatási Bizottságában -, amely ezt a témát uniós szinten értékeli, ekképpen az akciótervek hasznosságáról személyes tapasztalatai vannak. A foglalkoztatás az MSZOSZ számára meghatározó fontosságú – nyomatékosítja Wittich Tamás. Évek óta hangoztatják: bővítése legyen elsőrendű gazdaságpolitikai cél, és szorosan kapcsolódjék a gazdaság egészéhez. Jó példa erre az adóterhelés mérséklése, amit a szövetség ugyancsak következetesen szorgalmaz. Abban az esetben ugyanis, ha a foglalkoztatás a mai szinten marad, nyilvánvalóan kevesebb adót lehet beszedni, viszont növekvő, bővülő foglalkoztatás esetén alacsonyabb adókulcs mellett is nagyobb adóbevételre tehet szert az állam.

Wittich Tamás szerint a teljes foglalkoztatást kellene célul tűzni. Ennek érdekében viszont feltétlenül tartani kell az akciótervben meghatározott fejlődési ütemet, miként a program végrehajtását is elemezni szükséges. Válaszra vár például az is, hogy az úgynevezett második foglalkoztatási szerkezetváltás anomáliái miként kezelhetők.

Ennek lényege, hogy Magyarországot lassan elhagyják azok a befektetők, akik valamikor a 90-es évek elején érkeztek, elsősorban az alacsony bérekre és az adókedvezményekre építve, extraprofitot várva és realizálva. Időközben azonban a reálbér-növekedés, az adókedvezmények EU-s stopja és más okok miatt ez a tőke mindinkább kivonul az országból. Márpedig ha ez igaz – és az -, akkor azon kell határozottan gondolkodni, hogy milyen – nem utolsósorban kormányzati – eszközökkel lehet a magasabb minőséget képviselő – és bért fizető – tőke vonzásának feltételeit megteremteni.

A hazai helyzetet elemezve jól látható, hogy rendkívül nagyok a területi különbségek az egyes régiók között, a foglalkoztatottság szintjében és a munkanélküliségi rátában is. Az egész foglalkoztatáspolitika egyik kulcskérdése tehát ennek kiegyenlítése.

A másik kritikus probléma a 45 év fölötti munkanélküliek visszavezetése a munkaerőpiacra. Ez adóeszközökkel és átképzéssel segíthető. A harmadik: a pályakezdők kérdése. Az utóbbi másfél év tapasztalatai szerint nő a pályakezdő munkanélküliek száma, aránya, ami anyagilag és erkölcsileg is tragikus. Nem könnyebb azoknak a helyzete sem, akik a feketepiacon keresik a megélhetésüket. A foglalkoztatás mikéntje tehát nemcsak a gazdaság teljesítményére, hanem az ország erkölcsi állapotára is hatással van.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. október 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem