×

Korszerűsödő foglalkoztatási szervezet

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 67. számában (2003. szeptember 15.)
A munkaügyi tárca hároméves, nagy jelentőségű programot állított össze az Állami Foglalkoztatási Szolgálat korszerűsítésére. A PHARE-támogatással bevezetendő EU-modell 21 kirendeltségen mutatkozik be 2004 januárjában. A jövőben a szakemberek munkájuk során jobban építenek az álláskeresők kezdeményezőkészségére, a többi között személyre szóló elhelyezkedési terveket dolgoznak ki, és az eddiginél teljesebben igyekeznek kielégíteni a cégek munkaerőigényeit.

A munkaerő-piaci szervezet több mint tízéves működése során alapvetően megfelelt a feladatának, kezelni tudta a 90-es évek elején jelentkező, majd rohamosan növekvő munkanélküliséget. Tízezreknek kínált újrakezdési esélyt, képzési lehetőséget, erkölcsi és anyagi támogatást, és több-kevesebb sikerrel egyeztette a munkavállalók és a munkaadók érdekeit, igényeit.

Munkapiaci változások

Napjainkra az egységes uniós elnevezés szerint immár Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ), illetve annak a fővárosival együtt 20 megyei központja, illetve 173 kirendeltsége a munkaerőpiac meghatározó, nélkülözhetetlen részévé vált. Vitathatatlan azonban, hogy megérett az idő tevékenysége hozzáigazítására a megváltozott környezethez.

Székely Judit, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium e területért felelős helyettes államtitkára ennek indokaként például a munkáltatók korábbitól jelentősen eltérő elvárásait említi. Ugyanis minőségi ugrás következett be, megnőtt a szakképzetlenekkel szemben a szakképzettek iránti kereslet. Ugyanakkor mind nagyobb munkaerőigénnyel jelennek meg a középvállalkozások is. A másik oldalon, az állást keresők körében viszont mind többen regisztráltatják magukat olyanok, akik eddig az úgynevezett inaktívak közé – háztartásbeliek, aktív korú nyugdíjasok – tartoztak, de most munkát vállalnának. Nem feltétlenül napi nyolcórást, hanem például részmunkaidőben vagy távmunka formájában elláthatót.

A megváltozott piaci környezetet bizonyítja az egyes távolabbi régiók mind hangosabb követelése foglalkoztatási gondjaik megoldására. Hasonlóképpen erősödik az igény a munkaerő-piaci folyamatok előrejelzése iránt. Ugyanakkor széles társadalmi törekvés érzékelhető a foglalkoztatás dinamikusabb növelésére, a foglalkoztatási ráta európai uniós szintre emelésére.

Közel az ügyfelekhez

A foglalkoztatási szervezet apróbb finomításokkal, a szükséges fejlesztésekkel lényegében alkalmas a sokrétűbb feladatok ellátására, azonban az új eszközök, módszerek alkalmazására nagyobb figyelmet kell fordítani – összhangban az Európai Foglalkoztatási Stratégia átfogó célkitűzéseivel.

A helyettes államtitkár a program fő céljaként említi, hogy a szervezet helyben, közel az ügyfelekhez fejtse ki tevékenységét, és elsősorban a kirendeltségek útján nyújtson széles körű szolgáltatásokat. Nélkülözhetetlen az is, hogy az ügyintézők az állástalanokat, a különböző okokból munkát kereső állampolgárokat immáron igazi ügyfeleknek tekintsék, s ne pártfogoltként kezeljék őket. Ennek megfelelően a jövőben jobban kell építeni egyéni kezdeményezőképességükre.

Ezt annál inkább megtehetik, mert e készségnek eddig is nagy szerepe volt az elhelyezkedésben – magyarázza a helyettes államtitkár. További cél a munkaerőpiac minél nagyobb részének áttekintése, átfogása. Mert igaz ugyan, hogy az ÁFSZ meghatározó, de korántsem egyedüli szereplője a piacnak, holott kiépített hálózata, tekintélye, munkatársainak szakértelme, gyakorlata indokolná a munkaerő-forgalomból való részesedésének növelését.

Párbeszéd a munkáltatókkal

Mind a középtávú modernizációs programban, mind a 21 kirendeltség EU-s munkahellyé alakítását célzó PHARE-projektben alapvető a szolgálat vállalatokkal fenntartott kapcsolatának erősítése. A jövőben tehát a szolgálat deklaráltan fontos ügyfélcsoportként kezeli a munkáltatókat, már csak azért is, mert az ÁFSZ szervezetei képtelenek munkahelyek teremtésére, erre a cégek, a vállalkozások, az intézmények képesek. A megbízható napi szakmai kapcsolat fenntartása és az üzleti szemléletű párbeszéd kialakítása az új szolgáltatási modell előfeltétele.

Az "üzleti szemlélet" eddig is jelen volt a kirendeltségek és a cégek kapcsolatában. Ott mindenképpen, ahol a munkáltatók az ÁFSZ közvetítésével, központi anyagi támogatással hoztak létre állásokat. A kirendeltségek munkatársai azonban a bejelentett üres álláshelyek betöltésének jelentőségével is tisztában vannak, más kérdés, hogy erőfeszítéseik milyen eredménnyel járnak. Éppen ezért a jövőben a véletlenszerűségek, az esetlegességek elkerülését szolgálják a többi között a rendszeres felhasználói felmérések, az ÁFSZ által nyújtott szolgáltatások rendszeres, negyedéves, éves közös értékelése, és azok az információs csatornák és adatbázisok, amelyek kiépítése a PHARE-projekt keretében már folyik.

A tárca január elsejéig az országban 21 kirendeltséget alakít át és fejleszt – PHARE-támogatással dán, svéd minták szerint -, de a csatlakozás után az Európai Szociális Alapból már a többi kirendeltség modernizálására is pályázható forrás. Készül az a dokumentum, amely megalapozza a PHARE-projekt folytatását. A cél mind a 173 kirendeltség modernizálása. Szeretnék, ha három éven belül mindegyik ugyanolyan technikai felszereltséggel, ugyanolyan know-how-val, egyformán jól felkészült szakembergárdával rendelkezne.

Szakértői segítség

A projekt végrehajtását külföldiek és a szolgáltatási modell különböző aspektusaival foglalkozó magyar szakértői teamek segítik, fogalmaznak meg szakmai ajánlásokat.

Az információs munkacsoportot Vass István, a Fővárosi Munkaügyi Központ igazgatója vezeti. Ő és munkatársai többé-kevésbé tisztázták magukban, hogy az EU-modell szerint tevékenykedő kirendeltségeknek elvileg már fél év után a korábbinál több bejelentett üres álláshelyet, kevesebb segélyt igénylő, valamint kevesebb tartósan munkanélkülit és több elégedett munkáltatót kellene nyilvántartaniuk. Ehhez azonban – a munkaerő-piaci szereplők tájékoztatásának javítására – még ki kell építeni az ÁFSZ egységes, országos és területi információs rendszerét.

Az igazgató szerint jelenleg is sok adat áll a munkavállalók és a munkáltatók rendelkezésére, találhatók információk a többi között a Foglalkoztatási Hivatal, a megyei munkaügyi központok, a kirendeltségek adatbázisaiban, a Központi Statisztikai Hivatal rendszerében. Ezek nagy hibája azonban, hogy nehezen elérhetők, egymástól elszigeteltek, és gyakran késve követik a folyamatokat. Az év hátralévő hónapjaiban olyan rendszerezett, naprakész munkaerő-piaci információbázist kell előállítani, amely segíti a munkavállalókat, a munkáltatókat, a pályaorientációt, a pályaválasztást, a gazdasági tervezést, illetve az át- és továbbképzéseket. Ezen adatbázisnak a térség- és területfejlesztésben is hasznát vehetik.

Információs szolgáltatás

Ma, az internet világában a szolgálat egyik elérendő célja, hogy a munkaerő-piaci szereplők számára a lehető legteljesebben és leggyorsabban juttassa el az információkat, annak érdekében, hogy a munkavállalók ily módon is kereshessenek maguknak álláshelyet, és a munkáltatók kiválaszthassák a legmegfelelőbb dolgozót.

A formálódó uniós kirendeltségeken tágas, világos központi tereket, úgynevezett számítógépes kioszkokat alakítanak ki, ahol az állást keresők kellő betanítás után minden különösebb adminisztráció nélkül leülhetnek a monitorok elé, és kedvük szerint böngészhetnek az ajánlatok között. A külföldi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a döntő többség önállóan fel tudja tárni a különböző lehetőségeket.

Az ÁFSZ információs szolgáltatása természetesen a munkáltatóknak is a rendelkezésére áll. A szolgáltatást az minősíti majd, hogy a munkaadók kinyitják-e a fájlokat. Ha nem érzékelik, hogy érdemes bekapcsolódni a munkaügyi szervezet internetes rendszerébe, akkor nem használják. Vass István szerint fontos lenne, hogy a munkáltatók kedvező tapasztalatokat szerezzenek. Azonkívül jó lenne, ha az adatbázis teljesebbé tételéhez sikerülne megnyerni a munkáltatókat is. Olyan módon például, hogy közreadják üres álláshelyeiket. Egy gombnyomással, közvetlenül eljuttatva azt az ÁFSZ e-mailjeire.

Ha a munkaadókkal sikerül partnerséget, együttműködést kialakítani, akkor gyarapodni fog az adatbázis. Bár teljes körű sosem lesz, de teljesebb igen – állítja a fővárosi munkaügyi igazgató. Bizonyságul szolgálnak rá az északi államok.

Önálló álláskeresés

Hamisítatlan európai színvonalú munkaügyi kirendeltségen találja magát az ügyfél, aki január első napjaiban benyit majd a Budapest III. kerületében, a Heltai Jenő téren, a békásmegyeri piac mögött lévő épületbe, a 21 uniós modell egyikébe. A körülmények miatt jelenleg sincs ok a szégyenkezésre, az 1994 óta működő, mintegy 700 négyzetméteres kirendeltség a fővárosnak ma is az egyik legreprezentatívabb ilyen jellegű intézménye. Némi átalakítás és a berendezés után azonban igazán korszerű feltételek között és otthonos légkörben tájékozódhat majd a tanácsért, állásért, átképzési lehetőségekért, más egyébért betérő ügyfél.

Az egy légterű, tágas, világos fogadótérben alakítják majd ki az információs kioszkot, ahol a munkát keresők négy ülő és egy álló számítógépes munkahelyen tájékozódhatnak a lehetőségekről, az ÁFSZ központi információs bázisában. A személyesebb ügyek megbeszélésére meghitt tárgyalók állnak majd rendelkezésre, itt tájékoztató füzetek, prospektusok hívják fel a figyelmet egy-egy munkahelyre. Dudás Istvánné kirendeltségvezető elgondolásai szerint az öt számítógép elégségesnek látszik az igények kielégítésére, egy ideig bizonyosan. Nem csekély ugyan a forgalmuk – naponta, a nyárias "pangás" ellenére 50-60 ügyféllel, más hónapokban 100-zal is kapcsolatba kerülnek -, de jó részük nem állásért, hanem hatósági ügyek intézésére tér be ide.

A kirendeltségen 18-an látják el a feladatokat, elsőrendűen az állást keresők "pártfogolását". Ügyfeleiknek – ha megnyílik a modernizált iroda – legkevesebb három-négyszeri közös foglalkozásra biztosan szükségük lesz ahhoz, hogy megismerjék a számítógépet, és az interneten eligazodjanak. Többségük ugyanis itt lát majd először monitort. Máskülönben nem lesz újdonság számukra az önálló álláskeresés, legfeljebb csak gazdagodik az eszközök, a módszerek köre, amit a kereséshez igénybe vehetnek. Az idősebbek pedig, a 45-50 év körüliek, akik korábban is kifejezetten ragaszkodtak az ügyintéző személyes segítségéhez, ezután is elvárják majd, hogy "fogja valaki a kezüket".

Egyéni "akciótervek"

Dudás Istvánnénak – több kirendeltségvezető társával együtt – nemrég módja volt Dániában és Svédországban tanulmányozni az uniós gyakorlatot. Megfigyelhette, hogy ott az ügyfelek korántsem csak álláskeresés céljából kopogtatnak a kirendeltségek ajtaján, hanem regisztráltatják is magukat, beírják az önéletrajzukat, dokumentálják a végzettségüket, és az ügyintézők legfeljebb csak segítik, kiigazítják a munkájukat. Ez nálunk távolabbi cél, hazai viszonylatban ugyanis egyelőre megelégszenek azzal, ha sikerül az önálló álláskeresésre megtanítani az ügyfeleket.

Jelenleg a szokásosnál valamivel kevesebb, körülbelül 1400 munkanélküli szerepel a Heltai Jenő téri nyilvántartásban, az őszi, téli hónapokra azonban némi növekedés várható. Nyáron sokan találnak alkalmi munkát, azonkívül a szabadságok előtt, alatt a munkahelyek sem igen szokták elküldeni az embereket. Dudás Istvánné és munkatársai várakozásokkal tekintenek az újszerű feladatok elé. Afelől nincsenek kétségeik, hogy a kezdeti időszak után eredményesebb lesz a munkaközvetítés. Sokat remélnek például az ügyfeleikkel kötendő úgynevezett együttműködési megállapodásoktól.

Az álláskeresések jelentős része ugyanis, függetlenül attól, hogy önállóan vagy segítséggel történik-e, csak részsikereket hoz. Ám ez esetben sem ülhetnek ölbe tett kézzel a pártfogoltak és pártfogók. A kirendeltség munkatársainak új, illetve az eddiginél tudatosabb feladata lesz a személyre szóló, úgynevezett egyéni akciótervek elkészítése azzal a céllal, hogy mérséklődjön az állástalanság időszaka. Az akciótervekben rögzítik az egyéni igényeket, az egyénre szabott megoldásokat, azt, hogy kinek-kinek mennyi időt szánnak a közvetlen munkakeresésre, majd milyen úton indulnak el tovább. Számba veszik, hogy képzettség híján milyen szakmák vagy esetleg más szakmák iránt vonzódnak, milyen átképzésekben, tanfolyamokban látnak az ügyfelek fantáziát.

"Térkép" a cégekről

Dudás Istvánné szerint kirendeltségüknek valójában már eddig is kétféle ügyfelük volt: a munkavállalók és a munkáltatók, és a jövőben ez utóbbiaknak megnő a szerepük. Mindent elkövetnek például annak érdekében, hogy egy – a vonzáskörzetükbe tartozó – munkáltató se kerülje el a szolgálatot, különösen ne, ha munkaerő-piaci gondja van.

Egy ideje komoly energiát fordítanak arra, hogy feltérképezzék az I., II. és III. kerület cégeit, vállalatait, intézményeit, megtudakolják szolgáltatási igényeiket, kívánságaikat. Ennek a munkának a kiteljesítése az elkövetkező hónapok és a 2004. év feladata lesz. Abban bíznak, hogy munkát kereső ügyfeleik "önállósulása" nyomán az ügyintézőknek erre több idejük és erejük jut.

A hét egyes napjait ma is azzal kezdik, hogy a különböző hirdetési újságok oldalait áttekintik, és ha "saját" vállalat hirdetésére bukkannak, megkeresik a céget, felajánlják segítségüket. Eddigi együttműködésük a munkaadókkal – Dudás Istvánné szerint – nem rossz, kiindulóalapnak megfelel.

Jó szakember kerestetik

Az Észak-budai Tervező, Szerelő és Szolgáltató Kft. döntően villanyszerelő szolgáltatásokra vállalkozik, speciálisan képzett szakembereivel, akik fővárosszerte a Budapesti Elektromos Művek hálózatát építik, karbantartják, működtetik. A mintegy háromszáz alkalmazottat foglalkoztató középvállalat árbevételének 80-90 százaléka évről évre ebből származik.

Villanyszerelőik összetett, sokrétű ismeretek birtokosai, ezért kevesen vannak: rájuk találni és megtartani őket nem könnyű feladat. Tóth Lajosné gazdasági igazgató szerint a foglalkoztatási szolgálat sem igazán tud rajtuk segíteni.

Pedig a III. kerületben lévő, Heltai Jenő téri munkaügyi kirendeltséggel jó a kapcsolatuk. A kft. folyamatosan közli az üres álláshelyeit a kirendeltséggel. Arra gyakrabban volt példa, hogy gépkocsivezetőt, könyvelőt, társadalombiztosítási ügyintézőt, műszaki rajzolót ajánlott a kirendeltség, az egyéb mesterségek tekintetében azonban nemigen sikerült jelentkezőt találni. Pedig a munkaerőmozgást is figyelembe véve havonta öt-tíz kvalifikált szakembert biztosan fel tudnának venni.

Tóth Lajosné nem titkolja, a kft. hirdetési újságok révén keres munkaerőt, és ez az út valamivel eredményesebb. Pedig a kirendeltség egyik munkatársával közeli kapcsolatot építettek ki, ő már belülről látja a társaság helyzetét, terveit, de ez együttműködés az igazi eredményét minden bizonnyal még csak ezután hozza meg. Talán éppen az EU-s modell nyomán.

Számos jel mutat arra, legalábbis a cég tapasztalati szerint, hogy az állami foglalkoztatási szolgálat eddigi, többnyire spontán közvetítései nem elég hatékonyak. Munkanélkülieknek szervezett képzésekről, átképzésekről is hallani, de a haszon a III. kerületi kft.-nél nem érzékelhető. Az igazgatóasszony például el tudna képzelni olyan tanfolyamokat, amelyeken a különböző cégek vagy cégcsoportok által keresett szakmákban "célzottan" készítenék fel a munkavállalókat. Tóth Lajosné szerint gazdagabb, szélesebb merítésű információs bázis alapján is sikeresebb lehetne a szolgáltatás. Maguk például örömmel üdvözölik, ha a szolgálat központi adatbankja – mint hírlik – felkerül az internetre. Számukra ez bizonyosan segítséget jelent.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. szeptember 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem