A kormány és a szakszervezetek viszonyát számos súlyos és – lapzártánk idején még – részben feloldhatatlannak tűnő ellentét terheli. Ezeknek csak egyike az idei béremelések ügye. Hasonlóan éles indulatokat gerjesztő vita tárgya a társadalmi párbeszéd új szisztémája vagy a Munka Törvénykönyvének tervezett módosításai. Hol van a problémák gyökere – kérdeztük Őry Csabát, a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárát, aki nem is olyan régen még maga is szakszervezeti vezető volt.
– A kabinet és a szakszervezetek közötti gondok eredetét nem a napi történések oldaláról, hanem kicsit messzebbről közelíteném meg. Az érdek-képviseleti elitek ugyan erősen beépültek az állami intézményekbe, de közben kapcsolatuk az általuk képviseltekkel nagyon meggyengült. Kevés helyen vannak ott, gyenge a befolyásuk, nem képesek garanciát vállalni arra, hogy amiben megállapodtak, azt be is tudják tartatni. Mindezen gyengeségek kompenzálása egy erősen korporatív (testületi) jellegű építkezés volt az elmúlt években. A vezetők parlamenti képviselők, tulajdonosi testületek tagjai akarnak lenni, a legfontosabb stratégiai és makrogazdasági kérdésekben kizárólag kormánytagokkal kívánnak tárgyalni. A tárgyalások hatása viszont – éppen a gyenge bázis miatt – gyakorlatilag átláthatatlan. Úgy tűnik, hogy egyre inkább virtuálissá vált az a világ, ahol az egyeztetések és az érdekvédők vannak.
A kabinet első féléves tevékenysége azt mutatta, hogy nem is nagyon óhajt ezzel az ön által virtuálisnak nevezett világgal kapcsolatokat építeni...
– A kormány szinte még meg sem alakult, amikor az érdekképviseletek már közölték, hogyan kell viselkednünk, mit kell elfogadnunk, és milyen játékszabályok szerint kell működnünk. Amire az volt a válaszunk, hogy nem válaszoltunk. Ugyanakkor viszont folyamatosan jeleztük, hogy készek vagyunk a párbeszédre, de más alapokon, mint ahogyan korábban volt. Erre még ingerültebb volt a reakció.
A kölcsönös sértődésekből azért a kabinet is kivette a részét, nem gondolja?
– A kormány oldaláról egyfajta tartózkodás volt a válasz. Az, hogy ebbe nem megyünk bele, akkor csináljuk a magunk dolgát. Nagyon fontos döntéseket kellett hozni, és nem volt arra idő, hogy filozófiai vitákat folytassunk az érdekegyeztetésről. Megígértük, hogy az év végéig végiggondoljuk, letesszük az asztalra a javaslatainkat. Ez megtörtént. Most erről folyik a vita, de úgy látom, hogy kicsit begörcsölt a dolog.
Milyen megoldást ajánl a kormány ebben az amúgy is feszültségekkel terhes helyzetben?
– Most, amikor a Munka Törvénykönyvének módosítását beadtuk, arra gondoltunk, hogy össze kéne kapcsolni a különböző vitakérdéseket. A társadalmi párbeszéd, a reprezentativitás problémáit, a bérkérdéseket, a Munka Törvénykönyvében a munkaviszonyra vonatkozó egyes kérdéseket. Így születik egy olyan nagyobb csomag, amelyben talán jobban lehet csereértékeket találni, jobban meg lehet egyezni. Tehát hajlandók vagyunk visszalépni a Munka Törvénykönyve olyan módosításaitól, amelyeket egyébként indokoltnak és célszerűnek látunk, ha cserében sikerül elérni egy konstruktívabb viszonyt.
A bérek tekintetében megnyugtató volna a gazdaság teljesítményéhez kötött, kiszámítható reálbér-növekedésben megegyezni. A kormány a GDP-növekedés felére tett javaslatot, ami a lehetőségekhez képest elég jó ajánlat.
A közös, konstruktív munka érdekében viszont fontos lenne, hogy mielőbb megkezdje munkáját a koncepcióban leírt Országos Munkaügyi Tanács, hiszen hamarosan sürgős üggyé válik a közalkalmazotti, a köztisztviselői vagy a foglalkoztatási törvény tárgyalása. Meg kell tehát teremteni az egyeztetés kereteit.
A társadalmi párbeszéd koncepciójának viszont éppen ez az a pontja, amelyet mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalról élesen kritizálnak...
– Persze, mert a jelenlegi ÉT privilegizált helyzetbe hozza a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőit, anélkül hogy igazából mérhető lenne, milyen a képviseleti erejük. Mi ennél hatékonyabb modellt képzelünk el. Azt szeretnénk, ha a munka világában alapvetően a munkavállalók és a munkaadók tárgyalnának egymással, és az állam csak ott venne részt, ahol maga is munkáltató. Ami pedig a tripartit fórumokat illeti: világossá kell tenni, mely érdekképviseletek alkalmasak arra, hogy megállapodjanak, s melyek azok, amelyek konzultatív képességgel bírnak.
A munkaadói oldalon milyen mércét kívánnak felállítani a tárgyaló partnerek számára?
– Ahogy mondtam, szét kell választani a konzultációban részt vevő és a megállapodni képes partnereket. Ez igaz a munkaadói oldalra is. Fontos követelmény például, hogy csak azon munkaadói szervezetek vegyenek részt megállapodásokban, amelyeknek alapszabályában világosan rögzített, hogy munkáltatói érdekképviseletek. De ugyanilyen fontosnak tartom, hogy egy tagot csak egy szervezetnél vegyünk figyelembe. A munkaadói oldalon ez egyelőre még nem teljesül.
Van-e forgatókönyvük arra az esetre, ha nem tudják elfogadtatni a szociális partnerekkel ezt a több kérdést érintő csomagot?
– Mire ez az interjú megjelenik, vagy megállapodtunk és akkor ez mind a kormány, mind a munkavállalók, mind a munkáltatók oldalán pozitív energiákat szabadít fel, vagy pedig nem állapodtunk meg, és akkor a helyzet még rosszabb lesz, mint most. Ugyanis a Munka Törvénykönyve módosítását keresztül fogjuk vinni, akár még szigorítani is fogunk rajta. Már csak azért is, hogy egyértelműbb legyen, hiszen ha nincs mögötte széles konszenzus, akkor a szabályoknak kell sokkal pontosabbnak lenniük.
És hát sokkal rosszabb lesz azért is a helyzet, mert a munka világát illető minden fontos szabályhoz hozzá kell nyúlnunk a következő egy-másfél évben. Tíz év eltelt a rendszerváltozás óta, rengeteg dolgot újra kell gondolni. Elég szerencsétlen dolog volna, ha ezt állandó bozótharcok közepette tennénk, és nyilván rontaná a teljesítményt is. A kormánynak őszintén érdeke, hogy legyen valamilyen megállapodás, viszont nem engedheti azt meg, hogy foglya legyen az érdekképviseletek törekvéseinek.
Meglehetősen sarkosan fogalmaz, amikor a szakszervezetekről, azok vezetőiről szól. A Liga egykori elnökeként hogyan tudja összeegyeztetni ezt a fellépést a múltjával?
– Ha arra gondol, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr, persze van ebben igazság. Fontos intézményeknek tartom a szakszervezeteket, nagyon sokat tanultam abban az időben, amikor szakszervezeti vezető voltam. Ugyanakkor úgy látom, hogy csődbe ment az a szakszervezeti stratégia, amely alapvetően a nagypolitika befolyásolásában látja az eszközeit. Magam is művelője voltam, tehát jól ismerem.
Úgy látom, hogy ennek a módszernek nagy volt a deficitje és kicsi a hozadéka. Nem vagyok partner ahhoz, hogy a nagypolitikában kiépített hadállásokat tekintsük az érdekvédelmi tevékenység lényegének. Abszolút nyitott vagyok viszont, amikor a munka világa, a kollektív tárgyalások felé lehet elmozdulni.
Nem gondolja, hogy a szociális partnerekkel kialakult feszült viszonyok miatt a kormány is felelőssé tehető?
– Szerintem nem mérgesedtek annyira el a viszonyok. Vannak zavarok a kommunikációban, és ebben megvan mindenkinek a felelőssége, de nem egy nap a világ. Akkor lehet megítélni ezeket a dolgokat, ha egy kicsit hosszabb idő telt el...
A feszültségek nemcsak a tripartit viszonyokra jellemzőek, de a bértáblák befagyasztása nyomán a kormány, mint a legnagyobb munkáltató, is kiélezett szituációba került. Milyen megoldást találhat a kabinet?
– Nem tudunk annyit adni, amennyit indokoltnak tartunk, ezért én jogosnak tartom az elégedetlenséget. Ugyanakkor egyértelműen elköteleztük magunkat amellett, hogy szeretnénk jobb közszolgálatot, szeretnénk, ha karrierpályává lehetne alakítani a köztisztviselői pályákat, ha világos és egyértelmű besorolási, előmeneteli rendszer lenne. Szeretnénk persze azt is, ha sokkal jobban lennének megfizetve, de ennek nagyon sok feltétele van. Először is újra kell szabályozni az egész területet. Az erre létrehozott bizottság gőzerővel dolgozik.
Versenyt kell futniuk az idővel, hiszen a béremeléseknek korlátot szab a költségvetés, de ha a magasabb idei jövedelem helyett nem tudnak legalább hosszú távon perspektívákat kínálni, aligha várható megállapodás. Esetleg sztrájk lesz?
– Én nem vagyok ennyire pesszimista. Nagy nyomás van az érdekképviseleteken a bér miatt, de látom rajtuk azt a szándékot, hogy előre gondolkodjanak. Ha valamit nem lehet jelen feltételek mellett megoldani, akkor előre kell menekülni. Látok készséget az érdekképviseletek részéről arra, hogy közösen és keressünk közös megoldásokat. Talán van arra esély, hogy együtt kimásszunk a jelenlegi helyzetből.
Azt mondta, hogy a kormány és a szociális partnerek viszonyát egyelőre korai átfogóan értékelni. Ugyanez a helyzet a tárcával? Az eddigiek alapján jó döntésnek bizonyult-e a Munkaügyi Minisztérium szétszabdalása?
– Sok elemében már bevált, sok elemében még várat magára, hogy igazoljuk a célszerűségét. Még előtte vagyunk jó néhány konstrukciós változtatásnak, különálló intézményekben működő területek összehangolásának, bizonyos értelemben tehát még korai a számvetés. Bizonyára vannak hátrányai annak, hogy a tárca szétválasztása elvágott korábbi munkakapcsolatokat, de vannak előnyei annak, hogy újra kellett gondolni az egész foglalkoztatáspolitikai intézményrendszert. Az is biztos, hogy számos előnye van a foglalkoztatáspolitikai és szociális kérdések egységesebb kezelésének.
A tárca mindkét területen megfelelő érdekérvényesítési képességgel bír?
– Most talán egy kicsit erősebb a szociálpolitika. Ez alapvetően abból adódik, hogy a kormány elég komoly elhatározásokra jutott a nagy szociálpolitikai rendszereket illetően. Ezek a döntések sok embert érintenek és nagyon sok pénzt visznek el. Ahol pedig sok pénzt költenek el, ott erősebb az érdekérvényesítő képesség. A foglalkoztatáspolitikában tulajdonképpen csak szabályozó-szolgáltató szerepünk van.
Tartható lesz-e a kormányprogramnak az a sokat citált tétele, miszerint négy év alatt 200 000 új munkahelyet teremtenek?
– Úgy láttuk, és ma is úgy látjuk, hogy ennek a lehetősége benne van a magyar gazdaság fejlődési trendjeiben.
