A Bérgarancia Alapról szóló LXVI. törvényt 1994-ben hozta meg az Országgyűlés, azon – az Európai Unió irányelveiben is megfogalmazott - igényből kiindulva, hogy a munkavállalók kapjanak segítséget, ha a munkáltatók nem képesek bértartozásaik kifizetésére. A törvény konkrétan a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezeteknek adta meg a támogatás lehetőségét.
Módosítás – igények szerint
A foglalkoztatottak szociális biztonságát szolgáló rendelkezés az évek során, a körülményekhez igazodva többször változott. Az ezredfordulón például megemelkedett a jogosultanként figyelembe vehető támogatás legmagasabb összege. Ez kezdetben munkavállalónként a kötelező legkisebb kereset ötszöröse volt, a 2001. év végi törvénymódosítással a tárgyévet megelőző második év KSH által közzétett nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének a négyszeresére változott.
Érdemi elmozdulás történt azzal is, hogy a felszámolók számára kötelezővé vált az eljárás megindulása után a támogatási kérelem benyújtása, az illetékes megyei – ma regionális – munkaügyi központhoz. Ez korábban csupán lehetőségként szerepelt a jogszabályban, s nem minden esetben éltek vele a felszámolók.
Szintén a nagyobb szociális biztonságot szolgálta azon megszorító paragrafus hatályon kívül helyezése, amely szerint újabb támogatást csak akkor lehetett kérni, ha a törvény alapján már megítélt összeget visszafizették. A munkaügyi központ ettől kezdődően akár több alkalommal is megítélhette a forrást azoknál a cégeknél, ahol a felszámolás alatt is folyt-folyik a termelés, ahol fokozatos a leépítés, de a bérek, végkielégítések kifizetésére nincs fedezet.
2005-ben tovább közelített a bérgarancia-törvény az uniós irányelvekhez, amikor kimondta, hogy a Munkaerő-piaci Alap bérgarancia részéből ne csak a magyarországi székhelyű, felszámolás alatt lévő cégek dolgozóit lehessen kárpótolni, hanem a külföldi munkáltatóknál (például a fióktelepen) Magyarországon alkalmazott foglalkoztatottakat is.
Jogosultak köre
A törvényalkotók a nemrég életbe lépett módosításokkal ismét megemelték a munkavállalónként lehívható támogatás felső határát. Mértékegységként változatlanul megmaradt a tárgyévet megelőző második év KSH által közzétett nemzetgazdasági havi bruttó átlagkereset, ám április 1-jétől ennek ötszöröse érvényesíthető egy-egy felszámolási eljárásban.
Újdonság az is, hogy a legalább egy éve elhúzódó eljárásokban a felszámoló további két hónapnyi átlagkeresetnek megfelelő összeget igényelhet, ha az emelt támogatást már kimerítette, de további bértartozása áll fenn. Ennek azonban feltétele, hogy a felszámolás alatt álló cégnél rendes gazdasági tevékenység folyjon, továbbá hogy komoly esély nyíljék a munkavállalók foglalkoztatására a felszámolás lezárulta után is.
Változott a jogosultak köre. Eddig a Bérgarancia Alapból nem részesülhettek azok a munkavállalók – a felmondási védelem alatt állók, általában a táppénzes állományban, a gyesen, a gyeden lévők –, akiknek a bérkövetelése a felszámolási eljárás befejeződését követően vált esedékessé. Ők akkor érvényesíthették igényüket, amikor a bíróságnak a munkáltató megszűnését megállapító végzése jogerőre emelkedett. Ezt a hiányosságot pótolta most a módosítás, miszerint a felszámoló immár a vagyonmérleg elkészítését megelőzően köteles az alapból e munkavállalóknak is megigényelni a járandóságukat. Könnyebbé vált a felszámolási eljárás foglalkoztatottak által történő kezdeményezése is.
Támogatott kérelmek
Őri János, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) illetékes főosztályvezető-helyettese szerint időszerűek voltak a módosítások, a bérgarancia jelentősége ugyanis a felszámolási eljárások számának emelkedésével együtt folyamatosan nő. Jellemző például, hogy míg 2000-ben mintegy 5 ezer felszámolási eljárás indult társas vállalkozások ellen, 2005-ben megközelítette a 8 ezret, 2006-ban pedig a 9500-at.
Két évvel ezelőtt az elmaradt bérek és végkielégítések kiegyenlítéséhez a felszámolók 942 kérelmet nyújtottak be a munkaügyi központokhoz, 60-nal többet, mint az azt megelőző évben. A területi megoszlást illetően az élen a Fővárosi Munkaügyi Központ állt, csaknem 230 kérelemmel, majd átlagban 50-50 igényléssel, a sorban Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Pest, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye következett. Ezek együttesen a benyújtott kérelmeknek több mint a felét tették ki.
Támogatásban 923 kérelem részesült, ez 9 százalékkal haladta meg az azt megelőző évit. A teljes bértartozás 6,5 milliárd forintra rúgott, ebből csaknem 4,7 milliárdot ítéltek meg, azaz az alap – a fizethető limitre tekintettel – a tartozások mintegy háromnegyedére nyújtott fedezetet. Ez utóbbi összeg tavaly meghaladta az 5,6 milliárd forintot. Kiemelkedő mértékben, a korábbi év háromszorosára emelkedett a támogatott kérelmek száma Győr-Moson-Sopron megyében, 50 százalékkal Baranyában, Veszprémben és Zalában. A Bérgarancia Alapból az utóbbi években 15-17 ezren jutottak hozzá járandóságaikhoz, kétszer annyian, mint 2002-ben.
Ágazatok "helycseréje"
Beszédes az egy munkavállalóra jutó bérgarancia-támogatás összegének változása is. Míg ez 2002-ben alig haladta meg a 166 ezret, 2005-ben elérte a 303 ezer forintot. Új jelenségként az utóbbi két-három évben a forrást igénylő szervezetek között úgynevezett nagy foglalkoztatók is megjelentek - több száz fős létszámmal –, több százmilliós igénnyel, de a felszámolt és támogatott cégek többsége változatlanul a kis- és középvállalkozások közül került ki.
Helycserék következtek be az ágazatok között. Míg 2004-ben a bérgarancia alaprészből nyújtott jelentősebb értékű támogatások jobbára a gépiparban koncentrálódtak, 2005-ben a felszámolások főleg a textil- és konfekcióipart érintették. Ez mind a kisebb, mind a nagyobb gazdálkodók esetében jellemző volt. Az alap segítségével kaptak például bért Borsod megyében a Herukon Konfekcióipari Rt., illetve a Habselyem-Text Textilipari és Szolgáltató Kft. munkavállalói 240, illetve 118 millió forint értékben. Ily módon fizettek járandóságot hasonló összegekben Szombathelyen a Styl Ruhagyár Rt.-ben, a fővárosi Zunifer Kft.-ben, illetve Nyugat-Dunántúlon a Leonell Kft.-ben is.
A Parád Kristály Manufaktúra a dolgozók járandóságának kiegyenlítésére csaknem 160 millió forint visszafizetendő támogatást kapott, a jászsági JÁSZER Kft. 220 milliót, az IKARUS-FŐNIX Fémipari és Járműalkatrész-gyártó Kft. 150 milliót. Az utóbbi évek legmagasabb összegű támogatásaiban az ST GLASS Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt., illetve a Zalahús Rt. részesült. Az előbbinek 464,5, az utóbbinak 248,6 millió forintot fizettek ki – mindkét esetben több alkalommal benyújtott kérelemre – az érintett munkaügyi központok. A két szervezetnél több ezer munkavállalón segített a Bérgarancia Alap.
Részlet az 1994. évi bérgarancia-törvényből
Az Országgyűlés a munkavállalók szociális biztonságának elősegítése érdekében, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 54. §-a alapján, a következő törvényt alkotja:
1. § (1) A Munkaerő-piaci Alap bérgarancia alaprészéből a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek a munkavállalóval szemben fennálló, kiegyenlíthetetlen bértartozása előlegezhető meg.
(2) E törvény alkalmazásában
a) gazdálkodó szervezet a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 3. § (1) bekezdésének a) pontjában felsorolt minden gazdálkodó szervezet;
b) bértartozás a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetet – mint munkáltatót – terhelő minden munkabértartozás - ideértve a betegszabadság időtartamára járó térítést – és a munkaviszony megszűnésével összefüggésben járó, a Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése szerint elszámolható végkielégítés tartozás,
c) rendelkezésre álló megfelelő összegű pénzeszközön a Munkaerő-piaci Alap bérgarancia alaprészének a költségvetési törvényben meghatározott kiadási előirányzatát kell érteni.
Beérett javaslatok
A 2005. évi összesítés szerint a szaktárca – a munkaügyi központok közreműködésével – a központi, az észak-magyarországi és a nyugat-dunántúli régiókban folyósította a keret 70 százalékát. Az észak- és a dél-alföldi régióba együttesen 22 százalék került, a dél- és közép-dunántúli régióban kifizetett összeg nem érte el a teljes alap egytizedét.
Az érdekképviseletek, kiváltképp a szakszervezetek messzemenően méltányolják a törvény tavasszal hatályba lépett módosításait. Hódi Zoltán, az Országos Érdekegyeztető Tanács bér- és kollektív megállapodások bizottsága munkavállalói oldalának szóvivője szerint e korrekciók ténylegesen a foglalkoztatottak javát szolgálják, ugyanakkor – nem mellékesen – ezekben saját, gyakran hangoztatott javaslataikat látják megvalósulni.
Döntő szerepük volt az érdekképviseleteknek például a munkavállalónként lehívható támogatás felső határának megemelésében. Ezt már két éve is felvetették, de akkor elutasítással találkoztak. Évek óta szorgalmazták a jogosultak körének kiterjesztését a felmondási védelem alatt állókra, most ez is megvalósult.
Jelentős eredménynek tekintik, hogy sikerült elhárítani az akadályokat a munkavállalók felszámolási kezdeményezései elől. Egy ideje ugyanis mind gyakrabban fordul elő, hogy az alkalmazottak elvégzik a munkájukat, ám elmarad járandóságuk kifizetése. Arra korábban is lehetőségük volt, hogy ilyen esetekben – jogos bérigényük teljesítésére – felszámolási eljárást kezdeményezzenek munkáltatójukkal szemben, de ez tetemes illetékköltséggel járt, s ezt rendszerint képtelenek voltak előteremteni. A munkavállalói érdekképviseletek ezért javasolták az illetékfizetési kötelezettség végleges eltörlését, ha a bíróság megindítja az eljárást.
Biztosítási alapon
Hódi Zoltán szerint bár ez utóbbi módosítás nem érint "tömegeket", mégis nagy a jelentősége, mert a szó szoros értelmében a létbizonytalanság fenyegeti azokat, akik hónapokig nem kapnak fizetést. Jellemző, hogy például tavaly a vasiparban négyszer fordult elő munkavállalói felszámolási kezdeményezés, s ezek közül két esetben csak a szakszervezeti szövetség segítségével sikerült összegyűjteni az illetéket. Mindkét ügy sikerrel zárult, de mégsem lehet esetlegességekre alapozni egy eljárást. A munkavállalók ugyanis számos alkalommal meg sem kísérelték igazuk megvédését.
Ugyancsak a munkavállalók képviselői javasolták a törvény hatályának kiterjesztését a csődeljárás alá vont gazdálkodó szervezetekre is. Azt is felvetették, hogy a jelzálogok tulajdonosainak járó összegek ne csak 50, hanem 100 százalékban legyenek felhasználhatók más célokra, mindenekelőtt az elmaradt munkabérek kifizetésére. E javaslatokat az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló partnerek fenntartásokkal fogadták, holott e felvetéseknél több is indokolt lenne. Például az, hogy minden, a Munkaerő-piaci Alapba befizető szervezet részesülhessen a bérgarancia-keretből. Jelenleg ugyanis meglehetősen széles rétegek, például a társadalmi szervezetek, az alapítványok, az egyéni vállalkozók alkalmazottai kimaradnak belőle. Egy készülő koncepció szerint utóbbiak a jövőben – az egyéni vállalkozó fizetésképtelensége esetén – a bérgarancia védelme alá kerülhetnek.
Egyes vélemények szerint a bérgarancia-rendszer biztosítási alapra való helyezése megszüntetné mások mellett ezt az ellentmondást, mivel a mainál – valószínűleg - hatékonyabban működne a rendszer. Létezik például a törvénynek egy viszonylag ritkán idézett bekezdése, amely az igényelt támogatások meghatározott időn belül történő visszafizetéséről szól. A hitelek, kölcsönök visszatérítése azonban az esetek mintegy 80 százalékában elmarad, s a törvény – a dolog természeténél fogva – nem ír elő szankciót.
Nem kétséges ugyanis, hogy az időnként megugró felszámolások, a növekvő bérek, a kollektív szerződések hatályának kiterjesztése és más okok miatt szükség van a Bérgarancia Alap rendszeres növelésére. A munkavállalói érdekképviseletek például a legutóbbi törvénymódosítások vitájában már-már arra is hajlottak, hogy az alapnormának ne csupán az ötszörös, hanem az ennél nagyobb arányú növelését javasolják. A munkáltatói érdekképviseletek ezzel szemben legszívesebben a korábbi szorzószámot is változatlanul hagyták volna.
Megterhelt MPA
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a bérfizetési gondokra megoldást kell találni, de a bérgarancia-keret megnövelése a Munkaerő-piaci Alapból, általában az MPA túlzott megterhelése újabb nehézségeket generálhat, például a járulékok nemkívánatos emeléséhez vezethet. A munkavállalók befizetései 2006-ban így is ötven százalékkal, egyről másfél százalékra emelkedtek.
A munkáltatók ebből a meggondolásból ragaszkodtak az alapnorma korábbi, négyszeres szorzószámához, nem értettek egyet a bérgarancia kiterjesztésével a csődeljárásban lévő gazdálkodó szervezetekre, a jelzálogból befolyó összegek feldarabolását pedig a hitelfolyósítók bizalmának megőrzése miatt ellenezték. Nemcsak a szakszervezetek 100 százalékos javaslatát utasították el, hanem az 50 százalék más célra történő felhasználását is ellenezték.
A munkáltatói érdekképviseletek hangsúlyozottan figyelemmel kísérik a Munkaerő-piaci Alap felhasználását, ugyanis annak mintegy 70 százaléka vállalkozói befizetésekből származik, munkavállalónként a bérek 3 százalékát ők fizetik be. Csöppet sem mellékes tehát, hogy e több százmilliárd forint a magyarországi foglalkoztatáspolitikára fordítódik-e – az eredeti elképzeléseknek megfelelően -, vagy más, egyébként nemes célokat is szolgál. Ez utóbbi esetben lényegesek az arányok, mert nem kimeríthetetlen a keret, még ha az alap bevételi oldala meglehetősen szilárd is.
A foglalkoztatási törvény megalkotása óta lényegében teljesíti hivatását, nem utolsósorban azért, mert a törvényhozók rendre megpróbálják a változó követelményekhez igazítani. Dávid Ferenc szerint azonban eljárt fölötte az idő, meg kellene gondolni, hogy a jelenlegi formájában működtethető-e tovább. Ez maga után vonná a legnagyobb decentralizált alap szerepének, a jogosítványi köröknek, az úgynevezett költési szabadságnak az áttekintését is, ami nem feltétlenül jelentené a bérgarancia-rendszer teljesen új alapokra helyezését.
A munkáltatók nem elsősorban az egyes alaprészek elkülönítését, hanem azok célirányosságát teszik szóvá. Úgy gondolják, hogy pontosan meg kellene határozni, mit szolgálnak a különböző keretek, s akkor a bérgarancia is jobban betölthetné hivatását.
