A munkáltató kárfelelőssége
A Munka Törvénykönyve (Mt.) szerint a munkáltató vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékében felel a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért. E felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Természetesen nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása idézett elő. Azt, hogy a károkozás a munkaviszonyával okozati összefüggésben következett be, a munkavállalónak kell bizonyítania.
A munkáltató működési körébe esnek különösen a munkáltató által feladatai során kifejtett tevékenységgel összefüggő magatartásból, a használt anyag, felszerelés, berendezés és energia tulajdonságából, állapotából, mozgatásából és működéséből eredő okok.
A munkáltatót az említett objektív felelősség terheli a munkavállaló munkahelyre bevitt tárgyaiban, dolgaiban bekövetkezett károkért. A munkáltató előírhatja a munkahelyre bevitt dolgok megőrzőben (öltözőben) való elhelyezését, illetve a bevitel bejelentését. Amunkába járáshoz, illetve a munkavégzéshez nem szükséges dolgok bevitelét a munkáltató megtilthatja, korlátozhatja vagy feltételhez kötheti. Ha a munkavállaló az előírt szabályokat megszegi, a bekövetkezett kárért a munkáltató csak szándékos károkozása esetén felel.
Az említett főszabálytól eltérően a legfeljebb tíz főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztató magánszemély munkáltató a munkavállalónak okozott kárért vétkessége esetén felel. Az ilyen munkáltató akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a károkozás bekövetkezésében vétkesség nem terheli.
A kártérítés terjedelme
A munkáltató a munkavállaló elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni. Meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely nem vagyoni kár.
Elmaradt jövedelem
A munkaviszony körében az elmaradt jövedelem megállapításánál – mind a pénzben, mind a természetben megállapított – elmaradt munkabért és azon rendszeres szolgáltatások pénzbeli értékét kell figyelembe venni, amelyekre a munkavállaló a munkaviszony alapján a munkabéren felül jogosult, feltéve ha azokat a károkozás bekövetkezését megelőzően rendszeresen igénybe vette. Amunkaviszonyon kívül elmaradt jövedelemként a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres keresetet kell megtéríteni.
Az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeni változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével már előre számolni lehetett.
Meg kell téríteni azt a kárt is, amelyet a munkavállaló a sérelemből eredő jelentős fogyatékossága ellenére, rendkívüli munkateljesítménnyel hárít el. Nem kell megtéríteni ugyanakkor azon szolgáltatások értékét, amelyek rendeltetésük szerint csak munkavégzés esetén járnak, továbbá a költségtérítés címén kapott összeget.
A kár összegének megállapítása
Az elmaradt munkabér összegének megállapításakor a munkajogi átlagkereset számítására vonatkozó szabályok alapján kell eljárni. Ha az átlagkereset számításánál irányadó időszakon belül általános béremelés volt, a teljesítménybérben foglalkoztatott munkavállalónál az átlagkeresetet – ha ez a munkavállalóra kedvezőbb – csak a bérrendezés időpontjától kell számítani. A természetbeni juttatások értékét, valamint a dologi kár összegét a kártérítés megállapításakori fogyasztói ár alapján kell meghatározni.
A dologi kár összegét az avulás figyelembevételével kell kiszámítani. Ha a dologban okozott kár az érték csökkenése nélkül kijavítható, kárként a javítási költséget kell figyelembe venni.
A kártérítés összegének kiszámításánál le kell vonni
– az elmaradt munkabérre eső nyugdíjjárulékot;
– az állami egészségügyi és a társadalombiztosítás keretében járó ellátást;
– amit a munkavállaló munkaereje hasznosításával megkeresett vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna;
– amihez a munkavállaló (hozzátartozója) a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott;
– amihez a jogosult a károkozás folytán megtakarított kiadások eredményeként jutott hozzá.
Kártérítés a hozzátartozónak
A munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló közeli hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárait, indokolt költségeit is. Ha a károkozással összefüggésben a munkavállaló meghal, eltartott hozzátartozója olyan összegű tartást pótló kártérítést is igényelhet, amely szükségletének – a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető munkabérét, jövedelmét is figyelembe véve – a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja.
Járadék
Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a munkavállaló vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozója tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni.
Általános kártérítés
Ha a kár vagy egy részének mértéke pontosan nem számítható ki, a munkáltató olyan összegű általános kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Általános kártérítés járadékként is megállapítható.
A kártérítés módosítása
Ha a kártérítés megállapítása után változás következik be a sérelmet szenvedett munkavállaló lényeges körülményeiben, mind a károsult, mind a munkáltató, illetőleg felelősségbiztosítás alapján nyújtott kártérítés esetén a biztosító a megállapított kártérítés módosítását kérheti. A fiatal munkavállaló részére megállapított kártérítés összegét a tizennyolcadik életévének betöltésekor, illetőleg a szakképzettség elnyerése érdekében végzett tanulmányai befejezését követő egy év elteltekor felül kell vizsgálni és az azt követő időre a részére járó kártérítést a munkaképességében, illetőleg a képzettségében bekövetkezett változásnak megfelelően kell megállapítani.
A kártérítés módosításának alapjául szolgáló munkabér-növekedés mértékének meghatározásánál a munkáltatónak a károsultat a sérelem bekövetkezésekor foglalkoztató szervezeti egységénél a károsulttal azonos munkakört betöltő munkavállalók ténylegesen megvalósult átlagos, éves bérfejlesztésének (átlagkereset-változásának) mértéke az irányadó. Azonos munkakört betöltő munkavállalók hiányában a módosítás alapjaként a szervezeti egységnél ténylegesen megvalósult átlagos, éves bérfejlesztést (átlagkeresete változását) kell figyelembe venni. A szervezeti egység megszűnése esetén a kártérítés módosításánál a munkáltatónál a károsulttal azonos munkakört betöltő munkavállalók, ilyen munkavállalók hiányában pedig a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztésének (átlagkeresetének) mértéke az irányadó.
A károsult személyes és vagyoni körülményei
A bírói gyakorlat szerint a károsult a személyes és vagyoni körülményeit nem köteles változatlanul megőrizni avégett, hogy a kártérítés összege ne módosulhasson. Ilyen esetben is irányadó a káronszerzés tilalma, valamint a tisztességes eljárás alapelve.
A példabeli esetben a felperes nyílt horpadásos koponyacsonttörést és egyéb sérüléseket okozó munkahelyi balesetéből eredő kárának megtérítése iránt indított keresetet az alperes ellen. A munkaügyi bíróság – megismételt eljárásban hozott – ítéletével kármegosztást alkalmazva az alperest nem vagyoni kár és egyéb vagyoni károk jogcímén marasztalta.
A Legfelsőbb Bíróság részítéletével hatályában fenntartotta a megyei bíróság jogerős ítéletének a kármegosztásról, valamint a vagyoni kár és a kártérítési járadék megfizetéséről szóló részét, az állattartással összefüggő kártérítés tekintetében a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ezt követően a megyei bíróságot az állattartásból elmaradt jövedelem tekintetében ismét új eljárásra utasította.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest 476 437 forint kártérítés, ennek késedelmi kamata, és minden év november 30-áig esedékesen évi 106875 forint járadék megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperesnek az állattartás elmaradásából eredő követelését elutasította. Megállapította, hogy mindegyik fél maga viseli perköltségét, továbbá az alperest állam által előlegezett költség és együttes illeték megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzésében megjelölt bizonyítási eljárást lefolytatta. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Megyei Felügyelősége által közölt orvosi útmutató, véleményezés, az orvosszakértői és a mezőgazdasági szakértői vélemények alapján megállapította, hogy a felperes állapota a másodfokú ítélethozatalkor 50 százalékos munkaképesség-csökkenést jelentett, amely végleges (beszédzavarban, poszttraumás agykárosodásban megnyilvánuló maradó testi károsodásban szenved). A megyei bíróság a nyúltartást könnyű fizikai munkának, a sertéstartást pedig közepesen nehéz fizikai munkának minősítette, és a szakvélemények alapján azt is megállapította, hogy a felperes állattartással kapcsolatos, takarmánnyal végzendő munkára nem alkalmas, azonban rendkívüli erőkifejtés nélkül gondozhat főállás betöltése mellett 8 anyakocát, 30 db hízósertést, malacokat, valamint nyulakat.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen az állattartással kapcsolatos kereseti kérelem teljes elutasítását, másodlagosan a marasztalás 50 százalékkal való leszállítását, a kamat mértékének módosítását, illetve a járadék leszállítását kérte.
Elsődleges kérelmét azzal indokolta, hogy a felperes a balesete előtt sertés- és nyúltartással a saját szükséglete feletti mértékben nem foglalkozott, ezért e tevékenység elmaradásából eredő kára nincs okozati összefüggésben a munkahelyi balesetével. Másrészt a balesete után a felperes gyalogosként balesetet szenvedett, ezért a fizikai munkavégzésben ez, és nem a munkahelyi baleset akadályozza. A felperes továbbá nem bizonyította, hogy a takarmány termesztéséhez szükséges földterülettel rendelkezett, ezért az alperes a takarmány betakarításával felmerülő költségek megfizetésére nem kötelezhető. A másodlagos felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a szakvélemény szerint a felperes az állatokkal kapcsolatos tevékenység 50 százalékát tudta csak ellátni, ezt a jogerős ítélet törvénysértéssel hagyta figyelmen kívül. A járadék összegét az alperes a korábbi jogerős ítélettel elbírált kármegosztás figyelmen kívül hagyása miatt sérelmezte. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben minősült alaposnak. A Legfelsőbb Bíróság részítéletével a megyei bíróság ítéletének a jogalapról szóló döntését hatályában fenntartotta. Ennélfogva az alperes kártérítési felelősségének fennállása és a kármegosztás aránya a felek között vitás nem lehet.
A másodfokú bíróság az állattartás körében a Legfelsőbb Bíróság végzésében előírt bizonyítási eljárás eredménye alapján, az igazságügyi orvosszakértő aggálytalan szakvéleményét figyelembe véve helytállóan állapította meg, hogy a felperes képes volt arra, hogy 8 db anyakoca, 30 db hízósertés, 90 db választási malac, valamint 10 db anyanyúl és szaporulatai tartását, gondozását végezze, mivel ez a tevékenység orvosi szempontból számára nem volt veszélyes. Az orvosszakértő véleményét az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Megyei Felügyelősége átiratában foglaltak alátámasztják, miszerint munkavédelmi szempontból a kérdéses tevékenység közepesen nehéz, illetve könnyű fizikai munkának minősül, e munkát az orvosszakértői véleménykiegészítés indokoltan (felperes állapotát értékelve) a felperes részére nem minősítette kizártnak. A másodfokú bíróság tárgyalásán az orvosszakértő a fenti véleményét újabb érvekkel is alátámasztotta, ennek lényege szerint a sertéstenyésztői munka végzésére felperes nem alkalmatlan. Az igazságügyi orvosszakértő a felperes gyalogosként elszenvedett balesetét is figyelembe véve nyilatkozott, ezért a felülvizsgálati kérelemnek e baleset figyelmen kívül hagyására vonatkozó érvelése alaptalan.
A másodfokú bíróság az idézetteken kívül a bizonyítékokat teljeskörűen értékelve tényként állapította meg, hogy az állatok gondozására a felperes alkalmas, azonban a takarmány mozgatását, betakarítást, kaszálást nem végezheti, ezt részére idegen munkaerőnek, ellenérték mellett kell ellátnia. Ebből a megyei bíróság arra következtetett, hogy az alperes köteles a felperes részére az idegen munka ellenértékét (napszámbér) megfizetni. E helytálló ténymegállapításon alapuló következtetés indokolása kiegészítésre szorul annak értékelése körében, hogy a felperest megilleti-e az állatokkal összefüggő kiadások miatt kártérítés, ha ilyen tevékenységet a balesete előtt eltérő mértékben végzett.
A Legfelsőbb Bíróság elvi megállapítást tett arról, hogy a károsultat nem terheli olyan kötelezettség, amelynek értelmében a balesetkori családi állapotát, lakását, ingatlanát stb. változtatás nélkül kell megőriznie avégett, hogy a kártérítés összegét változatlanul hagyja. Ha az említett változtatás nem minősül káronszerzésnek, nem zárható ki – a kellő mértéktartás és a tisztességes eljárás alapelvét is figyelembe véve – a kártérítési kötelezettség megállapítása (módosítása).
Az alperes nem vitatta, hogy a felperes a balesete előtt foglalkozott állatok tartásával, a felülvizsgálati kérelmében is csupán az állatok számát kifogásolta. A másodfokú bíróság családi, háztáji gazdálkodási körülményeket vizsgált a mezőgazdasági szakértő kirendelésével. A baleset előtti állattartás tényére vonatkozóan rendelkezésre álló tanúvallomásban foglaltakat az alperes nem cáfolta; továbbá életszerű, hogy a felperes a lakóhelyét, családi és egyéb körülményeit alapul véve állatok tartásával – a háztáji gazdaságát fejlesztve - foglalkozhatott volna, ha nem szenved horpadásos nyílt koponyacsonttöréssel járó és jelentős munkaképesség-csökkenést okozó munkahelyi balesetet.
A mezőgazdasági szakértő véleményében foglaltak a mértéktartás elvének megfeleltek, nem utaltak káronszerzésre. A szakvélemény az összes szükséges állatgondozással összefüggő munkát éves szinten 1100 órában jelölte meg, amelyből 110 óra esik a felperesre és 990 óra az idegen munkaerőre, ezen belül kizárólag a takarmánnyal összefüggő munkákról nyilatkozva jelölte meg erre a tevékenységre az évi 450 órát. A szakvélemény helytálló voltát nem érinti, hogy a felperes honnan szerzi be az állattartáshoz szükséges takarmányt. A szakvéleményből és a per további adataiból tehát helytálló mérlegeléssel határozta meg a másodfokú bíróság az alperes kártérítési felelősségét 70 százalékban. Az alperes ezért tévesen vonta le a fenti bizonyítékokból azt a következtetést, hogy a kármegosztásban megjelölt összeg 50 százalékáért tehető felelőssé a mezőgazdasági károk tekintetében.
kárigény érvényesítése a munkáltatóval szemben
A munkáltató a károkozásról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül köteles a károsultat felhívni kárigénye előterjesztésére. A munkáltató a kárigény bejelentésére tizenöt napon belül írásbeli, indokolt választ köteles adni.
Az elévülés szempontjából önállónak kell tekinteni
– az átlagkereset és a táppénz,
– az átlagkereset és a sérelem folytán csökkent kereset, valamint
– az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítése iránti igényt. Ha a sérelemmel összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő kárigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani.
Az elévülési idő a fenti megkülönböztetéssel
– a táppénz első fizetésének napjától,
– attól az időponttól, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés első ízben vezetett jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra, végül
– a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontjától kezdődik.
Járadékigény hat hónapnál régebbi időre visszamenőleg csak akkor érvényesíthető, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. Három évnél régebbi időre visszamenőleg járadékigény nem érvényesíthető.
A munkáltató, illetve a biztosító a szükséghez képest a munkavállalótól, illetve hozzátartozójától a munkavégzésből származó jövedelméről, jövedelmi viszonyairól évente igazolást kérhet. A munkáltató a károsultat tizenöt napon belül értesíti, ha a kártérítés mértékének módosítására alapul szolgáló bérfejlesztést hajtott végre.
