×

Területfejlesztés II.

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. szeptember 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 32. számában (2000. szeptember 15.)

 

A hazai és a külföldi vállalkozók, pénzemberek befektetésének első és legfontosabb feltétele, hogy kiszámítható legyen a tőke megtérülése. Összeállításunk második részében a befektetéshez szükséges gazdasági és politikai feltételrendszert vázoljuk fel.

 

A befektető először alaposan tájékozódik: megismerkedik az adott ország földrajzi elhelyezkedésével és adottságaival, klímájával, történelmével és kulturális gazdagságával, ismereteket szerez a népességéről, annak összetételéről, a hivatalos és az üzleti életben használt nyelvről, az emberek mentalitásáról, azonban az elmondható, hogy sohasem dönt a szimpátia vagy az érzelmi érvek alapján.

Általános feltételek

A tőkéje megtérülése kizárólag stabil politikai környezetben – a demokrácia és jogállamiság megléte, és közintézményeinek (parlament, végrehajtó hatalom, bíróságok) megfelelő szervezeti felépítése és azok működése esetén – biztosított.

Fontos, hogy az országban törvény biztosítsa a polgári és politikai jogokat, ezen belül is elsősorban a 18 éven felüli állampolgárok szavazati jogát, a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot, a médiához való szabad hozzáférés jogát, a tulajdonhoz való jogot és a magánélet tiszteletben tartását biztosító jogokat.

Az országban törvénynek kell garantálnia továbbá a szociális biztonsághoz való jogot, a sztrájkjogot, az alapvető szociális szolgáltatásokhoz, mint például a közlekedés, a tömegtájékoztatás, a víz-, gáz- stb. ellátáshoz való jogot. A kulturális jogok közül a legfontosabb az állampolgárok oktatáshoz, szabad vallásgyakorláshoz való joga, valamint a kisebbségi jogok és a kisebbségvédelem. Ezenkívül fontos, hogy független bíróságok és képzett bírók biztosítsák a jogrendszer stabilitását.

Gazdasági feltételek

Mivel az országba befektetni szándékozó külföldi tőkések elsősorban az Európai Unió országaiból és az Egyesült Államokból várhatók, így alapvető kritériumként határozzák meg a működő piacgazdaság meglétét és az Unión belüli versenyképességi kihívásnak és a piaci erőknek való megfelelés képességét.

A gazdaság helyzete

A működő piacgazdaság megteremtésének feltételrendszeréhez tartozik az ár-, kereskedelmi és devizarendszer liberalizációja. Növeli a befektetési kedvet az ország külkereskedelmének növekedése, a fizetési mérleg és az államháztartási mérleg kedvező szinten tartása, amelynek párosulnia kell egy korszerű egészségügyi és nyugdíjrendszerrel is.

A tőkés mielőtt befektet, tanulmányozza és elemzi az ország legújabb gazdasági trendjeit, a GDP alakulását, a hozzáadott érték megoszlását az ipari, élelmiszer-ipari és mezőgazdasági szektorok és a szolgáltatóipar között. Tanulmányozza továbbá az adott ország iparpolitikájának fő stratégiai elemeit, beleértve a befektetések elősegítését szolgáló támogatásokat, a központi forrásokat, a támogató testületeket, a kutatás-fejlesztés és innováció mértékét, színvonalát, valamint az ország kis- és középvállalkozásainak a versenyképességét, amelyek a multinacionális és nagyvállalatok (nagybefektetők) beszállítói hálózatát képezik.

A befektető értékes információkhoz jut, hogyha figyelemmel kíséri az ország külkereskedelmi mérlegének, export-import arányának alakulását, valamint ha vizsgálja a külföldi közvetlen befektetések mértékének és összetételének alakulását.

Általános üzleti feltételek

A tőkés számára második legfontosabb szempont, hogy milyen üzleti környezetben, milyen háttér-intézményrendszer segíti az ő munkáját úgy, hogy a legnagyobb biztonságban, a legnagyobb profit elérése érdekében, kizárólag a termelésre, értékesítésre tudjon koncentrálni.

Vállalati formák és alapításuk

A befektetők tájékozódni kívánnak az országban külföldiek részvételével alapítható társasági formákról, ezek jogi szabályozásáról (vállalkozások tulajdonosainak a felelőssége, az adózási viszonyok, a vállalatok, képviseleti irodák alapításának és megszüntetésének körülményei, az adott vállalkozási formák szervezeti felépítése, a regisztrálás és közzététel körülményei és költségei).

Fontos tudnivaló még számukra, hogy az adott ország hogyan szabályozza a külföldi dolgozók munkavállalási és tartózkodási feltételeit.

Kiszámítható adózási rendszer

A tőke megtérülésének és profitjának a szempontjából elengedhetetlen, hogy a befektető tisztában legyen az ország adózási rendszerével, a különböző adók mértékével.

Ennek érdekében tájékozódik például a kettős adóztatás törvényi kizárásáról, az adózási rendszer alapelveiről, a személyi jövedelemadó-fizetés szabályairól, az adatszolgáltatásról, az adóbevallásról és az adósávokról, az adóhatóság hatásköréről, az adózással kapcsolatos könyvvizsgálatról, ellenőrzésről és a büntetés mértékéről, valamint a különböző adónemekről, adózási formákról (például társasági adó, áfa, fogyasztási adó, helyi adók, ingatlanadók, vám stb.).

Pénzügyi környezet

Minden befektető tájékozódik továbbá az ország bankrendszeréről, a kereskedelmi és hitelbankok által ajánlott szolgáltatásokról, az országban elfogadott hitelkártya-konstrukciókról, devizaszabályokról. A befektető a befektetése előtt tájékozódni kíván az országban működő hitelgarancia-intézményekről (Hitelgarancia Rt., MEHIB, EXIM Bank), hitelintézetekről és az országban működő külföldi bankképviseletekről, kockázatitőke-társaságokról, valamint a tőzsde működéséről is.

Állami támogatások

A magyar kormány a Gazdasági Minisztérium háttérintézményeként működteti az ITD-H (Investment and Trade Development – Hungary) közhasznú társaságot, amelynek fő feladata, hogy általános információkat szolgáltasson a külföldi befektetőknek az ország gazdaságáról és az elérhető támogatásokról. Feladata továbbá, hogy hatékony marketingmunkával segítse a vállalatok exporttevékenységének kiterjesztését, valamint hogy ennek érdekében idegen nyelvű tájékoztató jellegű anyagokat készítsen és közreadjon.

Az ITD-H kiadványokból és különböző tájékoztatási anyagokból információk kaphatók a különböző központi támogatásokról, a kedvezményes hitelekről (például a Területfejlesztési Céltámogatás, a Gazdaságfejlesztési Céltámogatás, a Turisztikai Céltámogatás), valamint a munkahelyek teremtését ösztönző támogatási formákról, azoknak mértékéről és a támogatások elérésének feltételeiről is.

Mezőgazdaság

A mezőgazdaság területén a magyar élelmiszeripart képviselő Agrár Marketing Centrum (AMC) segít a külföldi befektetőknek. Az AMC a vásárlóknak az adatbázisával segít megtalálni a megfelelő hazai partnert, valamint a marketingtevékenységével támogatja a kis- és középvállalkozások részvételét a különböző hazai és nemzetközi kiállításokon és vásárokon.

Egyéb fontos szektorok

Ingatlanpiac

Tekintettel arra, hogy a befektetések részben vagy egészben ingatlanbefektetésből állnak, a befektetési kedvet jelentősen befolyásolja az adott ország ingatlanpiaca, és ezen belül is különösen az ingatlanárak mozgásának a tendenciája, amely kihat a gazdasági élet alakulására is. Ez érinti az ingatlanpiac valamennyi területét, így a lakóingatlanokat, az építési telkeket, az irodaházakat, az ipari csarnokokat és ipari területeket egyaránt. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az utóbbi években az ingatlanárak minden képzeletet felülmúlóan emelkedtek, amelyet még a tőzsdei mozgások sem befolyásoltak számottevően. Ez alól kivételt képeztek a mezőgazdasági művelés alá tartozó ingatlanok, ahol jelentősebb forgalom csak a spekulációs célnak megfelelő, főleg az autóutak, az autópályák mentén, a művelés alól kivonható és főleg kereskedelmi hasznosításra átminősíthető területeken volt tapasztalható.

Általánosságban megállapítható, hogy a legmagasabb ingatlanárakkal a fővárosban és annak vonzáskörzetében találkozhatunk, ezt követik az észak-, és közép-dunántúli fejlett ipari területek, mint például Győr, Székesfehérvár és a vonzáskörzetük. Ezeken a területeken az ingatlanárak többszörösei lehetnek az alföldi területeknek.

Építőipar

Az építőipar helye az ország gazdaságában igen jelentős. A magyar építőipari vállalatok jelentős része mind az építőipar szabad kapacitásában, mind a szakmai és minőségi elvárások területén fel tudja venni a versenyt a nyugat-európai vállalatokkal.

Nemzetközi szállítás és logisztika

Tekintettel arra, hogy az új befektetések a legkorszerűbb technológiák alkalmazásához a megfelelő alapanyag- és alkatrész-ellátási, késztermék-szállítási és raktározási feltételek biztosítását igénylik, fontos, hogy (az adott országban) rendelkezésre állnak-e a fejlett technológián alapuló integrált és megfelelő választékú, hatékonyságú és minőségű versenyképes szállítási rendszerek, amelyek megfelelnek a biztonsági és a környezetvédelmi előírásoknak is.

Meg kell jegyezni, hogy a korszerű logisztikai beruházások jelenleg kiaknázatlan lehetőségeket biztosítanak a külföldi befektetők számára.

Turizmus

A beruházás helyének kiválasztásában a külföldi tőkés nem az első helyre sorolja a turizmust, de a döntésének meghozatalában szerepet játszik a környék (város, régió) történelmi múltja, kultúrája, építészete, szórakozási lehetőségei, és az ott élő emberek életszínvonala is.

Magyarországon az utóbbi években a kormány – felismerve és elismerve a turizmus szerepét a gazdasági és kulturális élet fejlődésében – új stratégiát és fejlesztési koncepciót fogadott el a turizmus fejlesztésére, amely része az ország területfejlesztési koncepciójának.

Ipari parkok

A hazai és külföldi befektetők egyaránt szívesen telepítik új beruházásaikat olyan vállalkozási övezetekbe (ipari parkokba), amelyek teljes infrastruktúrával rendelkeznek, továbbá megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak, és magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtanak a vállalkozások számára.

Ha a befektetők, a vállalatok a beszállítói körükkel együtt – koncentráltan – az ipari parkokba települnek, lehetőség van a területek modernizálására és arra, hogy az övezeten belül magas technológiával rendelkező ipari területek alakuljanak ki. A térség gazdasági fejlődése ugyanis függ a pótlólagos tőkebevonástól, a befektetések mértékétől, lehetőségeitől és a tőke hatékony felhasználásától is. Az ipari parkok továbbá elősegíthetik a területfejlesztés igazi főszereplőinek, a vállalkozói körnek a bekapcsolódását a térség fejlesztésébe. A nagyvállalatok, multinacionális cégek letelepedésükkel segíthetik a gazdaság élénkítését, a beszállítói hálózatuk betelepülése pedig tovább fokozza a térség gazdaságának a dinamizálását.

Az infrastruktúra további fejlesztése, az ipari hagyományok, az egyes térségek fogadókészsége, felkészültsége fontos szerepet játszanak a befektetések jövőbeni alakulásában. A kormány az ipari parkok fejlesztését célzott támogatásokkal próbálja támogatni, amelyet az ipari parkok és a betelepülő vállalatok egyaránt megpályázhatnak.

Milyen információkat szerez be a befektető?
A befektető a befektetés helyszínének kiválasztása esetén tájékozódik:
  • a terület, ipari park földrajzi elhelyezkedéséről, megközelíthetőségéről, autópályák, vasút, vízi út, repülőtér közelségéről,
  • a régió fejlettségi szintjéről, területgazdálkodási politikájáról,
  • a közép- és felsőfokú oktatási intézmények közelségéről,
  • a már odatelepült multinacionális vállalatokról,
  • a régióban fellelhető szakmakultúráról, képzett munkaerő-állományról, szakmunkásképzési és munkaerő-átképzési lehetőségekről,
  • az ipari park infrastrukturális ellátottságáról,
  • a hozzáférhető támogatásokról, hitelekről, az állami szerepvállalásról,
  • az ingatlanok bérleti vagy vételárairól és a kedvezményekről,
  • a helyiadó-kedvezményekről,
  • az ipari park stratégiájáról és szolgáltatásairól,
  • a környezetvédelmi szempontokról.

A befektetők általános és részletes információkat kaphatnak az ITD-H budapesti és vidéki nagyvárosi irodáiban, valamint a szakminisztériumokban, a területfejlesztési intézményekben és az önkormányzatoknál.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. szeptember 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem