×

Nyolc óra munka...

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 31. számában (2000. augusztus 15.)

 

A munkával töltött idő vizsgálatakor nem árt tisztázni, hogy a jogszabályok értelmezése alapján milyen mozgástere van a munkaadónak, illetve a munkavállalónak.

 

Munkaidő

A munkaidő nem más, mint a munkavégzésre előírt idő, ami az előírt munkakezdéstől a befejezésig tart megszakítások és munkaidőbe be nem számító szünetek nélkül. A munkaidő a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) alapján főszabályként napi 8 óra. A munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása a 8 óránál rövidebb, vagy a részben vagy egészben készenléti jellegű munkakörben hosszabb, de napi tizenkét órát meg nem haladó munkaidőt is megállapíthat.

Elképzelhető, hogy a munkaidő alatt a munkáltató a munkavállalót nem látja el munkával, ezt állásidőnek nevezzük.

A munkaidő ellenőrzésekor problémát vethet fel, hogy munkaidő a munkahelyre való belépéssel, vagy a munka tényleges elkezdésével kezdődik-e. A gyakorlat szerint a munkahelyen belül történő utazás a munkaidő része, éppen ezért a beléptetőrendszereket nem is a munkagépnél, hanem a munkahely, üzem, irodaház bejáratánál helyezik el. A munkahelyen belüli ún. „lógásokat" a munkáltató a munkavállaló hatékony ellenőrzésével, teljesítménybérezéssel, megfelelő munkarenddel küszöbölheti ki. Nem része a munkaidőnek a munkába járás és a hazautazás ideje.

Az egészségre különösen ártalmas vagy fokozottan veszélyes munka esetén jogszabály, illetve kollektív szerződés – legfeljebb napi hat óra időtartamig – megszabhatja a munkaidőn belül az ártalmas (veszélyes) tevékenységre fordítható időt, és egyéb korlátozást is előírhat.

Munkaidőkeret

A munkaidő, a napi munkaidő tartamának alapulvételével, heti vagy ennél hosszabb, de legfeljebb éves keretben is meghatározható. A munkaidőkeretet a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató állapítja meg.

A napi munkaidő azonban nem haladhatja meg a tizenkét órát, és annak két hónap, kollektív szerződés eltérő rendelkezése esetén legfeljebb négy hónap, több munkáltatóra kiterjedő vizsgálatakor kollektív szerződés eltérő rendelkezése esetén legfeljebb hat hónap átlagában – az idénymunkát kivéve – a teljes munkaidőnek meg kell felelnie.

A folytonos munkarendben, illetve a munkaszüneti napon rendes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló munkaidejét az általános szabályok szerint kell meghatározni, illetve beosztani.

A munkaidő beosztása

A munkarendet a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató állapítja meg. Ha a munkarend többféle munkaidő-beosztást enged, vagy azt keretjelleggel állapítja meg, a munkaidő-beosztást a munkáltató legalább egy héttel előbb és legalább egy hétre köteles közölni a munkavállalóval. Ennek hiányában az utolsó időszak munkaidő-beosztása az irányadó.

A munkaidő a munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható. Ilyen esetben a napi munkaidő négy óránál rövidebb és – a részben vagy egészben készenléti jellegű munkakört kivéve – tizenkét óránál hosszabb nem lehet.

Pihenőidő

Ha a napi munkaidő a hat órát meghaladja, a munkavállaló részére legalább húsz perc munkaközi szünetet kell biztosítani.

Ha a három vagy több műszakos, illetve a megszakítás nélküli üzemelés miatt a munkaidő nem szakítható meg, továbbá a készenléti jellegű, illetve az olyan munkakörben, ahol az étkezés munkaidőn belül is biztosítható, a munkaközi szünetet a munkaidőn belül kell kiadni.

A munkaközi szünet minden egybefüggő három túlóra után is megilleti a munkavállalót.

A munkavállaló részére a napi munkájának befejezése és a másnapi munkakezdés között legalább tizenegy óra pihenőidőt kell biztosítani. Ettől a kollektív szerződés vagy a felek megállapodása eltérhet, de legalább nyolc óra pihenőidőt ilyen esetben is biztosítani kell.

A kollektív szerződés előírhatja, hogy a készenlétet követően a munkavállalót pihenőidő nem illeti meg.

A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg, ezek közül az egyiknek vasárnapra kell esnie. Eltérő munkarendben foglalkoztatott munkavállalónak hetenként legalább 42 órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidőt kell biztosítani, ebbe lehetőleg a vasárnapnak bele kell esnie.

Munkaszüneti nap

Munkaszüneti nap: január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26.

Munkaszüneti napon a munkavállaló rendszeresen csak a megszakítás nélkül üzemelő (folyamatos vagy folytonos) és a rendeltetése folytán ezen a napon is működő munkáltatónál, illetőleg munkakörben foglalkoztatható.

A Munka Törvénykönyvének a módosítását a parlament a közeljövőben fogja tárgyalni. A tervezett módosítás érinti a munkaidő-beosztást is, a módosítástervezet szerint kötött munkaidő-beosztás helyett a jövőben rugalmasabb lenne. A munkavállalók érdekképviseletei már most tiltakoznak, szerintük a munkavállalók jogai csorbulnak, és a módosítás nincs összhangban a jogharmonizációs kötelezettségekkel sem.

Nyilvántartás

Az 1999-es törvénymódosítás vezette be azt a szabályt, amely alapján a munkáltató köteles nyilvántartani a munkavállalók rendes és rendkívüli munkaidejével, szabadságának kiadásával és az egyéb munkaidő-kedvezményével kapcsolatos adatokat (Mt. 140/A §). A nyilvántartás formájára nincs szabály, ezt a munkáltatók döntik el.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9806 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9806 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5823 olvasói kérdésre 5823 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9806 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9806 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5823 olvasói kérdéssel.

Szabadságkiadás közigazgatási munkavállaló részmunkaidős munkaviszonyában

Önkormányzatnál munkaviszonyban (Mt. alá tartozó, heti 8 órás, kötetlen munkaidőben dolgozó) személy esetén, aki a Kttv. alá tartozó heti 40 órás köztisztviselői jogviszonya...

Tovább a teljes cikkhez

Össz-szervezeti egészségkárosodás – nem jár pótszabadsággal

A polgármesteri hivatal köztisztviselőjének – a komplex minősítést végző szakértői bizottságnak a megváltozott munkaképesség minősítéséről szóló összefoglaló véleménye...

Tovább a teljes cikkhez

Oktatói-nevelői pótszabadság – igénybevétel munkavégzésre

A Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján 25 munkanap pótszabadságból 15 munkanapot a munkáltató igénybe vehet. Milyen munkára, és hogyan lehet igénybe venni a 15 munkanap...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérés a 14 napos egybefüggő szabadságkiadástól

Társaságunk azon munkavállalók esetében, akik az adott év során nem vettek igénybe legalább 14 nap egybefüggő szabadságot, írásbeli megállapodást köt, amelyben a felek közös...

Tovább a teljes cikkhez

„Többlet”-szabadság visszakövetelhetősége

Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott orvos munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött...

Tovább a teljes cikkhez

Hozzátartozó halála – mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Hozzátartozó halála esetén a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól két napra. A munkavállaló feleségének nagyszülője hunyt el, 2025. január hónapban. A...

Tovább a teljes cikkhez

Mentesülés a munkáltató engedélyével – jogszerző idő a szabadság tekintetében

Az Mt. 146. §-ának (6) bekezdése alapján a munkáltató mentesíti a munkavállalót a munkavégzés alól az egyoldalú munkáltatói szabályzatban meghatározott esetben „automatikusan”....

Tovább a teljes cikkhez

Öt munkanap pótszabadság – ha mégsem jár egészségsérelem okán

Munkavállalónk benyújtotta a határozatait az 5 munkanap pótszabadság igényléséhez a megváltozott munkaképessége miatt. A határozat szerint 2012-ben 40%-os egészségkárosodást...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság tartamának arányosítása

Jól értelmezem-e, hogy a GYED-ről visszatérő anyukák esetében a szabadságok kiszámításánál csak az alap+életkor után járó szabadságnapokat arányosítjuk, és a gyermekek után...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő havária esetén

Haváriahelyzetre vonatkozóan szeretném megkérdezni, hogy az Mt. szerint milyen speciális szabályok érvényesek a rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésekor általános...

Tovább a teljes cikkhez

Eltérő munkarend, eltérő munkakör

A munkáltatónál hatályos kollektív szerződés szabályozza a különböző munkakörökhöz tartozó munkarendet. A munkáltatónál előfordul, hogy egy olyan irodai dolgozó, aki a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5823 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 292-ik lapszám, amely az 5823-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

2026-os TB és szocho változások Megnézem

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem