z anyag legfőbb érdeme, hogy a kormányzat egyáltalán felvállalta, miszerint hosszabb távra elkészíti a tervezetet. Magyarországon maga az "iparpolitika" kifejezés sem volt sokáig szalonképes, ugyanis az állam indokolatlan és a piacgazdaságtól idegen közvetlen beavatkozásának képzetét idézte fel: jobb esetben a kudarcot vallott úgynevezett kiemelt fejlesztési programokra, rosszabb esetben a "hány 5 literes és hány 10 literes fazekat kell gyártani" tartalmú tervelőírásokra emlékeztetett.
Összhangban az EU-val
Mindenképpen pozitív fejlemény tehát, hogy a kormány rászánta magát a koncepció kidolgozására, még akkor is, ha ez nem teljesen önkéntesen történt. Az Európai Unió ugyanis – ellentétben a Magyarországon uralkodó felfogással – szükségesnek tartotta, hogy felvázolja a közösség iparpolitikai irányvonalát, és rendszeresen foglalkozzon annak a változó feltételekhez igazításával.
Az Európai Közösségek Bizottsága 2002. végén az Unió küszöbön álló kibővítését, illetve a globalizációt, a bekövetkezett technikai-technológiai változásokat tekintette olyan új feltételeknek, amelyek szükségessé tették az Unió iparpolitikájának kiigazítását. Magyarországnak mint az Unió tagjának, e területen is alkalmazkodnia kell az EU elvárásaihoz. A kormányzat most elkészült tervezete 2013-ig szól, nem véletlenül azt az időszakot átfogva, amelyre ki kell dolgozni a Nemzeti Fejlesztési Terv és annak operatív programjai, illetve az Európa Terv újabb, a 2007-2013-as időszakra szóló változatát.
Hasonlóan az uniós koncepcióhoz, a most elkészült magyar iparpolitikai tervezet is a versenyképesség javítását határozza meg első számú feladatként. A2000. évi úgynevezett Lisszaboni deklarációban az Unió azt a célt tűzte ki, hogy 2010-ig az európai térség váljék a világ legversenyképesebb, legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává, amely képes a tartós növekedésre úgy, hogy egyidejűleg bővül a munkahelyek száma és minősége, s erősödik a társadalmi kohézió. A magyar dokumentum megfogalmazása szerint: Az elkövetkező évtizedre alapkövetelmény, hogy a nemzetgazdaság (s ezen belül a feldolgozóipar) munkatermelékenysége 2-3 százalékponttal gyorsabban növekedjék az EU átlagánál.
Horizontális eszközök
A tervezet kétségtelen érdeme, hogy széleskörűen és alaposan foglalkozik az ipar fejlődését, versenyképességének erősítését elősegítő úgynevezett horizontális eszközökkel. Ezek olyan gazdaságpolitikai módszerek és technikák, amelyek elősegítik a kedvező gazdálkodási keretfeltételek kialakítását minden vállalkozás számára, tekintet nélkül azok tevékenységének jellegére, a vállalkozás ágazati hovatartozására.
Az ipar versenyképességének erősítéséhez az Unió a legfontosabb eszközöknek a tudást, az innovációt és a vállalkozást tekinti. A magyar iparpolitikai koncepció – tekintettel a hazai gazdaság és azon belül az ipar jelenlegi fejlettségére – az uniós prioritások mellett még mindig fontos eszköznek tekinti a közvetlen beruházásösztönzést, illetve az állóeszközök fejlesztését.
A tervezet – korrekt helyzetelemzés alapján – részletesen felsorolja a versenyképesség javítása érdekében követendő célokat és az alkalmazandó eszközöket. Ezek köre sokrétű: a stabil makrogazdasági feltételektől és kiszámítható gazdaságpolitikától a termelékenységhez igazodó bérkiáramláson keresztül a korrupció visszaszorításáig számos eszközt felölel. Nem maradnak ki természetesen az olyan "örökzöld" témák sem, mint a kis- és középvállalkozások versenyképességének és működési keretfeltételeinek javítása, a kutatás és a fejlesztés, valamint az innováció ösztönzése, az iparfejlődés regionális egyenlőtlenségeinek mérséklése, az infrastruktúra fejlesztése, a szakképzés, valamint a foglalkoztatottság növelése stb. Ecélokkal önmagukban nincs is semmi baj. Mindezek egyidejű, kiemelt kezelése azonban lehetetlen. Ha minden részcél "prioritás", akkor végül egyik sem lehet az.
Szemléleti kérdések
Az iparpolitikai koncepció tervezetével kapcsolatos hiányérzetet azonban nem egyedül és nem is elsősorban a tényleges prioritások hiánya okozza. Sokkal inkább az, hogy az anyag kizárólag a horizontális eszközök alkalmazására szűkíti le az iparpolitikát.
A tervezet már a bevezetőjében e mellett az értelmezés mellett foglal állást, ugyanis azt mondja ki: "Az iparpolitika fogalmába – a legelterjedtebb értelmezés szerint – beletartoznak mindazon szerkezetalakító rész-gazdaságpolitikák (innováció, kkv- és beruházáspolitika, fogyasztóvédelem stb.), amelyek alapvetően befolyásolják az ipari vállalkozások működési feltételeit. A horizontális (tehát nemcsak az ipari szektorra, hanem a vállalkozások szélesebb körére irányuló) eszközöket alkalmazó iparpolitika egyfajta koordinációs szerepet tölt be a gazdaságpolitikák között." A tervezet további részében egyértelműen is megfogalmazza az állam iparpolitikájának – a tervezet készítői szerinti – funkcióját. Ezek szerint: "Összességében az állam elsődleges feladata a piac működési kudarcainak mérséklése; a vállalati működés stabil makrogazdasági feltételeinek biztosítása. Az államnak nem feladata valamilyen szempontból kiválasztott tevékenységet űző vállalkozások kiemelt támogatása."
Az ágazati szemlélet, illetve az ágazati célok megfogalmazásának kirekesztése az iparpolitikából – egyfajta nézet. A koncepció tudományos megalapozásához a GKM megrendelésére a Kopint-Datorg által készített, A 2010-ig szóló iparpolitika tudományos megalapozása című tanulmányban ez a felfogás jelenik meg: "az iparpolitika nem épülhet ágazati szemléletre. Ezt már az 1950-1990 közötti negyven évben, az állami tulajdonra épülő »népgazdasági« tervezés idején is egyre erősödő bírálat érte. Röviden és kissé sommásan fogalmazva: még a 100 százalékos állami tulajdon körülményei között is világossá vált ugyanis, hogy a fejlődőket és a lemaradókat nem lehet »kijelölni«. A preferenciák ágazati rendszere a fejlődést torzítja, gátolja. Lényegében ez a megfontolás áll az alapjában magántulajdonra épülő, tőkés piacgazdaságban érvényesülő kormányzati beavatkozás minimalizálási törekvése és a szükségesnek ítélt iparpolitikai döntések horizontális, az ágazati beavatkozásokat kivételes esetekre visszaszorító rendszere mögött."
A kormányzati koncepció készítői azonosultak ezzel az egyoldalúan csak a horizontális eszközök létjogosultságát elismerő felfogással. Az iparpolitikának azonban létezik másfajta értelmezése is.
Ágazati szemlélet
Miközben az Európai Unió iparpolitikája a "horizontális", vagyis a minden vállalkozásra egyaránt érvényes eszközök alkalmazása mellett kötelezte el magát, az uniós gyakorlatnak fontos részét képezi az ipar egyes szektorainak versenyképességét meghatározó speciális feltételek vizsgálata, befolyásolása. Elemezve a különböző szektorok versenyképességére ható specifikus feltételeket, vizsgálják az ipar egészére ható "horizontális" intézkedések hatását az egyes ágazatokra, és szükség esetén ezeket hozzáigazítják egy-egy ágazat speciális követelményeihez. Például 2003-ban az Európai Közösségek Bizottsága külön közleményben foglalkozott a textil- és ruházati ipar helyzetével, jövőjével (COM. 2003. 649, Brüsszel, 2003.10.29).
Elismerve a horizontális eszközök elsődlegességét, úgy véljük, a magyarországi iparpolitika sem nélkülözheti az ágazati szemléletet. Szükséges (lenne) a horizontális eszközök ágazati hatásainak vizsgálata, és indokolt esetekben az eszközök korrekciója. Ha ez megtörténik, elkerülhető lett volna a könnyűipar rohamos leépülése 2000-től.
Figyelemre méltó, hogy a koncepció helyzetelemző részében elismeri, miszerint "az EU iparszerkezetével összevetve Magyarországon számos hagyományos ipari tevékenység (például textilruházati ipar, cipőgyártás; acélipar) aránytalanul összezsugorodott. Ez lehet a progresszív ipari szerkezetátalakulás jele (az emelkedő bérszínvonal miatt versenyképességi problémákkal küszködő, jelentős importnyomásnak kitett válságágazatok visszaszorulása; az erőforrások – tőke, munkaerő stb. – átcsoportosítása a dinamikus, high-tech tevékenységek javára). De arra is utal, hogy a hagyományos ipari tevékenységek (technológiák, termékek) korszerűsítésében rejlő lehetőségek Magyarországon eddig jórészt kihasználatlanok maradtak."
Sajnálatos, hogy az ebből levonható következtetéseket már nem tartalmazza az anyag. A válságágazatok kezeléséhez, a hagyományos iparágak versenyképessé tételében rejlő lehetőségek kihasználásához ágazati szempontokat és prioritásokat is tartalmazó koncepcióra lenne szükség. Nehéz lenne megbecsülni azokat a gazdasági és társadalmi károkat, amiket a "hulljon a férgese" szemlélet érvényre jutása a magyar gazdaság egyes területein okozott és okoz jelenleg is. Csak ágazati megközelítés alapján lehetne elősegíteni a dinamikusan fejlődő szektorok vagy a komparatív előnyökkel rendelkező iparágak, szakmaterületek működési feltételeinek javítását, arányuk növekedését a termelési szerkezetben, ami az ipari versenyképességre is kedvezően hatna.
Komparatív előnyök
Az iparpolitika ágazati szemléletéhez alapul szolgálhatna a magyar ipar egyes területeinek technológiaintenzitása. Az OECD által kidolgozott csoportosítás szerint a high-tech (fejlett technológiát igénylő) szektorok között több, a magyar ipar szerkezetében is jelentős területek szerepelnek: a gyógyszeripar, az iroda- és számítógépgyártás, a híradástechnikai termékek és készülékek előállítása, az orvosi precíziós, illetve az optikai műszerek gyártása. A 90-es évek második felében e területek bővülése szavatolta az ipar dinamikus növekedését, és várhatóan e szektorok az elkövetkező években is gyorsabban fejlődnek majd.
Az ágazati megközelítés másik kiindulópontja lehet az egyes iparágak hazai sajátosságait kifejező komparatív előnyök figyelembevétele is. Ilyen, komparatív előnyöket mutató hazai iparágként tartják számon általában a technológiaintenzív ágazatok közül az elektronikai ipart, a közlekedési eszközök gyártásának egyes területeit, a gyógyszeripart, de ilyen előnyök szólnak az élelmiszer-ipari és mezőgazdaságigép-gyártás, a környezetvédelmi berendezések előállítása és nem utolsósorban a szoftvergyártás mellett. Megfelelő szerkezetváltás esetén ugyancsak komparatív előnyök aknázhatók ki – a nem magas technológiaigényű, hagyományos iparágak közül – az acélipar, a textilipar és a bútoripar területén is.
Az iparpolitika ágazati szemléletének további fontos alapját kellene képezze az egyes iparágak élőmunka-igényessége. A"horizontális" eszközök – adók, járulékok, befektetésösztönzők, beruházási támogatások stb. – hatása lényegesen eltérhet az ipar alacsony és magas szerves összetételű területein. De elengedhetetlen a munkaigényesség figyelembevétele az iparpolitika kialakításánál, különös tekintettel a foglalkoztatottság alakulására. Az erre gyakorolt hatás az uniós közösségi iparpolitikának is hangsúlyozottan fontos eleme.
Vállalkozások megerősítése
További érv is szól az ágazati szempontok érvényesítésének szükségessége mellett, jelesül a hazai tulajdonú nagy- és közepes vállalkozások megerősödésének elősegítése. Ennek egyik alapfeltétele, hogy a kormányzat – mint a magyarországi gazdasági, illetve piaci folyamatok fontos regulációs szereplője – rendelkezzék a fejlesztések fő irányait, pályáit kijelölő gazdasági stratégiával, amelyből a vállalkozói szféra megismerheti, hogy milyen irányú strukturális mozgások, fejlesztések támogatására számíthat. Ez nem azt jelenti, hogy a gazdaságpolitikának konkrét fejlesztéseket, viselkedési normákat kellene rákényszerítenie a mikroszférára. Azt azonban igen, hogy a kormányzatnak növelnie kell struktúrapolitikai aktivitását. Az iparpolitikai koncepció tervezetében ennek alig van nyoma.
A dokumentum elkészítésére – mint arra már hivatkoztunk – elsősorban azért volt szükség, hogy megalapozza azokat a konkrét fejlesztési programokat, amelyeket a 2007-2013-as időszakra szóló Nemzeti Fejlesztési Terv, illetve az uniós támogatásokkal megvalósuló Európa Terv fog tartalmazni. Ahhoz azonban, hogy a koncepció képes legyen megfelelni e feladatnak, valódi prioritásokat – nem nagyszámú kiemelten kezelendő célt – kell tartalmaznia. A célokat és a megvalósításukra szolgáló eszközöket pedig nem elég csak a horizontális szemlélet alapján kijelölni. Aligha lehet ugyanis konkrét iparfejlesztési programokat kidolgozni az ipar szerkezetének átalakítására vonatkozó elképzelések nélkül. Ezzel egyelőre adós maradt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által elkészített iparpolitikai koncepció.
