×

Tanfolyamok kora

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. szeptember 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 32. számában (2000. szeptember 15.)

 

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben évente több mint 100 ezren vesznek részt. Ez nemcsak azt mutatja, hogy az utóbbi időszakban többen akarnak tanulni, hanem egyre több cég bővíti szolgáltatásait, s próbál élni a kínálkozó lehetőséggel.

 

Tavalyelőtt 5360 szakképzési kurzust jelentettek be a munkaügyi központokhoz, összesen 37 400 személy kapott tanulmányaihoz támogatást. A bejelentett tanfolyamok 75 százalékán az állam által elismert, azaz az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) alapján szervezett szakképesítést szerezhettek a hallgatók. További 9 százalékot tett ki a szakképesítést megalapozó képzés, 7 százalékot pedig az állam által el nem ismert szakképzés. Ötszázaléknyi volt a szakmai továbbképzés, valamint 7 százalék az elhelyezkedést, vállalkozást segítő oktatás.

Számítástechnikusok kerestetnek

A leglátogatottabbak a gazdasági és igazgatási területen szervezett tanfolyamok voltak, ide járt az érintettek 23 százaléka. Magas volt a részvétel a vendéglátói, kereskedelmi, idegenforgalmi területen is, az összes résztvevő 20 százalékát ez a terület érdekelte. Kiemelkedő még a számítástechnika, amelyet a résztvevők 19 százaléka sajátított el az iskolarendszeren kívüli oktatásban. A kis- és nagyüzemi ipari képzésben 16 százaléknyi, az egészségügyi képzésben 5 százaléknyi volt a résztvevők aránya. Természetesen sok olyan képzés is folyt, amely nem sorolható ezekbe a kategóriákba, ezek tették ki az összes volumen 17 százalékát.

A legtöbben számítógép-kezelőnek iratkoztak be, ami jól jelzi, hogy az emberek megpróbálnak igazodni a munkaerőpiac igényeihez. Személy- és vagyonőri képesítést a beiratkozók 6 százaléka akart szerezni, 5-5 százalék pedig kereskedői-boltvezetői, mérlegképes könyvelői és számítástechnikai szoftverüzemeltetői képzettséget.

Az iskolarendszeren kívüli oktatást folytató intézmények nagyobbik része, 45 százaléka jogi személyiségű vállalkozás, 33 százaléka költségvetési szervezet vagy annak valamely intézménye. További 8 százalék nonprofit szervezet. A hatósági nyilvántartásban tavaly év elején mintegy 1500 szakképzést folytató intézmény szerepelt, több mint 9000 szakképzés indításával. Az intézmények negyedének székhelye Budapest volt.

A költségvetéshez tartozó intézetek közül a legtöbb, az összesnek a fele központi költségvetési szervezet intézménye, s jelentős, 26 százaléknyi a helyi önkormányzati költségvetési szervezet intézményéé. A nonprofit szervezetek közül a legtöbb alapítványi formában működik, de 23 százaléknyi az egyesület által létrehozott intézmény is.

Az iskolarendszeren kívüli oktatási forma fennmaradásához szükséges források változatosan alakulnak. Két évvel ezelőtti adatok szerint a szakképzésben részt vevők 22 százaléka kapott támogatást a munkaügyi szervezetektől, ami a szakképzési költségeken belül 28 százalékot tett ki. Összesen 51 százalék jutott támogatáshoz alapítványoktól, egyesületektől, közhasznú társaságoktól, egyházaktól, köztestületektől. Biztosítottak támogatást a munkaadók is.

A statisztika szerint az érintett intézmények mintegy 60 százaléka a felnőttképzésre szakosodott, 16 százaléka szakmai középiskolai oktatásra, de vannak olyanok is, amelyek szakmunkásképzést, alapfokú általános és középfokú oktatást végeznek.

A nyilvántartásba vett oktatási intézmények több mint 9000 szakképesítés kibocsátását regisztráltatták. Ennek nagy része kis- és nagyüzemi ipari képesítés, ez teszi ki az összes 31 százalékát. A piacon működő, oktatással foglalkozó cégek elsősorban a nagyvállalkozások igényeire jelentenek megoldást. Ezeket azonban a kisvállalkozói szektor nem tudja megfizetni. A kisvállalkozók, kézműipari tevékenységet folytatók szakképzését ezért elsősorban munkaadói szervezeteik próbálják megszervezni, illetve színvonalát, elfogadottságát kiharcolni.

Javaslatok az IPOSZ-tól

Az Ipartestületek Országos Szövetsége például már évek óta szorgalmazza olyan vállalkozói központok, inkubátorházak létesítését, amelyekben a kisvállalkozók magas szintű képzése, a Nyugat-Európából érkező technológia megismerése biztosított.

A központok kialakítása érdekében a munkaadói szervezet már kezdeményezte egy felmérés készítését, és javaslatot tett a finanszírozás megoldására is. Álláspontjuk szerint a képzés egy részénél a finanszírozást pályázhatóvá kell tenni. A modern technikára való kiképzés költségei ugyanis igen magasak, kicsi az esélye, hogy a kisvállalkozók ezt képesek önmagukban vállalni. Például egy akkreditált középszintű ruhaipari képzés 120 órája 120-150 ezer forintba kerül mai árakon.

Az IPOSZ javaslatot tett az Oktatási Minisztériumnak a nemzeti szakképzés kialakításához. Ebben javasolják egyebek között a szakképzési törvény módosítását olyan értelemben, hogy a munkaadói szervezetek jussanak a jelenleginél több joghoz a szakképzés területén. Kerüljön vissza például a kamarák hatásköréből a mestervizsgáztatásra való felkészítés, a vizsgabizottságba való jelölés. Javasolják azt is, hogy a normatív támogatási rendszer legyen érvényes a duális képzésre is. A nemzeti szakképzés kialakításának műhelymunkája várhatóan a következő fél évben lezajlik.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. szeptember 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem