Stabilizáció és versenyképesség

A stabilizációs csomag megismerése óta sokan, sok szempontból értékelték, bírálták az időközben elfogadott és törvényi szintre emelkedett – részben már életbe is lépett – intézkedéseket. Ezúttal a vállalkozások nézőpontjából kíséreljük meg - lehetőleg minél átfogóbban – értékelni a kormányzati lépéseket, annak tudatában, hogy ezek eltérően érinthetik az egyes ágazatokban, a különböző élőmunka-felhasználással működő és nem utolsósorban a különböző méretű vállalkozásokat. Külön hangsúlyozni szeretnénk, hogy mint minden esetben, amikor az állami költségvetés alakításáról folyik vita, a három alapvető szereplő – a kormányzat, a munkaadók és a munkavállalók – közül a vállalkozói szféra véleménye fejezi ki legközvetlenebbül a gazdaság érdekeit, mégpedig nemcsak a rövid, de a közép- és hosszabb távúakat is.

Egyensúlyi feszültségek

A piac szereplői között általános volt az egyetértés abban, hogy a gazdaság egyre súlyosbodó egyensúlyi feszültségeinek oldására lépéseket kell tenni az államháztartás megbomlott egyensúlyának helyreállítása céljából. Az államháztartás magas és növekvő hiányának finanszírozása elszívja a fejlesztési forrásokat a vállalkozói szférától, és a magas kamatok miatt meg is drágítja azokat.

A hiány finanszírozása részben csak külső forrásokból lehetséges, ami miatt az elmúlt években folyamatosan nőtt az ország külső adósságállománya. Ez nem csak és nem is elsősorban az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti követelmények szempontjából érinti negatívan a vállalkozásokat, hanem az ország kamatterheinek folyamatos növekedése miatt is.

A vállalkozói érdekképviseletek, miután már hosszabb ideje hiányolták a kormányzati elszántságot az államháztartás rendbetételére, nemcsak elfogadták, de üdvözölték is azt a tényt, hogy a kormányzat határozott kiigazító lépéseket hirdet meg. A vállalkozói szféra ugyanis tudatában volt annak, hogy közvetlen érdeke rövid távon a pénzpiaci válság elkerülése, hosszabb távon pedig a gazdaság egészséges, adósságnövekedéssel nem járó fejlődési feltételeinek a megteremtése.

Tudták és hallgatólagosan azt is elfogadták a munkaadói érdekképviseletek, hogy az államháztartás, ezen belül a költségvetési hiány mérsékléséhez nem elegendő a kiadási oldal csökkentése, hanem szükség van a bevételek növelését célzó intézkedésekre is. A nagy kérdés ezek után az volt, hogy a kormány milyen arányban osztja el az egyensúlyjavítás terheit a három fő jövedelemtulajdonos - az állam, a vállalkozások és a munkavállalók – között.

Hatásvizsgálat nélkül

A munkáltatói érdekképviseletek olyan intézkedéseket tartottak előzetesen elfogadhatónak, amelyek nem veszélyeztetik a gazdasági növekedést, és nem okoznak súlyos társadalmi feszültségeket.

A stabilizációs intézkedésekhez részletes hatásvizsgálat nem készült, csak az egyes lépések költségvetési következményeire készült kormányzati prognózis. Ennek alapján a 2006. évi megtakarítások nagyjából azonosan érintik a három jövedelemtulajdonost.

A munkáltatók számára nem közvetlen tehernövekedés ugyan, de "elmaradt haszon" a fix összegű egészségügyi hozzájárulás 2006. novemberi megszüntetésének és az egészségügyi járulék 2007. januári 3 százalékpontos csökkentésének az elmaradása. Mindkét tétel költségcsökkentő hatásával joggal számolhattak a vállalkozások, hiszen 2005 végén e lépésekről megállapodás született az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.

Kérdés, hogy ha a munkaadói érdekvédők elfogadták az egyensúlyjavító lépések szükségességét és célját is, akkor vajon a csomag konkrét intézkedéseinek megismerése miért váltott ki egyöntetű és általános ellenérzést, aminek különböző hangsúlyokkal és nyomatékkal hangot is adtak a nyilvánosság előtt. Nos, először is kellemetlen meglepetést okozott a "csomag" mérete. A kiigazítás 2006-ra 350, 2007-re és 2008-ra 1000-1000 milliárd forintos hiánycsökkentést ír elő. Ilyen nagyságú mérséklés az államháztartás helyzetét tekintve indokolható, de a teljesítéséhez szükséges kiadás- és jövedelemcsökkentés az érintettek – köztük a vállalkozások – helyzetét tekintve nagyon fájdalmas, egyes esetekben sokkoló.

A munkáltatók másik, a csomag egészét érintő kifogása a hiánycsökkentés belső arányaira vonatkozott. A javasolt intézkedések többsége a bevételek növelését célozza, miközben a kormányzati kiadások lefaragása a vártnál és az elvárhatónál is kisebb – és ami ennél is fontosabb –, egyelőre nem ismertek azok a lépések, amelyekkel e kiadásokat tartósan is a jelenleginél alacsonyabb szinten lehet tartani. E tekintetben a megtakarítások nagysága már a jövő évre is bizonytalan, erről a program alig tartalmaz konkrétumokat.

Hiányolt programok

Az egyensúlyt hosszabb távon is javítani képes változások közül a munkáltatók nem csak a társadalombiztosítás, ezen belül az egészségügy átalakításának programját hiányolták. Például nincs szó az évről évre óriási veszteségeket felhalmozó állami vállalatokkal kapcsolatos tervezett intézkedésekről. Az Állami Számvevőszék 2006. júniusi jelentése szerint 97 jelentős állami tulajdonú társaság az elmúlt hat évben 920,5 milliárd támogatás, illetve tőkejuttatás mellett 290 milliárd veszteséget halmozott fel. A MÁV, a BKV, a Volán, az ÁAK Rt., az NA Rt. stb. adósságainak a költségvetés általi rendezése évről évre jelentős tétele a költségvetési kiadásoknak. A MÁV és a BKV adóssága 2006 végére elérheti a GDP 1,8 százalékát, ami szükségessé teheti az állami adósságátvállalást, tovább növelve a költségvetés hiányát.

Ugyancsak hiányoznak a költségvetési forrásokkal való gazdálkodás nagyobb áttekinthetőségét, a korrupció elleni határozottabb fellépést szavatoló lépések, amelyek jelentősége az uniós támogatások növekedésével ugrásszerűen megnő.

A munkaadói érdekképviseletek hiányolják az állami feladatvállalás átfogó, rendszerszemléletű újragondolását is. A kormányzati kiadások csökkentéséhez messze nem elégséges a közszféra létszámcsökkentése. Nemcsak azért, mert az ezzel elérhető megtakarítás nem jelentős, hanem azért is, mert az állam által ellátandó feladatok újraértékelése nélkül a létszám is, a költségek is egy idő után újratermelődnek. Az állami szerepvállalás újragondolása a közfeladatokat ellátó helyi önkormányzatok, hatóságok, intézmények közötti feladatmegosztás változását is kell, hogy jelentse.

Versenyképességi szempontok

A vállalkozói érdekképviseletek – a csomag egészét érintő – legalapvetőbb kifogása a gazdaság versenyképességi szempontjainak figyelmen kívül hagyása. A költségvetési megszorítások, a hazai fogyasztás lassuló növekedése a kormányzat szerint is a GDP növekedési ütemének 2 százalékpontos csökkenéséhez vezet 2007-ben. Ha azonban a stabilizációval szükségszerűen együtt járó növekedéslassulás a versenyképesség romlásával párosul, kérdés, hogy mikor és mitől fog e folyamat megfordulni, mikor és mitől teremtődnek meg a növekedés újbóli dinamizálásának feltételei.

A stabilizációs csomag konkrét lépéseinek egy részével szemben a munkáltatói szervezetek nem tiltakoztak, ezeket – ha nehezen is, de – elfogadták. Határozottan ellenezték azonban azokat, amelyek – megítélésük szerint – több kárt, mint hasznot okoznak a gazdaságnak.

Az OÉT munkaadói oldala egységes vagy többségi állásfoglalásként több intézkedést – némi módosításokkal - kényszerintézkedésként tudomásul vehetőnek tartott, vagyis nem tiltakozott ellene. Úgy ítélte meg, hogy ezek okozzák a legkevesebb kárt, kevésbé veszélyeztetik a növekedést, a versenyképességet és a foglalkoztatást.

Tudomásul vették az áfakulcs emelését is, noha módosításként a munkaadói és a munkavállalói szervezetek közös javaslata az volt, hogy a kedvezményes 15 százalékos kulcs 20 százalékra történő felemelése helyett kedvezőbb gazdasági hatásokkal járna mind a 15, mind a 20 százalékos kulcs 2-2 vagy 3-3 százalékpontos emelése. Ez olyan többletbevételt is jelentene, ami kiválthatna több, a szociális partnerek által legélesebben ellenzett intézkedést. A javaslatot a kormány először elfogadta, de támogatását később visszavonta.

Támogatva – ellenezve

A munkáltatók indokolhatónak tartották az evakulcs felemelését, de a 25 helyett 20 százalékos mértéket javasoltak. Ugyancsak elfogadhatónak tartották a bankok külön adóját (a Bankszövetség e kérdésben az Alkotmánybírósághoz fordult), miként elfogadhatónak ítélték az ártámogatások csökkentését, de a csomagban javasolt ütemnél fokozatosabban; például nem egy lépésben 30 százalékkal emelve a gáz árát.

A munkaadók átmeneti kényszerintézkedésként tudomásul vették a vállalkozások adózatlan nyereségére vetített 4 százalékos "szolidaritási adóját". Az oldal azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ez az adónem a hiány/GDP 3 százalékos szintjének elérésekor, de legkésőbb 2008. június 30-ai hatállyal szűnjön meg.

A vállalkozások az őket közvetlenül érintő intézkedések közül különösen élesen ellenezték azokat, amelyek súlyosan sértik a jogbiztonságot, és kiszámíthatatlanná teszik működési feltételeiket. Minden vállalati felmérés azt mutatta eddig, hogy a hazai és a külföldi befektetők számára a közterhek szintjével legalább egyenrangúan fontos a gazdasági környezet, a vállalkozások működési feltételeinek kiszámíthatósága. A jogbizonytalanság egyrészt riasztja, másrészt rövid távú gondolkodásra készteti a befektetőket.

Az intézkedések egy része több tekintetben is súlyosan sérti a jogbiztonság elvét. Például az a tény, hogy a törvénymódosítások egy része szeptember 1-jei hatállyal lépett életbe. Az adó- és járulékterhek év közbeni megváltoztatását a vállalkozói érdekképviseletek elvi és gyakorlati okokból is megengedhetetlennek tartják. Hatása nemcsak abban érhető tetten, hogy felborítja a vállalkozások idei üzleti terveit – többletadminisztrációt, többletköltségeket, a már megkötött, nem módosítható szerződéseknél közvetlen veszteséget okoz számukra –, de a jövőre nézve is elvesztik bizalmukat a gazdaságpolitika kiszámíthatósága iránt.

Szintén csalódást okozott a parlament által korábban elfogadott, öt évre szóló adócsökkentési menetrend hatályon kívül helyezése a stabilizációs csomag részeként. Annak ellenére, hogy e tervet a vállalkozói szféra bizalommal és megelégedéssel fogadta, mostani felmondását indokolhatónak tartotta, és nem is tiltakozott ellene. Sérelmezi azonban, hogy ezzel nyitva maradt a vállalkozások által évek óta kifogásolt iparűzési adó sorsa, amely az adócsökkentési menetrend szerint 2008-tól megszűnt volna. A tárgyalásokon a munkáltatók határozottan tiltakoztak az iparűzési adó határidejének kormányzati "lebegtetése" ellen.

Adminisztrációs terhek

Súlyos bizalomvesztést okoz a fix összegű egészségügyi hozzájárulás, az eho fenntartása 2006 novembere után is. Ennek megszüntetéséről 2005 végén az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodás született, s ennek alapján a cégek joggal számolhattak költségcsökkenéssel az idei és jövő évi üzleti terveikben. Egyébként ez volt a munkaadók részéről az egyik legfontosabb feltétele a három évre megkötött minimálbér-megállapodásnak.

A munkáltatók által ellenzett intézkedések másik nagy csoportját azok a törvénymódosítások képezik, amelyek következményeként – túl azon, hogy súlyosan sértik a jogbiztonságot - tovább bonyolódik a már jelenleg is túlkomplikált, óriási adminisztrációs terhekkel járó adó- és járulékrendszer. A munkáltatók szerint a bevételek növelésének minden szempontból elfogadhatóbb módja lett volna a meglévő adófajták kulcsának emelése, a kedvezmények körének szűkítése, mint új adónemek bevezetése. A munkáltatók határozottan, de eredménytelenül tiltakoztak a két új adónem – a házipénztáradó és az úgynevezett "elvárt adó" – bevezetése ellen.

A házipénztáradó azért érthetetlen, mert eddig is fennállt az APEH ellenőrzési lehetősége, ezzel az új adófajtával viszont csak tovább bonyolódik a vállalkozások egy részénél - például a kereskedelemben – a szükséges adminisztráció, a nagyobb cégeket pedig nem érinti.

Kollektív bűnösség?

Az úgynevezett "elvárt adó" pedig már egyszer "minimumadó" néven, rövid idő után megbukott. Most az EU kifogására is számítani lehet, mivel egy újabb forgalmi típusú adónem alkalmazásáról van szó. A munkáltatók legalább annyi módosítást szerettek volna elérni, hogy az elvárt adó alapjának kiszámításakor ne csak az ELÁBÉ (az eladott áruk beszerzési értéke) legyen az árbevételből levonható, hanem az anyagköltség és a közvetített szolgáltatások értéke is. A kormányzat ezt a javaslatot is először elfogadta, de később visszavonta.

Mindkét adónem esetében igaz, hogy ezeket a ténylegesen létező adóelkerülési módszerek ellen találták ki. A munkáltatók viszont nem értettek egyet azzal, hogy a törvényalkotók a kollektív bűnösség elvét alkalmazva a tisztességes adózókat is büntetik. Az elvárt adó számos, eddig a veszteségesség határán mozgó vállalkozást tehet tönkre.

Ugyancsak az adóelkerülők elleni harc jegyében született intézkedés a minimális járulékalap felemelése a minimálbér kétszeresére. Az eddig is tisztességesen adózó, de a minimálbér kétszeresénél alacsonyabb bérrel foglalkoztató cégek számára ez a törvényi előírás jelentős többletadminisztrációval jár: az alacsonyabb keresetű munkavállalóikat egyenként kell igazolniuk az APEH-nál.

Alkotmányossági aggályok

Mindkét új adónemmel kapcsolatban felmerült az alkotmányosság kérdése; néhány szervezet (VOSZ, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) jelezte is, hogy ennek eldöntése céljából az Alkotmánybírósághoz fordul.

Alapvető kifogása volt a munkáltatóknak, hogy a csomag számos intézkedése tovább drágítja az élőmunkát. Nő a dolgozók által fizetendő társadalombiztosítási és munkaadói járulék, vagyis ismét nyílik az "olló" a bruttó és a nettó keresetek között. Ez várhatóan felerősíti a bérköveteléseket, aminek következményeként vagy növekszenek a munkaadók bérköltségei, vagy veszélybe kerül a munkabéke. Az eddigi tapasztalatok szerint a keresetek közterheinek növekedése mindenképpen negatívan érinti nemcsak a munkavállalókat, de a munkaadókat is. A természetbeni juttatások megdrágítása (az eddigi 44 helyett 54 százalékos adókötelezettség), az adómentesen adható juttatások újabb korlátozása vagy további költségnövekedést okoz, vagy a juttatások csökkentéséhez vezet.

A munkaadói szervezetek szerint az élőmunka drágítása – együtt a vállalkozók egyéb közterheinek növekedésével – nemcsak versenyképességüket rontja, de kedvezőtlen hatással lesz a foglalkoztatásra is. Nőhet a munkanélküliség – és ennek társadalmi költségei –, illetve szűkülhet a járulékfizetők köre.

A csomagból ugyanakkor hiányoznak a járulékot elkerülők körének visszaszorítását szolgáló hatékony eszközök. Sőt, a csomag együttes hatására a szürkegazdaság további terjedésétől is tartani kell.

Félresikerült egyeztetés

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban helyet foglaló szakszervezetek és munkaadói érdekképviseletek egyértelműen pozitívan értékelték, hogy a kormányzat elsőként a szociális partnerek előtt ismertette a stabilizációs csomagot.

A bejelentés után meginduló egyeztetések azonban már semmi jót nem tartogattak a szociális partnerek számára. A tárgyalások erőltetett ütemben, a csomag, illetve az azoknak megfelelő törvénytervezetek megismerésétől számítva nem egészen két hét alatt zajlottak le. Annyi már a "csomag" megismerésének pillanatától világos volt, hogy az érdekegyeztető tárgyalásokon a legjobb esetben is csak "kármentésről" lehet szó, azaz a vállalkozások tehernövekedésének valamelyes mérsékléséről és az intézkedések különösen káros vagy szakszerűtlen, esetleg alkotmányosan aggályos részeinek a visszavonatásáról.

Az egyeztetések "eredménye" azonban ebben az esetben még ennél is elkeserítőbb. A kormányzat nemcsak a munkaadók által ellenzett nagyobb horderejű intézkedések (eho fenntartása, új adónemek bevezetése, évközi adóváltoztatások) egyikét sem volt hajlandó visszavonni, de a kisebb, több esetben jelentéktelen költségvetési hatással járó változtatási elképzeléseiből sem engedett.

Az eredménytelen tárgyalásokat látva, a munkaadói oldal úgy foglalt állást, hogy az OÉT-ben 2005. november 25-én megkötött hároméves bérmegállapodást a kormány által teremtett helyzet, a feltételek gyökeres megváltozása miatt érvénytelennek tekinti. A bérmegállapodás felülvizsgálatának szükségességében – nyilvánvalóan más-más okokból, de – végül a szakszervezetek és a kormány is egyetértett. A tárgyalások előreláthatólag szeptemberben – ilyen előzmények után nagyon nehéz feltételek között – kezdődnek meg.