Interjú Pulai Miklóssal, a Bankszövetség főtitkárával
Az kormány programjában különös hangsúlyt helyezett a kis- és középvállalkozások támogatására. A közelmúltban született meg a Gazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztési programja. Ehhez kapcsolódva a Magyar Bankszövetség megalakította kisvállalati munkacsoportját, amely arra vállalkozik, hogy együttműködve a Gazdasági minisztériummal javaslatot tegyen a hitelezés és a banki szolgáltatások javítására. Pulai Miklós, a Magyar Bankszövetség főtitkára a kisvállalkozói munkacsoport javaslatairól, a kisvállalkozások pénz-ellátásának bővítési lehetőségeiről tájékoztatta lapunkat.
A vállalkozói köztudatban az él, hogy a hazai bankok nem szívesen nyújtanak kölcsönt a kis és közepes cégeknek, mert a kis pénzekkel is sok a teendő, a kockázat relatíve nagy, nem igazán jövedelmező a kicsikkel üzletelni. Ön miként vélekedik erről?
– Tévhit, hogy a kisvállalkozások nem kapnak kölcsönt a bankoktól. A kisebb magánvállalkozások, mikrocégek szinte nem is kérnek hitelt, vagy olyan alacsony összeget igényelnek, ami gyakorlatilag nem tekinthető a vállalkozások fejlődését szolgáló forrásnak. Itt én magánvállalkozás alatt az alkalmazottak nélkül működő kis cégeket, mikrovállalkozáson pedig a maximum 10 alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozásokat értem.
Nos, egy 1997 decemberében készült felmérés szerint az akkori 447 ezer magánvállalkozásból mintegy 15 százalék kért hitelt, ennek kb. fele megkapta a kölcsönt. Az akkori mintegy 230 ezer mikrovállalkozás 31 százaléka kért hitelt, kétharmaduk megkapta a pénzt, egyharmadot utasítottak vissza. A kis cégek esetében pedig, amelyek 11-től 50 főig alkalmaznak dolgozókat, az akkori 17 400 cég 46 százaléka, azaz majdnem a fele kért hitelt, és több mint háromnegyedük meg is kapta a kölcsönt. A közepes vállalkozásoknál (50-től 300 főig) az akkori 4900 cégből 73 százalék kért valamilyen kölcsönt, és 95 százalékuk megkapta a hitelt. A magánvállalkozók igen pici összeget igényelnek, a kért kölcsön átlagos nagysága a felmérés tanúsága szerint 200 ezer forint volt. A mikrocégek 97 végén általában 5 millió forintot kértek kölcsön, a kis cégek esetében a hitelösszeg már 20 millió forintra emelkedett, a közepes vállalatoknál pedig 100 millió forintra rúgott. Így az akkori működő, mintegy 90 ezer kis és közepes cég közül legalább 50 ezer vett fel valamilyen hitelt a bankoktól. Ez persze tartalmazta a szubvencionált hitelkonstrukciókban hitelt kapott cégeket is.
Mivel a mikrovállalkozások gyakorlatilag családi vállalkozások, ezeknek nyilván kisebb összeg kell a fejlesztésekhez. Ráadásul óvatosak, gyakorlatilag félnek hitelt felvenni, mert nem tudják, miből fizetik majd ki a törlesztőrészleteket.
Az elmúlt évben a hazai bankrendszerben erőteljesen emelkedett a vállalati hitelek összege. Hogyan érintette ez a kis és közepes cégeket?
– Tény, hogy 1998-ban megugrott a kis- és középvállalkozások hitelezése, az 1997 végi 71 milliárd forintról 1998 végére a nyújtott kölcsönök összege 92 milliárd forintra nőtt, ami majdnem 50 százalékos emelkedés.
Tavaly az egész vállalati hitelállomány mintegy 15 százalékkal gyarapodott, ezen belül a kis- és középvállalkozások hitelállománya 30 százalék körüli arányban nőtt. Ezzel együtt a kis- és középvállalkozások esetében ténylegesen az lenne a kedvező, ha nagyobb mértékben járulnának hozzá a Magyarországon előállított GDP-hez, a foglalkoztatási problémák megoldásához. Ezt mindenesetre kedvezményekkel kellene elősegíteni!
Kiket, hogyan kellene kedvezményben részesíteni, és miként lehetne növelni a hitelkihelyezések biztonságát?
– Napjainkban már nemcsak az újonnan alakuló, hanem a néhány éve működő, de most már ténylegesen fejlődni kívánó kis és közepes cégekre kellene összpontosítani a támogatásokat. Ebből a szempontból rendkívül lényeges, hogyan tudják ezek a cégek a hitelképességet biztosítani, s a hitelnyújtás előtt a kis és közepes cégek miképpen tudják előteremteni a kölcsön fedezetét, illetve megadni a visszafizetés garanciáit. A Hitelgarancia Rt. működése már eddig is igen nagyra értékelhető, hisz napjainkra összességében jelentős hitelek visszafizetését garantálta. Az általa adott garanciák 70 százalékára pedig az állami költségvetés nyújt biztosítékot. Ez a bankoknak kedvező, hisz a bankoknak a költségvetési garancia mellé nem kell céltartalékot tenni. Pozitívan értékelhető az agrárterületen működő garanciaalap tevékenysége is. Az kétségtelen, hogy a garanciaintézményeknek a mostaninál még bátrabban kellene garanciát nyújtaniuk.
Felmerült az is, hogy a vállalkozások érdekvédelmi szervezetei és az egyes kamarák hozzanak létre különböző, új garanciaalapokat. A már több mint öt éve működő Hitelgarancia Rt.-t a kormány és a bankok hozták létre, bár tagjai között ténylegesen ott van néhány érdekvédelmi szervezet is (habár csak jelképes összeggel). Bár a meglevő garanciális intézmények is hatékonyan szolgálják a kis- és közepes vállalkozások finanszírozását, az is meggondolandó, hogy a meglevő alapokat kiszélesítsék, forrásaikat bővítsék. Ezzel párhuzamosan növelni kellene az állami viszontgaranciák mértékét is.
A hitelezés biztonságának növelése alapvetően fontos. E téren a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer bevezetése, működtetése csökkentheti a hitelbírálat időigényét, növeli a kölcsönnyújtás biztonságát. Fontos az is, hogy a bankok, pénzintézetek a jövőben (lekérdezői jogkörrel) a tervezett rendszer naprakész adataihoz számítástechnikai eszközökkel is hozzájussanak. A banki kockázatokat csökkentheti a végrehajtással kapcsolatos jogszabályok hitelezőbarát módosítása, amellyel lehetővé válna a Ptk. módosítása előtt bankhitel fedezeteként a jelzálog intézményének ismételt bevezetése is. Ezzel együtt meggondolható, hogy fennmaradjon a közjegyzői bejegyzés intézménye, bár azt is el kellene érni, hogy a közjegyzői díjakat mérsékeljék.
A kis és közepes cégek esetében arra is törekedni kellene, hogy a vállalkozói vagyont és a személyes vagyont elkülönítsék, mert ezzel a jelzálog-hitelezés esélyei növekednének. E témakörben arról is szólni kell, hogy különböző módon büntetni kellene azokat a kis és közepes cégeket, amelyek az elnyert, preferált kölcsönöket nem a támogatás eredeti céljának megfelelően használták fel.
Ha a kis- és középvállalkozói kör hitelfelvétele dinamikusan nő, akkor mégis mi ezeknek a cégeknek az alapvető problémája?
– Az, hogy a kis- és középvállalkozások saját tőkéje igen kevés. Ez pedig azzal jár, hogy a hitelre nemcsak a forgalom szezonális növekedése esetén van szükség, hanem a normális üzletmenethez is gyakran a saját tőkét is meghaladó hitelt vesznek igénybe. Így ez nagyon megemeli a költségeket. Érdekes az is, hogy a kis- és közepes vállalkozások – egy felmérés szerint – a tőkehiány mellett a súlyos gondok rangsorában a korlátozott finanszírozási lehetőségeket a negyedik, ötödik helyen szerepeltették. A rangsorban jóval előbbre került az adó- és társadalombiztosítási teher, a szabályozók változékonysága, és a piac gyengeségét, valamint a versenytársak nyomását is előkelőbb helyen említették. A kis- és közepes vállalkozások gyenge tőkeellátottságának feloldására egyébiránt mindenképpen kormányzati intézkedések szükségesek. A bankszövetség megítélése szerint ösztönözni kell a befektetéseket a kis- és közepes vállalkozásokba. Adókedvezményekkel kellene segíteni azon kockázati társaságokat, amelyek vállalkoznak a kis és közepes cégek tőkehelyzetének javítására.
A kockázati tőke azonban – nemde – rendszerint nagyobb cégekben keres jövedelmező befektetési lehetőségeket. Milyen esélyei vannak itt a kicsiknek?
– Ez igaz. A kockázatitőke-társaságok – a nemzetközi tapasztalatok szerint – jobbára a nagyobb cégekbe hajlandók tőkéjüket fektetni. Az eddigi tapasztalatok Magyarországon azt mutatják, hogy általában 300 millió és 500 millió forint közötti befektetéseket eszközölnek, illetve még ennél is nagyobb tőkeerőt, akár egymilliárd forintot is hajlandók beruházni valamely fejlődőképes cégbe. Érdemes lenne tehát a kormányzat részéről újra átgondolni, milyen lehetőségek kínálkoznak a kecsegtető jövőjű kis és közepes cégek esetében a kockázati tőke bevonására. Ezek között is van ugyanis olyan kis és közepes cég, amelynek jó az üzleti híre, megalapozott a múltja, ráadásul jó az üzleti terve. Érdemes mérlegelni, hogy milyen adó- vagy más kedvezményt nyújtsanak a kis és közepes cégekbe befektető tőketársaságoknak. Természetesen a kis- és közepes vállalkozásoknak is nyitottabbaknak kell lenniük. Ha ugyanis egy kockázatitőke-társaság valamely kisvállalkozás bővítésében szerepet vállal, akkor bele akar majd tekinteni a napi üzletmenetbe, a fejlesztési tervekbe, ezt pedig nem mindig szeretik a vállalkozók.
l Milyen szerepet játszhatnak a kockázatitőke-befektetésekben a meglevő kereskedelmi bankok?
– Ha az ország gazdasági vezetése a kockázatitőke-társaságok alapításában a bankokra is számít, az mindenképpen új helyzetet idéz elő. A törvények szerint a banki befektetések korlátai igen szigorúak, ez alól csupán a Magyar Fejlesztési Bank a kivétel. (Sőt, annak legfőbb feladata, hogy a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseit segítse.)
Bár az ön által említett felmérés szerint a kis és közepes cégek a fő problémák rangsorában a tőkehiány és a közterhek után említik a hitelhez jutást, e téren is javítani kellene a mostani gyakorlaton. Van olyan szakértői vélemény is, hogy a bankoknak különösen a forgóeszköz-hitelezést kellene bővíteni a kis és közepes cégek esetében.
– Napjainkban is sok preferenciális hitelkonstrukció él még. Igen sikeres volt a Start-hitel, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások tevékenységének elkezdését majd később megerősödését segítette. De több állami támogatás és kedvezményes hitelfelvételi lehetőség is van, csak jellemzésül a széles választékra megemlítem még a munkahelyteremtő hitelt, az energiatakarékosságra ösztönző hitelt, a környezetvédelmi támogatást és hitelt, a felszámolási vagyonvásárláshoz nyújtott hitelt. Ugyanebbe a körbe sorolandók a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány égisze alatt kiközvetített, bizonyos kedvezményes források. A kedvezményes kamatozású hitelek egyik fő jellemzője, hogy olcsóbbak a piaci kamatozású hiteleknél. A kérdésben felvetett problémára meg kell jegyeznem, valóban így van, hogy ezek a kedvezményes hitelek többségükben csak, vagy nagyrészt ún. állóeszköz-fejlesztésre – gépek beszerzésére, üzemi épületek építésére, vásárlására – használhatók fel. Pedig a termelés és a forgalom bővülése is több tőkét igényel, hiszen nagyobb anyag-, árukészletre van szükség. Indokolt lenne tehát, ha ezeket a kedvezményes hiteleket nagyobb arányban lehetne forgótőke bővítésére felhasználni. Ez azonban nem a bankokon múlik, hanem azokon, akik a kedvezményes forrást biztosítják. Most nagy vita folyik arról, hogy helyes-e az ilyetén vállalkozástámogatás. Egyesek úgy vélik, ezek a preferált kölcsönök eltérítik a kisvállalkozásokat a valódi megpróbáltatásoktól, az igazi kölcsönöktől. Van olyan vélemény is, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat nem kamattámogatással, hanem sokkal inkább hátterük kiépítésével, például az értékesítés kedvező feltételeinek megteremtésével, a képzés, a piacra jutás bővítésével lehet jobb helyzetbe hozni.
Én azt hiszem, egyszerre mind a kettőre ügyelni kell. Fenn kell tartani bizonyos kedvezményes kölcsönkonstrukciókat, de gondolni kell a cégek termékeinek jobb értékesítésére, a piacra jutás megkönnyítésére is. Különösen igaz ez a kezdő cégek esetében. (Az már más kérdés, hogy az idő előrehaladtával a kedvezményeket fokozatosan le lehet majd építeni.)
Úgy véljük, a preferált kis- és középvállalkozói kört jogszabályokban is definiálni kellene. A nekik adott támogatások hatékonyságának mérésére külön adminisztrációs szervezetet kellene létrehozni. A hatékonyság mérését különböző módokon lehet elvégezni: az egyik használható módszer az árbevétel vagy a nyereség emelkedésének mérése, de azt is jobban figyelemmel kell kísérni, hogy az adott cég mennyiben tett eleget vállalt kötelezettségének. Fontos szempont lehet az is, hogy minden bank és pénzintézet kapjon esélyt – ha akar – az egyes preferenciális elbánást élvező hitelkonstrukciókban. A bankszövetség már azt is többször leszögezte, hogy a kis- és középvállalkozások finanszírozása a jelenlegi banki szervezeti háttérrel is megoldható, nem szükséges erre speciális bankot alapítani.
Ami a forgóeszközhiteleket illeti, ezek tipikusan a kereskedelmi banki hitelezés tárgykörébe tartoznak. Az árukészletekre és a folyó gazdálkodás segítésére adott kölcsönöknél a bankoknak annyival kisebb a kockázatuk, amennyivel rövidebb a futamidő, mert ezek 90, 180, legfeljebb 360 napos hitelek. Ugyanakkor a fedezet szempontjából már sokkal nehezebb a kérdés, hiszen a bankok főleg az élelmiszereket, például a húst, a gyümölcsöt, sőt még a konzervet sem veszik szívesen számba a fedezetek sorában. Az lenne a kedvező, ha a garanciaintézmények az ilyen típusú hitelekre is kidolgoznának valamilyen konstrukciót. Az tényleges veszély, ha a kis cégek a készletállomány nagyobb részét finanszírozzák a banki hitelből. Az egészséges az lenne, ha mondjuk a készletállomány 70-80 százalékát saját tőkéből finanszíroznák.
Az idei banki tervekben kiemelt helyen szerepel több pénzintézet esetében a kis- és közepes vállalkozások előtti nyitás. Milyen eszközökkel akarják ezt megvalósítani a magyarországi hitelintézetek?
– Napjainkra az a helyzet állt elő, hogy a hazai sikeres nagyvállalatokért erősen versenyeznek a bankok. Jól mutatja ezt a legjobb cégeknek ajánlott kamatfeltételek (a prime rate) csökkenése. Más a helyzet a kis- és közepes vállalkozásokkal. A bankok elsősorban azoknak a kis és közepes cégeknek, betéti társaságoknak, kft.-knek nyújtanak hitelt, amelyeknek pénzforgalmi számlájukat is vezetik. A legtöbb pénzintézet azt szeretné elérni, hogy ne csak a kisvállalkozás, hanem a kisvállalkozás tagjainak személyi pénzforgalmát is ugyanazon bankhoz kössék. Ez növeli az egyes kis és közepes cégek átláthatóságát is, hiszen ha egy adott pénzintézetnél vezeti a vállalkozás bevételeit, kiadásait, nyomon lehet követni annak forgalmát.
Megfontolandó annak ösztönzése, hogy a kisvállalkozások könyvvitelét külső, szakmailag elfogadott profi szervezetekre bízzák. Javasoljuk, hogy olyan esetben, amikor a könyvvezetésre, beszámolókészítésre, auditálásra vonatkozó szerződésben a vállalkozás vállalja, hogy minden forgalmát számlák alapján intézi, számlái kivétel nélkül a könyvelőhöz kerülnek, ez esetben a vállalkozás a könyvvezetési, a tb-ügyintézési költségeit – a költségként történő elszámolás után – ugyancsak leírhassa az adóalapból vagy az adóból.
T. B
