A gazdasági tárcánál elkészült a kis- és középvállalkozások fejlesztési stratégiájához kapcsolódó program, amely akkor válhat valóra, ha az abban kijelölt irányok megjelennek majd a következő évek költségvetési törvényeiben. A program elkészítésének buktatóiról, a vállalkozások támogatásának jelenlegi dilemmáiról kérdeztük Fónagy János politikai államtitkárt.
A program készítésében volt némi késés. Miért?
– A stratégia kialakításakor azt gondoltam: amit el lehetett érni az érdekvédelmi, szakmai szervezetekkel, kamarákkal, az lehetséges az államigazgatásban is. Szétküldtem az anyagot, várva, hogy majd jönnek a tárcáktól a vélemények, azt mi összegezzük, kiküldjük, és második, legfeljebb harmadik körben elkészül a program. Nem így történt.
Volt olyan tárca, amely vissza sem küldte a véleményét, illetve saját programrészét. Többségükben azért beérkeztek az anyagok, bár hozzáteszem: nagyon eltérő mennyiségben és minőségben. Az információk nem voltak összesíthetők. Egy hónap késésbe kerültünk. Végül összeállítottuk a programot, lehetőség szerint figyelembe véve a beérkezett véleményeket, majd szétküldtük véleményezésre. A minisztériumok nagyjában-egészében elfogadták, amit ajánlottunk.
Egyes sajtóértesülések szerint azért nincs teljes egyetértés. Mely javaslatok váltották ki a legnagyobb vitát a kincstár őreivel, a pénzügyi kormányzattal?
– A Pénzügyminisztériummal abban nincs még egyetértés, hogy e programokban mennyire determinálhatjuk a jövőt, vagyis a konkrét elképzeléseket mennyire lehet számszerűsíteni, határidőkhöz kötni. Az ő szempontjukból érthető kívánság, hogy inkább trendeket, irányokat jelöljünk. Mi viszont a legtöbb kérdésben igyekszünk konkrétumokat megfogalmazni. Ezek nem kőbe vésett szabályok, de mindenképpen elérendő célok.
Az egyik leginkább vitatott pont a kisvállalkozói célelőirányzat volt. Mostanában már konkrét összegről, 15 milliárdról szólnak a GM nyilatkozói. Eszerint sikerült megállapodniuk?
– Igen, úgy néz ki, hogy megállapodtunk. Bár bevallom, azért, hogy az alkuban legyen honnan elindulni, én korábban mondtam 50 milliárdot is. Most már következetesen 15 milliárdot mondunk és írunk.
Elegendő, ha ennyi a 2000-es költségvetés előirányzata erre a célra?
– Nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy valóban legyen előrelépés, vagyis ne csak az egyik rovatból a másikba tologassunk dolgokat.
A kisvállalkozói törvény szintén egyik lényeges pontja a programnak. E jogszabály körül is viták dúltak. Ön szerint mennyiben segíti ez a törvény a kkv-szektort?
– Én nagy jelentőségűnek tartom a törvényt. Magas szinten szabályozza 750 ezer kisvállalat működési, s mintegy 2,5 millió ember alapvető megélhetési kereteit. Ráadásul 10 év alatt a 100 százalékban állami tulajdonú gazdaságból csaknem 100 százalékban magántulajdonú gazdasággá alakultunk át, tehát gyökeresen megváltoztak a körülmények.
Benne lesz-e a törvényben, hogy kormányhatározat rögzítené, hogyan részesedjék a közbeszerzésekből a kkv-szektor? Ez meglehetősen versenyidegen elemnek tűnik.
– Volt ilyen javaslat, de a közbeszerzésre vonatkozó szabályokat nem a kisvállalkozói törvényben kell rögzíteni. Ha ezt társadalmi, gazdasági szempontból fontosnak tartjuk, akkor a közbeszerzési törvény módosítása során kell ezt érvényesíteni az eljárásra vonatkozó szabályoknál.
Nem lenne ez ellentétes a fejlett országok gyakorlatával?
– Semmiképpen nem lenne unikum. Legjobb tudomásom szerint például az Egyesült Államok közbeszerzési szabályai előnyben részesítik a hátrányos helyzetűnek minősített Appalache-zónát. Aki az ott található hét államban állami megrendelést kíván elnyerni, az köteles a munka 5-20 százalékát a térségben elvégeztetni.
Ez területi megkötöttség, nem pedig méret szerinti kivétel. Ön személy szerint indokoltnak tartaná a kis- és középvállalkozások támogatását állami megrendeléseken keresztül?
– Szerintem a kkv-szektor érdekeit mindenképpen figyelembe kell venni a közbeszerzéseknél, de nyilván vannak más vélemények is. Ez nem egyszerű kérdés, át kell gondolni, és találni olyan megoldást, ami egyrészt megfelel az alkotmányos rendnek, másrészt figyelembe veszi a gazdaságpolitikai preferenciákat.
Az egészségügyre már évekkel ezelőtt is azt mondták, hogy a rendszerben mozgó pénz jó struktúrában akár elég is lehetne a költségekre. Így van-e ez a vállalkozásfejlesztésben? Érvényes ez a kisvállalkozói szektorra is?
– Nyilván az a jó rendszer, ahol nem kell támogatás, vagyis mindenki megtalálja a helyét, kicsik és nagyok egyaránt. De ne feledkezzünk meg arról, hogy nálunk szerencsésebb országokban, ahol 150-200 év alatt alakultak ki a játékszabályok, ott is szükség van állami beavatkozásra. Ám nem mindegy, hogy egy tíz éve mesterségesen kimunkált, a különböző támogatási mechanizmusok vélt vagy valós egyensúlyán alapuló szisztémába viszünk be új elemet, vagy pedig működik az önjáró rendszer, amelynek egyes elemeit néha megtámogatjuk. A magyar vállalkozásfejlesztési rendszer egyelőre nem koherens.
Ilyen körülmények között megoldható-e a GM koordinátori feladata?
– A tárca kompetenciájába tartozó körben igen, egyébként nem. Az agrártámogatások ügye például egy percig sem tartozott hozzánk. Azon pedig hosszú ideje értelmezési háborúk dúlnak, hogy mi a területfejlesztés, térségfejlesztés, vidékfejlesztés vagy gazdaságfejlesztés. Ma nincs olyan monstre állami hivatal, amely ezeket a tevékenységeket összefogná. Bár talán nem is lehet. Az Egyesült Államokban volt ilyen kezdeményezés, néhány évig működött a Small Business Administration elnevezésű szövetségi hivatal. Elég komoly forrásokkal rendelkezett, és az volt a dolga, hogy a különböző kisvállalkozói támogatásokat, akciókat, projekteket, pályázatokat összefogja. Nem sikerült megvalósítani a célokat, s a hivatal végül meg is szűnt.
Mi pótolhatja a monstre hivatalt, hogyan érhető el, hogy mégis valamiféle koncepció mentén, ne pedig eseti elgondolások, pillanatnyi tárca- vagy lobbiérdekek alapján osszanak pénzt az állami forrásokból?
– Ha van gazdaságstratégia, amely minden tárca számára irányadó, akkor arra ezeket gyönyörűen fel lehet fűzni. Ezért tartjuk hallatlanul fontosnak, hogy egységes gazdaságstratégia szülessen.
A gyakorlatban mit érzékelnek a vállalkozók abból, hogy ez a kormány – egyébként elődeihez hasonlóan – zászlajára tűzte a vállalkozói szféra megerősítését?
– Amin mi dolgozunk, minimum egy választási ciklusra szól, de egy sor program, amelyet elkezdtünk – vagy korábban megkezdett dolgokat hangsúlyosabbá tettünk -, évtizedes kifutású. Ilyen például, hogy a vállalkozói lét mint életvitel társadalmi megítélése változzon. Évtizedekbe telhet, amíg a köztudatban a vállalkozó adócsalóból" hasznos polgárrá válik.
A vállalkozók – nemde – a tudatformálásnál rövidebb idő alatt megvalósítható, konkrét anyagi haszonnal járó lépéseket várnak önöktől?
– Ilyen lépéseket már tettünk is, de komoly probléma, hogy az eddigi intézkedéseknek van úgynevezett észlelési küszöbe. Nézzük például az élőmunka terheinek tavalyi csökkentését. Akkor sokan azt mondták, hogy igen, de cserébe az egészségügyi hozzájárulás nőtt. Valóban így történt, de ha utánaszámolunk, az élőmunka terheinek csökkentése összességében 110-115 milliárd forint megtakarítással, a fix hozzájárulás emelése körülbelül 30 milliárd befizetéssel járt, tehát a szaldó 80-85 milliárd forint, ez a vállalkozóknál maradt. De amíg a büdzsé számára ez egy nagy tétel, addig az egyéni vállalkozónak nem, mert a nála megjelenő megtakarítás nem éri el az észlelési küszöböt. Ezért mondják sokan, hogy ne beszéljünk már, nemhogy csökkentek volna a terhek, hanem emelkedtek. Holott ez kimutathatóan nem igaz.
Mikor éri el a vállalkozói terhek csökkentése az érzékelhető szintet?
– Úgy gondoljuk, hogy jó esetben jövőre, rosszabb esetben 2001-re lesz ez a csökkenés már úgy érzékelhető, hogy az a vállalkozók havi büdzséjében is feltűnik.
A vállalkozók közérzetét az is rontja, hogy a kevesebb teher több adminisztrációval jár. Miért?
– Mi is azt szeretnénk elérni, hogy a vállalkozók a költségvetésnek fizetendő terheket egy összegben fizethessék be, majd az állam ossza szét a különböző jogcímek jogosultjai között. Tehát ne a vállalkozónak kelljen különböző időpontokban 15 helyre fizetni. A világ civilizáltabb részein is vannak erre példák.
Partner lesz ebben a Pénzügyminisztérium?
– Nemrégiben készítettek egy anyagot, amiből az tűnik ki, hogy sok mindenben igen. Egyébként folyamatosan tárgyalunk, s az utóbbi időben mintha ott is felgyorsult volna az ezzel kapcsolatos tevékenység.
Visszatérve a támogatásokra, tudják-e egyáltalán, hogy különböző forrásokból, különböző jogcímeken mennyit fordít a költségvetés vállalkozásfejlesztésre?
– A miniszterelnök úr kérésére nemrégiben készítettünk egy összesítést arról, hogy tavaly mennyi volt ez az összeg. Az intézményektől, tárcáktól beérkezett adatlapok alapján 100 milliárd forint feletti nagyságrend jött ki. Az összesítés egyébként roppant nehéz, ugyanis nincs pontos szám, mert az alapadatokat senki nem gyűjti, a különböző intézmények sokszor különbözőképpen minősítenek dolgokat. Ahhoz, hogy az állami hozzájárulás követhető legyen, tudni kell, hogy egyáltalán mely kategóriákban mit tekintünk támogatásnak.
A 100-120 milliárdos összeg ilyenformán mennyire lehet pontos?
– A dolog azért nem stimmel igazán, mert az agrártámogatás önmagában több ennél. Ezek az agrártámogatáson kívüli támogatások. A gazdaságfejlesztési célelőirányzat (GFC) 18 milliárd, de abba beletartoznak a multik kedvezményei, a kisvállalkozói programok, a befektetésösztönzés, a kamattámogatás. A területfejlesztési forrásokat nem vállalkozásfejlesztési címszó alatt tartják nyilván, holott világos, hogy infrastruktúrafejlesztés nélkül nincs vállalkozásfejlesztés sem. Az ilyen bizonytalanságok, fogalmi zavarok miatt sokan óvakodnak számokat mondani, mások mondanak ugyan, de ahányan, annyifélét. Az biztos, hogy igen jelentős összegek mennek ki, és nem mindig követhető céllal.
Foglalkozik-e ezzel a problémával a program?
– Igen, kitér arra, hogy a kkv-szektorral kapcsolatos statisztikai nyilvántartást, adatgyűjtést felül kell vizsgálni. És ha már ismerjük a számokat, akkor ügyelni kell arra, hogy a pénzek oda jussanak, ahova szeretnénk. Én most feltételezem, hogy ezek a források nem mindig oda kerülnek, ahová kellene kerülniök.
Egyes vélemények szerint a vállalkozásfejlesztésre szánt pénz legnagyobb része a multikhoz jut. Igaz ez?
– Ez így nem korrekt. A kkv-kra és a multikra egyaránt szüksége van a gazdaságnak, ezért az ilyen szembeállításnak nincs értelme. Egyébként a befektetett összegekhez képest a nagyoknak nyújtott támogatások gesztusértékűek. Ha mondjuk egy 5 milliárdos befektetéshez adunk 200 milliót, az nyilván sok pénz, de összességében nem számottevő. Az adókedvezmények komolyabb tételek, s itt vissza kell kanyarodnom az előző témához. Kérdés ugyanis az is, hogy az adókedvezményt a támogatások közé számoljuk-e vagy sem, s hogy ki tartja nyilván, hogy mennyibe kerül a kedvezmény. Ezt csak körülbelül tudjuk.
Lehet, hogy nem korrekt a méretkategóriák szembeállítása, de az előbb ön is utalt rá, hogy bizonyos pénzek nem oda kerülnek, ahova szánják. Mire gondolt?
– A konkrét példa a kamattámogatás. Ez az egyik legnépszerűbb programunk, durván évi 2,5 milliárd forintot tesz ki. Évek óta megy, gyakorlatilag 100-ból 95-en megkapják, ugyanis a mai kiírás szerint néhány kivételtől eltekintve bárki hozzájuthat. Az egyik oldalról mondhatjuk, hogy ez nagyon szép példája a versenysemlegességnek, a generális támogatásnak, csakhogy országunknak annyi pénze nincs, hogy általában mindenkit támogasson. Ezt tavaly is mondtuk, csak nem volt idő változtatni rajta. Az idén azonban mindenképpen át szeretnénk gondolni, hogy ennek a programnak is legyenek prioritásai, ha úgy tetszik legyen hegye. Hogy a termelővállalkozásokat, az innovációt, a beszállítókat vagy mást célozzunk meg vele, azt el kell dönteni. Nem arról van tehát szó, hogy kevesebb támogatást akarunk kiadni, hanem arról, hogy a támogatásnak markánsabb gazdaságpolitikai hatása legyen, összhangban a kormány által megfogalmazott prioritásokkal.
Az érdekegyeztetés átalakítása az év első felében gyakorlatilag befejeződött. Elégedett az eredménnyel?
– Az volt a cél, hogy a jó szándékkal kialakított, de sok tekintetben kiürült rítusok helyett valósabb szereplőkkel, valósabb tartalommal töltsük meg a társadalmi párbeszédet. A labda most nálunk van, hiszen az intézményrendszer úgy alakult át, ahogy azt elképzeltük. Most már a mi feladatunk, hogy ez valóban működjön. Meg kell találnunk a megfelelő tárgyalástechnikákat, hogy a vége-hossza nincs megnyilatkozások helyett tényleg véleménycserékre kerüljön sor.
Véleménycserékre vagy megállapodásokra?
– Nem véletlenül fogalmaztam így. A társadalmi párbeszéd folyamán a véleménycsere a fontos, nem a megállapodás, hiszen a kormányzati felelősséget nem lehet megosztani. Ezzel együtt a jogszabályok szerint egyezségköteles témák számát nem akarjuk csökkenteni, s azokban természetesen megállapodásra törekszünk a szociális partnerekkel.
T. É.
