×

Családbarát munkahely

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 26. számában (2000. március 15.)

 

Hagyományteremtő szándékkal hirdette meg a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Magyar Agrárkamarával, a Magyar Kézműves Kamarával, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen a Családbarát Munkahely díjat 2000 januárjában. Az eredményhirdetésre májusban, a nemzetközi családi napon kerül sor. A nyertes a jutalom mellett jogot szerez arra is, hogy használja a Családbarát Munkahely emblémát.

 

A minisztériumnak a díj alapításával az a szándéka, hogy Magyarországon is elindítsa a nyugat-európai országokban már jól bevált mozgalmat. Forgó Györgyné, a tárca főosztályvezetője szerint nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy a családi kötelezettségeket tiszteletben tartó munkahely nemcsak a családos alkalmazottak számára előnyös, hanem növeli a vállalat versenyképességét, és pozitívan befolyásolja társadalmi megítélését. Úgy vélte: ott, ahol vezetési szempontnak számít a család és a munka összehangolása, jobb az alkalmazottak hozzáállása, hatékonyabb a munkavégzés, a dolgozók is elégedettebbek, ezáltal csökken a fluktuáció, valamint a betegség miatti távolmaradás.

A szakember ismertette: a pályázatra jelentkező vállalatoknak kérdőívet kell kitölteniük, amely öt témakörben vizsgálja az adott cég hozzáállását, rugalmasságát. A beadási határidő március 16.

Kapcsolat a dolgozókkal

A kérdőív alapján vizsgálják, hogy a jelentkezőknél a dolgozók milyen munkaidőmodellekből választhatják meg munkarendjüket. Az értékelésnél szempont az is, hogy az alkalmazottak egyéni életfázisainak megfelelően milyen továbbképzési lehetőségeket teremt a vállalat. Családbarát képzésről akkor beszélhetünk, ha az munkaidőben történik, vagy családi programokkal van egybekötve.

Számít, hogy a gyesen és gyeden lévő szülőkkel milyen a kapcsolattartás, az otthoni gyermeknevelés ideje alatt biztosítják-e számukra a szükséges szakmai információkat, és segítik-e őket az újbóli munkába álláskor.

A pályázatok elbírálásánál figyelembe veszik, hogy az adott vállalatnál a munkahelyi rendezvények a dolgozók egész családjának szólnak-e, és a szabadságolásoknál figyelembe veszik-e például az iskolai szüneteket. Nem közömbös az sem, hogy a munkáltatók rendelkeznek-e gyermekintézményekkel, mit tesznek ezek megőrzéséért, fenntartásáért és korszerűsítéséért.

A tervek szerint a díj nyertese a vándorserleg mellett több százezer forint értékű üdülési csekket is kap, amelyet a családos dolgozók között oszthat szét.

A főosztályvezető megjegyezte, hogy természetesen nem lehet egyik pillanatról a másikra bevezetni a családbarát foglalkoztatási formákat. Ha azonban komolyan vesszük azokat a felméréseket, amelyek szerint a magyar társadalom család- és gyermekbarát, akkor meg kell teremteni az ennek megfelelő üzletpolitikát és gazdasági feltételeket is.

Nemzetközi példák bizonyítják, hogy a jövő az olyan rugalmas munkahelyeké, ahol a dolgozók több választási lehetőséggel rendelkeznek, és szinte partneri viszonyban vannak a munkáltatóval. A családi kötelezettségek összeegyeztetéséből származó előnyök ezt a viszonyt erősíthetik. A készülő nemzeti családpolitikai koncepcióban is megfogalmazódik a családbarát munkahelyek kialakításának és a ma még atipikus foglalkoztatási formák bevezetésének ösztönzése.

A családbarát foglalkoztatás tekinthető a cég egyfajta „jóléti" juttatásának, amely a munkavállalók számára vonzóvá teszi a munkahelyet. Ezzel növeli a munkáltató lehetőségeit, hogy a leginkább megfelelő képességű és képzettségű munkaerőt alkalmazhassa. A kedvező munkavégzési feltételek pedig elkötelezettebbé teszik a dolgozókat a vállalat iránt.

Kölcsönös előnyök

Az úgynevezett családbarát intézkedéseknek valójában nem a munkával töltött órák, hanem az alkalmazottak kreativitásának, az általuk végzett munka minőségének szempontjából van jelentősége. Azok a dolgozók, akiknek nem kell aggódniuk családjukért, mert lehetőségük van a magánélet és a munka összehangolására, motiváltabbak, és elkötelezettebben teljesítik feladataikat.

Ha a munkavégzés feltételei rugalmatlanok, a dolgozók gyakran betegszabadságot vesznek ki például azért, hogy az iskolai szünetek idején vigyázzanak gyermekeikre, felkeressék orvosukat, vagy hivatalos ügyeiket intézzék. A nyugati tapasztalatok alapján a családbarát foglalkoztatás különféle formáival az ilyen jelenségek csökkenthetők, vagy teljesen megszüntethetők.

A vállalatok kiemelkedően fontosnak tartják, milyen a hírnevük, milyen kép él az emberekben az adott cégről. A családbarát foglalkoztatási eszközöket alkalmazó cégek felelősségteljes, gondoskodó munkahely képét alakítják ki magukról a vásárlók, üzleti partnerek szemében, ez pedig hazai és nemzetközi szinten is elismerést válthat ki.

A dolgozók igényeihez igazodó munkavégzésnek a nyugati országokban számos formája létezik. Az, hogy egy adott országban milyen családbarát jellegű kezdeményezéseket valósítanak meg a vállalatok, függ a munkaerő-piaci folyamatoktól, a gazdasági és technológiai fejlettségtől, valamint a társadalmi elvárásoktól.

A családbarát foglalkoztatási formák alkalmazása minden esetben függ a cég méretétől, tevékenységétől, piaci helyzetétől, ezért hiba lenne feltételezni, hogy minden munkaadó képes ilyesfajta rugalmasságra. Az azonban tény, hogy tudatos vállalatvezetési és személyzeti politikával, a belső kommunikációval megtalálhatók azok a területek, amelyeken a már ismert családbarát foglalkoztatási formák alkalmazhatók, nem is beszélve esetleges új megoldások kialakításáról.

A családbarát foglalkoztatás eszközei

A munkaidőbeli rugalmasság az egyik legfontosabb eszköz a családbarát munkahely kialakításában. A világon számos modellt dolgoztak ki erre. A rugalmas vagy mobil munkaidő azt jelenti, hogy a munkaórák felosztásánál a dolgozó és a vállalat érdekeit egyaránt figyelembe veszik. Létezhetnek fix idősávok, amikor az alkalmazottnak mindenképpen a helyén kell lennie, ezen túl azonban a munka kezdésének és befejezésének időpontja alkalmazkodik a dolgozó egyéb kötelezettségeihez, tevékenységeihez.

A részmunkaidős foglalkoztatás elsősorban a kisgyermekes anyák által kedvelt és használt forma. A munkavégzésnek ez a formája gyakran rosszul fizetett, sokan úgy gondolják, hogy az ilyen módon foglalkoztatott dolgozó kevésbé elkötelezett. Ezzel szemben a részmunkaidőben dolgozók még hatékonyabbak is lehetnek, mert munkaidejüket a csúcsidőszakhoz lehet igazítani. A részmunkaidős foglalkoztatásnál fontos, hogy tényleges választási lehetőség legyen, ne a férfiak és a nők közötti esélyegyenlőtlenséget erősítse.

A gyermeküket otthon nevelő szülőkkel való kapcsolattartás sokat segíthet abban, hogy a gyesről vagy gyedről visszatérő dolgozók zökkenőmentesen álljanak újra munkába. Minél tovább marad valamelyik szülő otthon a gyermek(ek)kel, annál nehezebb az újbóli munkába állás. Ezt a folyamatot a vállalatok többféleképpen könnyíthetik. Például a szülő és a munkahely közötti kapcsolattartás folyamán a vállalat biztosítja a gyermeket nevelő apának vagy anyának a szakmai információkat és a kollégákkal való személyes kapcsolatot.

A munkahelyi rendezvények egyszerűen megszervezhetők úgy, hogy a dolgozók egész családja számára programokat, szórakozást nyújtsanak. Ilyen alkalmakkor lehetőség nyílik a kötetlen együttlétre, egymás jobb megismerésére. Ez is a vállalaton belüli összetartást erősíti.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem