A munka világában zajosan indult az esztendő. Az új év elején figyelmeztető sztrájkot tartottak a volános buszvezetők, majd pedig újabb vállalati kivonulásokról és elbocsátásokról szóló hírek láttak napvilágot. Ez utóbbiak különösen érzékenyen érintették a közvéleményt, hiszen a létszámleépítések ténye – legyen bármi is az indok – mindig fájó sebeket ejt. S mindegy, hogy ki milyen pozícióból, munkavállalóként, avagy munkáltatóként figyeli vagy éli át az eseményeket, egyként a szolidaritás hangján értékeli a történteket.
A gazdasági folyamatok szakértőit persze nem érték váratlanul a fejlemények, hiszen az IBM tavalyi gyárbezárása után már érzékelni lehetett, hogy a vállalatok termelésük átrendezésére készülnek. Talán csak az nem volt bizonyos, hogy e folyamat milyen ütemben zajlik le. Nos, mivel a cégek érzékeny "barométere" kellemetlen széljárást jelzett, nem halogatták a döntéseiket. Intézkedéseik nyomán azonban meglehetősen riasztó a mérleg: a holland Philips Szombathelyről Kínába helyezi át a gyártását, a Forte és a Flextronics karcsúsít, a svéd Skanska felszámolja építőipari tevékenységét, a Salamander cipőgyár új gazdát keres, s a DAM is csődbe jutott. Mindez nemcsak több száz munkavállaló egzisztenciáját, de a beszállító közepes és kisvállalkozások létét is fenyegeti. S ez még akkor is igaz, ha van olyan társaság, amelyik csupán "települést vált", azaz egy másik hazai városba helyezi át a gyártását.
A leépítések hátterét firtatva több kérdés is felmerül. Az egyik, hogy vajon a cégek milyen indokok alapján hozták meg e kemény döntéseiket, illetve megállítható-e a gyárbezárási lavina; van-e olyan kormányzati stratégia, amely kezelni képes ezt a helyzetet? Ami az első felvetést illeti, célszerű a munkáltatók által már korábban is sokat hangoztatott érveket elismételni. Ezek szerint meghatározó piacaikon romlottak az értékesítési lehetőségek, a forint erősödése tovább nehezíti az exportot, illetve a minimálbér sietős feltornászása keltette bérspirál megfejeli költségeiket. Mindezek alapján tehát kiadáscsökkentő intézkedésekre kényszerülnek. Ezek sorában pedig az első éppen a létszám lefaragása s a termelés áthelyezése.
De hogyan tovább? Noha a piaci viszonyoktól idegen a direkt állami beavatkozás, most azonban itt az ideje a gazdaság- és foglalkoztatásélénkítő csomagok bevetésének, hogy más, fejlődőképes vállalkozások felszívják a kivonulók által magára hagyott munkaerőt. Bár a beruházásösztönző, kisvállalkozás-fejlesztési, foglalkoztatásbővítő kormányzati projektek – a hírek szerint – már elkészültek, azonban a pályáztatás "felpörgetése" és a támogató konstrukciók "bejáratása" még hátravan. Csak remélni lehet, hogy időveszteség nélkül sikerül elkezdeni, és hathatósan működtetni e programokat.