×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 23. számában (1999. november 15.)

Pénzügyi útmutató

Kevés kiadvány kiadója mondhatja el, hogy induláskori elveinek megfelelően tudja megjelentetni periodikájának IX. évfolyamát. A Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach aktuális köteteire ma is igazak a kezdeti elvek: formabontó hirdetések nélkül, teljességre törekedve mutatja be a hazai pénzügyi intézményrendszert és annak valamennyi szereplőjét. A csaknem háromezer oldalt magában foglaló háromkötetes almanach népszerűsége itthon – és jó néhány éve már külföldön is – töretlen. A magyar pénzügyi, tőzsdei, biztosítási, kamarai és egyéb fontos gazdasági (szolgáltató) szervezet bemutatására történtek más próbálkozások is, de a legtöbben, éppen teljessége okán, a pénzügyi almanachot használják.

A legutóbbi megjelenéshez képest a kötetek szerkezete megváltozott, ennek oka részben az adatbázis gyarapodása.

Átkerültek a második kötetbe a pénzügyi alapítványok és az elkülönített pénzügyi alapok. Tovább bővült a kamarai rész, a gazdasági önkormányzatokról átfogó képet nyújtanak a kötet készítői.

A BÉT-en megjelenő cégeket részvénykategóriák (A, B, C) szerint mutatja be a tőzsdei fejezet. A kötetnek ez a része évente szinte exponenciálisan bővült.

A harmadik kötet a könyvvizsgáló társaságok adatait és a Magyar Könyvvizsgáló Kamarát, valamint a számviteli szakemberek, az adótanácsadók egyesületeit mutatja be. Nagyon fontos rész a pénzügyi jogszabályok több száz oldalas gyűjteménye is.

Az almanach típusú kiadványtól elvárható – túl azon, hogy aktuális adatok halmazrendszerét közli -, hogy tanulmányokkal egy átfogó pénzügyi-gazdasági folyamat bemutatására is vállalkozzon, aminek a 20 fejezet mindegyikének bevezetéseként megjelentetett írásokkal meg is felel.

A magyar kötet megjelenését követően két hónapon belül az angol nyelvű változat is napvilágot lát.

A kor követelményének megfelelően hamarosan internetes megjelenéssel is elérhető lesz a hatalmas adathalmaz túlnyomó része. Három típusú információt kívánnak a szerkesztők elektronikus formában is közreadni. Az impresszum típusú információk, a változások dinamikus megjelenítése, valamint a pénzügyi szervezetek belső strukturális és kapcsolati rendszerét bemutató változatot. Az előzetes tervek szerint a webes változat használata ingyenes lesz, benne szabad szavas formában keresni is lehet majd.

Magyar Pénzügyi és Tőzsdei
Almanach, TAS-11 Kft.
3100 oldal. Ára: 8200 Ft + 12% áfa

F. É.

A munkakörök összhangja

A menedzserek munkájának része az emberi erőforrásokkal való helyes gazdálkodás is. A terület fontosságát az emberi erőforrások fejlettsége és a gazdaság teljesítőképessége közti összefüggésekre irányuló vizsgálatok is igazolták.

Az emberierőforrás-menedzsment a munkavállalók és a munkakörök közötti összhang megteremtésére törekszik. Tipikus területei: az emberi erőforrások tervezése, a munkakörök elemzése, kialakítása és értékelése, a toborzás és kiválasztás, a teljesítményértékelés, a munkaerő-fejlesztés, a bérezés és jutalmazás, valamint az érdekegyeztetés.

A menedzserek számára igen fontos a szervezetek, valamint az emberek viselkedésének megismerése és megértése. A nemrég megjelent Humánerőforrásmenedzsment című könyv sokoldalúan mutatja be a dolgozói viselkedés értelmezési szempontjait. A megértéshez hasonlóan fontosak a magatartás megváltoztatásának eszközei is.

A vezetési stílusnak alkalmasnak kell lennie a szervezet, a csoport és az egyén céljainak összehangolására. A csoportmunka jelentőségével kapcsolatban a csoportteljesítményt befolyásoló tényezőket, a csoportépítés folyamatát ismerteti a szerző.

A vezetők idejük legnagyobb részét kommunikációval töltik, összehangolt cselekvésre csak akkor van lehetőség, ha a szervezet tagjai megértik egymást. A vezetők feladata és felelőssége a kommunikációs kapcsolatok és hálózatok kiépítése. A szervezeti kultúra kialakulását számos tényező befolyásolja: a nemzetközivé váló gazdaságban a cégeknek számolniuk kell a kulturális különbségek hatásaival is!

Az emberierőforrás-menedzsment tevékenységei közt stratégiai jelentőségű még a munkakörök elemzése; a munkaerő-tervezéssel való kapcsolatáról, felhasználási területeiről, eszközeiről, a létszámszükséglet meghatározásában alkalmazható módszereiről olvashatunk. Fontos a munkaerő-toborzás és -kiválasztás is, hiszen csak megfelelő számú és összetételű munkaerő valósíthatja meg a szervezet által kialakított stratégiákat és terveket. Az emberi erőforrások fejlesztése az alkalmazottak képzését, képességeinek fejlesztését foglalja magában; a menedzsment fejlesztésére is szükség van!

A teljesítményértékelés, mások minősítése nem könnyű feladat, de jól kidolgozott szempontrendszerrel az objektivitás biztosítható. Az alkalmazottak keresetével és egyéb juttatásaival kapcsolatban az érdekegyeztetésről, a különböző bérezési rendszerekről is szó van a könyvben. Végül pedig az emberi erőforrásról mint tőkéről, beruházásról kapunk áttekintést. A beruházások (oktatás, képzés, továbbképzés) hozzájárulnak a gazdasági hatékonysághoz; értékelésének módszereiről, a velük kapcsolatos költségek elszámolásáról is tájékozódhatunk.

Humánerőforrás-menedzsment.
Szerkesztette: dr. Gyökér Irén
Műszaki Könyvkiadó-Magyar Minőség
Társaság. Bp., 1999. 186 oldal. Ára: 2190 Ft

Dr. Rubóczky István

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem