A részmunkaidős foglalkoztatás

Uniós szabályok

1997-ben az Európai Unió az európai szintű szociális partnerek megállapodása alapján irányelvet fogadott el a részmunkaidőről (1997/81/1997. december 15./EC irányelv), amelynek fő célkitűzései a következők voltak:

– minimálkövetelmények felállítása az atipikus munkaviszonyok e területén,

– egyenlő bánásmód garantálása minden munkavállaló számára munkafeltételeik biztosításában,

– a munkavégzés minőségének javítása,

– a részmunkaidős foglalkoztatás vonzóbbá tétele a munkáltatók számára, nagyobb rugalmasságot adva nekik a munkavégzés megszervezésében úgy, hogy azt a munkavállalók is elfogadják,

– a fokozatos nyugdíjba vonulás elősegítése,

– a szakmai és a családi élet összehangolása, továbbá a munkavállalók továbbtanulásának, szakmai tudásuk és előmeneteli lehetőségeik fejlesztésének elősegítése.

Az irányelv alapelvként hangsúlyozza a munkáltatók és a munkavállalók kölcsönös előnyeit, valamint a munkavállaló oldalán a részmunkaidős foglalkoztatás önkéntességét.

Hazai célok

A magyar jogalkotó 2003-ban ültette át az irányelvet a hazai jogba. A jogharmonizáció megfelelőségének vizsgálatánál érdemes összehasonlítani az irányelvben megfogalmazott célokat a Munka Törvénykönyvének a jogharmonizáció kapcsán történt módosítása során megfogalmazott jogalkotói indokolással.

A célok között első helyen a részmunkaidős foglalkoztatás elterjesztését emelik ki annak érdekében, hogy a munkavégzés és a családi élet összeegyeztetése ne okozzon gondot, s hogy a munka mellett az oktatási és képzési lehetőségek könnyebben legyenek igénybe vehetők.

Annak megválaszolására, hogy a magyar munkajogi szabályok jelenleg valóban megfelelnek-e az irányelv rendelkezéseiben foglaltaknak, meg kell vizsgálni a konkrét hazai szabályozást, és össze kell vetni az európai uniós irányelvvel.

A hatályos magyar munkajogi szabályok összevetése a részmunkaidős foglalkoztatást szabályozó európai uniós irányelvvel azt mutatja, hogy még nem minden kérdésben teljesítik e szabályok kielégítően az irányelv elvárásait. Ezért mindenképpen indokolt e szabályok pontosítása, javítása, sőt helyenként kiegészítése is.

A részmunkaidő szabályozása a magyar jogban

A Munka Törvénykönyve nem egy helyen szabályozza a részmunkaidős foglalkoztatás mint atipikus foglalkozási forma szabályait, hanem a törvénykönyv különböző helyein, az általános szabályoktól való egyes eltérési lehetőségként. Így találhatunk részmunkaidőre utaló szabályokat a munkaviszony létesítésének, módosításának szabályai, valamint a munkaidőre vonatkozó rendelkezések között. A hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó tilalom az Mt. korábbi 5. §-ából átkerült az új esélyegyenlőségi törvénybe. Ezt meghaladó esetekben a részmunkaidős foglalkoztatás szabályai megegyeznek a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó szabályokkal. A Munka Törvénykönyvében foglalt szabályokon kívül még a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény utal áttételesen a részmunkaidős foglalkoztatás alapján megszerezhető szolgálati időre.

A részmunkaidős foglalkoztatás sajátosságai

A részmunkaidős foglalkoztatásnak a teljes munkaidős foglalkoztatástól eltérő sajátosságai a következők:

– a munkaviszony eltérő megállapodás hiányában teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra jön létre (a részmunkaidős foglalkoztatás kivételes, megállapodáson alapuló jellege),

– részmunkaidős foglalkoztatás esetén a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni munkavállalói juttatás tekintetében legalább az időarányosság elve alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével összefügg,

– ha a munkavállaló a teljes vagy részmunkaidős foglalkoztatás vonatkozásában kezdeményezi a munkaszerződés módosítását, a munkáltató mérlegelési jogkörében eljárva – jogos érdekére, így különösen a munkaszervezés körülményeire, a gazdaságos működés és a munkakör betöltésének feltételeire tekintettel – dönt a módosításra irányuló ajánlat elfogadásáról, a munkáltató tizenöt napon belül írásban köteles a munkavállalót tájékoztatni (átjárhatóság a részmunkaidős foglalkoztatásból a teljes munkaidősbe és vissza),

– a munkáltató az átjárhatóság elősegítésének érdekében köteles a helyben szokásos módon, megfelelő időben a munkavállalókat tájékoztatni azokról a munkakörökről, ahol a munkaszerződés módosítására lehetőség van (tájékoztatási kötelezettség),

– a munkaidő egyenlőtlen beosztása esetén részmunkaidős foglalkoztatásban a napi munkaidő hossza lehet négy óránál rövidebb is (rövidebb napi munkaidő),

– a megállapodás alapján rendes munkaidőben kizárólag szombaton és vasárnap foglalkoztatható részmunkaidős munkavállaló esetében nem kell az egyik heti pihenőnapnak kötelezően vasárnapra esnie (eltérés a heti pihenőnapoktól).

Sajátos átjárhatósági szabályok

Terhes nő foglalkoztatása

Kivételes esetekben sajátos átjárhatósági szabályként is értelmezhetők az Mt. 85. §-ának rendelkezései, amelyek szerint a nőt terhessége megállapításától gyermeke egyéves koráig az állapotának egészségügyi szempontból megfelelő munkakörbe kell ideiglenesen áthelyezni, vagy meglevő munkakörében a munkafeltételeket kell megfelelően módosítani. Ez utóbbi esetben a munkafeltételek módosítása a munkaidő mértékének megváltoztatását is jelentheti, ami ezekben az esetekben életszerűen a munkaidő csökkentését, teljes munkaidő helyett részmunkaidő alkalmazását vagy az eredetileg is részmunkaidős munka idejének további csökkentését jelenti. Ez az átjárhatóság azonban sajátos, mivel a részmunkaidős foglalkoztatás általános szabályaival szemben ilyenkor nem lehet érvényesíteni a munka díjazásánál az időarányosság elvét, továbbá az nem a munkáltató mérlegelésétől függ, hanem a munkaköri alkalmasságra vonatkozó szakorvosi vélemény bemutatása alapján kötelező előírás a munkáltatóra nézve.

Megváltozott munkaképességű dolgozó

Hasonlóképpen sajátos átjárhatósági szabályként értelmezhető az az előírás, amely a munkaviszony fennállása alatt megváltozott munkaképességűvé vált munkavállaló esetében írja elő kötelezettségként a munkáltató számára az állapotának megfelelő továbbfoglalkoztatást a megváltozott munkaképességű dolgozók rehabilitálására vonatkozó jogszabály szerint. E jogszabály külön is kiemeli a részmunkaidőben történő foglalkoztatás kötelezettségét a munkáltató számára, ha ez jelenti a munkavállaló érdekében a megoldást, s ebbe a munkavállaló is beleegyezik. Ez esetben tehát a munkaszerződés módosítása pl. a teljes munkaidőről részmunkaidőre való áttérés a munkáltató részére kötelező.

Részmunkaidős dolgozó szabadsága

A magyar bírói gyakorlatban egy értelmező rendelkezés található az időarányosságra vonatkozóan a részmunkaidős foglalkoztatások esetében. E szerint az évi rendes szabadság törvényes mértéke akkor is jár a munkavállalónak, ha a munkáltató őt nem teljes munkaidőben alkalmazta. Ha pedig a nem teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló csak a hét meghatározott napjain végez munkát, vagy pl. úgy, hogy hetenként kettőnél több napon nem dolgozik, a szabadság ugyanolyan mértékben megilleti, mint a teljes munkaidővel foglalkoztatott munkavállalókat. Ilyenkor azonban a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napját munkanapnak kell tekinteni, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napokat.

Arányosan elismerhető szolgálati idő

Külön kell szólni a társadalombiztosítási nyugellátások körében szabályozott, s a részmunkaidős foglalkoztatást is érintő arányosan elismerhető szolgálati idő intézményéről. E szerint a szabály szerint, ha a biztosított személy elért, nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkor érvényes minimálbér arányával. Kérdés, hogy ez a rendelkezés megfelel-e az irányelvben megfogalmazott időarányosság elvének, de felvethető az egyenlő bánásmód követelményének való megfelelés kérdése is.

Fogalmak

Az irányelv meghatározza a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló fogalmát, valamint az ún. összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló fogalmát.

Részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló

Részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló az olyan munkavállaló, akinek a heti vagy a foglalkoztatási idő éves átlagában számított munkaideje kevesebb, mint a vele összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló munkaideje.

Összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló

Összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló az olyan, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló, aki ugyanannál a vállalkozásnál dolgozik, ugyanolyan munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkezik, és aki ugyanolyan vagy hasonló munkatevékenységet végez, figyelembe véve az egyéb szempontokat is, mint a vállalkozásnál eltöltött idő és a szakmai/gyakorlati ismeretek. Ahol nincs összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló, ott az összehasonlítást az irányadó kollektív szerződésre, vagy ennek hiányában a nemzeti törvényekre, kollektív megállapodásokra vagy a gyakorlatra történő hivatkozással végzik.

Hiányzó hazai szabály

Egyik jogszabályunkban sincs meghatározva az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló fogalma. Ezen a ponton vitathatóvá válik az irányelv harmonizálása kapcsán a törvénymódosítás indokolásában megfogalmazott azon álláspont, amely szerint – az Mt. már ismertetett módosító rendelkezésein kívül – az irányelv átvételekor hatályos munkajogi szabályok megfelelnek az irányelv rendelkezéseinek. Az összehasonlítható, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló fogalmánál ugyanis az irányelv nem pusztán a munkaidő mértékére utaló mennyiségi kritériumokat fogalmaz meg, hanem a munkatevékenység minőségi elemeire is utal (pl. ugyanolyan vagy hasonló tevékenység végzése, a vállalkozásnál eltöltött idő és a szakmai/gyakorlati ismeretek).

Egy ugyanabban a munkakörben alkalmazott részmunkaidős és teljes munkaidős munkavállaló feladatainak a mennyiségében, a tőlük elvárt munkaintenzitás-fokában való eltérés már megkérdőjelezheti, hogy a formálisan kevesebb munkaórában alkalmazott, de ezen idő alatt többet dolgozó (nem teljesítménybéres) munkavállaló esetében elegendő-e pusztán a ledolgozandó órák száma alapján különbséget tenni közöttük, s ennek alapján minősíteni az egyik dolgozót részmunkaidősnek, míg a másikat teljes munkaidős munkavállalónak.

Emlékezhetünk még arra az esetre, amikor a minimálbér nagyarányú felemelésekor néhány munkáltató úgy próbálta meg elkerülni a munkabér felemelését, hogy a munkaszerződést teljes munkaidősről részmunkaidősre módosították a munkavállalóval, az elvégzendő feladatok mennyisége azonban nem változott, csak a munkavégzés intenzitását kellett növelnie a dolgozónak. Ilyen esetekben az időarányos díjazás elve ellentétbe kerülhet az egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazás elvével, ugyanakkor sértheti az egyenlő bánásmód követelményét is. Ez utóbbi követelmény nemcsak a részmunkaidős munkavállaló esetében sérül meg, hanem a teljes munkaidős munkavállaló esetében is, hiszen neki ugyanolyan mennyiségű munka elvégzéséhez több időt kell a munkahelyen töltenie, s a munkáltató rendelkezésére állnia.

A részmunkaidős foglalkoztatás önkéntessége

Az irányelv kifejezetten a szabályozás egyik legfőbb céljaként határozza meg a részmunkaidős foglalkoztatás önkéntességének elősegítését. A Munka Törvénykönyve főszabályként fogalmazza meg a teljes munkaidős foglalkoztatást, amelyhez képest a részmunkaidős foglalkoztatás kivételes jellegét azzal fejezi ki, hogy annak alkalmazását a felek (munkáltató és munkavállaló) megegyezéséhez köti.

Érvénytelenséget eredményező kényszer vagy fenyegetés

A megállapodás – mindkét fél részéről fennálló – önkéntességét a Munka Törvénykönyvének az az általános rendelkezése hivatott biztosítani, amely szerint a kényszer, illetőleg jogellenes fenyegetés hatására tett nyilatkozat megtámadható bíróság előtt, amely az akarati hibában szenvedő megállapodást érvénytelenítheti. Kérdés, hogy ez az általános szabály elegendő-e részmunkaidős foglalkoztatás önkéntességének biztosításához, illetve megfelel-e az irányelvnek?

Nem vitás, az irányelv kiemelt jelentőséget tulajdonít részmunkaidős munkaviszony létesítése esetén az önkéntességnek.

A dolgozón a bizonyítási teher

A hatályos magyar szabályozás ugyanakkor nem kezeli kiemelten a kényszermentességnek ezt az esetét, azaz a munkavállalónak kell bizonyítania, hogy vele szemben kényszert alkalmaztak, s ráadásul mindezt egy határidőhöz kötött, jogilag szabályozott megtámadási eljárásban, majd bíróság előtt. S ha mindez sikeres lenne, akkor is kétséges lehet egy ilyen helyzetben a bíróság által alkalmazható jogkövetkezmény, a teljes munkaszerződés érvénytelen lesz-e, s így azt azonnali hatállyal meg kell-e szüntetni (az Mt. 9. §-a alapján), vagy a részleges érvénytelenség alapján a részmunkaidőről szóló érvénytelen szerződési rész helyébe a főszabály lép, s így a munkaszerződést teljes munkaidőre kötött szerződésnek kell tekinteni. Ez utóbbi értelmezés egyértelmű jogkövetkezményként való megfogalmazása a bizonyíthatóan nem önkéntes részmunkaidős foglalkoztatásoknál megfelelő eszköz lehetne a megsértett jogrend helyreállítására.

Az átjárhatóság biztosítása

Az átjárhatóság a rész- és teljes munkaidős foglalkoztatás között azonos munkáltatónál az irányelvben nem kötelezően fogalmazódik meg a munkáltató számára, hanem csak lehetőségként. A magyar szabályozás ennek lényegében eleget tesz, bár célszerű lett volna megemlíteni benne nemcsak a teljes munkaidős foglalkoztatásról részmunkaidősre, valamint a részmunkaidősről teljes munkaidősre való áttérés lehetőségét, hanem egy rövidebb időtartamú részmunkaidőről egy hosszabb időtartamú részmunkaidőre – és vissza – történő módosítás lehetőségét is, s erre is kiterjeszteni a munkáltatói tájékoztatás kötelezettségét.

Zavaró ugyanakkor a szabályozásban, hogy bár a jogalkotó teljesen a munkáltató mérlegelési jogkörébe utalja a konkrét döntést a munkaszerződés módosításáról, azt ugyanakkor feltételhez is köti (a munkáltató jogos gazdasági érdekének figyelembevétele, beleértve annak gazdaságos működését, a munkaszervezés körülményeit, vagy a munkakör betöltésének feltételeit). Nehéz megítélni ennek alapján azt, hogy a munkavállaló megtámadhatja-e a munkaügyi bíróság előtt a munkáltató döntését arra hivatkozva, hogy az megsértette a mérlegelési jogkörben hozható döntés kialakítására irányadó szabályokat. Ez utóbbi lehetőség esetében viszont aggályosnak tűnik az a szabályozás, amely szerint a munkáltató ugyan köteles a döntéséről írásban tájékoztatni a munkavállalót, nincs azonban utalás az indokolási kötelezettségre. Segítség lehet ennek megítélésében az Mt. egy másik általános szabálya a jognyilatkozatokra vonatkozóan, amely szerint a munkáltató az írásbeli intézkedését köteles megindokolni, ha az ellen a munkavállaló jogorvoslatot kezdeményezhet. Ebben az esetben a jogorvoslat módjáról és határidejéről a munkavállalót ki kell oktatni. [Mt. 6. § (3) bek.]

A munkavállalók képviselőinek tájékoztatása

A munkavállalók képviselőinek megfelelő tájékoztatása a vállalkozásban folyó részmunkaidős munkákról az átjárhatósághoz hasonlóan szintén csak mint lehetőség szerepel az irányelvben a munkáltatók számára, s nem mint kötelezettség. A Munka Törvénykönyve nem fogalmaz meg konkrét tájékoztatási kötelezettséget a részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozóan a munkáltatók számára. A szakszervezeteknek és az üzemi tanácsoknak az általános szabályok szerint joguk van tájékoztatást kérni a munkavállalókat érintő gazdasági és szociális kérdésekben. Ezek közé a kérdések közé minden bizonnyal besorolhatók a részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó kérdések is.

A részmunkaidős munkavégzés miatti hátrányos megkülönböztetés tilalma

A hatályos munkajogi szabályozás a részmunkaidős foglalkoztatás miatti hátrányos megkülönböztetés tilalmát, illetőleg a velük szemben is érvényesülő egyenlő bánásmód követelményének megvalósítását e tilalomnak, illetőleg követelménynek kifejezetten a részmunkaidős foglalkoztatásra való kiterjesztésével kívánja elérni. A részmunkaidőnek, mint a hátrányos megkülönböztetésre okot adó egyik esetnek a kifejezett megjelenése önmagában is nagyon jelentős és pozitív változás a munkavállalók védelmében.

Kétséges azonban, hogy e tilalom kimondása egyedül alkalmas lesz-e a részmunkaidős munkavégzés minőségének javítására, a részmunkaidős munkavállalók előmenetelének, szakmai fejlődésének egyenlő mértékű és színvonalú biztosítására a teljes munkaidős munkavállalókhoz hasonlóan. Kérdés, hogy az a jogalkotói vélekedés, miszerint önmagában az a körülmény, hogy a munkajogi szabályok ezen a téren nem tesznek különbséget rész- és teljes munkaidős munkavállalók között, kifejezetten a részmunkaidős munkavállalókat segítő pozitív intézkedések, előírások nélkül elegendő-e az egyenlő bánásmód biztosításához.