×

Állás.hu

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. január 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 25. számában (2000. január 15.)

 

Magyarországon az internethasználók száma napjainkban meghaladja a félmilliót az 1998-ban regisztrált 250 000-rel szemben. A világhálót a gazdaság ma már szinte minden területén használják. Újabban az állásközvetítők honlapjai is megjelentek a színes palettán.

 

Az Internet Magyarországon 1999. című kiadvány szerint: „A hazai átlag internetes 20 és 30 év közötti városlakó férfi, egyetemet végzett, karrierje első lépcsőin áll, döntés-előkészítő, jó jövedelmi viszonyok között él." Ebből – több más mellett – az is kiolvasható, hogy a legtöbb internetfelhasználó szeretne tájékozódni a munkaerőpiacon, és érdeklődik a különböző munkalehetőségek iránt, ehhez pedig megfelelő fórumot keres.

Zárt oldalak

Ez új kihívás elé állította, illetve állítja a munkáltatókat a humánerőforrás-fejlesztés területén, hiszen a hagyományos hirdetési felületek mellett – ha naprakészek és versenyképesek kívánnak maradni – az interneten is el kell helyezniük álláshirdetéseiket.

A magyar munkaerőpiac már eddig is számos érdekes internetes kezdeményezésnek örülhetett. Első helyen kell megemlíteni például a hazai fejvadász-, állás- és munkaerő-közvetítő cégeket, amelyek közül már sokan rendelkeznek saját weblappal. Ezekre az oldalakra azonban üzletpolitikai okokból sokszor nem helyezik fel a cégnél elérhető összes ajánlatot. Ráadásul ezekre az interneten szétszórtan található, „zárt" honlapokra csak az adott tanácsadó cég ügyfeleinek hirdetései kerülhetnek fel. Nem szabad tehát csodálkozni azon, hogy ezeknek az oldalaknak viszonylag alacsony a látogatottságuk, és az egy-egy cégnél elérhető álláslehetőségek száma ritkán haladja meg a 20-at.

Az interneten ezenkívül sok apróhirdetési lehetőség is rendelkezésre áll, melyek legtöbbjének megvan az állás/munka rovata is. Ilyen például az Expressz újság on-line változata (http://www.expressz.hu), vagy az Egyxegy című hirdetőújság a hálózaton (http://www. egyxegy.com). Az apróhirdetési oldalak azonban nem az álláspiacra szakosodtak, a hirdetések között nehézkes a keresés, így ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő ajánlatot, hosszas böngészgetésre és olvasgatásra van szükség.

Ennél sokkal kedvezőbb lehetőséggel kecsegtetnek a kizárólag állásajánlatokat közlő hirdetési oldalak, amelyekkel viszont az a legnagyobb probléma, hogy általában nem ingyenesek, sőt kifejezetten drágák!

Olyan címeket érdemes tehát keresni, amelyek egy kézben fogják össze a munkáltatói és a munkavállalói oldalt, vagyis fórumot teremtenek a két fél „összehozására", és lehetőleg ingyenesek.

Munkavállalóknak ingyenes

Magyarországon az utóbbi hónapokban futott fel igazán az ilyen szolgáltatásokat kínáló oldalak száma. Tavaly novemberben indult az a két honlap, amely jelenleg és vélhetőleg a későbbiekben is meghatározza, az internetes munkaerőpiacot.

A társasági formában működő Magyar Internet ÁllásCentrum, amelyet négy magánszemély hozott létre azzal a céllal, hogy szabad, mindenki számára hozzáférhető fórumot tárjon a munkaerőpiac szereplői elé, november 15-én kezdte meg működését.

Az internet hazai felhasználói a www.allascentrum.hu címen érhetik el a honlapot, melynek oldalain naponta frissülnek a hirdetések. A felfutás ütemét jól példázza, hogy január közepén a honlapot megkeresők 656 aktuális ajánlat közül válogathattak, amelyek közül 137 az előző héten került fel.

A honlap teljes mértékig kihasználja a világháló adta lehetőségeket, és sokkal többet kínál egy egyszerű hirdetési felületnél álláskeresőknek, munkaadóknak egyaránt. A munkát keresők például letölthető önéletrajzmintákat találnak több nyelven, útmutatókat és ötleteket kapnak a jelentkezések, pályázatok megírásához, vagy az első interjúra való felkészüléshez. Felvehetik a kapcsolatokat személyzeti tanácsadókkal vagy fejvadászcégekkel is, és hasznos linkeket találnak egyéb munkaerő-piaci honlapokhoz. A munkaadók ingyenesen hirdethetnek, de pluszszolgáltatásként előfizetés fejében akár saját arculatukkal is bemutatkozhatnak a honlap egyes oldalain.

Az ÁllásCentrum működési elveiről és céljairól Kovács Nándor marketingmenedzser elmondta, hogy véleményük szerint az internet a legjobb közvetítőközeg arra, hogy idő- és térbeli korlátoktól függetlenül egymásra találjanak az állást kínáló cégek és a potenciális munkavállalók. Cégük filozófiája, hogy a szolgáltatások nagy részét ingyenesen nyújtják a honlap látogatóinak, legyenek azok akár cégek, akár álláskeresők. A weblap fenntartását és fejlesztését abból a bevételből finanszírozzák, amit kiemelt, testreszabott szolgáltatásaikért fizetnek profitorientált cégek. Ezek lehetnek munkaadók, személyzeti tanácsadók vagy egyéb cégek.

Együttműködési megállapodás

Rendkívül fontos, hogy a munkaerő-piaci szereplőket kiszolgáló honlap segítse az eligazodást. Könnyen, gyorsan és sokféle szempont szerint lehessen keresni az állásajánlatok sokaságában. Ha erre nincs lehetőség, akkor az álláskeresők a több száz más ajánlat között nem találják meg azt, ami őket érdekli.

A munkaadók oldaláról hasonló igények merülnek fel a személyi adatokat tartalmazó adatbázisok kapcsán. Egy ilyen honlap adatbázisának és keresőrendszerének kialakítása nem kis feladat, de ha már egyszer elkészült és hozzáférhető, akkor nagyban megkönnyíti az álláskeresők és a hirdetők dolgát.

Oldalaikon egészen egyedi módon fejvadászcégek, illetve személyzeti tanácsadók is megjelennek. Magyarországon körülbelül 50-100 ilyen profilú cég működik, nagy részüknek weblapja is van, azonban senki sem tudja, hol és milyen néven keresse őket. Így számukra értékes lehetőséget jelent, hogy egy-egy központi fórumon keresztül az álláskeresők eljutnak hozzájuk, és az adatbázisukból megkaphatják a munkát keresők adatait is – véli a szakember.

Kovács Nándor elmondta azt is, hogy keresik a kapcsolatot a piac olyan szereplőivel, akiknek szintén érdekük a hazai munkaerőpiac fejlesztése. Megállapodást kötöttek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ), hogy a VOSZ tagjai ingyenesen elhelyezhetik ajánlataikat a honlapon, ahol az álláskeresők könnyen rábukkanhatnak. Hasonló együttműködési megállapodást szeretnének kötni más szervezetekkel is, például a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tagszervezeteivel, és esetleg állami szervekkel, például a munkaügyi központokkal is. Ezenkívül kiemelt figyelmet fordítanak a munkaerő-közvetítő, munkaerő-kölcsönző cégek, illetve a diákszövetkezetek kiszolgálására is, azok igényeihez alkalmazkodva.

Az Internet ÁllásCentrum már működésének 3. hetében bekerült a TOP 100 és TOP 1000 internetes látogatottságot számláló hazai mérőhelyek első százas listájába. Jelenleg az abszolút listán a 23., kategóriájukban pedig a 6. helyet foglalják el. Céljaik közé tartozik, hogy minél feljebb kerüljenek a listán, és egy központi álláshonlappá váljanak Magyarországon.

Munkaadók regisztrálása

A másik meghatározó oldal a munkaerőpiacon az 1999. november 1-jén indult JobBank (http://www.jobbank.hu), melynek óriásplakátjai a napokban tűntek fel a főváros utcáin.

A cím begépelése után egy egyszerű felépítésű, könnyen áttekinthető oldalra jutunk. A kezdőlapon azonnal lehetőség nyílik a regisztrációra (ehhez csupán egy e-mail cím szükséges), a tagoknak a belépésre, illetve az érdeklődőknek a hirdetések közötti böngészgetésre. A keresés történhet kulcsszavak segítségével, de ha a Tallózás című rovatot választjuk, akkor különféle szempontok alapján (például munkavégzés helye, cég, munkakör, szaktudás stb.) válogathatunk az ajánlatok között. A munkáltatók regisztráció után vehetik igénybe a szolgáltatást.

A honlap napi 700-1000 látogatójának mintegy 60 db ajánlattal tud szolgálni, melyek közül a legrégebbi '99 novemberében, a legfrissebb pár nappal a látogatás előtt került fel az oldalra.

Bodor Lilla, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy külföldi tulajdonosok és egy magyar ügyvédi iroda közreműködésével jött létre a vállalkozásuk egy átfogó internetes állásközvetítő homepage létrehozása érdekében. Korábban ugyanis a hasonló honlapok általában specializálódtak valamilyen témára, például az információtechnológia területére. A csoport eleve leszűkül azokra az emberekre, akiknek internet-hozzáférésük van, de ezen belül is elsősorban a 20-35 év közötti, városlakó, legalább középfokú végzettséggel rendelkező fiataloknak szólnak az ajánlataik.

Az álláskeresők ingyenesen használhatják a szolgáltatást, de mivel a vállalkozás profitorientált, a munkáltató cégek meghatározott díjat fizetnek. Ezek az árak viszont töredékét képezik a sajtó hirdetési árainak.

A TOP 1000 abszolút listáján a 21. helyet foglalják el, az internetszolgáltatók között az ötödikek. Távlati céljuk az, hogy minél nagyobb adatbázist hozzanak létre.

Érdekes lehetőséget jelent a magyar internethasználóknak az 1999 novemberében indult, on-line hozzáférhető önéletrajz-adatbank, a Munkafórum, amely a www.munkaforum.hu címen érhető el.

A Munkafórum nem hagyományos munkaerő-közvetítő, hanem egy olyan virtuális hirdetési média, amely az állást, illetve munkát keresők számára lehetővé teszi, hogy a karrierjük szempontjából fontos adataik folyamatosan megjelenjenek a világhálón; a munkaadók pedig a keresőrendszer segítségével könnyen és gyorsan kiválaszthatják a számukra megfelelő jelölteket. A honlapon naponta 50-100 érdeklődő regisztráltatja magát.

A munkavállalók egy regisztrációs kérdőív kitöltésével, személyes adataik megjelentetése nélkül, térítésmentesen jelentkezhetnek az adatbankba, a munkáltató cégek pedig meghatározott díjszabás mellett vehetik igénybe a Munkafórum szolgáltatásait.

M. T.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. január 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem