×

Munkaadói szervezetek együttműködése

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 23. számában (1999. november 15.)

 

A fejlettebb piacgazdaságokban a társadalmi párbeszéd szereplői között kiemelt szerepet betöltő munkaadói, munkavállalói szervezetekből kevés van. A kormányszervek általában csupán néhány, legtöbbször szövetségi alapon szerveződő érdekképviselettel tárgyalnak szervezett formában. A hazai helyzet némileg különbözik a nyugatabbra elterülő piacgazdaságok gyakorlatától, bár a szervezetek közötti közeledésre, szövetségek kötésére már vannak példák.

 

Az uniós országokban is léteznek és aktívak az egyes gazdasági ágazatok, illetve különféle nagyságú termelők speciális érdekképviseletei, de a társadalmi párbeszéd kezdetei óta volt idejük és módjuk kialakítani az eredményes párbeszédhez legmegfelelőbb formákat. Magyarországon történelmileg úgy alakult a helyzet, hogy az országos érdekegyeztetés indulásakor 6 munkavállalói és 9 munkaadói országos érdekképviselet került be a tripartit egyeztetés rendszerébe.

Sajátos ellentmondás, hogy jóllehet néhány éve még kormányzati vélemények szerint is túl diverzifikáltnak tűnt e sok résztvevős grémium, mára a társadalmi párbeszéd új fórumai megalakulásával ez még töredezettebbé vált. Ezzel egyidejűleg azonban olyan folyamatok is megindultak, melyek azt jelzik: az érdekképviseletek felismerték az együttes fellépés hatóerejét. Ezt jelzi a Kis- és Középvállalkozói Érdek-képviseleti Szövetség (KÉSZ) megalakulása is.

IPOSZ
Az Ipartestületek Országos Szövetsége egyéni és társas vállalkozások által alapított 283 ipartestület, szakmai szövetség és területi (megyei) szövetség érdek-képviseleti szervezete. Az IPOSZ tagszervezeteiben tömörített kisvállalkozások száma jelenleg mintegy százezer, amelyek munkavállalói létszáma általában 1 és 20 között van. Az ipartestületek tagvállalkozásai az ipari termelés és a szolgáltatóipar szinte valamennyi ágában jelen vannak.

Az IPOSZ részt vesz azon kormányzati intézkedések kidolgozásában, melyek csökkentik az uniós csatlakozás következtében a kisvállalkozókat érintő esetleges hátrányokat, és szerepet vállal a csatlakozásra való felkészítésben olyan széles körű, felvilágosító-felkészítő kampány szervezésével, mely a kötelezően alkalmazandó EU-normák és szabványok ismertetését célozza.

Az IPOSZ tagja a Kis- és Középvállalkozások Európai Szövetségének (UEAPME), a Nemzetközi Iparuniónak (UIAPME), a Kis- és Középvállalkozások Világszövetségének (WASME), illetve a balti és északi országok kis- és középvállalkozói szervezeteit tömörítő Hansa Parlamentnek.

Kis- és középvállalkozások súlya

Négy patinás, több évtizedes (sőt van, amelyik évszázados) múlttal rendelkező érdekképviselet 1998 júniusában együttműködési megállapodást kötött. Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (KISOSZ), az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (ÁFEOSZ) és a Magyar Iparszövetség (OKISZ) abból indult ki, hogy a magyar gazdaságban a vállalkozások döntő többsége a kis- és középvállalkozói kategóriába tartozik, s hogy a négy országos érdekképviselet egyöntetűen alapfeladatának tekinti, hogy ezt a vállalkozói kört mind a kormányzat, mind a gazdasági és társadalmi közélet súlyának megfelelően kezelje. Megállapították, hogy ehhez különösen fontos lenne, hogy a magyar kis- és középvállalkozói réteget egy koncentrált érdek-képviseleti szövetség fémjelezze, mert a széttagoltság és az érdek-képviseleti tevékenység összehangoltságának hiánya – különös tekintettel arra, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás időszakát éljük – e vállalkozói réteget hátrányos helyzetbe hozhatja. A négy szervezet mind a külgazdasági, mind a belföldi problémák miatt – melyek egyaránt érintik a kis- és közepes kategóriába tartozó egyéni vállalkozói, társas- és szövetkezeti vállalkozói kört – szükségesnek látta, hogy megteremtsék a közös fellépés lehetőségét.

A megállapodás szerint a KÉSZ létrehozása nem érinti a tagszervezetek önállóságát, a tagok egymástól való függetlenségét. A négy szervezet továbbra is teljes joggal és önállóan vesz részt az országos érdekegyeztetésben (a megalakuláskor még az Érdekegyeztető Tanács munkájában, azóta a társadalmi párbeszéd fórumain), valamint az egyéb közéleti testületekben. A szervezetek jogi önállósága tehát semmiben sem korlátozódott, ám a megállapodás értelmében tevékenységüket majd' minden esetben összehangolják. A szövetség lényegi feladataként fogalmazták meg a felek a közös szakmai munka erősítését, oly módon, hogy az egyes kérdéseknél a szakmai koncepciók kialakítását az a szervezet vállalja fel, melynek tagságát a probléma legjobban érinti.

ÁFEOSZ
Az Általános Fogasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége 265 általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetnek (azok félmilliót meghaladó tagságának), valamint e szövetkezetek közös beszerző és értékesítő társaságainak érdekeit képviselő országos vállalkozói, munkaadói szövetség. Olyan társadalmi szervezet, mely összefogja az érdekképviselet megyei (területi) szakmai szövetségeit is. Az áfészek alaptevékenysége a kiskereskedelem. Többezres, az ország szinte minden településén működő bolthálózatukkal a legnagyobb magyar, s egyben kizárólag hazai kézben lévő élelmiszer-kereskedelmi láncot alkotják. Tevékenységének része a mezőgazdasági kistermelői tagság munkájának összefogása is, melynek keretében a megtermelt termékek értékesítését és feldolgozását végzik. Az ÁFEOSZ az országos érdekegyeztetés fórumaiban és azok szakértői bizottságaiban három szövetkezeti szövetség – az áfészek, a lakásszövetkezetek és a takarékszövetkezetek – képviseletét látja el. Az ÁFEOSZ tagja a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének és az Európai Gazdasági Közösség keretein belül működő EURO-COOP-nak.

Célkitűzések

A négy szervezet a megfogalmazott célok elérése érdekében kiemelt figyelmet fordít egyes területekre, nevezetesen:

  • Együttműködnek a társadalmi párbeszéd fórumai, azok bizottságai, valamint az egyéb önkormányzati jellegű testületek tevékenységében, továbbá a helyi érdekegyeztetési folyamatban, és egymást kölcsönösen támogatva lépnek fel e testületekben (munkaügy, területfejlesztés, szakképzés stb.).
  • A szervezetek együttesen – az uniós országok szabályozásainak tapasztalataiból kiindulva – a kis- és középvállalkozói szektorra vonatkozóan egy olyan adózási koncepciót dolgoznak ki, amely a lehető legjobban megfelel a KKV-szektor vállalkozóinak.
  • Ugyancsak közös koncepció kialakítására törekszenek az együttműködő partnerek a KKV-szektor vállalkozóinak társadalombiztosításijárulék-fizetési rendszerét illetően, beleértve a megfelelő színvonalú nyugellátás és egészségügyi ellátás biztosítását is.
  • Kiemelt feladatnak tekintik, hogy a hagyományosan tőkeszegény magyar kis- és középvállalkozói kör az EU-csatlakozás időszakában megfelelő támogatásban részesüljön és hitelekhez jusson. Ezen túlmenően fontos kérdésnek tartják, hogy a csatlakozás miatt a versenyt nem bíró kisvállalkozók ellátása a kormányzat szociális kérdései között megoldandó feladatként szerepeljen.
  • A KÉSZ feladatai közé tartozik a csatlakozással kapcsolatos közös rendezvények és konferenciák szervezése, hogy a megfelelő szakmai tapasztalatok és információk eljussanak a vállalkozókhoz, s egyúttal felszínre kerüljenek a problémák is. Ez utóbbiak megoldására, illetve a vállalkozók helyzetének vizsgálatára a KÉSZ közös gazdasági kutatótevékenység végzését, illetve támogatását tűzte ki célul.

Együttműködés a minisztériummal

A KÉSZ már alapításakor kifejezte azt a szándékát, hogy a KKV-szektorral kapcsolatos szakmai irányítást ellátó illetékes minisztériummal együttműködési megállapodást köt, ami az elmúlt év decemberében meg is történt a Gazdasági Minisztériummal.

A minisztérium és a KÉSZ közös célként jelölte meg a KKV-szektor működési feltételeinek javítását, fejlődési lehetőségeinek biztosítását, foglalkoztatási képességeinek bővítését. Mindezek érdekében – a KÉSZ alapító okiratában is foglaltaknak megfelelően – prioritásként jelölték meg az adózási, társadalombiztosítási, adóeljárási jogszabályi feltételek, valamint a vállalkozói esélyegyenlőség megteremtését, a támogatási, tőke-ellátottsági, hitelezési feltételrendszer megfelelő kialakítását.

Ugyancsak a KÉSZ által deklarált céloknak megfelelően az együttműködő felek kiemelt feladatként jelölték meg az EU-csatlakozással kapcsolatban az információk biztosítását, melyet elsősorban képzési programok, rendezvények és vállalkozói kiadványok formájában látnak megvalósíthatónak.

További, igen jelentős feladatként jelölték a gazdasági növekedést célzó beszállítói, bedolgozói és kooperációs lehetőségek összehangolt feltárását és ösztönzését.

E célok megvalósítása érdekében a KÉSZ szervezetei vállalták, hogy összehangoltan, közös javaslat formájában küldik meg anyagaikat a minisztériumnak, amely a kérdések tisztázására érdemi konzultációt biztosít. A minisztérium vállalta, hogy a KÉSZ szakértőit már a koncepciók kialakítása során bevonja munkájába, valamint hogy a szektorra vonatkozó szakmai anyagokról lehetőség szerint véleményt kér, s tevékenysége során azokat figyelembe veszi.

A GM abban is megállapodott a KÉSZ-szel, hogy a minisztérium által működtetett Vállalkozásfejlesztési Tanácson belül a munkabizottságokba a KÉSZ minden tagszervezete szakértőt küldhet.

KISOSZ
A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége által képviselt vállalkozások döntően egyéni vállalkozási formában működnek, és elsősorban a kereskedelemben és a vendéglátásban tevékenykednek. E körre elsősorban a mikrovállalkozások mérete a jellemző. A KISOSZ részt vesz az országos érdekegyeztetés plenáris és szakértői fórumain. Mint érdekképviselet véleményezi az államigazgatás által megküldött, a vállalkozói kört érintő jogszabálytervezeteket, kezdeményezi jogszabályok változtatását vagy kiadását, folyamatos párbeszédre törekszik a családi munkaerőn alapuló mikrovállalkozásokat külön törvényi szabályozás alá besoroló kormányzati elképzelések megvalósításában, valamint együttműködésre az ellenőrzések során kialakuló egységes értelmezés érdekében. A KISOSZ megyei tagegyesületei a területükön kapcsolatot tartanak a területi önkormányzatokkal. A szervezet évente mintegy 8-10 ezer embernek biztosítja a vállalkozói tevékenységhez a középfokú szakmai végzettséget. A KISOSZ együttműködik a nemzetközi kisvállalkozói érdek-képviseleti szervezetekkel és a belföldi társ-érdekképviseletekkel.

A tervek és a valóság

Az együttműködési megállapodás létrejötte persze már önmagában is igen pozitív dolog, de a színvonalas megvalósítás még várat magára. Például a KÉSZ tagszervezetei természetesen jelöltek szakértőket a Vállalkozásfejlesztési Tanács szakbizottságaiba, ám e bizottságok nem üléseznek. A GM ez év elején felkérte a KÉSZ-t, hogy a 2000. évi adóreform megvalósításához küldje el javaslatait, ám a KÉSZ e javaslatokat nem együttesen, hanem szervezetenként küldte meg (persze a határidő olyan rövid volt, hogy nem is lehetett egyeztetni). A javaslatokat a GM megkísérelte beépíteni saját koncepciójába, s az már nem róható fel hibájául, hogy a PM ezt „lesöpörte" az asztalról. A kis- és középvállalkozók számára elsőrendű fontosságú hitelgarancia intézményrendszer is csak igen nehezen alakul ki. EU-csatlakozással kapcsolatos kisvállalkozói oktatásról pedig egyelőre nincs hír.

Eredmények

Mindemellett a KÉSZ számára bizonyos eredmények is elkönyvelhetők mind a Gazdasági Minisztériummal való együttműködés tekintetében, mind egyéb területeken. Ez utóbbiak sorába tartozik, hogy a KÉSZ szervezeteinek vezetőit két alkalommal is fogadta a kormányfő, s több területen igen eredményesnek mondható tárgyalásokat folytattak. Mindenekelőtt emlékezetes, hogy a miniszterelnökkel folytatott tavalyi megbeszélés után a társadalombiztosítási járulékról szóló szabályozás a nyugdíj mellett vállalkozók, illetve a kiegészítő tevékenységet végzők számára igen előnyösen változott. Az ez évi megbeszélés ugyan egyelőre nem hozott ilyen látványos eredményt, de a kormányfő több témakörben kért javaslatokat a KÉSZ-től, így az adó- és társadalombiztosítási törvények területéről, a KKV-szektor tőkeellátottságának kérdéseiről, s kíváncsi volt, az érintettek mit kifogásoltak az utóbbi idők intézkedései közül. A KÉSZ közös javaslatokat adott át a szabályozórendszer tervezett változásaival kapcsolatban a hitelgarancia intézményrendszerét illetően, valamint kritikával illetett néhány már bevezetett intézkedést, például a telephely-engedélyezésről szóló rendeletet.

Következmények

Talán megkockáztatható kijelenteni, hogy legalábbis e javaslatoknak is betudható, hogy az adó- és járuléktörvények tervezetei azóta a kis- és középvállalkozások javára változtak, s hogy a hitelgarancia intézményrendszere körüli állóvíz megmozdult. Előbbi figyelemre méltó eredménynek könyvelhető el, mert a KÉSZ az adó- és járuléktörvényekre vonatkozó javaslatait eljuttatta a Pénzügyminisztériumhoz is, de a tervezetek első változatában nyomait sem lehetett felfedezni annak, hogy bármit figyelembe vettek volna belőle...

A KÉSZ egyébként önálló ügyintéző szervezet nélküli szerveződés, szakmai tevékenységét a négy ügyintéző apparátus egymással egyeztetett munkája alapján folytatja. A szervezet képviseletét a négy szervezet elnökei egymást váltva – hat hónapig tartó ciklusonként – rotációban oldják meg. Ez év december 31-ig az IPOSZ elnöke a soros elnök.

A KÉSZ megalakulása óta eltelt közel másfél év bebizonyította, hogy az alapítói szándék helyes volt, de a hatékony, koordinált működésnek még vannak tartalékai.

Várkonyi Júlia
OKISZ
A Magyar Iparszövetség az ipari szövetkezetek és a különböző társasági formában működő kis- és középvállalkozások gazdasági érdekképviseletét ellátó országos munkáltatói érdek-képviseleti szervezet. Jogelődje 1920-ban alakult.

A Magyar Iparszövetséget 23 területi, illetve szakmai jellegű, valamint további 6, társult tagsággal rendelkező szövetség alkotja. Ezen szövetségekhez tartoznak közvetlenül a szövetkezetek és társas vállalkozások, melyek száma több mint 2500.

A magyar gazdaság kis- és középvállalkozói szektorában jelentős szerepet betöltő tagszervezetek tevékenysége felöleli a könnyűipar, a vegyipar és műanyag-feldolgozó ipar, a gépipar és a szolgáltatóipar szinte valamennyi területét. A tagszervezetek áruinak 30 százaléka külpiacokra kerül.

Az OKISZ széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Tagja a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének (ICA), együttműködik az Európai Kis- és Középvállalkozási Szövetséggel (EMSU), kialakult kapcsolatot ápol több külföldi gyáriparos-szövetséggel és kereskedelmi kamarával.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem