×

Gazdasági tendenciák

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 17. számában (1999. május 15.)

 

Használják-e a hazai vállalkozások a kormányzat és a gazdaságkutatók makro-, illetve mikrogazdasági előrejelzéseit? Egyértelmű válasz ugyan nincs a kérdésre, de az biztonsággal állítható, hogy a kis- és közepes vállalkozások csak ritkán lapozzák fel a prognózisokat azelőtt, mielőtt terveketkovácsolnának a jövőre nézve.

 

Ha általánosnak nem is mondható, mindenesetre a kisebb cégekre jellemző megállapítás, amit egy magát megnevezni nem kívánó, százötven főt foglalkoztató vállalkozó fogalmazott meg: jobban hisz a saját tapasztalatainak, mint a kormánynak vagy a gazdaságkutatóknak.

Persze nem mindenki ilyen bizalmatlan. A nagyobb cégek, főként a külföldi tőkével működők, gyakran veszik igénybe tervezésekor az előrejelzéseket.

A GKI Gazdaságkutató Rt. minden évben rendszeresen megkérdez kétezer vállalatot arról, miképpen látják a gazdaság helyzetét. Hegedűs Miklós, a GKI ügyvezető igazgatója azonban úgy tapasztalja, hogy ezen vállalatoknak csak egy része figyeli állandóan a folyamatokat, míg a többi csupán ad hoc jelleggel. A GKI-nak azonban van 80-100 olyan vállalati előfizetője is, amelyik igen nagy hangsúlyt fektet a tervezésre, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatos felkészülésre.

Jövőképalkotás

Hegedűs Miklós elmondta, általában is igaz: ahhoz képest, hány vállalat működik az országban, csak nagyon kevesen használják a kormányzat, illetve a kutatóintézetek előrejelzéseit. Az ügyvezető úgy vélte, hogy az egymillió bejegyzett vállalkozásból mindössze két-háromszáz olyan komolyabb kis- és közepes vállalkozás van az országban, amelyik tervezéskor felhasználja ezeket a prognózisokat. Más a helyzet az itt megtelepedett multikkal, amelyek már csak az anyavállalati hagyományok miatt is másképpen terveznek, mint a hazai cégek döntő többsége. A multik szofisztikált terveket készítenek és számítási modelleket is alkalmaznak.

A hazai termelővállalatok nagy része tervezéskor az előző időszak tapasztalatai alapján képzeli el a jövőt, s főként a rendelésállományára alapoz. A kereskedelmi és a szolgáltató cégek viszont már figyelembe veszik az inflációs folyamatokat, valamint az árak és a bérek alakulását is.

A hazai nagyvállalatokhoz képest a kis és közepes cégek még kevésbé látják előre a jövőjüket. Ôk úgy élnek és dolgoznak, ahogyan lehet, s többnyire úsznak az árral. Ebből is látszik, hogy Magyarországon még gyerekcipőben jár a tudatos vállalati konjunktúra- és stratégiai tervezés.

Igaz, az elmúlt négy-öt évben már tapasztalható volt némi elmozdulás, s a rendszeresen és megalapozottan tervező cégek száma némileg növekszik.

Ehhez hasonlóan nő azon cégek száma is, amelyek tudatosan készülnek az uniós csatlakozásra. Szomorú azonban, tette hozzá Hegedűs Miklós, hogy a cégek zöme semmit sem tesz ezzel kapcsolatban.

A kutató szerint mindennek részben az áll a hátterében, hogy a vállalatok vagy nem jöttek még rá, miszerint a makrogazdasági, illetve a részpiaci információk hasznosak lehetnek számukra, vagy nem tudják megfizetni az ilyen, területükkel kapcsolatos kutatásokat.

Előrejelzések használata

A gazdasági előrejelzésekkel kapcsolatban Szekeres Gábor, a Westel 900 pénzügyi igazgatóhelyettese elmondta: cégük nemcsak az éves, hanem a középtávú tervezés során is támaszkodik a prognózisokra. Amikor terveket készítenek, akkor elsősorban a pénzügyi folyamatokkal összefüggő előrejelzéseket veszik figyelembe, de támaszkodnak a gazdaság általános állapotával összefüggő kutatásora is. Így például kalkulálnak azzal, hogy milyen mértékű növekedést jeleznek előre a kutatók, illetve a kormány. Tervezéskor a felelősök több előrejelzést is megnéznek, mivel a cégnek nincs saját elemzőrészlege. Támaszkodnak a bankok prognózisára is, s végül egy úgynevezett konszenzusos előrejelzést fogadnak el.

A Westel az üzleti terv készítésekor leginkább a devizaárfolyamra, az inflációra és a kamatlábakra vonatkozó prognózist figyeli. Már csak azért is, mert nagyon sok terméket importál, s ezért nem mindegy, milyen árfolyamok alakulnak ki. A telekommunikációs szolgáltatások igénybevételének alakulását az igazgatóhelyettes elmondása alapján a józan észre hallgatva, s a hasonló fejlettségű országokkal való összevetés és a már lejátszódott fejlődési trendek alapján kalkulálják. E tekintetben a fejlettséget és az ellátottságot vetik leginkább össze, s ennek alapján vázolják fel a fejlődési görbét.

A tapasztalatok szerint az előrejelzésekre alapozott tervek általában bejönnek, s csak akkor van baj, ha valamilyen, előre senki által nem látható, földcsuszamlásszerű változás következik be – ilyen volt például az orosz vagy a távol-keleti krízis.

Részben hasonló tapasztalatokról számolt be Ozorai Gábor, a Pannon GSM kontrollere is. Elmondta, hogy rendszeresen figyelik a kutatóintézetek előrejelzéseit, s a GKI anyagait is rendszeresen elemzik. Hozzátette azonban, hogy a tervek készítésekor nagy súlylyal esnek a latba a saját tapasztalataik. Főként az inflációs előrejelzéseket használják, míg a növekedés kalkulálásakor inkább saját informácóik alapján terveznek. Vizsgálják más országok trendjeit, a hazai gazdasági és szociális folyamatokat, háztartási paneleket, s ezeket összevetve, elemezve alakítják ki saját elképzeléseiket.

A prognózisok tartalma

A lényeg persze a prognózisok tartalma. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felmérése alapján két markáns, de ellentétes irányú tendencia egyidejűleg érvényesül. A vállalkozók egyrészt erőteljesen érzékelik a hazai kereslet növekedését, másrészt azonban visszafogottabbá váltak a várakozásaikat illetően. A BKIK által megkérdezett vállalkozások 22,1 százaléka tavaly azt nyilatkozta, hogy az orosz válság valamilyen módon hatással van működésére. Ezen cégek 28 százaléka közvetlenül, 72 százaléka közvetett módon érintett a krízis által. A felmérés szerint egyébként elsősorban az ipari és kereskedelmi, míg kisebb mértékben a gazdasági szolgáltató és építőipari vállalkozások érzékelik a válság hatásait. Az orosz válság hatása kimutatható mind a forgalom és a megrendelések, mind a jövedelmezőség, mind pedig a kapacitáslekötések alakulása terén.

Ugyanakkor érdekes, hogy a válságban érintett vállalkozásoknak csupán a 3,8 százaléka tervez termékszerkezet-váltást, míg 38,5 százalékuk új piacok keresésével próbálja áthidalni a kialakult helyzetet. A cégek 40,4 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy a kedvezőtlen hatások ellenére sem változtat üzletpolitikáján.

A vállalkozók gazdasági közérzetét elemezte a Kopint Datorg Rt. is. Megállapította, hogy a feldolgozóipari vállalkozások rövid távú prognózisai nem javultak, sőt borúlátóbbak, mint júliusban és az elmúlt év januárjában voltak. A cégek 58 százaléka szerint helyzetük 1999 első félévében változatlan lesz, s csak 29 százaléka szerint javul. Több mint 10 százalékuk pedig attól tart, hogy romlik a helyzete.

Az elemzés szerint a válaszok megoszlása egyértelműen azt mutatja, hogy a feldolgozóipari vállalkozások optimizmusa 1998 nyara óta jelentősen megcsappant, s az elmúlt hónapokban sem erősödött. Ezen belül például a fa-, papír- és nyomdaipari, valamint az építőanyag-ipari cégek többsége jó helyzetének megőrzésére törekszik, míg helyzetük javulásában az egyéb iparba tartozó és az élelmiszer-ipari cégek reménykednek. A legpesszimistább prognózist a kohászati és fémfeldolgozó vállalkozások adták.

Általános tendencia, s ezt több gazdaságkutató véleménye is alátámasztja, hogy a külföldi tőkével működő vállalkozások között jóval kisebb a rosszabbodást jelzők aránya, mint a kizárólag hazai tulajdonúak között. Az exportőrök várakozása viszont nem tér el számottevően a csak hazai piacon értékesítőkétől: a helyzete javulását és rosszabbodását prognosztizálók aránya mindkét vállalatcsoportban ugyanakkora. A termék jellege szerint a fogyasztói piacra értékesítők némileg bizakodóbbak, mint a beruházási cikkek gyártói, és határozottan bizakodóbbak, mint az alapanyagok és félkész termékek termelői.

Mérséklődő optimizmus

A BKIK elemzése alapján általában is mérséklődött a cégek jövőbeli optimizmusa: ma már kevesebben mondják azt, hogy üzleti helyzetük jó. A várakozásokat tekintve csökken azoknak a száma is, akik üzleti helyzetük javulásában reménykednek. Különösen figyelemre méltó, hogy a felmérés szerint tavaly a második félévben a nagyvállalkozások sokkal kedvezőtlenebbnek tartották üzleti kilátásaikat, mint az első félévben.

Lényeges különbségek mutatkoznak a várakozások és a későbbi valóság között is: tavaly az első félévben az egyéni vállalkozások 21,6 százaléka, a betéti társaságok 14,3 százaléka és a kft.-k 6,8 százaléka gondolta úgy, hogy romlik üzleti helyzete. Ehhez képest a második félévben a tapasztalatok alapján minden szervezeti formában csökkent azoknak az aránya, akik jónak ítélték üzleti helyzetüket. Változott az is, hogy a vállalkozások ma már nem hozzák feltétlenül összefüggésbe megrendeléseik kedvező alakulását a külföldi piacokkal. Ennek hátterében részben az áll, hogy az elmúlt időszakban kizárólag azok tudták külföldi megrendeléseiket bővíteni, akik nem érdekeltek az orosz piacon.

A BKIK összegzése szerint a következő félévben a vállalkozásoknak csak a 36 százaléka kalkulál a forgalom és a megrendelések növekedésével. Ennél nagyobb, 44,2 százalékuk azonos helyzetre, 16,2 százalékuk csökkenésre, míg 3,6 százalékuk semmilyen megrendelésre nem számít. Ha mindezt összevetjük az előző félévi várakozásokkal, kiderül, hogy a bővülésben reménykedők aránya enyhén csökkent, a változatlanságra számítók aránya pedig emelkedett.

Kereskedelmi konjunktúra

A következő félévet tekintve a legkedvezőbb várakozások a kereskedelmi cégeket jellemzik, míg a korábbinál visszafogottabban nyilatkoztak az ipari vállalkozások; fél évvel ezelőtt mintegy 55 százalékuk számított megrendelései növekedésére, most ez az arány alig haladja meg a 40 százalékot. Ezzel együtt emelkedett a csökkenést várók aránya is. Ezen belül az építőiparban, a szállítás, illetve az ingatlan- és gazdasági szolgáltatás területén inkább pozitívak a várakozások, míg az idegenforgalmi válaszadók alapvetően stagnálást jeleztek előre a következő félévre. Ezzel szemben a humánszolgáltatókat továbbra is enyhe bizakodás jellemzi.

A GKI Gazdaságkutató Rt. előrejelzése szerint a várakozásokat tekintve továbbra is a külföldi többségű cégek bizonyulnak a legderűlátóbbnak. Az ágazatok közül leginkább az építőipari cégek tekintenek optimistán a közeljövőre, míg az iparvállalatok derűlátása már csak átlag körüli. A mezőgazdasági termelőknek a saját vállalkozásukat illető várakozásai pedig már-már aggasztóan borúlátóak.

A GKI felmérésében részt vevők 1999-ben az értékesítés mintegy 4 százalékos bővülésére számítanak. Ez lényegében azonos az 1998. szeptemberi felmérés eredményével, s a GKI Rt. szerint nagyjából megfelel a realitásoknak, illetve ez a lehetőségek felső határa.

A Kopint Datorg Rt. felmérése szerint a vállalkozások menedzserei úgy vélik, hogy eladásaik nőnek a következő hat hónapban, de a bővülés az elmúlt nyáron jelzettnél sokkal kevésbé lesz általános. A válaszadó cégek 44 százaléka eladásai növekedésével, 42 százaléka változatlan szintjével, 14 százaléka pedig csökkenésével számol. Ezen belül a Kopint belföldi értékesítési prognózisa valamivel rosszabb, mint az októberi volt, és kedvezőtlenebb az egy évvel korábbinál is. Belföldi piacra a vállalkozások 33 százaléka többet, 55 százaléka legalább ugyanannyit tervez eladni, mint eddig, míg 12 százalékuk csökkenéssel számol.

Ágazatok várakozásai

A Kopint ágazati bontásában a fa-, papír-, nyomdaipari, az élelmiszer-ipari és az építőanyag-ipari cégek számítanak az átlagosnál kedvezőbb belföldi értékesítésre. Megállapítja azt is, hogy a fogyasztási cikkek előállítói és az alapanyaggyártók az átlagosnál optimistábbak, a félkész termékek és a beruházási cikkek termelői pedig pesszimistábbak belföldi értékesítési lehetőségeiket illetően. A belföldi értékesítés csökkenésétől az átlagosnál kevésbé tartanak a külföldi tőkével működő budapesti cégek.

Az exporttervek nem különböznek számottevően a belföldi értékesítési elképzelésektől: a vállalkozások 38 százaléka növeli, 50 százaléka legalább szinten akarja tartani kivitelét, és 12 százalék számol csökkenő exporttal. A kivitel bővítésének reménye leginkább a gépipari cégekre jellemző, különösen ha vegyes vagy tisztán külföldi tulajdonban vannak.

A Kopint elemzése kitér a vállalatok rendelésállományára is: e szerint a cégek összes rendelésállományukat 1998 tavasza óta negyedévről negyedévre rosszabbnak minősítik. Az összes rendelésállományt tekintve egyébként a ruházati, valamint a gépiparba tartozó cégek értékelik az átlagosnál kedvezőbbnek, míg a kohászati, fémfeldolgozó-ipari s a vegyipari cégek kedvezőtlenebbnek. A belföldi rendelésállományukkal elégedett cégek többnyire a fa-, papír- és nyomdaiparban találhatók, az export-rendelésállomány pedig a ruházati és a gépipari cégek körében kedvezőbb az átlagosnál.

A cégek várakozásait jelentősen befolyásolja a kapacitáskihasználás is. E tekintetben a feldolgozóipari vállalkozások meghatározó kapacitásainak kihasználtsága 1999 januárjában mintegy 79 százalékos volt, ami valamelyest alacsonyabb, mint az elmúlt év során jelzett átlagos kihasználtság – állapítja meg a Kopint elemzése. Az átlagosnál alacsonyabb kihasználtsági szintet az élelmiszer-ipari, valamint a kohászati és fémfeldolgozó-ipari cégek jeleztek, míg az átlagosnál magasabbat az egyéb és a ruházati iparba, valamint a híradás-technikai ágazatba tartozó cégek említettek.

Az akadályok

A Kopint Datorg Rt. felmérésében a termelést akadályozó tényezők közül a válaszadók 58 százaléka jelölte meg a kereslethiányt. Visszatekintve megállapítható, hogy ez az ok nyolc éve első helyen áll a termeléskorlátozó tényezők között. A kereslethiányt követően a válaszadók termeléskorlátozóként említették a nem megfelelő gazdasági környezetet és a finanszírozási problémákat. Igaz, a bizonytalan gazdasági környezet említettsége az utóbbi években fokozatosan csökkent, s a finanszírozási problémákra is egyre kevesebben hivatkoznak. Ezzel együtt szaporodott a "nincs akadály"-t megjelölők száma. A nem világos gazdasági rendeleteket a válaszadók csupán 10 százaléka említette, anyaghiányra pedig 2 százalékuk hivatkozott. Az akadályozó tényezők között ugyanakkor jelentős súllyal szerepel a szakképzett munkaerő hiánya: ezt a megkérdezettek 20 százaléka említette.

Részben hasonlóan látja a helyzetet a GKI is: elemzésében úgy véli, hogy a termelés és a szolgáltatások bővítése előtt álló legfontosabb akadályok köre évek óta változatlan. A válaszadók elsősorban a belföldi kereslethiányra, a tőkehiányra, valamint az egyre élesedő versenyre panaszkodnak.

A GKI Rt. felmérései szerint egyre gyakoribb a tisztességtelen eszközök használata is. A vevők fizetési késedelmessége 1997 ősze óta ismét erősödőben van. Az állam magatartásának kiszámíthatatlansága a tavalyelőtti csúcsponthoz képest vesztett jelentőségéből, említési gyakorisága azonban 30 százalék körül stabilizálódni látszik.

A külföldi többségű cégek azonban itt is kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen az átlagosnál sokkal kevésbé érinti őket a tőkehiány és kapacitásaik alacsony műszaki színvonala. Igaz viszont, hogy az átlagosnál gyakrabban szembesülnek a kiélezett versennyel.

Gazdasági növekedés 1999 (százalékban*)
Mutatók Költségvetés Ecostat GKI Kopint-Datorg Budapest Bank Pénzügykutató
1997 tény 1998 várható 1999
GDP 4,6 5,1 4-5 4-4,5 3,5 3,5-4 3,5-4 3,5-3,7
Belföldi felhasználás 4,4 8-8,5 5-6 4-4,5 4,5 4,5-5 - 4,9
Export 26,4 16-17 8-10 10-11 10 8-9 11-12 8
Import 25,5 22-23 10-12 12-13 12 10-11 13-14 10
Folyó fizetési mérleg hiánya (Mrd USD) 1,0 2,3 2,8-2,3 2,5 2,8 2,7 2,-2,9 2,9
Infláció éves átlaga 18,3 14,3 9,0 9-11 9 9-9,5 9,6 9-9,5
Államháztartási hiány a GDP százalékában 4,8 4,9 4 4 5 4-4,5 4,5-5 4,9
* Előző év = 100
Forrás: konjunktúrajelentések

Tőke- és kereslethiány

Tény az is, hogy a kis- és középvállalkozásoknak nagyobb gondokat okoz a tőkehiány, illetve a tisztességtelen verseny, mint a nagyvállalatoknak. A mezőgazdasági termelők az átlagosnál jóval gyakrabban említették a külpiaci keresleti korlátokat, a tulajdonosi és szervezeti bizonytalanságot, valamint az állam magatartásának kiszámíthatatlanságát. A tőkehiány leginkább az építőiparban okoz gondokat, a kiélezett verseny pedig a kereskedőknek jelenti a legtöbb problémát. A tisztességtelen verseny két legfőbb terepe – immár hagyományosan – a kereskedelem és az építőipar.

A kereslethiánnyal kapcsolatos megállapításokat osztja a BKIK is: elemzése szerint az üzleti tevékenység akadályai közül a vállalkozók továbbra is ezt említik a leggyakrabban. Igaz, már jóval kevesebben hivatkoznak erre, mint korábban. A kamara úgy véli, mindez pozitív változást tükröz, és egyben igazolja a belső piac élénkülését is.

Ezzel együtt a rossz külső körülményeket, a tőkehiányt, valamint a változékony gazdasági szabályozórendszert még mindig gyakran említik a vállalkozók a negatívumok sorában. Ebből következően a BKIK szerint megállapítható az is, hogy a jól prosperáló vállalkozásokat elsősorban a tőkéhez, szakemberekhez és egyéb erőforrásokhoz való korlátozott hozzáférés akadályozza a további fejlődésben, míg a kevésbé sikeres cégek erőteljesebben érzékelik a külső tényezők, a gazdasági helyzet, a kereslet és a szabályozórendszer bizonytalanságából fakadó nehézségeket.

A BKIK elemzése kitér a jövedelmezőségre is: e szerint ma a vállalkozók jövedelmezőségüket kissé kedvezőbben ítélik meg, mint fél évvel ezelőtt: a BKIK válaszadóinak több mint fele kielégítőnek tartja jövedelmezőségét, s tovább csökkent a rossz jövedelmezőségűek aránya. A következő fél évet tekintve viszont kevésbé derűlátóak a vállalkozások, mint fél évvel ezelőtt: az akkori 31 százalék helyett csak 23 százalékuk számít javulásra, s nőtt a romlást várók aránya is. A jövedelmezőség vállalati kategória szerinti különbségei némileg mérséklődtek ugyan, de a BKIK szerint továbbra is kimutatható, hogy a kisebbek általában kedvezőtlenebb helyzetben vannak.

Új jelenség, hogy a legnagyobb, 250 főnél többet foglalkoztató vállalkozások jövedelmezőségüket igen kedvezőtlennek tartják. A BKIK mindebből arra következtetett, hogy a problémákkal küszködő mikro- és kisvállalkozások mellett, a korábbiakban tapasztaltaktól eltérően, megjelentek a legnagyobb vállalkozások is. A kamara véleményét megerősíti a GKI is, amikor megállapítja azt, hogy a korábbi felmérések során tapasztalt nagyvállalati derűlátás immár a múlté. A csak hazai piacon megjelenő cégek növekedési prognózisa 1-2 százalékos, míg az erősen exportorientált vállalkozások 10 százalék körüli növekedési ütemre számítanak.

Agrárgondok

A gazdaságkutatók külön fejezetet szentelnek az agrárágazatnak, ezen belül a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak. Megállapításuk szerint azonban e terület fejlődése még az átlagosnál is nehezebben ítélhető meg. A bizonytalansági tényezők között megemlítik az időjárást, így a nagy havat, a késői kitavaszodást, valamint az ár- és belvízkárokat. Kétségtelen, ez utóbbiak hatására ebben az évben jelentős területek esnek ki a művelés alól, illetve a késői előkészítő munkák miatt egyes növényi kultúrákat csak a tervezettnél kisebb vetésterületen lehet termeszteni, sok helyen pedig más növényféleséggel kell helyettesíteni. Egyes élelmiszerekből, például hús- és húskészítményekből túltermelés van, aminek hátterében részben az áll, hogy az élelmiszerek külföldi és belföldi kereslete immár évek óta érezhetően csökken.

Az ágazat teljesítményét befolyásolják a részben még mindig rendezetlen birtokviszonyok, s az, hogy sokan túlságosan kicsi területen gazdálkodnak. Általában megállapítható, hogy több élelmiszer-ipari ágazat, illetve mezőgazdasági kultúra jövedelmezősége nem megfelelő, aminek azonban nemcsak értékesítési, hanem hatékonysági okai is vannak.

A KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézetének (Ecostat) prognózisa szerint a kalászosok csökkenő vetésterülete miatt 1999-ben mintegy 11 millió tonna gabonatermés várható, ami kevesebb, mint 1998-ban volt. Az összes gabonatermelésen belül 3-3,5 millió tonna búza és 6-6,5 millió tonna kukoricatermés valószínűsíthető.

Az orosz piacon tapasztalható krízis jelentősen befolyásolja az agrártermékek exportját is. E tekintetben a különböző alágazatok milliárdos nagyságrendű veszteségeket szenvedtek. A válság azonban tovább tart, így az agrárium jobbára csak a CEFTA-országokkal bővülő kereskedelem alapján számíthat nagyobb külpiaci eladásra. Ehhez azonban komoly agrárdiplomáciai erőfeszítésekre is szükség lesz.

Ha végül összegezzük az előrejelzéseket, megállapítható, hogy a mezőgazdaság idei teljesítménye valamelyest elmarad a tavalyitól, s az ágazat bruttó termelési értéke várhatóan 2-3 százalékkal csökken. Ezen belül a szántóföldi növénytermesztés, a szőlő- és bortermelés nem éri el a tavalyi eredményt, viszont a zöldség- és gyümölcstermelésben 4-6 százalékos növekedéssel lehet számolni. Az állattenyésztés 1-3 százalékkal növekszik.

Az alapanyag-termeléssel öszszefüggésben az élelmiszeripar termelése is csökken, jóllehet ezen belül erőteljes differenciálódás várható. Az átlagot meghaladóan bővülhet a baromfifeldolgozás, a növényolajgyártás és -feldolgozás, valamint a dohánytermékek előállítása.

Bár más okokból, de az agráriumhoz hasonlóan, az idén az idegenforgalom teljesítménye is csak bizonytalanul jelezhető előre: s jóllehet Jugoszlávia bombázása főképp a tranzitutasok számának a csökkenésében mutatkozhat meg, az sem kizárható, hogy a válság negatívan hat majd a magyarországi tartózkodási céllal beutazó vendégek számára is. Ugyanez a kockázati tényező viszont a magyar vendégforgalom növekedését válthatja ki. Mindezt számításba véve a külföldi vendégek számának további csökkenése várható, amit a belföldi vendégforgalom további bővülése és részben a szállásdíjak drágulása talán ellensúlyozhat. Így végül a prognózisok az ágazat bevételeinek a szinten maradását vagy kismértékű, 1-2 százalékos csökkenését valószínűsítik.

A válaszadó cégek igen derűlátó beruházási terveket fogalmaztak meg, 1999-ben 13 százalék körüli beruházásivolumen-növekedésre számítanak. Ez azonban, figyelembe véve az államháztartás által finanszírozott beruházások várható stagnálását és a lakásépítések növekedését, a GKI Rt. összesen 8 százalékos beruházási növekedési prognózisához képest kissé optimistának látszik.

A vállalkozások modernizációját segítő gazdaságpolitikai lépések közül továbbra is az adók, illetve a tb-járulék csökkentése a legnépszerűbb. Az állami fejlesztési támogatások iránti igény az állami többségű cégek 60 százalékánál, a közép- és nagyvállalkozások 48-50 százalékánál, valamint a mezőgazdasági termelők 75 százalékánál jelenik meg. Az adminisztratív kötelezettségek csökkentése elsősorban a kis- és középvállalkozások szívügye.

Megfontolt intézkedéseket!
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöksége áprilisban értékelte a gazdasági folyamatokat. Megállapította, hogy a magyarországi mikrogazdasági viszonyok alapvetően kiegyensúlyozottak, a reálgazdaság kész és képes az egészséges fejlődésre. A jelenlegi helyzetben szükségtelen és káros lenne bármiféle drasztikus beavatkozás a gazdaságba. De szükségesnek tartanak bizonyos kormányzati lépéseket, amelyek elősegítik a gazdaság alkalmazkodását és erősítik a bizalmat. A munkaadói szervezet szerint fontos lenne, hogy a kormány középtávú gazdaságpolitikai terve minél hamarabb kiegészüljön az egyes nemzetgazdasági ágak előirányzataival, a területfejlesztési, a foglalkoztatási, az infrastruktúrafejlesztési, a privatizációs koncepcióval és programmal, valamint a jövedelemelosztás arányainak átalakításával kapcsolatos elképzelésekkel. Az MGYOSZ vezetőinek meggyőződése, hogy a vállalkozókhoz idejében eljuttatott információk erősítik a gazdaság irányítói iránti bizalmat. A munkaadók szerint a mai helyzetben nem időszerű gyökeres adórendszerbéli változásokkal növelni a kételyeket – különösen úgy nem, hogy a meghirdetett adóreform kiindulási koncepciója sem vált időben ismertté, ami a jövő évi tervezésben, a közterhek alakulásában bizonytalanságot szült.

Az MGYOSZ a külkereskedelmi egyenleg javítását nem a belső felhasználás visszafogásával látja orvosolhatónak, hanem a gazdaság importigényességének csökkentésében, és abban, hogy a belső kereslet kielégítésében a hazai termelés nagyobb szerepet játsszon.

A vállalkozók körében a költségvetésben megjelenő feszültségek is aggodalomra adnak okot, mert félő, hogy a fiskális kormányzat a kisebb ellenállás vonalán haladva majdan adóemeléssel, új adónemek bevezetésével igyekszik csökkenteni a hiányt. Ezt elkerülendő, a munkaadói szervezet szigorú állami takarékosságot, valamint az adóelkerülési lehetőségek visszaszorítását látja elfogadható megoldásnak.

A vállalkozók világosabb képet szeretnének kapni a fejlesztési célokról és a hozzájuk rendelt források koncentrálásáról. Véleményük szerint az EU Strukturális Alapok társfinanszírozásához szükséges feltételek megteremtését, azaz a hazai források koncentrálásán túl a nagyrégiós fejlesztési programok kidolgozásának ütemét is meg kell gyorsítani!

A szervezet aggályosnak tartja az infláció túlzottan gyors csökkentését, mivel az – pozitív hatása mellett – ronthatja a költségvetési és külkereskedelmi mérleget.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. május 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem