Munkában a pályázatírók

A pályázatírás, a tanácsadás mára gyakorlatilag önálló szakmává, üzletággá vált, s a megrendelőkért folytatott verseny rendkívüli módon kiéleződött. Becslések szerint Magyarországon mintegy háromezer egyéni és társas vállalkozás foglalkozik pályázatírással, húsz-harminc százalékuk komoly referenciákkal rendelkezik. Szolgáltatási kínálatuk is sokrétű: a pályázatok figyelésétől, kiválasztásától, az együttműködő partnerek megszervezésétől a projekt menedzseléséig, megvalósításáig terjed. Nagy különbségek tapasztalhatók azonban a szakmai hozzáértésben, a minőségben, és változatosak a díjazási formák is. Egyaránt megtalálhatók az egyösszegű, az óradíjas, illetve a sikerdíjjal kombinált megállapodások.

Minősített cégek

A pályázás a kiírástól a szerződéskötésen át a számla benyújtásáig időigényes és költséges folyamat, ezért a munkáltatók, főként a kis- és középvállalkozások (kkv) gyakran vesznek igénybe külső cégeket. Általában azonban éppen e cégcsoportnak telik a legkevésbé erre, így már-már létkérdés számukra, hogy megbízható, felkészült pályázatíróra találjanak. E helyzeten kívánt segíteni két éve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a pályázatírók minősítési rendszerének létrehozásával, illetve a minősített pályázatírók katalogizált jegyzékének felállításával. Ezzel egyben jogszabályi kötelezettségének is eleget tett, a kamarai törvény ugyanis előírja minősítő és ellenőrző rendszerek működtetését.

Ekkor – rövid ideje - már tevékenykedett hasonló célú szervezet, a neves szakmai közösségek összefogásával alakult Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetsége (PÁTOSZ), azonban Kompaktor Emília, az MKIK közgazdasági igazgatója szerint nem fért kétség ahhoz, hogy tovább kell bővíteni a professzionális, megbízható pályázatírók körét, s erősíteni kell tevékenységüket. Az MKIK vállalkozásokat segítő programja sem ezzel kezdődött; a területi kereskedelmi és iparkamarák az elérhető források megismertetésével, a pályázati ismeretek átadásával, a tanácsadással jóval az uniós csatlakozás előtt megkezdték a vállalkozások felkészítését.

A felhívásra 72 egyéni és társas tanácsadó cég vállalta önként a minősítést, s a független szakértői testület döntése nyomán mintegy félszáz – több közülük Közép-Magyarországról és a Nyugat-Dunántúlról – nyert jogot a névjegyzékben való szereplésre. Ezek elismerő tanúsítványt kaptak, jogot szereztek arra, hogy levélpapírjukon, hirdetéseikben hivatkozzanak az eljárás eredményére, és szerepeljenek az MKIK, illetve a területi kamarák honlapján. A minősítés egy évre szólt, ám azt annak lejártával meg lehetett hosszabbítani. Többségük élt a lehetőséggel.

A kamara katalógusában ma 51 minősített egyéni és társas vállalkozás szerepel. A növekedés szerény, de ebben az igazgató asszony szerint tükröződhet, hogy országszerte megállt a szolgáltatók számának növekedése, telítetté vált a piac, s a gazdaság túljutott az első nagy pályázati időszakon. 2006-ra lényegében kifutottak az első Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) programjai, kiapadtak a vállalkozásokat leginkább érdeklő fejlesztési célú pályázatok, a második Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai pedig még formálódnak.

Kompaktor Emília szerint a következő években minden bizonnyal megnő a pályázatírók jelentősége, különösen a már bizonyított, a szakmai szervezetek által akkreditáltak presztízse erősödik a jövőben. 2007-től ugyanis korábban nem tapasztalt nagyságú uniós pénzek várhatók, amelyekhez jórészt pályázati úton lehet hozzájutni.

Sok kis- és középvállalkozás változatlanul maga próbálkozik majd a pályázatírással – részben anyagi okokból –, mások azonban segítséget kérnek. A kamaránál mind gyakrabban találkoznak már most is olyan kkv-kkal, amelyek profi pályázatírókat bíznak meg a feladattal.

A nagyvállalatoknál szintén vegyes a kép. Vannak, amelyek e célból saját szervezetet tartanak fenn magasan képzett szakemberekkel, mások kiszervezett cégeket vesznek igénybe. Általában abból indulnak ki, hogy a pályázatírás ma már komoly szakismereteket és jártasságot kíván. Úgy látják, azért is szükség van a specialistákra, mert a kiírások többsége rendkívül bonyolult, ugyanakkor nyomtatványok, dokumentumok sokaságát, számtalan mellékletet kell csatolni a beadványokhoz.

Felkészültség, megbízhatóság

Működjenek a pályázatírók akármilyen formában, alapvető követelmény velük szemben a felkészültség és a megbízhatóság. Az igazgató asszony szerint a kamara ezért ma sem ítéli kisebb jelentőségűnek megméretésüket, akkreditálásukat, mint másfél-két évvel ezelőtt. Aláhúzza, hogy még ma is érkeznek hozzájuk olyan panaszok, amelyek kókler pályázatírók áldatlan tevékenységéről tanúskodnak. Olyan esettel is találkoznak, amikor a pályázatírók a pályázat elkészítésével és beadásával befejezettnek vélik feladatukat, a projekt további sorsát, menedzselését nem tekintik a maguk gondjának.

Ez jogilag nem lenne kifogásolható, ám abból, hogy a további tennivalókra, várható nehézségekre fel sem hívják megbízójuk figyelmét, arra lehet következtetni, hogy nem értik a pályázati rendszer lényegét.

A kamara tapasztalatai szerint a kis- és középvállalkozások az utóbbi időben szűkösebb erőforrásaik miatt a korábbinál jobban megfontolják pályázataikat, s körültekintőbben választják meg pályázatírójukat.

A Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetsége három éve alakult a tagjai szakmai és etikai érdekképviseletére, s feladatai között fontos helyet foglal el a képzés, a fejlődés elősegítése. Tizennégy magán- és társas cég hozta létre a szövetséget, amelynek ma 50 tagja van. Az elmúlt években körülbelül 300-an jelezték, hogy belépnének, de a PÁTOSZ-ba csak azokat veszik fel, akik dokumentálni tudják eddigi eredményeiket, és két ajánlójuk akad a szövetség tagjai közül.

Iránytű a pályázóknak

Maróczi Imre elnök szerint a PÁTOSZ-t, miként nem sokkal később a kamara minősítési rendszerét, a sürgető igény hívta életre. Míg ugyanis öt-hat évvel korábban hazánkban mintegy 250-300 cég foglalkozott pályázatírással, e szám – döntően az uniós csatlakozás hatására - megtízszereződött. Szükségessé vált tehát valamiféle iránytű a pályázók számára. Ez jórészt sikerült. Ma a vállalatok nemcsak az önjelölt pályázatírók, hanem a már bizonyított, szakmai testületek által megméretett, minősített és nyilvántartott műhelyek, valamint kitűnő referenciákkal rendelkező "függetlenek" közül is válogathatnak.

A PÁTOSZ kezdeményezésének elismerését jelentette, hogy képviselőjét felkérték a gazdasági tárca, a fejlesztési hivatal és mások mellett a kamara országos pályázati minősítő testületében való közreműködésre, s a szakmai fórumokkal kialakított kapcsolat azóta sem szakadt meg. Ez azzal is magyarázható, hogy sok vonatkozásban meglehetősen egyformán ítélik meg a pályázatírás helyzetét és a pályázatírókkal szembeni követelményeket.

Egyikük sem tekinti például véletlennek a szolgáltatók sokaságának néhány évvel ezelőtti hirtelen felbukkanását és mai magas számukat. Nagy csáberőt jelentenek ugyanis a pályázati úton elérhető pénzek, az évenkénti százmilliók, amelyekből a közreműködők is jócskán részesednek. E piaci szegmensre sokan rámozdultak azért is, mert úgy vélték: a cégalapításhoz elégséges egy szobasarok, egy számítógép, no és némi merészség.

Maróczi Imre szerint lényegében ma sem magasabbak a követelmények, elméletileg bárki lehet pályázatíró, a vállalkozásnak semmilyen végzettség vagy jogosultság nem előfeltétele. Valamilyen elmozdulás azonban a néhány évvel ezelőtti helyzethez képest érzékelhető. Meglehetősen sok vállalkozó szerzett például pályázati ismereteket a különböző érdekképviseletek tanfolyamain, s ha profivá nem is váltak azonnal, hasznosítják tudásukat. Elkezdődött a szakma egyetemi színtű képzése is. Sok cég azzal bizonyította alkalmasságát a potenciális ügyfeleknek, hogy jelezte, bekapcsolódott a gazdasági tárca multiplikátor-képzési kurzusaiba, jelen van az uniós tréneri adatbázisban vagy minőségbiztosítást vezetett be.

Az elmozdulás másik bizonyítéka, hogy körültekintőbbek lettek a vállalatok. Jobban megválogatják, hogy kit bíznak meg érdekeik képviseletével, kiktől kérnek ajánlatokat, referenciákat.

Igényesség és etika

A korrekt partnerek szót ejtenek a lehetséges kockázatokról is, miként egyes megbízók azt is elvárják a szolgáltatóktól, hogy a legígéretesebb lehetőségek felkutatására vállalkozzanak, mérlegeljék a nyerési esélyeket, illetve elsősorban és mindenekelőtt – "szerezzék" meg a pénzt. A célokkal nem is lenne hiba, s ez utóbbival sem, mert ki az a pályázatíró, aki ne a győzelemre "utazna". Maróczi Imre szerint azonban időnként mégis hallani olyanokról, akik "garantálják" a sikert. Összeköttetéseikre, bennfentességükre hivatkoznak, ám ez aggályos dolog. Az elnök szerint az ilyen "szakemberektől" jobb minél messzebb kerülni.

A szakmai igényesség csupán egyik tényezője a professzionális pályázatírásnak, s nem kevésbé jelentős az etika. A PÁTOSZ tagjaival szemben az erkölcsi mércét is magasra állították, s nemcsak az esetleges összefonódások, felelőtlen ígérgetések miatt. A pályázatírók feladataik teljesítése során óhatatlanul az adott vállalat pénzügyi, gazdasági helyzetébe is betekintést nyernek, megismerik termelési eljárásaikat, vállalati stratégiájukat. Mindebből következik azonban, hogy a pályázatíróknak kicsit olyanoknak kell lenniük, mint az orvosoknak, az ügyvédeknek: tudniuk kell őrizni ügyfeleik titkait.

A szakma mértékadó szereplőinek véleménye szerint Magyarországon meglehetősen kiterjedt és sokszínű a pályázatíró-képzés; érdekképviseletek, szövetségek, oktatási intézmények, különböző más formációk tartanak előadás-sorozatokat, hirdetnek felkészítéseket. Uniós körökből származó megjegyzés szerint e téren a magyarok roppant lelkesek, de kevésbé ügyesek. Különösen a Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Program pályázatainál fordulnak elő hibák; volt például olyan időszak, amikor csaknem minden második pályázat elvérzett a szakmai bírálat során.

Kiegészítő képzés

Nem tagadható, hogy a pályázók esélyeit rontják a kiírások ellentmondásai, a követelmények gyakori változtatásai, a pontatlanságok, mégis, többnyire a gyenge pályázatokkal magyarázhatók az elutasítások. Sokszor a gyakorlatlanságból, figyelmetlenségből, következnek a hibák. Máskor – és talán többször – felkészületlenség, szakmai hiányosság húzódik meg mögöttük.

Végső soron ezen nincs is mit nagyon csodálkozni – állítják szakemberek –, háromnapos tanfolyamokon nem lehet rendesen elsajátítani a pályázatírást. Nem véletlen, hogy egyes felsőoktatási intézményekben, mint például a Corvinus Egyetemen vagy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen – szakmai alapokra építve –, kiegészítő képzésben oktatják az ismereteket, előadóknak pedig a tűzkeresztségen sokszorosan átesett, nagy gyakorlatot szerzett szakértőket kérnek fel.

Nemrég ily módon kapcsolódtak be az ELTE Társadalomtudományi Karán zajló oktatásba – mások mellett – a budapesti Tenerum Kft. munkatársai. A pályázatírás és tanácsadás teljes vertikumát művelő vállalkozás szakértői munkájuk során jól hasznosítható tapasztalatokat szereztek, és megkülönböztetett figyelemmel követik a pályázatok, különösképpen a GVOP-beadványok sorsát. És nem csak a maguk által készítettekét. Ügyfeleik között gyakoriak a támogatások elnyerésével sikertelenül próbálkozók, de nemritkán olyanok is előfordulnak, akik felkészületlen szolgáltatóknak vagy kóklereknek estek áldozatul. Sokszor buknak el pályázatok az elnyert összegek felhasználása, a projektek megvalósítása során.

Formai és tartalmi hibák

Az elutasított pályázatokban Baráth Zita ügyvezető szerint egyszerű formai, jogosultsággal kapcsolatos és komoly tartalmi hibák egyaránt megtalálhatók. Igaz, nagyobb részük "bocsánatos bűn", amelyek miatt egy ideje már nem érvénytelenítik automatikusan a beadványokat; a hibák a kiíró hatóság vagy a lebonyolításban közreműködő szervezet felszólítására hiánypótlással korrigálhatók. Az elbírálás azonban akár hónapokkal is meghosszabbodhat. Súlyosabbak a következményei a hiányos vagy a nem megfelelően kidolgozott munkáknak, ilyenkor elveszhetnek a pályázati vagy a regisztrációs díjak, s a további folyamatból is kizárhatják magukat a vállalkozások.

A formai hibák egészen változatosak, a nyomtatványok téves kitöltésétől a lemaradt aláírásokig, a hiányzó mellékletekig, igazolásokig terjednek.

Általánosan jellemző, hogy a pályázók nem olvassák el, vagy csak felületesen futják át a kiírások apró betűs megjegyzéseit, használati utasításait, ez – mondhatni - magyar sajátosság. Meglepő módon viszont még napjainkban is akadnak olyan pályázatírók, akik megfeledkeznek a legelemibb követelményekről, például arról, hogy utánanézzenek, egyáltalán pályázatképes-e ügyfelük, megfelel-e az útmutatóban foglalt feltételeknek. Kizáró ok a többi között, ha valamely cég feketefoglalkoztatás miatt munkaügyi bírságban részesült, ha valakinek 60 napot meghaladó köztartozása van, vagy megkezdett projekthez igényel támogatást.

Gondot okozhat az is, hogy a projektek költségei közé bekerülnek nem elszámolható tételek is, annak ellenére, hogy az útmutatók ezekre világos tájékoztatást tartalmaznak. Becsúsznak olykor a pályázatokba pontatlan adatok is. Viszonylag gyakori hiba, hogy a forrásigénylők a méreteiket, a képességeiket nyilvánvalóan meghaladó projektekhez kérnek támogatást, miként olyan esetek is előfordulnak, hogy az igényelt összeg nem esik a pályázati útmutatóban megjelölt értékhatárok közé.

Nem csúsznak át a szigorú zsűriken az aránytalanul magas költségvetésű projektekhez igencsak túlméretezett támogatást kérő beadványok sem. Baráth Zita szerint szinte csodálni való, hogy időnként milyen irreális költségvetések készülnek, figyelmen kívül hagyva az aktuális piaci árakat. Ritkán nyer el támogatást például az olyan projekt, ahol a vállalkozás nettó 10 millió forint árbevétel mellett 25 milliós projektet szeretne megvalósítani.

Jóllehet, a szakmai hibák még sorolhatók, az ügyvezető szerint egészében mégis elmondható, hogy a pályázatírók sokat fejlődtek, felkészültebbek lettek, s értékes gyakorlati ismeretek birtokába jutottak. Ezt bizonyítják a benyújtott pályamunkák, a megvalósuló projektek. Kétségtelen viszont, hogy 2007-től nagy megmérettetés következik.