Jogharmonizáló – A munkaidő elszámolása

A munkaidő elszámolása több műszakos munkarend esetén

Az úgynevezett műszakrendszerű – magyarán több műszakos – munkát szokás szerint úgy definiálják, mint a munkaidő-beosztás olyan módszerét, amelyben az egyik dolgozót a munkahelyen egy másik váltja fel oly módon, hogy a vállalat működési ideje meghaladja az egyéni dolgozók munkaidejét. (Ennek a definíciónak felel meg a Munka Törvénykönyvében alkalmazott meghatározás is.) Az 1. számú ILO Egyezmény külön követelményeket ír elő általában a több műszakos munkarendben végzett munka idejének átlagolására. A 30. számú Egyezmény viszont nem ír elő semmiféle szabályt a műszakrendszerű munkavégzés munkaidejének átlagolására. Általában a több műszakos munka esetében az 1. számú Egyezmény lehetővé teszi a napi 8 órát, illetve a heti 48 órát meghaladó munkavégzést, ha az átlagos napi munkaidő egy háromhetes vagy rövidebb időszakban nem haladja meg a napi 8, illetve heti 48 órát. A tevékenység jellege alapján szükségszerűen folyamatos eljárásban – a magyar fogalmak szerint megszakítás nélküli munkarendben - végzett műszakrendszerű munka esetében az 1. számú Egyezmény megengedi a 48 órás felső határ túllépését, azzal a feltétellel, hogy a munkaidő heti átlagban nem haladja meg az 56 órát. A munkaidő ilyen tartalmú szabályozása semmi esetre sem érintheti azokat a pihenőnapokat, amelyeket a nemzeti törvény biztosít az ilyen eljárást végző dolgozóknak a heti pihenőnap kompenzálására.

Jelentős különbségek vannak az 1. számú Egyezményben szabályozott „általában több műszakos munka” és a „szükségszerűen folyamatos eljárásban” (megszakítás nélküli munkarendben) végzett munka átlagolására vonatkozó rendelkezések között. Az utóbbiba kifejezetten azok az esetek tartoznak, amelyeknél műszaki okok miatt szükségszerűen folyamatosnak kell lennie a tevékenység megszervezésének. Az előbbi meghatározás azokat az eseteket érinti, amelyekben a több műszakos munkaszervezés nem a munkafolyamat technikailag szükséges folyamatosságából következik, hanem olyan egyéb megfontolásokból, mint a gépek és berendezések hosszabb távú gazdaságos kihasználása és a rezsi ebből következő csökkentése. Ezekben az esetekben a kivétel arra szolgál, hogy nagyobb rugalmasságot adjon a műszakváltásnak, anélkül hogy növelné a három hétre vagy kevesebbre vetített átlagos munkaidőt.

Az 1. számú Egyezmény értelmében a heti 56 órás felső határ alkalmazásának lehetősége a megszakítás nélküli munkarend esetén csak az „eljárás jellegétől” függ, és nem vonatkoznak rá a „kivételes esetekre” előírt formalitások (az érintett szervezetek közötti megállapodásokban foglalt rendelkezések szabályokká történő átalakítása). Az Egyezmény értelmében ilyen megállapodásokra a munkaadók és a munkavállalók szervezetei között nincs szükség, és így az érintett kormányokra hárul, hogy eldöntsék, milyen esetekre vonatkozóan alkalmazható a megszakítás nélküli munkarendre biztosított kivétel. E döntés felett azonban az ILO felügyeletet gyakorol, mivel az Egyezmény értelmében minden kormány köteles az éves jelentésekben felsorolni azokat a tevékenységeket, amelyeket szükségszerűen folyamatos jellegűeknek minősített.

A nemzeti gyakorlatok

Ami a nemzeti törvényeket és gyakorlatot illeti, a több műszakos munkaidő-beosztást számos országban törvények szabályozzák. Finnországban például a munkaidőről szóló törvény értelmében a műszakokat szabályosan, előzetes megállapodás szerinti időközökben kell váltani. A műszakváltás akkor szabályos, ha az egymást követő műszakok közötti átfedés legfeljebb egy óra, illetve ha az előző műszak vége és a következő műszak kezdete között legfeljebb egy óra telik el.

Németországban a kormány szerint az éjszakai munkaidőt és a dolgozók műszakbeosztását az egészséges munkaidő-beosztásról aktuálisan rendelkezésre álló ismeretek alapján kell meghatározni. Az éjszakai műszakban dolgozók esetében a munkanap szabály szerint nem haladhatja meg a nyolc órát. Csak abban az esetben növelhető tíz órára, ha egy naptári hónapon, illetve négy naptári héten belül az átlagos napi munkaidő nem több, mint nyolc óra. Ha a kollektív szerződés erre nézve konkrétan nem rendelkezik, az éjszakai műszakban dolgozók kompenzációként megfelelő számú fizetett pihenőnapra vagy a rendes bérük feletti éjszakai pótlékra jogosultak.

A több műszakos munkarendet törvény szabályozza például Horvátországban, a Cseh Köztársaságban, Észtországban, Franciaországban, Görögországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovéniában és természetesen Magyarországon is. Kontinensünkön csak néhány országban nincsenek konkrét jogszabályok, amelyek a műszakrendszerű munkát szabályozzák (pl. Svédország).

A munkaidő elszámolása az adott időszakban kiesett munkaidő pótlása esetén

A kiesett munkaidő pótlása azt jelenti, hogy az adott időszakban le nem dolgozott munkaidőt egy másik időszakban a felső határ túllépésével kompenzálják. Míg a 30. számú Egyezmény különleges követelményeket ír elő az ilyen esetekben alkalmazott munkaidő-átlagolásra, addig az 1. számú Egyezmény konkréten nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. A 30. számú Egyezmény értelmében abban az esetben, ha az általános munkamegszakítás helyi ünnep, vagy baleset, vagy vis maior (üzemi baleset, áram-, fény-, hő, vízszolgáltatás kimaradása, vagy az üzemben komoly anyagi kárt okozó esemény) miatt következik be, a kiesett munkaidő pótlása céljából a napi munkaidő meghosszabbítható, feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:

– a kiesett munkaidő pótlása évente csak több mint harminc nap alatt engedélyezett ésszerű időszakon belül;

– a napi munkaidő legfeljebb egy órával hosszabbítható meg;

– a napi munkaidő nem haladhatja meg a tíz órát.

Az Egyezmény az illetékes hatóságtól megköveteli azt is, hogy jelezze az általános munkamegszakítás jellegét, okát és időpontját, a kiesett munkaórák számát és a munkaidő beosztásában tett átmeneti változtatást.

Nemzeti törvények

Számos országban a nemzeti törvények kiterjedten és részletesen szabályozzák az adott időszakban kiesett munkaidő pótlását, oly módon, hogy egy másik időszakban túllépik a felső határt.

Németország

Németországban például a Polgári Törvénykönyv (BGB) szerint a dolgozókat fel kell menteni a munkavégzési kötelezettségük alól, ha adott időszakban a munkavégzés lehetetlenné válik, amelynek eredményeként munkaidő-kiesés történik. Ha sem a munkaadó, sem a dolgozó nem felelős a munkaidő-kiesésért, a dolgozó a kiesett idő után fizetésre nem jogosult. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a dolgozótól ésszerűen nem várható el a munkavégzés. Az általános jogszabályi kereten belül a dolgozó kivételes esetben akkor kötelezhető túlórára a kiesett munkaidő pótlása céljából, ha a munkaidő-kiesésért ő a felelős, illetve ha az ilyen jellegű túlórát szerződés (kollektív szerződés vagy egyéni munkaszerződés) írja elő (például rugalmas munkaidő-beosztás vagy munkaidő-elszámolás formájában).

A munkaidő-kiesést (következésképpen a dolgozó munkavégzési kötelezettség alóli felmentését) eredményező körülmények között szerepelhet a dolgozó magánéletével kapcsolatos szubjektív akadályoztatás (például saját vagy gyermeke betegsége) vagy objektív akadályoztatás (például erős havazás vagy fagy), amely megakadályozza a dolgozót a munkavégzésben. Bizonyos esetekben a munkaidő-kiesés következményeit a munkaadó viseli. A dolgozó a kiesett munkaidő kötelező pótlása nélkül is jogosult marad a fizetésre, ha a munkavégzésben személyes okból történt akadályoztatása viszonylag rövid ideig tartott. A dolgozó a fizetésre jogosult marad akkor is, ha a munkaidő-kiesés következményeit a munkaadó viseli, kivéve, amenynyiben a munkaidő-kiesésért a dolgozó felelős, illetve ha a munkaidő-kiesést okozó tényezők olyan súlyosan érintik a vállalatot, hogy a bérfizetés a vállalat létét fenyegetné. Ha ilyen körülmények eredményeként kerül sor a kiesett munkaidő pótlására, akkor a munkaidőről szóló törvényben rögzített felső határokat be kell tartani. A kiesett munkaidő pótlása nem vezethet a munkaidő megengedhető mértékére vonatkozó rendelkezések megsértéséhez. A kiesett munkaidő pótlásának nincsenek más konkrét törvényi feltételei, hivatalos engedélyeztetésére nincs szükség. A bérezés mértékét a felek között kötött munkaszerződés tartalmazza. Ha a kollektív szerződés tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést, a munkaadónak legalább a megállapodás szerinti mértékű bért ki kell fizetnie. Ha a munkaadó és a dolgozók nem állapodtak meg a fizetendő összegről, és erre nézve külön a kollektív szerződés sem rendelkezik, akkor a gyakorlatban fizetett szokásos bért kell úgy tekinteni, mintha abban állapodtak volna meg.

Észtország, Finnország

Számos országban az adott időszak alatt kiesett munkaidő pótlása egy másik időszakban a felső határ túllépésével nem megengedett, mert a nemzeti jogszabályok közvetve vagy közvetlenül tiltják. Ez a helyzet például Észtországban. Finnországban a munkaidő átlagolása egymást követő időszakokban nem lehetséges, mert a munkaidőt egy meghatározott időszakra (a magyar fogalmak szerint munkaidőkeretre) vetítve kell átlagolni. Amunkaadó a túlmunkáért kiegészítő bért köteles fizetni, és a munkaidő-deficit a munkaadó vesztesége, kivéve, ha a munkavállaló okozta azt (például igazolatlan hiányzással). A munkaszerződésről szóló törvény értelmében azonban ha a dolgozó természeti csapás vagy a munkahelyet sújtó, a munkaadó ellenőrzési körén kívül eső más hasonló esemény miatt a munkavégzés alól felmentést kap, az akadályoztatás idejére is fizetésre jogosult, de csak legfeljebb 14 napig. Ha a felek ellenőrzésén kívül eső akadályoztatást más dolgozók okozták, és az kívül esik az adott dolgozó foglalkoztatási feltételein és munkakörülményein, jár a fizetés, de csak legfeljebb hét napig.

Magyarország

Magyarországon a Munka Törvénykönyve 118/A §-ának (5) bekezdése szerint munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számításakor a távolléti díjjal fizetett távollétet és a keresőképtelen betegség időtartamát figyelmen kívül kell hagyni, vagy az arra eső napokat a munkavállalóra irányadó napi munkaidő mértékével kell figyelembe venni. Ezen túlmenően a munkavállaló az engedélyezett – de nem díjazott – távollét időtartamát a munkáltatóval megkötött megállapodás alapján ledolgozhatja. E munka nem minősül rendkívüli munkavégzésnek [Mt. 126. § (2) bekezdés].

Eltérések az egyezmények és a nemzeti jogok között

Jelentős különbség van a változó munkaidő-beosztásra vonatkozó nemzeti törvények és gyakorlat, illetve az egyezmények vonatkozó rendelkezései között. Először is, a nemzeti megoldások sok esetben nem írják elő annak az időtartamnak a felső határát, amellyel a napi munkaidő felső határa túlléphető. Másodszor, még ahol létezik is ilyen felső határ, többnyire ott sem esik egybe az 1. számú Egyezményben előírt szigorú egyórás felső határral. A nemzeti törvények és gyakorlat ezt a kérdést közvetett korlátozásokkal igyekszik megoldani, részint a túlóra hosszabb (egy évig terjedő) időszakra vonatkozó szabályozásával, részint kötelező pihenőidő előírásával.

Végezetül, az ipari üzemekben végzett több műszakos munka tekintetében az 1. számú Egyezményben a munkaidő átlagolására előírt három hetet meg nem haladó referencia-időszak (munkaidőkeret) jóval kisebb rugalmasságot tesz lehetővé, mint az egy évig terjedő hoszszabb időszakok, amelyeket a nemzeti törvények és rendeletek írnak elő az ilyen beosztásokra, s amelyre egyébként EU-keretek között számos esetre a munkaidő szervezéséről szóló 2003/88/EK irányelv is lehetőséget teremt.

Állandó és ideiglenes „kiskapuk”

Mind az 1., mind a 30. számú Egyezmény rendelkezik bizonyos számú kivételről a napi nyolcórás, illetve a heti 48 órás elv alól. Lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy a munkaidőt hozzáigazítsák a vállalat tevékenységének egy bizonyos időszakon belüli változásaihoz oly módon, hogy a munkavégzést kiterjesztik a vállalatnál meghatározott rendes munkaidő határain túlra. Az 1. és a 30. számú Egyezmény, akárcsak a munkaidő beosztása esetében, itt is rámutat, hogy egyensúlyt kell teremteni a munkaadók igényei és a dolgozók érdekei között abban az értelemben, hogy a munkaadóknak legyen lehetősége módosítani a munkaidő-beosztást, a dolgozók pedig megtarthassanak bizonyos biztosítékokat. Noha mindkét egyezmény megengedi a rendes munkaidő kivételes túllépését, ugyanakkor konkrétan meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az általános szabálytól az eltérések lehetségesek, meghatározza továbbá a ledolgoztatható túlórák maximális számát, valamint a túlóráért járó fizetséget. Meghatározza ezenkívül a munkaidő meghosszabbításának engedélyeztetésére vonatkozó előírásokat is.

Mindkét egyezmény kétfajta kivételről szól: állandó kivételek és ideiglenes vagy eseti kivételek.

Állandó kivételek

Az állandó kivételek úgy határozhatók meg, mint azok az esetek, amelyekben a munkát szükségszerűen és rendszeresen a rendes munkaidőt túllépve kell végezni annak érdekében, hogy a vállalat állandó igénye kielégíthető legyen, és az adott munka elvégzésének pontos időpontja előre jelezhető. Mindkét egyezmény értelmében ilyen kivételek engedélyezhetők az időszakosan váltakozó, az előkészítő vagy kiegészítő munkák esetében. Ezen túlmenően a 30. számú Egyezmény lehetővé teszi az ilyen kivételeket az üzletek vagy olyan más egységek esetében, ahol a munka jellege, a lakosság aránya, illetve az alkalmazottak száma miatt az Egyezmény általános szabálya nem alkalmazható.

Ideiglenes kivételek

Az ideiglenes vagy eseti kivételek úgy határozhatók meg, mint azok az esetek, amelyekben a munkát esetenként a rendes munkaidőt túllépve kell végezni annak érdekében, hogy a vállalat ideiglenes igénye kielégíthető legyen, és az adott munka elvégzésének pontos időpontja előre nem jelezhető. Az 1. számú Egyezmény értelmében ilyen kivételek rendkívüli sürgősség esetén engedélyezhetők, a 30. számú Egyezmény értelmében pedig a különleges körülmények által okozott abnormális sürgősség esetén, amennyiben a munkaadótól ésszerűen nem várható el, hogy más intézkedésekhez folyamodjon. Továbbá a 30. számú Egyezmény ideiglenes kivételt engedélyez baleset bekövetkezése vagy balesetveszély, vis maior vagy a gépi berendezések, illetve a telephely szempontjából sürgős munka esetén, a romlandó áruk tönkremenetelének megelőzése, illetve a munka technikai eredményei károsodásának elkerülése, illetve olyan különleges munkák elvégezhetősége érdekében, mint a leltározás, mérlegkészítés, napi elszámolások, felszámolások, számlaegyenlegek készítése és lezárása.

A szabályok hatályának felfüggesztése

Az állandó és ideiglenes kivételeken túlmenően mindkét egyezmény megengedi, hogy háború vagy a nemzetbiztonságot fenyegető más szükséghelyzet miatt az adott kormány rendelettel felfüggeszsze a munkaidőre vonatkozó szabályok alkalmazását.

Mindkét egyezmény értelmében az állandó és ideiglenes kivételeket a közhatóság által kiadott szabályzatban kell meghatározni. Az ilyen szabályzatokat csak az érintett munkavállalói és munkaadói szervezetekkel történt konzultáció után lehet elkészíteni, ha vannak ilyen szervezetek. A 30. számú Egyezmény megköveteli továbbá, hogy tekintettel kell lenni az érintett munkavállalói és munkaadói szervezetek között kötött kollektív szerződésekre, ha vannak ilyenek.