×

Jogszabályfigyelő

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 35. számában (2000. december 15.)

 

Összeállításunkban azokat a lapzártát megelőző hónapban megjelent jogszabályokat ismertetjük, amelyek számot tarthatnak a munkaadók érdeklődésére.

 

Kamarai tagság a cégadatokban

A kötelező gazdasági kamarai tagság megszűnésével – 2000. november 1-jétől – hivatalból törlik a cégnyilvántartásból a kamarai tagságra vonatkozó cégjegyzékadatokat. Azok a cégek, amelyek a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény alapján a felvételüket kérik az önkéntes kamarai tagokról vezetett nyilvántartásba (tagjegyzékbe), az erre vonatkozó adat bejegyzését 2000. december 31-éig illeték, valamint közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül kérhetik a cégbíróságon. A kérelem benyújtásához jogi képviselet sem kötelező.

(2000. évi CVIII. törvény a kötelező gazdasági kamarai tagság megszűnésével összefüggő cégeljárásról)

Adatszolgáltatási igazgatási díjak

Megjelent az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 28/2000. (X. 27.) BM rendelet. A jogszabály hatálya azokra a magánszemélyekre, jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki, amelyek az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók központi nyilvántartásából adatszolgáltatást igényelnek. Nem minősül adatszolgáltatásnak az érintettnek a saját adatairól történő tájékoztatása. Az adatszolgáltatásért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Nem kell a díjat megfizetnie annak a magánszemélynek, akinek kérelmére a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalának vezetője méltányosságból teljes költségmentességet engedélyezett. Az igazgatási szolgáltatási díj mértékét a Magyar Közlöny 105. száma tartalmazza.

A rendelet 2000. november 1-jén lépett hatályba.

[Az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkező vállalkozók központi nyilvántartásából teljesített adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 28/2000. (X. 27.) BM rendelet]

Diplomák honosítása

2000. október 30-ával változtak a külföldi felsőoktatási intézményben szerzett fokozatok, oklevelek és diplomák elismeréséről és honosításáról szóló 47/1995. (IV. 27.) Korm. rendelet szabályai. A külföldi oklevelek elismerésével és honosításával kapcsolatos – a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvényben, továbbá a rendeletben meghatározott – feladatok ellátása továbbra is a Magyar Ekvivalencia és Információs Központ (MEIK) feladatkörébe tartozik. A módosítás után a MEIK azonban nem a minisztérium keretében működő önálló központi hivatal, hanem az Oktatási Minisztérium szervezeti egysége lesz.

[175/2000. (X. 30.) Korm. rendelet a külföldi felsőoktatási intézményben szerzett fokozatok, oklevelek és diplomák elismeréséről és honosításáról szóló 47/1995. (IV. 27.) Korm. rendelet módosításáról]

Okmányirodák

2000. november 1-jétől megváltozik az okmányirodák illetékességi területe. Az okmányirodák kijelölését és új illetékességi területét a 176/2000. (X. 31.) Korm. rendelet melléklete sorolja fel.

[176/2000. (X. 31.) Korm. rendelet az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló 143/1999. (IX. 15.) Korm. rendelet módosításáról]

Nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások

2000. november 1-jétől lépett hatályba a nyugdíjszerű szociális ellátások mértékének emeléséről szóló kormányrendelet. A rendelet alapján az egyes, személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel, valamint a semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés összegét, továbbá az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg az egyes nyugdíj-kiegészítések megszüntetéséről szóló 1991. évi XII. törvény alapján megszüntetett nyugdíj-kiegészítés helyébe lépett pótlék összegét 2000. január 1-jétől – önállóan – 2,6 százalékkal kell növelni.

A január-november hónapokra egy összegben járó kifizetés mértékét – a kamatot is magában foglaló – havi 3 százalékos emelésnek megfelelően kell meghatározni. Azt a személyt, aki több nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesül, a rendeletben meghatározott emelések ellátásonként külön-külön is megilletik.

Az emelést úgy kell végrehajtani, hogy az érintetteknek a 2000. január-november hónapokra járó emelés 11 havi összegét novemberben kellett kiutalni, a december hónapra járó ellátást már emelt összegben kell kifizetni. A nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot szintén megemelik 2000. január 1-jére visszamenőleg.

[Egyes nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások kiegészítő emeléséről szóló 177/2000. (X. 31.) Korm. rendelet]

Földgáz- és villamosenergiadíj-változások

A gazdasági miniszter egyszerre módosította azokat a rendeleteket, amelyek a földgáz és a villamos energia díjainak megállapítását tartalmazzák. A 38/2000. (X. 31.) GM rendelet módosította:

  • a földgáz árának szabályozásáról szóló 59/1995. (XI. 14.) IKM rendeletet (e szerint az árszabályozási éven belül rendkívüli árváltoztatásra kerülhet sor, ha azt a földgázimportárak jelentős változása indokolttá teszi),
  • a földgáz díjának megállapításáról szóló 11/1999. (III. 19.) GM rendeletet,
  • a közcélú villamosművek villamosenergia-vásárlási árának megállapításáról szóló 55/1996. (XII. 20.) IKIM rendeletet,
  • a közcélú villamosmű és hőtermelő létesítménye (fűtőműve) által értékesített gőz és melegített víz árának megállapításáról szóló 34/1995. (VIII. 25.) IKM rendeletet.

A módosítások és az árváltozások a Magyar Közlöny 2000/107. számában találhatóak.

[Egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 38/2000. (X. 31.) GM rendelet]

A földgáz legmagasabb díjai áfa nélkül
A) Viszonteladói árszabás
Éves viszonteladói teljesítménydíj (Ft/MJ/nap) Viszonteladói gázdíj (Ft/MJ) Viszonteladói díjkedvezmény (Ft/MJ)
9,01 0,853 0,055
B) Szállítóvezetéki árszabás
1. árkategória 2. árkategória
Éves szállítóvezetéki teljesítménydíj (Ft/MJ/h) Szállítóvezetéki gázdíj (Ft/MJ) Éves szállítóvezetéki teljesítménydíj (Ft/MJ/h) Szállítóvezetéki gázdíj (Ft/MJ)
432 0,585 550 0,856
C) Lakossági fogyasztás árszabása
Gázmérő(k) névleges (össz)teljesítménye (m3/h) Éves lakossági alapdíj (Ft) Éves lakossági alapdíj* m3/h a gázmérő(k) névleges (össz)teljesítményére vonatkoztatva [Ft/(m3/h)]) Gázdíj (Ft/MJ)
1. 20-nál kisebb 2016 - 0,917
2. 20 és 20-nál nagyobb - 3776 0,834
D) Mérővel nem rendelkező lakások árszabása
Fogyasztás egységára (Ft/MJ) 0,952  
E) Nem lakossági árszabás
Gázmérő(k) névleges (össz)teljesítménye (m3/h) Éves lakossági alapdíj (Ft) Éves lakossági alapdíj* [Ft/(m3/h)] Gázdíj (Ft/MJ)
1. 20-nál kisebb 2016 - 0,917
2. 20-100 - 3776 0,834
Gázmérő(k) névleges (össz)teljesítménye nagyobb 100 m3/h-nál Teljesítménylekötés Éves teljesítménydíj (Ft/MJ/h) Gázdíj (Ft/MJ)
3. 101-500 432 0,680
  1. árkategória 2. árkategória
Gázmérő(k) névleges (össz)teljesítménye nagyobb 100 m3/h-nál Teljesítménylekötés Éves teljesítménydíj (Ft/MJ/h) Gázdíj (Ft/MJ/h) Éves teljesítménydíj (Ft/MJ) Gázdíj (Ft/MJ)
4. 500-nál nagyobb 432 0,587 550 0,860
F) Üzemanyag-árszabás
Üzemanyagdíj (Ft/nm3) 77,7  
G) Felemelt díj
Felemelt gázdíj (Ft/MJ) 2,2  
* m3/h a gázmérő(k) névleges (össz)teljesítményére vonatkoztatva.

Joghatóság

A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet joghatóságra vonatkozó szabályait a joghatóságra és a külföldi határozatok végrehajtására vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról szóló 2000. évi CX. törvény teljes egészében megváltoztatta. Általános joghatósági szabály, hogy a magyar bíróság eljárhat minden ügyben, amennyiben az alperes lakóhelye vagy a szokásos tartózkodási helye, jogi személy (jogi személyiség nélküli gazdasági társaság) esetében pedig a székhelye belföldön van. Több alperes együttes perlése esetén magyar bíróság eljárhat valamennyi alperessel szemben, amennyiben legalább az alperesek egyikének a lakóhelye (székhelye) vagy a szokásos tartózkodási helye belföldön van, feltéve hogy a per tárgya olyan közös jog, illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el, vagy ha a perben hozott döntés valamennyi alperesre a perben való részvétel nélkül is kiterjedne, illetőleg ha a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek.

Szerződéssel összefüggő jogviták esetében eljárhat magyar bíróság akkor is, ha a teljesítés helye belföldön van.

Szerződésen kívüli károkozásból eredő jogviták esetében magyar bíróság eljárhat akkor is, ha a károkozó magatartás elkövetésének helye vagy a károsító eredmény bekövetkezésének helye belföldön van.

Külföldi vállalkozás elleni perekben eljárhat magyar bíróság akkor is, ha a vállalkozás belföldön fiókteleppel vagy képviselettel rendelkezik, és a jogvita utóbbinak tevékenységével kapcsolatos. Magyar bíróság továbbá az önálló vállalkozóként belföldön letelepedett külföldi állampolgár elleni perekben akkor is eljárhat, ha a jogvita a külföldi személy belföldi gazdasági tevékenységével kapcsolatos. Vagyonjogi perekben eljárhat magyar bíróság olyan alperes ellen, aki belföldön lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkezik, azonban az alperesnek belföldön végrehajtás alá vonható vagyona mégis van. A jogszabály szerint az alperes belföldön lévő vagyona az alperest megillető követelés is, ha a követelés adósának lakóhelye belföldön található, vagy a követelést belföldön fekvő dolog biztosítja.

Külföldi határozatok elismerése és végrehajtása

Külföldi bíróságnak vagy más hatóságnak olyan ügyben hozott határozatát, amelyben magyar bíróságnak vagy más hatóságnak kizárólagos joghatósága van, belföldön nem lehet elismerni.

A külföldi határozat nem ismerhető el továbbá, ha

  • annak elismerése a magyar közrendbe ütköznék,
  • az, akinek terhére a határozatot hozták, az eljárásban sem személyesen, sem meghatalmazott képviselője útján nem vett részt, azért mert az idézést és a keresetlevelet, vagy az eljárás megindításának alapjául szolgáló egyéb iratot részére lakóhelyén vagy szokásos tartózkodási helyén nem kézbesítették szabályszerűen és olyan időben, hogy a védekezésre módjában állt felkészülni,
  • a határozat olyan eljárás eredményeként került meghozatalra, amely a magyar eljárási jog alapvető elveit súlyosan sértette,
  • ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt azonos felek között magyar bíróság vagy más hatóság előtt a perindítás hatályai a külföldi eljárás megindítását megelőzően beállottak (perfüggőség),
  • ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog tárgyában magyar bíróság vagy más hatóság azonos felek között korábban jogerős érdemi határozatot hozott.

A külföldi határozat elismerése külön eljárást nem igényel. Az elismerhetőség kérdését jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az a bíróság vagy hatóság vizsgálja, amelynek eljárásában ez felmerül.

(2000. évi CX. törvény a joghatóságra és külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról)

Bortörvény módosítása

2000. november 18-ától lépett életbe a bortörvény módosítása. Az új szabályozás szerint védett eredetű bor az a meghatározott termőhelyről származó minőségi vagy különleges minőségű bor, amelyet a termőhelyre ajánlott szőlőfajtából, eredetvédett termőhely ültetvényének legalább 17, illetve 19 tömegszázalékos (MM°) természetes eredetű cukrot tartalmazó terméséből készítettek, és a termőhelyre jellemző tulajdonságokkal rendelkezik.

A módosítás után az ízesített bor, az ízesített boralapú ital, az ízesített boralapú koktél előállítására a cukrot borban feloldva, vagy legalább 500 g/l cukortartalmú cukorszirupként lehet felhasználni. Pezsgő, habzóbor, gyöngyözőbor és szén-dioxiddal dúsított gyöngyözőbor előállítására a cukrot borban feloldva lehet felhasználni. A cukorszirup a cukor ivóvízben való feloldásával kizárólag a felhasználó üzemben állítható elő.

(2000. évi CXI. törvény a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény módosításáról)

Kémiai terhelési bírság

Megszületett a kémiai terhelési bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló Korm. rendelet. A jogszabály hatálya arra a természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre terjed ki, aki (amely) a veszélyes anyagokkal, illetve a veszélyes készítményekkel kapcsolatos, a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvényben (Kbtv.) (illetve a végrehajtására kiadott külön jogszabályokban) meghatározott kötelezettségét elmulasztja, megszegi, vagy más módon megsérti.

A rendelet meghatározza a bírság kiszabásának elveire, a bírság mértékére és a bírságbevétel felhasználására vonatkozó szabályokat is.

A bírság mértéke

1 000 000-5 000 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki arra, aki

  • törzskönyvezendő új veszélyes anyagot állít elő vagy hoz forgalomba, annak törzskönyveztetése nélkül,
  • betiltott vagy korlátozás alá tartozó veszélyes anyagot, veszélyes készítményt a tilalommal, illetőleg a korlátozással érintett körben forgalomba hoz,
  • veszélyes anyaggal, illetőleg veszélyes készítménnyel végzett tevékenységével egy éven belül ismételten, illetőleg tömeges foglalkozási mérgezést idéz elő.
  • 50 000-5 000 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki arra, aki
  • veszélyes anyagot vagy veszélyes készítményt a kémiai biztonságot sértő módon, a Kbtv.-ben foglaltaktól eltérően reklámoz,
  • a biztonsági adatlapon vagy a feliraton (címkén) valótlan, illetve megtévesztő információt közöl, vagy a biztonsági adatlapot a Kbtv. 22. §-ának (1) bekezdése szerint az arra jogosult számára nem bocsátja rendelkezésre,
  • bejelentési kötelezettséggel érintett veszélyes anyagot vagy veszélyes készítményt bejelentés nélkül hoz forgalomba, illetőleg be nem jelentett veszélyes anyaggal, illetve veszélyes készítménnyel vagy törzskönyvezendő új anyaggal törzskönyvezés nélkül, szándékosan egyéb, meg nem engedett tevékenységet végez,
  • betiltott vagy korlátozás alá tartozó veszélyes anyaggal, illetve veszélyes készítménnyel a tilalommal, illetőleg a korlátozással érintett körben tevékenységet végez,
  • biocid terméket engedély nélkül forgalomba hoz, illetve nem engedélyezett biocid terméket tiltott módon felhasznál,
  • hamis, a külön jogszabály szerinti GLP-bizonylatot nyújt be, vagy GLP-bizonylatot jogtalanul szerez meg,
  • a külön jogszabály szerint előzetes tájékoztatáson alapuló jóváhagyási (PIC) eljáráshoz kötött import veszélyes anyagot, illetve veszélyes készítményt ezen eljárás lefolytatása nélkül, illetve hatósági engedély alapján importálható veszélyes anyagot vagy veszélyes készítményt ezen engedély hiányában Magyarországon forgalomba hoz,
  • veszélyes anyaggal, illetve veszélyes készítménnyel végzett tevékenységével foglalkozási mérgezést vagy az emberi élet, egészség, testi épség, illetőleg az épített vagy a természetes környezet egyéb módon történő veszélyeztetését, illetve károsítását idézi elő.

2 500 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki arra, aki

  • veszélyes anyaggal, illetve veszélyes készítménnyel bejelentéshez kötött tevékenységet bejelentés nélkül végez,
  • veszélyes anyagot vagy veszélyes készítményt 18 éven aluli vagy más illetéktelen személynek kiszolgáltat,
  • olyan veszélyes anyagot, illetve veszélyes készítményt hoz forgalomba, amelynek csomagolása, jelölése, feliratozása nem felel meg az előírásoknak,
  • a kockázatbecslésre, a kockázatcsökkentésre, a kockázatkezelésre vonatkozó kötelezettségeit nem teljesíti,
  • a magyar nyelvű biztonsági adatlap, illetve azzal azonos tartalmú írásos dokumentáció hiányában veszélyes anyaggal, illetve veszélyes készítménnyel tevékenységet végez,
  • a veszélyes anyagok, illetőleg veszélyes készítmények tárolására, őrzésére vonatkozó, külön jogszabályban foglalt rendelkezéseket megszegi,
  • megsérti a veszélyes anyagokkal, illetőleg veszélyes készítményekkel összefüggő adatok nyilvántartására vonatkozó valamely kötelezettséget.

1 000 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki arra, aki az emberi mérgezési esetek bejelentésére vonatkozó kötelezettséget nem teljesíti.

A rendelet 2001. január 1-jén lép hatályba.

[A kémiai terhelési bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 189/2000. (XI. 8.) Korm. rendelet]

Telekalakítás

2000. november 16-án új rendelet lépett hatályba a telekalakításról. A rendelet meghatározza a telekalakítás sajátos szabályait, rendelkezik a telekalakítási tervről, az elvi és a végleges telekalakítási engedélyről is. A szabályozás szerint a telkeket – a nem építési telek telekegyesítése és telekhatár-rendezése kivételével – úgy kell kialakítani, hogy a telkek köz- vagy magánútról gépjárművel közvetlenül megközelíthetőek legyenek. Meglévő telkek esetében a telekegyesítés és a telekhatár-rendezés abban az esetben is engedélyezhető, ha az új telek, illetőleg telkek területnagysága, egyéb mérete nem felel meg a területre vonatkozó jogszabályok előírásainak. Ez az előírás telekhatár-rendezés esetén csak akkor alkalmazható, ha a kialakuló telkek méretei a korábbiakhoz képest az építésügyi előírásoknak jobban megfelelnek.

A rendelet szerint meglévő, beépített telket érintő telekalakítás csak akkor engedélyezhető, ha a rendeletben foglaltakon túlmenően a kialakuló telkek beépítettsége megfelel az építésügyi előírásoknak. Ugyanez az előírás vonatkozik az olyan telkekre, amelyekre már kiadtak érvényes építési engedélyt. Ha az építésügyi szabályoknak megfelelő telekalakítás a telken fennálló építményt részekre osztaná, a telekalakításra engedély csak akkor adható, ha az építményt elbontják, áthelyezik, vagy ha a kialakuló új telekhatárnak megfelelően határfalakkal, továbbá a belső épületgépészeti hálózat és a tartószerkezetek, valamint a tetőzet és a tetőfedés teljes szétválasztásával és a közműcsatlakozások külön-külön bekötésével önálló építményekké (épületrészekké) alakították át.

Elvi telekalakítási engedély

Telekfelosztás, telekegyesítés, telekhatár-rendezés esetén a telekalakítás engedélyezésére vonatkozó kérelem előterjesztése előtt a telekalakítás engedélyezési feltételeinek (településrendezési, műszaki követelmények stb.) előzetes tisztázása céljából elvi telekalakítási engedély kérhető.

A rendelet melléklete a telekalakítási eljárásban közreműködő szakhatóságokat tartalmazza.

[A telekalakításról szóló 85/2000. (XI. 8.) FVM rendelet]

Adók, járulékok 2001-ben

Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2000. évi CXIII. törvény 18 törvényt módosított. Változott a

  • a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény,
  • a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény,
  • az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény,
  • a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény,
  • az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény,
  • a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény,
  • a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény,
  • a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény,
  • a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény,
  • az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény,
  • a személyi azonosító jel helyébe lépő azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény,
  • a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény,
  • a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény,
  • az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény,
  • a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény,
  • a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény,
  • az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény.

(Az adókra vonatkozó szabályok változásaival lapunk más részén összefoglaló táblázatos formában foglalkozunk.)

A Munka Törvénykönyvének változásai

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosítására is az adókra, járulékokra vonatkozó törvények módosítása körében került sor. E szerint a kötelező legkisebb munkabér mértékére vonatkozó döntés kialakítása érdekében az Országos Munkaügyi Tanácsban folytatott egyeztetés a tárgyévet megelőző szeptember 10-éig – megegyezés hiányában legfeljebb további 15 napig – tarthat. Ha eddig az időpontig megállapodás nem jön létre, a kormány meghatározhatja a kötelező legkisebb munkabér mértékét.

Igazolás a munkaviszony megszűnésekor, megszüntetésekor

2001 januárjától a munkáltató által adott igazolásnak tartalmaznia kell a munkavállaló pénztártag által választott magánnyugdíjpénztár megnevezését, címét, bankszámlaszámát is. Ha a tagságra kötelezett pályakezdő munkavállaló nem választott pénztárat, ezt a tényt jelezni kell, és meg kell jelölni az illetékes területi pénztár megnevezését, címét is.

A módosítások 2001. január 1-jén lépnek hatályba.

(2000. évi CXIII. törvény az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról)

Kereskedelmi ügynöki szerződés

Az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről a 2000. évi CXVII. törvény rendelkezik. A törvény alkalmazásában kereskedelmi ügynök az, aki díjazás ellenében állandó jellegű megbízás alapján áruk adásvételét vagy az árukra vonatkozó más szerződést közvetít, ideértve azt is, ha az ügynök szerződés – akár a megbízó nevében, akár saját nevében, de a megbízó javára – megkötésére is jogosult. A jogszabály meghatározza a kereskedelmi ügynöki megbízás terjedelmét, a kereskedelmi ügynök és a megbízó kötelezettségeit, a díjazás és a jutalék szabályait is. A szabályozás szerint a kereskedelmi ügynöki szerződés csak írásban jöhet érvényesen létre, de határozatlan vagy határozott időtartamra is megköthető. A jogszabályban megtalálhatók a szerződés felmondására, a szerződésszegésre, a kiegyenlítésre és a versenykizáró megállapodásra vonatkozó szabályok is.

A 2000. évi CXVII. törvény 2001. február 1-jén lép hatályba.

(2000. évi CXVII. törvény az önálló kereskedelmi szerződésről)

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem