×

Tb-terhek és járulékalapok

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 2.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 59. számában (2003. január 2.)
Január 1-jétől több ponton változtak a társadalombiztosítási szabályok. A törvénymódosítás a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését szolgáló új szabályok mellett olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek részben a jogszabályi környezet változásához, illetve a jogalkalmazás során felmerült problémák egyértelmű rendezéséhez kapcsolódnak. Januári és februári számunkban ennek alapján áttekintjük a munkáltatókat érintő főbb előírásokat. Először a tb-terhekkel foglalkozunk, majd a jövő hónapban összefoglaljuk a tb-rendszer alapját képező fogalmi meghatározásokat, illetve a munkáltatók bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettségét.

Járulékok

Egészségbiztosítási járulékok

Az egészségbiztosítási járulékok a társadalombiztosítási fedezeti rendszerben az Egészségbiztosítási Alap bevételeit képező járulékok. Ezek a következők:

– 11 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulék (a foglalkoztató a biztosított foglalkoztatottak és társas vállalkozók járulékalapja után, a biztosított egyéni vállalkozó a saját járulékalapja után köteles megfizetni);

– 3 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulék (a biztosított foglalkoztatottak és a társas vállalkozók a természetbeni juttatás összege kivételével a társadalombiztosítási járulékalap után, a biztosított egyéni vállalkozó a saját járulékalapja után kötelesek megfizetni).

Nyugdíj-biztosítási járulék

A nyugdíj-biztosítási járulék a társadalombiztosítási fedezeti rendszerben a Nyugdíj-biztosítási Alap bevételét képező járulék. A fizetési kötelezettség a foglalkoztatót, magánszemélyként az egyéni vállalkozót terheli, mértéke 18 százalék.

Társadalombiztosítási járulék

A 11 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulék és a 18 százalékos mértékű nyugdíj-biztosítási járulék összefoglaló elnevezése.

Nyugdíjjárulék

A nyugdíjjárulék a biztosítottat (ide nem értve a saját jogú nyugdíjban részesülő személyt) terheli, mértéke

– 8,5 százalék, ha a biztosított a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer hatálya alá tartozik,

– 1,5 százalék, ha a biztosított magánnyugdíjpénztárnak a tagja.

Tagdíj

Tagdíj fizetésére az a biztosított kötelezett, aki magánnyugdíjpénztárnak a tagja, mértéke 7 százalék.

A tagdíj a választott (kijelölt) magánnyugdíjpénztár olyan bevétele, amelyet a tag név szerinti számláján tart nyilván a felhalmozási időszakban, a tagsági jogviszony kezdetétől a nyugdíjszolgáltatás megnyílásáig. A tagdíjat a magánnyugdíjpénztár befekteti, a befektetett tőke hozamát a tag javára évente jóváírja.

A magán-nyugdíjpénztári nyugdíjszolgáltatás az egyéni számlán nyilvántartott összeg alapján a pénztártag által választott szolgáltatáshoz tartozó tartalékból folyósított nyugdíjjáradék.

Baleseti járulék

A társadalombiztosítási ellátások fedezetére a kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő társas vállalkozás a kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő társas vállalkozó után baleseti járulékot köteles fizetni.

A baleseti járulék alapja a járulékalapot képező jövedelem, a mértéke 5 százalék.

Táppénz-hozzájárulás

A foglalkoztató az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 19. §-ának (5) bekezdése alapján a munkaviszony, szövetkezeti tag esetében a munkaviszony jellegű jogviszony vagy munkaviszony alapján biztosított személy betegsége miatti keresőképtelenség, valamint a kórházi (klinikai) ápolás időtartamára folyósított táppénz egyharmadát köteles táppénz-hozzájárulás címén megfizetni.

Evázó vállalkozók járuléka

Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény hatálya alá tartozó társas vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége az általános szabályok szerint alakul.

Az evás egyéni vállalkozó járulékfizetésére azonban speciális rendelkezések vonatkoznak.

Járulékalapot képező jövedelmek

Járulékalapot képez az Szja-tv. szerinti összevont adóalapba tartozó, a nem önálló tevékenységből származó bevételnek az a része, amelyet az adóelőleg számításánál jövedelemként figyelembe kell venni, ideértve a kis összegű kifizetésből származó jövedelmet és az Szja-tv. 69. §-ában meghatározott természetbeni juttatások adó- alapot képező összegeit is (kivéve a reprezentáció és az üzleti ajándék címén juttatott adóköteles jövedelem értékét), valamint a munkavállalói érdek-képviseleti szervezet részére levont (befizetett) tagdíj és a hivatásos nevelőszülő díja.

A foglalkoztató által külföldön foglalkoztatott biztosított (tartós külföldi szolgálatot teljesítő), valamint a Magyar Köztársaság területén munkaviszonyban álló külföldi biztosított esetében a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbér a járulék alapja. (Jellemzően akkor nem rendelkezik járulékalapot képező jövedelemmel a munkavállaló, ha külföldön foglalkoztatják, vagy ha a külföldi személyt Magyarországon foglalkoztatják, és Magyarországon valamely – Magyarország és másik állam között megkötött – kettős adóztatást kizáró egyezmény miatt személyi jövedelemadót nem fizet.) Ha a foglalkoztatás munkaviszonyban történik, járulékalapként kizárólag a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbért (a devizaellátmányt nem) kell figyelembe venni. Amennyiben a foglalkoztatásra valamilyen szerződéses jogviszonyban kerül sor, illetve ha önálló tevékenység gyakorlásáról van szó, a járulék alapja a szerződésben meghatározott díj, itt azonban további feltétel a biztosítási kötelezettség megléte. Ez utóbbinál a tevékenység (személyes munkavégzés) ellátásáért járó díjazás az irányadó.

A járulékalapot képező jövedelmek felsorolása nem teljes körű, de a megállapításnál az általános szabályok alkalmazásával elbírálható, hogy az itt nem említett jövedelemtípus járulékalapot képez-e vagy sem.

Az összevont adóalap a magánszemély által az adóévben megszerzett összes önálló és nem önálló tevékenységből származó, valamint egyéb jövedelem összege. Mivel az egyéb jövedelmeket – egyes kivételektől eltekintve – a társadalombiztosítási jogszabály nem nevesíti, azokat a járulékalap meghatározásánál nem kell figyelembe venni.

Önálló tevékenység

Önálló tevékenység minden olyan tevékenység, amelynek eredményeként a magánszemély jövedelemhez jut, és ami nem tartozik a nem önálló tevékenységek körébe. Ilyen tevékenységek a megbízási, a vállalkozási jellegű, a felhasználási szerződéses, az egyéni vállalkozói és a társas vállalkozói jogviszonyokban realizálódnak. A társas vállalkozásban a társas vállalkozó akkor végez önálló tevékenységet, ha külön szerződés szerint teljesít mellékszolgáltatást, feltéve hogy a tagnak a bevétele érdekében felmerült költségét a gazdasági társaság a költségei között nem számolja el.

Jellemzően járulékalapot képeznek a következő önálló tevékenységből származó jövedelmek:

– megbízásos jogviszonyból származó jövedelem, amelynél a járulékalapot képező jövedelem tekintetében figyelemmel kell lenni a magánszemély által vállalt költséghányadra is (tételes költségelszámolás maximum a jövedelem 50 százalékáig, vagy 10 százalékos költséghányad),

– szellemi tevékenységből származó jövedelem összegéből a tevékenység ellátásáért kifizetett díj (mínusz költséghányad) – a vagyoni jog megszerzése címén kifizetett összeg nem képez járulékalapot,

– más, nem nevesített önálló tevékenységből származó jövedelem: ilyen pl. a vállalkozási jellegű jogviszony keretében végzett tevékenység, melynek esetében a járulékalapot a megbízási jogviszonynál említettek szerint kell megállapítani,

– egyéni vállalkozói kivét címén megszerzett jövedelem, de meghatározott esetekben legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér.

Nem önálló tevékenység

Nem önálló tevékenység a munkaviszonyban folytatott tevékenység, az országgyűlési, a helyi önkormányzati képviselői tevékenység, a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködése akkor, ha az annak ellenében kapott juttatást a társas vállalkozás a költségei között elszámolja, a választott tisztségviselő (ide nem értve a választott könyvvizsgálót) tevékenysége, a segítő családtag és a bedolgozó tevékenysége.

Jellemzően járulékalapot képeznek a következő nem önálló tevékenységből származó jövedelmek:

– munkabér, bíróság által utólag megítélt munkabér, munkaviszonyból származó jövedelmet pótló kártérítés (keresetpótló járadék), jutalom, prémium, végkielégítés,

– adóköteles biztosítási díj, ha a biztosítást a biztosított magánszemély nevére kötik,

– költségtérítés, pénzben juttatott étkezési, ruházati, üdülési hozzájárulás, az üzemanyag-megtakarítás, a munkába járás költségeinek megtérítése, a kifizető által átvállalt kötelezettség vagy elengedett tartozás címén megszerzett adóköteles jövedelem, ha a juttatást a biztosított kapja,

– külszolgálat címén megszerzett jövedelem, ideértve a devizaellátmány jövedelemtartalmát is,

– a foglalkoztató által a biztosítottnak juttatott szociális segély,

– országgyűlési képviselői tiszteletdíj, az országgyűlési képviselői tevékenységgel összefüggő költségtérítés adóköteles jövedelemtartalma,

– önkormányzati képviselői tiszteletdíj, az önkormányzati képviselői tevékenységgel összefüggő költségtérítés adóköteles jövedelemtartama, ha azt biztosított kapja, kell számításba venni,

– a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködésért adott ellenérték (meghatározott esetekben legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér képezi a járulékalapot),

– a tagi tevékenységgel összefüggő költségtérítés adóköteles jövedelemtartalma, ha azt személyes közreműködés alapján fizetik ki,

– üzemanyag-megtakarítás címén megszerzett jövedelem (az adómentes részt meghaladó összeg járulékalapot képez, ha azt biztosított részére juttatják),

– a segítő családtagi tevékenység ellenértéke, ha azt biztosított kapja,

– a választott tisztségviselői (társasházi közös képviselő, igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági tag) tiszteletdíja, ha a választott képviselő biztosított.

Kis összegű kifizetések

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint az önálló tevékenységből származó, egy szerződés alapján 5000 forintot meg nem haladó kis összegű kifizetések esetében a magánszemély nyilatkozhat arról, hogy ezt a jövedelmét nem kívánja az összevont adóalap részének tekinteni, hanem a jövedelem egésze után kíván 40 százalékos mértékű személyi jövedelemadót fizetni.

Kis összegű kifizetések általában a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál (pl. megbízási, vállalkozási jellegű jogviszony) jellemzőek. Ebben az esetben a megszerzett jövedelem egészét kell a biztosítási kötelezettség megállapításánál alapul venni, s ha a biztosítási kötelezettség létrejön, akkor a kis összegű kifizetés járulékalapot képez.

Természetbeni juttatások

Az Szja-tv. 69. §-ában meghatározott természetbeni juttatások után – ide nem értve a 69. § (5) bekezdésének b) pontjában említett ajándék, illetve reprezentáció címén adott terméket és nyújtott szolgáltatást -, feltéve, hogy biztosított részére nyújtják, a kifizető társadalombiztosítási járulékot fizet. A biztosított a természetbeni juttatások után egyéni járulékot nem fizet. (A természetbeni juttatások számbavételénél különösen figyelni kell arra, hogy a természetbeni juttatások ne minősüljenek át reprezentáció vagy ajándék címén adott termékké, szolgáltatássá.)

Munkavállalói érdek-képviseleti szervezet részére levont (befizetett) tagdíj

A munkavállalói érdek-képviseleti szervezet részére levont (befizetett) tagdíj összege társadalombiztosítási szempontból az az érdek-képviseleti tagdíjösszeg, amely egyébként a tárgyhavi munkabérnek egy része, járulékalapot képező jövedelemnek minősül, és az általános szabályok szerint járulékalapot képez.

Tanulószerződésben meghatározott díj

A szakképző iskolai tanulók gyakorlati képzésére a tanuló és a gazdálkodó szervezet közötti, gyakorlati képzésre megkötött írásbeli tanulószerződés alapján is sor kerülhet. A tanulószerződésben rögzített összeget a foglalkoztatónak járulékalapot képező jövedelemként kell figyelembe vennie.

Hivatásos nevelőszülői díj

A 150/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet előírása szerint a hivatásos nevelőszülői jogviszony a működtető és a hivatásos nevelőszülő között jogokat és kötelezettségeket tartalmazó, írásba foglalt megállapodás alapján létrejövő foglalkoztatási jogviszony. A hivatásos nevelőszülőt díjazás illeti meg, amely nem lehet kevesebb a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) 150 százalékánál. A nevelőszülő részére ilyen jogcímen kifizetett díj minden esetben járulékalapot képez.

Egészségügyi hozzájárulás

A foglalkoztató, illetőleg a magánszemély egészségügyi hozzájárulást köteles fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás tételesen, illetőleg százalékos mértékben meghatározott adójellegű fizetési kötelezettség.

Százalékos egészségügyi hozzájárulás

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás az 1998. évi LXVI. törvény szerint – a következőkben felsoroltak kivételével – a hozzájárulás alapját képező jövedelem 11 százaléka.

Az 1995. évi CXVII. törvény (Szja.-tv.) 70. §-a szerinti természetbeni juttatás esetén a fizetendő százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás a fizetendő cégautóadó 25 százaléka.

Az átalányadózást választó mezőgazdasági kistermelő által fizetendő százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás az átalányadó (átalányadó-előleg) 25 százaléka. A tételes költségelszámolást választó, egyszerűsített bevallási nyilatkozatot benyújtó őstermelő által fizetendő százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás a bevétel 5 százalékának a 15 százaléka.

A fizető-vendéglátó tevékenységet folytató magánszemély által fizetendő százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás a tételes átalányadó 20 százaléka, ha e tevékenység alapján a magánszemély nem minősül a Tbj. szerinti egyéni vállalkozónak.

Amennyiben a kifizetés a magánszemély önálló tevékenységére tekintettel vagy költségtérítés címén történik, és a magánszemély bármely bevételéből az adóelőleg megállapításánál a magánszemély nyilatkozata alapján figyelembe vett költség meghaladja az adóbevallásban elszámolt igazolt költséget, akkor az adóelőleg megállapításánál a magánszemély nyilatkozata alapján figyelembe vett költség és az adóbevallásban elszámolt igazolt költség különbözete után a magánszemély köteles a 11 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás megfizetésére. Nem kell alkalmazni ezt a rendelkezést akkor, ha a költségkülönbözet nem haladja meg az adóelőleg(ek) megállapításánál figyelembe vett költség 5 százalékát.

Tételes egészségügyi hozzájárulás

A tételes egészségügyi hozzájárulás havonta, illetve naptári naponként meghatározott fix összegű adójellegű fizetési kötelezettség. 2003. január 1-jétől a tételes egészségügyi hozzájárulás összege havonta 3450 forint, illetőleg egy naptári napra 115 forint.

Az egészségügyi hozzájárulás alapja

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) szerinti munkáltatót, illetve kifizetőt terheli az általa az Szja-tv. szerinti belföldi illetőségű magánszemélynek juttatott, a következőkben meghatározott jövedelem után.

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapja az adóévben juttatott (megszerzett), az Szja-tv.-ben meghatározott, az összevont adóalapba tartozó jövedelemnél, az adóelőleg megállapításánál figyelembe vett összeg.

A külön adózó jövedelmek közül a hozzájárulás alapja:

– a 35 százalékos adóterhet viselő osztalék, vállalkozói osztalékalap,

– a természetbeni juttatások adóalapként meghatározott értéke [az Szja-tv. 69. § (7) bekezdésének rendelkezései szerint számított összeg után nem kell az egészségügyi hozzájárulást megfizetni],

– a kamatkedvezményből származó jövedelem,

– az egyösszegű járadékmegváltás,

– a kis összegű kifizetés, ha a természetes személy a társadalombiztosítási szabályok szerint nem biztosított, vagy a külön törvény szerint nem minősül alkalmi munkavállalónak.

Mentesség

Mentes a százalékos mértékű egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség alól az az adóköteles jövedelem, természetbeni juttatás, amely után a biztosítási jogviszonyra tekintettel járulékot kell fizetni.

Ha az 1998. évi LXVI. törvény (Eho.) 3. §-ában meghatározott jövedelem nem kifizetőtől származik, vagy a kifizetőt e jövedelem után nem terheli jövedelemadó- (adóelőleg-) megállapítási kötelezettség, az egészségügyi hozzájárulást a jövedelmet szerző magánszemély állapítja meg, vallja be és fizeti meg.

Egyéb, járulékalapot képező jövedelmek

Járulékalapot képező jövedelmek továbbá:

– a munkanélküli-ellátás, amely társadalombiztosítási és nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelemnek minősül,

– a gyermekgondozási díj és a gyermekgondozási segély, amely nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelemnek minősül,

– a sorkatonai, polgári szolgálatot teljesítők és az egyházi személyek, szerzetesrendi tagok esetében a járulék alapja a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér, a sorkatonai, polgári szolgálatot teljesítők járulékait az állami költségvetés fedezi, az egyházi személyekét és szerzetesrendi tagokét pedig az egyházak fizetik.

Járulékalapot nem képező jövedelmek

Nem képez járulékalapot:

– az Szja-tv. 69. §-ának (10) bekezdése szerinti ajándék és reprezentáció címén adott termék, nyújtott szolgáltatás adóköteles értéke;

– a foglalkoztató által megállapított és folyósított társadalombiztosítási ellátás, valamint a szociális ellátásnak nem a foglalkoztatót terhelő összege,

– az Szja-tv. 7. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint tételes egészségügyi hozzájárulás fizetésére kötelezett foglalkoztató által az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba a tag javára havonta fizetett tagdíj összegének az a része, amely havonta nem haladja meg a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegét [havonta fizetett tagdíjnak minősül az Szja-tv. 7. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint tagdíjként jóváírt összeg is],

– a felsőoktatási törvényben felsorolt felsőoktatási intézményben hitelesített iskolai rendszerű első alapképzésben részt vevő nappali tagozatos hallgatónál a képesítési követelményekben meghatározott képzési idő alatt végzett munkájáért az említett intézménytől kapott díj – de legfeljebb a nappali tagozatos hallgatói pénzbeli juttatási normatíva adott évi központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott összegének kétszerese -, feltéve hogy a munkavégzés az erről szóló kormányrendelet szerinti munkalehetőség keretében történik, és hogy a díjazás alapjául szolgáló munkavégzésre abban az intézményben kerül sor, amellyel a hallgató hallgatói jogviszonyban áll.

2003. január 1-jétől nem járulékalap az 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) szerinti vagyoni jog felhasználásának ellenértéke címén kifizetett összeg, a találmányi, szabadalmi, védjegy-, földrajzi árujelzők, mintaoltalom, valamint az újítás hasznosítására irányuló felhasználási, hasznosítási, használati szerződés alapján vagyoni jog, védelem alatt álló jog, oltalmi jog felhasználásának ellenértékeként kifizetett összeg.

2003. január 1-jétől nem képez egészségbiztosítási járulékalapot a jubileumi jutalom, a végkielégítés, szabadságmegváltás, titoktartási juttatás és a határozott idejű jogviszony megszűnése esetén a Munka Törvénykönyve 88. §-ának (2) bekezdése alapján kifizetett összeg [Tbj. 24. § (1) bekezdés]

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 2.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem