×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. február 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 14. számában (1999. február 15.)

Multimédia a számvitelben

A könyvelők világa külön világ. A vállalkozók átadják a számlákat, konzultálnak velük, de nemigen látnak a munkájukba. Csak a bevételek, költségek szabályszerű elrendezését már valaha is próbálók tudják, hogy a mai jogszabálydzsungelben hány helyről, hányféle dokumentumot kell összeszedni, hogy a könyvelés szabályszerű legyen. Mindez sok időbe és nem kevés pénzbe kerül. Számtalan, évenként új kiadást megérő könyv, cserelapos kötet gyarapítja az elszámolással foglalkozó számviteli szakemberek könyvtárát. A számítástechnika fejlődésével megjelentek előbb a floppyn forgalmazott könyvelőprogramok, majd a hálózati alkalmazások. Ugyanakkor ezek nem garantálják a naprakész ismereteket, márpedig az adózási, könyvviteli szabályokat év közben számtalanszor módosítják.

A közelmúltban számviteli szakemberekből, informatikusokból, grafikusokból álló és egy könyvvizsgáló-tanácsadó cég alkotta csapat olyan CD-t jelentetett meg, amely éppen a gyakran változó szabályok közötti eligazodást hivatott elősegíteni. Nem törvénytár – bár tartalmazza a szükséges törvények teljes szövegét, a számviteli, az áfa-, a társaságiadó- és osztaléktörvényt, mellékletekkel, mégpedig aktualizálva -, hanem éppen a törvények paragrafusai közötti eligazodást segíti egy-egy gazdasági eseményhez kötötten. A CD szerkezetéből adódóan telepítés nélkül is könnyen kezelhető. Az első lemez a vállalkozások életében leggyakrabban előforduló 250 – a mérlegcsoportokhoz kötődő – gazdasági esemény teljes körű feldolgozását segíti. Egy-egy ilyen esemény megnyitásával megjelennek a vonatkozó paragrafusok, az eseményre vonatkozó APEH-állásfoglalások, számviteli kérdések, de az szja-, valamint a tb-törvény megfelelő részei is. A CD segítségével és gyakorlati példa bemutatásával a probléma felbukkanásától az adóbevallásig végigvezethető a gazdasági esemény, feltárva a belső összefüggéseket. A CD bizonylattárában található 96 bizonylat, analitikus nyilvántartásminta, mind ki is nyomtatható. A fogalomtár 150 tételt tartalmaz.

A számviteli CD negyedéves gyakorisággal jelenik meg, számonként 25 új eseményt dolgoz fel, így ezek száma év végéig 350-re nőhet. A példák teljes körű kidolgozását a Pénzügyi és Számviteli Főiskola számviteli tanszékének munkatársai végzik. A megjelenő információk helyességét gyakorlati szempontokból az Ernst & Young Kft. ellenőrzi.

Generico 3.0 Számviteli útmutató
Print Line Stúdió, Budapest, 1998., 403 MB
Előfizetés: 8000 Ft, frissítés 6000 Ft/negyedév+áfa

F. É.

Útmutató az átalakulásokhoz

A magyar gazdaságban az elmúlt években bekövetkezett változások miatt szükségessé vált a társasági jog újbóli szabályozása. A szempontok között szerepelt a verseny korlátainak megszüntetése, a hitelezők érdekeinek védelme s nem utolsósorban az Európai Unió elveihez és gyakorlatához közelítő jogharmonizáció. Az új törvények miatt szükségessé vált a számviteli törvény módosítása, kiegészítése is; ezeket az 1998. évi XXXIII. törvény tartalmazza, részletesen szabályozva a gazdasági társaságok átalakulásának és megszűnésének elszámolási feladatait. Az átalakulás változatainak, lehetőségeinek pontos ismerete, a gyakorlati tennivalók elsajátítása mindenképpen fontos az érintett gazdasági társaságok menedzsmentje számára. Ezeket a tudnivalókat találjuk meg a KORTAX Kft. új kiadványában, amely az ismert Verzál könyvek között jelent meg.

A könyv szerzői példák és táblázatok segítségével szemléltetően adnak útmutatást az új törvényeknek a gazdasági társaságok átalakulására, megszűnésére vonatkozó rendelkezéseiről s az ezek alapján megoldandó feladatokról. Tisztázzák azt is, hogy milyen változtatás minősül a gazdasági társaság átalakulásának és mi nem, s mikor kell a társaságnak átalakulnia, s milyen esetben nem is alakulhat át. Az átalakulásról kizárólag a társaság legfőbb szerve (taggyűlés, közgyűlés) jogosult dönteni. Megismerjük a döntéshozatal és az átalakulási folyamat egymást követő lépéseit az előterjesztéstől a Cégközlönyben való közzétételig.

A szerzők részletesen foglalkoznak az átalakulásnál elvégzendő feladatokkal, az értékelési előírásokkal, az átalakulási terv készítésével, annak tartalmával. Ebben szerepelnie kell a gazdasági célnak, a tagok szándéknyilatkozatának, az új társasági szerződés tervezetének, a vagyoni hozzájárulás mértékének. A cégbírósági bejegyzéshez a jogelőd és jogutód társaságnak vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetet kell készítenie; ezek mintáját is megtaláljuk a könyvben.

Szó van itt a könyvvizsgáló személyére, kiválasztására vonatkozó előírásokról és a könyvvizsgáló feladatairól is. A továbbiakban az átalakuláshoz kapcsolódó könyvviteli elszámolásokat ismerjük meg, majd az átalakulások egyes formáit bemutató mintapéldák következnek. Végül a gazdasági társaságok megszűnésével, átalakulásával összefüggő új jogszabályok szövegét és azok indoklásait ismerjük meg.

Az összeállítás teljeskörűen bemutatja a gazdasági társaságok megszűnését, átalakulását szabályozó új előírásokat s az ezek végrehajtása során szükséges tennivalókat. A kötet a jogszabályok rendelkezéseinek és számszerű példáknak a leírásával nyújt hasznos útmutatást, segítséget a gyakorlatban elvégzendő munkákhoz.

dr. Sabján Julianna-dr. Sutus Imre:
A gazdasági társaságok átalakulása és megszűnése.
KORTAX Kft., Verzál könyvek, Budapest 1998. 176 oldal, ára: 2000 Ft + áfa

Dr. Rubóczky István

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. február 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8330 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8330 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 4946 olvasói kérdésre 4946 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8330 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8330 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

17 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 4946 olvasói kérdéssel.

Szakképzési munkaszerződés - a lehetséges időtartam

Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a...

Tovább a teljes cikkhez

Hallgatói munkaszerződés-kötés - nem a duális képzéstől függ

Az Nftv. 44. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a hallgató hallgatói munkaszerződés alapján végezhet munkát a duális képzés képzési ideje alatt külső vagy belső gyakorlóhelyen,...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság elszámolása hosszabb teljes munkaidőben

Portásokat alkalmazunk heti 45 órás bejelentéssel. A beosztás szerinti napokon 12 órát dolgoznak. A szabadságot a beosztás szerinti napokon a beosztás szerinti órában számoljuk el. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Törvényi mértéken felül adott szabadság megváltása

Ha a munkavállalónak jutalmul adunk plusz 1 nap fizetett szabadságot a törvényi mértéken felül (mert jól dolgozott), és nem használja fel, felmondás esetén kötelesek vagyunk pénzben...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidő-beosztás nonstop vendéglátásban

32 éve működő nonstop vendéglátóegység vagyunk. Jó pár éve 24 órás váltásokban dolgoznak munkavállalóink, kéthavi munkaidőkerettel, a napi munkaidő minimum 4 óra, maximum 24...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Ha a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, mikor kell kiadni a kilépő dokumentumait és elutalni a fizetését? Az utolsó munkanapját vagy a felmondási idő leteltét követő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaruha-ellenérték - bérből való levonása munkaviszony megszűnésekor

Társaságunk cafeteria keretében munkaruhát juttat dolgozóinak bizonyos összegben. A munkaruha kihordási idejét egy évben határozta meg. A cafeteriaszabályzat szerint időarányosan...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusilletmény-megállapítás és a munkáltatói mérlegelés

Pedagógusok illetményének megállapításánál kötelező beépíteni a 3 évenkénti szakmai gyakorlati idő okán adható 2,5%-os emelést azoknál, akik 2023 decemberében a garantált...

Tovább a teljes cikkhez

Többlettanítási díj az átfedési időre

A Púétv. 130. §-a szerinti átfedési időre járó többlettanítási díj helyes értelmezéséhez szeretnénk segítséget kérni. Jár-e az átfedési időre díjazás azoknak az...

Tovább a teljes cikkhez

Polgármesteri és képviselő-testületi mandátum lejárta

2024 júniusában egy időben kerül sor az önkormányzati és az európai parlamenti választásokra, azonban a polgármester és a képviselő-testület mandátuma 2024 októberéig tart....

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógusbér - sávok és csökkenthetőség

A 2024. évi tanárbéremelés érdekében az 1615/2023. Korm. határozat 6. pontja így rendelkezik: "a kormány felkéri a nem állami fenntartású köznevelési intézmények, valamint a Gyvt....

Tovább a teljes cikkhez

Rendszeres változás a délutáni műszakpótlékra jogosultságnál

A Gyvt. 15. §-ának (10) bekezdése szerinti, ún. "délutáni műszakpótlék" szabályának alkalmazása során a "rendszeres változás" meghatározásakor alkalmazható-e az Mt....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 4946 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 258-ik lapszám, amely az 4946-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Így működik az eÁFA-rendszer 2024-től Megnézem

Számviteli változások 2024 Megnézem

Az adótörvények 2024. évi változásai Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem