×

Lakossági folyószámlák

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. július 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 19. számában (1999. július 15.)

 

Folyószámla-vezetést ma már igen sok pénzintézet ajánl a lakosságnak. A szolgáltatások köre azonban elég nagy különbséget mutat. Az eltérés a felszámított díjaknál is jelentős. Ezért még mindig érdemes bankunk kiválasztása előtt alaposan körülnézni!

 

A folyószámla-vezetést kínáló bankoknál havi négy bankon kívüli átutalási megbízás feltételezése mellett az ügyfelek terhe a legalacsonyabb (60-80 forint) a Kereskedelmi és Hitelbanknál (K&H), az ING Banknál és a Konzumbanknál. Ezek a terhek régebben nem érték el a száz forintot a Budapest Banknál, a Postabanknál, de az Inter-Európánál (IEB) sem. A helyzet azonban mára alaposan megváltozott. Míg ugyanis az IEB-nél ilyen esetben továbbra sem túl magas (120 forint) összeggel kell számolnunk, a BB a legdrágább (6000 forint) bankká vált. Ennél a pénzintézetnél még akkor is luxus folyószámlát vezettetni, ha esetleg mind a négy átutalás bankon belül történne. A fizetendő jutalék ugyanis még így is 2000 forint.

A jelenlegi banki kínálatban viszonylag drága a Postabank és a Magyar Külkereskedelmi Bank lakossági folyószámla szolgáltatása is. A pénzintézetek üzletpolitikájának változását az említett módosulások mellett jól tükrözik az Erste Bank díjai is. Ez a pénzintézet ugyanis nemrégiben még a legolcsóbb magánszámla-vezető banknak számított. A bevezetési időszakban az Erste négy átutalásnál mindössze 60 forint jutalékot kért ügyfeleitől. Ma azonban díjai szinte hajszálpontosan megegyeznek az árak szempontjából a középmezőnybe tartozó OTP Bank díjaival. Négy bankon kívüli utalás mindkét pénzintézetnél 280 forintba kerül. Amennyiben azonban a megbízásokból három állandó és egy eseti akad, akkor az ügyfelek terhe 190 forintra csökken. (Az OTP egyébként így is drágább, hiszen ott a számlához még havi 100 forintos zárlati díj is kapcsolódik.)

Az eseti és az állandó megbízások között egyébként a bankok mindössze negyede tesz különbséget. Nem egészen véletlenül. Több pénzintézet is akad ugyanis, amely szolgáltatását folyószámlának nevezi, de erről a klasszikus szolgáltatást (például a közüzemi díjak befizetését) nem teljesíti. A legszélsőségesebb példa az ABN Amro Bank, amely hangzatos reklámjai ellenére még mindig csak igen szerény szolgáltatásra képes. A pénzintézetnél ugyanis a magánszemélyek számára gyakorlatilag egyáltalán nincs lehetőség folyószámla-vezetésre (ezért nem is vettük be táblázatunkba). Az ABN Amrónál nyitott számla csupán betéti, amelyről kizárólag előre megadott (időközben nem változtatható) összeg rendszeres utalására nyílik mód. Ez is csak korlátozott számban lehetséges.

Szolgáltatások

A folyószámláknál a díjak mellett legalább annyira fontos az is, hogy bankunk milyen szolgáltatásokat kínál. Az OTP Bank például mindjárt kedvezőbb színben tűnik fel, ha pénzintézeti költségeinket komplexen nézzük. A folyószámlához adott kártyákkal ugyanis más bankokhoz képest általában olcsóbban juthatunk pénzhez a bankjegykiadó automatákból (ATM). Két pénzfelvétel júliusig minden hónapban ingyenes volt. (Hasonló megoldást más pénzintézetek – például az Erste, a Konzumbank vagy az Általános Értékforgalmi Bank – is alkalmaznak.) Az OTP rendelkezik ugyanakkor a legtöbb ATM-mel. Ezeknek a berendezéseknek a díja pedig jelentősen eltér attól függően, hogy a bank saját automatáját vagy egy idegen automatát veszünk-e pénzfelvételhez igénybe.

Az OTP kártyaválasztéka a legbőségesebb, ezenkívül jelentős előny a kibővített telebank szolgáltatás. Ez lehetővé teszi a folyószámla-egyenleg utáni tájékozódást, a kártya letiltását, de a pénzintézet ügyfelei előre megadott 99 bankszámlára telefonon keresztül (kedvezményes díj ellenében) is utaltathatnak. Az automatikus gépi megoldást (tone üzemmódú készülékről gombok leütésével végrehajtott műveletek) kiegészíti az élőhangos szolgáltatás: az ügyfelek banki dolgozókkal beszélhetik meg pénzügyeiket.

Telefonon éjjel-nappal

Persze mára már viszonylag sok pénzintézet vezetett be telefonos megoldásokat. A Bank Austria Creditanstalt telefonbankja teljes körű szolgáltatást nyújt ezt igénylő ügyfeleinek. A kódok beütésével szinte mindenről lehet itt informálódni. Az előre megadott számlaszámokra lehetővé tett (naponta maximum 150 ezer forintig terjedő) „gépi" utalás mellett pedig az úgynevezett operátori (banki dolgozó által működtetett) rendszer segítségével – tranzakciónként ötvenezer forintos limitig – bárhová utalhatunk. A hangpostán üzenni lehet az ügyintézőknek, és nyomtatványok is rendelhetők. Hasonló rendszert működtet még az Inter-Európa Bank is. A Citibanknál, a CIB-nél és az Erste Banknál viszont a telefonos megbízásokat nem számítógép, hanem pénzintézeti dolgozók fogadják.

Tavaly több hazai pénzintézet is felismerte: számukra is hasznosíthatók a mobiltelefonok üzenetküldő szolgáltatásai. A mobilbanknak nevezett megoldást elsőként az IEB és a CIB Bank alkalmazta. A mobilkínálat azonban ma már szerepel az OTP Bank és a Budapest Bank ajánlatában is.

A rendszer lényege: a pénzintézet terhelés vagy jóváírás esetén azonnal (és automatikusan) rövid szöveges üzenetet küld az előfizető mobiltelefonjára a tranzakcióról és az azutáni számla egyenlegéről is. Akad olyan pénzintézet (az OTP Bank), amelynél az ügyfél információkat is kérhet így. A bankok ezeket a szolgáltatásokat általában különböző díjcsomagokban ajánlják.

Automata bankfiók

A mobillehetőséget kínáló pénzintézeteknek mindkét hazai mobilszolgáltatóval külön-külön kell megállapodnia. Néhány bank ezt azonnal meg is tette, míg másoknál az egyik szolgáltatóval való kapcsolatot később egészítették ki a másikkal is. Ennek egyébként az az oka, hogy jelenleg még nem lehet a két GSM-rendszer között szöveges üzeneteket küldeni (nincs SMS-roaming).

A mobilbank egyébként – mint az eddigiekből is kiderült – még nem képes a telebank (vagyis a vonalas kapcsolat) által kínált szolgáltatások teljes skálájára. Mind a Pannon GSM-nél, mind pedig a Westel 900-nál azonban úgy látják, hogy ezen a téren rövidesen gyökeres változás következhet be. (A hazai készülékkínálatban már most is szerepel olyan, a tenyérben is elférő berendezés, amely egyben kártyaterminál is.)

Elképzelhető tehát, hogy nincs messze az idő, amikor valaki mobiltelefonon keresztül pénzt utalhat át vagy bármilyen pénzügyi tranzakcióra szóló megbízást is adhat. Megvalósítható például az is, hogy a banki ügyfelek a chipkártyás elektronikus pénztárcát a vásárlások előtt nem fali automatákból, hanem mobiltelefonon keresztül töltsék fel.

Ezekhez persze még néhány biztonsági követelményt ki kell dolgozni. A fejlesztések, valamint a technológiai újdonságok hazai terjedésének sebességét elnézve azonban mindez egészen rövid időn belül is valósággá válhat.

Ki gondolta volna például, hogy hazánkban rövidesen lesznek éjjel-nappal működő automata bankfiókok? A Raiffeisen Bank egyelőre még csak tervezett lakossági szolgáltatásai közé pedig a tervek szerint a jövőben az élőhangú telefonos rendszer mellett saját, az eddig ismerteknél többet tudó ATM- (vagy inkább PC-) hálózat telepítése is tartozik. Ezek a berendezések a hozzájuk kapcsolt számítógép révén alkalmasak például átutalások lebonyolítására is. Ilyen berendezés a pénzintézet egyik fővárosi fiókjában kísérleti jelleggel már működik.

Az új banki termékek között érdemes megemlíteni a CIB XL elnevezésű magánszámláját. A pénzintézet ennek a konstrukciónak a keretében a folyószámla viszonylag kedvező (jelenleg 11 százalékos) kamatozása mellett havi átalánydíj ellenében nyújtja mindazt, amit a hagyományos CIB lakossági folyószámla. A szolgáltatások közé az automatikus (limitfigyelési megbízással ellátott) közüzemi átutalásokon túlmenően további – díjmentesen igénybe vehető – kínálat is tartozik. Ilyen: VISA electron plus bankkártya egy társkártyával, CIB ügyfélkártya, korlátlan számú belföldi átutalás és készpénzfelvétel a CIB ATM-jeiből, havi 2 idegen ATM-pénzfelvétel, korlátlan számú postaicsekk-befizetés, korlátlan CIB házibank-, elektronikus folyószámla-használat, korlátlan CIB mobilbankhasználat, valamint korlátlan CIB telebank és CIB24 és 20 ezer forintig terjedő folyószámlahitel.

Mellékszolgáltatás

A CIB XL magánszámla havi díja 950 forint abban az esetben, ha az összes forintbetét havi átlagegyenlege eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot. Amennyiben az átlagos egyenleg ennél kevesebb, a havi átalánydíj 1500 forint. A fent felsorolt szolgáltatásokért ezenfelül az XL-lel rendelkező ügyfeleknek egy fillért sem kell fizetniük.

Szintén átalánydíjért kínálja szolgáltatásait a BA-CA nonstopbankja is. Itt azonban többféle konstrukciót is kialakítottak. A báziscsomag havi 550 forintos díjért 5 banki átutalást és egy saját és egy idegen ATM-használatot kínál. Az ügyfelek havi 990 forintért azonban már korlátlan számú átutalást teljesíthetnek, és számukra 2-2 ATM-pénzfelvétel díjtalan.

A nonstopbanknál is ajánlanak speciális betétszámlát. Az elektronikus takarékbetétkönyv átutalással vagy a bankfiókokban készpénzbefizetéssel tölthető fel. A napi (viszonylag magas, most évi 12 százalékos) kamatozású, látra szóló betétszámla nyitóösszege tízezer forint. Az ügyfelek a nonstopbetétszámláról bármikor tetszés szerinti összeget leemelhetnek a telefonautomatán keresztül külső számlájukra, illetve készpénzt vehetnek fel bármely BA-CA fiókban. A bank a betétekre az év végén az átlagos számlaegyenleg alapján sávos (2-4 százalékos) kamatprémiumot fizet.

A Citibank egyébként szintén sajátos díjstruktúrát (a 600 ezer forintos számlaegyenleggel rendelkezőknek minden ingyenes) alkalmaz. Ennek a pénzintézetnek a specialitása azonban inkább az általa kínált kölcsönlehetőségekben van. Ilyen például a kiemelt ügyfeleknek ajánlott betéthitel, amely a lekötött betét 90 százalékáig igényelhető kölcsönkeret. Kamatot (ami jelenleg 25 százalék, amit azonban még 2 százalékos, minimum 5, maximum pedig 50 ezer forintig terjedő igénylési díj is terhel) ennél csak a ténylegesen felhasznált összeg után számolnak. Az úgynevezett folyó plusz számlához kapcsolódó hitelkeret a nettó havi jövedelem kétszerese, de maximum félmillió forint lehet. Kamatot (ez jelenleg 28 százalék, az igénylés díja 5 ezer forint) ebben az esetben is csak a ténylegesen felhasznált összeg után számolnak.

A Citibank sokat reklámozott személyi kölcsönét bárki (tehát nemcsak a bank ügyfele vagy kiemelt ügyfele) felveheti. Igényléséhez viszont igen magas kimutatott jövedelem kell, a hitel terhei pedig szokatlanul magasak. A kölcsön összegének 2,5-5 százalékát kitevő igénylési díj mellett ugyanis a bank mintegy 33 százalékos éves kamatot számít fel.

A hitelek mellett érdemes még kiemelni a pénzintézet egyik új ajánlatát, az úgynevezett indexált pénzpiaci számlát. Ilyent az az ügyfél nyithat, aki már rendelkezik a pénzintézetnél folyó plusz számlával. Az indexált pénzpiaci számla a hat hónapos disztkont kincstárjegy aukciós átlaghozamához kötött kamatozású, látra szóló, forintalapú tranzakciós számla. A kamatot kéthetente határozzák meg, az Államadósság Kezelő Központ aukcióit követő második munkanapon.

Nemrégiben szintén egy különlegesnek számító számlával lépett a piacra a Rabobank is. A holland hagyományokhoz híven Tulipánra keresztelt számla bevallottan az egymillió forintnál magasabb összegek pénzintézethez vonzására szolgál. A takarékszámlán elhelyezett összeg napi kamatozású, de a kamatokat csak negyedévente írják jóvá (azaz tőkésítik). Az egymillió forintot meghaladó egyenlegű számláknál a bank a betét után a piaci átlagot meghaladó hozamot, ez alatt azonban csak a szokásos néhány százalékos folyószámlakamatot fizeti. A legalább egy hónapig 5 millió forintot meghaladó betétekkel rendelkezőket pedig a pénzintézet külön (kamatprémiummal, de cégajándékkal is) jutalmazza. A Tulipán számláról lehet átutalásokat teljesíteni külön megbízás alapján, de a banknál hangsúlyozzák: a konstrukciót semmiképpen nem erre a célra hozták létre.

Chipkártya bevezetését egyelőre kizárólag az OTP Bank helyezte kilátásba. A fejlesztés megvalósításának időpontja azonban egyelőre ismeretlen. A pénzintézet szerint a nagy tudású plasztiklap megjelenése legfeljebb az év vége felé képzelhető el.

Már tavaly is jelentős újdonságok tűntek azonban fel a hazai kártyapiacon. Szinte forradalmi lépésnek számíthat, hogy Magyarországon is megjelentek a hitelkártyák. A világszerte kiemelt presztízsértékű American Express kártyával a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) 1998 novemberében lépett piacra. Információink szerint egyébként az AmEx kibocsátásáról az American Express Services Europe Limiteddel az OTP Bank (és más pénzintézet is) tárgyalásokba kezdett. Gyanítható, hogy ezek a bankok túl kockázatosnak, egyúttal pedig kevés ügyfelet vonzónak találták a hazai AmEx-kibocsátást. A konkurensek szerint is számukra egészen biztosan csak ráfizetést hozhat ez az exkluzív plasztiklap.

Varázslatos plasztiklapok

Valóban meglehetősen kockázatosnak tűnik, hogy a K&H mindössze 60 ezer forint igazolt nettó jövedelmet vár el attól, aki ilyen kártyát szeretne nála váltani. Cserében viszont – az AmExnél megszokott módon – az ügyfelek kezébe valódi hitelkártyát helyez. A plasztiklap birtokosai a hónap során korlátlan összegben költhetnek, az egyenleget pedig kamat felszámítása nélkül elegendő elszámoláskor befizetniük. A plasztiklap igényléséhez nem kell a banknál számlát nyitni, betétet vagy akár óvadékot elhelyezni.

Mindezért pedig a kártyáért felszámított évi 15 ezer forintos díj elég csekélynek tűnik – főként akkor, ha figyelembe vesszük a pénzintézet további (díjmentes letiltás, ennek pillanatától pedig a jogosulatlan használatból eredő kárt a bank egyértelműen vállalja) szolgáltatásait is. A plasztiklaphoz (a kiemelt ügyfélkör esetében más banknál is bevezetett gyakorlat szerint) ingyenes utazási, poggyász- és betegségbiztosítás is kapcsolódik.

A kártya talán egyetlen szépséghibája, hogy használatánál bizonyos zökkenők adódhatnak. Elsősorban nem arra gondolunk, hogy ezzel a készpénzfelvétel viszonylag drága (a bank saját ATM-jein 4 százalék plusz 500, idegen gépeknél – külföldön is – pedig 4 százalék plusz ezer forint), hanem arra, hogy a magyarországi AmEx-elfogadóhelyek száma még kicsi. Jelenleg mindössze 4800 körüli azoknak a kereskedőknek a száma, akiknél ilyen kártyával lehet fizetni. Összehasonlításul: Eurocard vagy VISA kártyát több mint 17 ezer helyen fogadnak el. A K&H, egyébként ígérete szerint, az idén több ezer új elfogadóhellyel (és ebben nem csak elegáns szállodák és éttermek szerepelnek, hanem például üzletláncok is) juthat megállapodásra.

Az előző évben egyébként másik, szintén exkluzívnak számító kártyatípus, a Diners Club is megjelent. A Citibank több éve hangoztatott ígéretét váltotta valóra akkor, amikor 1998 júniusának elején bevezette a piacra ezt a kártyát. A Diners sokban hasonlít az AmExhez. A kamatmentes költési időszak azonban ennél a banknál hosszabb (40 nap), a hazai elfogadóhelyek száma pedig még alacsonyabb (alig haladja meg a 2100-at). Nyitóösszeget vagy óvadékot a Diners igénylőitől a Citibank sem kér, a kártya éves díja viszont majdnem 20 ezer forint, a pénzfelvét pedig tranzakciónként 4 százalék, de minimum 2150 forint.

Exkluzív szolgáltatások

Már az előző évben is érzékelhető volt (az idén pedig ez a folyamat csak folytatódott), hogy a bankok vélekedése szerint hazánkban is kialakult az a tehetős kör, amely számát és a rendelkezésére álló összeget tekintve megfelelő arra, hogy megalapozza az exkluzív szolgáltatások kínálatát. Mára alig akad olyan bank, ahol a kártyakínálatból hiányoznának a különleges plasztiklapok.

Az ilyen kártyák mellé a bankok többnyire kínálnak hitellehetőséget, de ma már szinte kötelezően utas-, betegség-, baleset- és esetleg még jogvédelmi biztosításokat, olcsóbb gépkocsibérlési megoldásokat is. Akadnak olyan kártyák, amelyek birtokosainak lehetővé teszik azt is, hogy bizonyos szállodaláncokat (de akár síparadicsomokat is), repülőgépjáratokat kedvezményesen vegyenek igénybe szerte a világon. Az ezekhez a plasztiklapokhoz kapcsolódó szolgáltatások köre bankonként jelentősen eltérhet, az egymással a különleges ügyfelek kegyeiért folytatott harc során pedig alaposan bővülhet is.

B. V. J.
Lakossági bankszámlák néhány banknál
Bank megnevezése Számlafajta Számlanyitás min. összege Ft Számla vezetési díj Átutalás jutaléka tételenként
bankon belül bankon kívül
ÁÉB forintszámla nincs nincs 200 Ft/tétel 1,35 ezrelék, min. 50, max. 60 E Ft/tétel állandó megbízásnál 25 Ft/tétel
BA-CA privát folyószámla nincs 10 Ft/tétel 1,15 ezrelék, min. 50 Ft  
OTP lakossági folyószámla nincs 100 Ft/hó (zárlati) nincs 1 ezrelék+70 Ft, max. 5 E Ft állandó megbízásnál 40 Ft/tétel
Erste lakossági folyószámla nincs 100 Ft/hó Eseti megbízásnál 70 Ft, állandónál 40 Ft  
Daewoo VIP-számla 500 E nincs nincs 1 ezrelék, min. 100 Ft
mini VIP-számla 50 E nincs nincs 1 ezrelék, min. 100 Ft
IC folyószámla 5 E nincs 500 E-ig nincs fölötte: 0,5 ezrelék min. 2 E Ft 1 ezrelék, min. 100 Ft
Rabobank Tulipán betétszámla nincs nincs nincs 0,5 ezrelék, min. 100, max. 1 E Ft
MKB kártyafedezeti folyószámla 150 E 600-1000 Ft/negyedév nincs 1,5 ezrelék, min.120, max.12 E Ft állandó megbízásnál 30 Ft
Postabank lakossági folyószámla 5 E 100 Ft/hó nincs 80 Ft
Hanwha folyószámla nincs nincs nincs 1,5 ezrelék, min. 200 Ft
BB forint- és kártyaszámla 5 E nincs 1 ezrelék+15 Ft min. 500 Ft 1,5 ezrelék+20 Ft, min. 1500 Ft
CIB Classic folyószámla nincs nincs 40 Ft 1 ezrelék, min. 40 Ft
XL folyószámla nincs 1500 Ft/hó a díj magában foglalja  

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. július 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem