Átmeneti járadék, rendszeres szociális járadék
Megváltozott munkaképességű dolgozók
Az a személy, aki munkaképességét 50 százalékban vesztette el, megváltozott munkaképességű dolgozónak minősül. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és a szociális ellátásról a 8/1983/VI. 29.) EÜM-PM együttes rendelet rendelkezik.
Munkáltatói feladatok
A megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatásának célja az egészségi állapotának megfelelő munkavégzés. Ez elsődlegesen annak a foglalkoztatónak a feladata, akinél/amelynél a dolgozó a megváltozott munkaképessége megállapítása idején munkaviszonyban vagy munkaviszony jellegű jogviszonyban állt.
E feladatát a munkáltató megfelelő munkakör felajánlásával vagy az átképzés segítésével látja el. Ehhez a foglalkoztató egyébként meghatározott feltételek szerint pénzügyi támogatást igényelhet.
Foglalkoztatás helyett ellátás
Amennyiben a munkáltató saját működési területén belül a megváltozott munkaképességű személyt nem tudja foglalkoztatni, a foglalkoztatást a munkáltatói, illetve helyi, területi rehabilitációs bizottság segíti elő. Amennyiben a foglalkoztatás – rehabilitációs munkahely hiányában – így sem oldható meg, a megváltozott munkaképességű dolgozó részére a rendeletben meghatározott feltételek mellett átmeneti járadék, illetve rendszeres szociális járadék állapítható meg. Arról a nem rehabilitálható, megváltozott munkaképességű dolgozóról ugyanis, akinek munkaviszonyát, bedolgozói jogviszonyát megszüntetik, és öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, rendszeres pénzbeli ellátás útján kell gondoskodni. Nagyon lényeges, hogy az átmeneti járadék és a rendszeres szociális járadék szempontjából megváltozott munkaképességű az a személy, aki munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati (továbbiakban munkaviszony), bedolgozói jogviszonyban, szövetkezettel munkaviszony jellegű jogviszonyban már nem áll, és nem folytat olyan keresőtevékenységet, amely jövedelemmel, díjazással jár. Tehát aki például vállalkozóként biztosított, az nem jogosult erre az ellátásra.
Átmeneti járadék
Jogosultság
Átmeneti járadékra jogosult,
– akinek a munkaképessége legalább 50 százalékos mértékben csökkent az OOSZI orvosi bizottságának véleménye szerint,
– aki a reá irányadó öregségi korhatárt 5 éven belül eléri,
– aki az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik,
– aki nem részesül munkanélküli-ellátásban, keresetkiegészítésben, táppénzben, baleseti táppénzben, gyermekgondozási díjban,
– akinek a rehabilitációs bizottság véleménye szerint az egészségi állapotának megfelelő munkakör nem található.
Az ellátás időtartama
Az átmeneti járadék a munkaviszony megszűnését követő naptól az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig jár.
Meg kell szüntetni az átmeneti járadék folyósítását, ha az átmeneti járadékban részesülő személy
– öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra jogosult,
– munkaképesség-csökkenésének mértéke az OOSZI orvosi bizottságának véleménye szerint nem éri el az 50 százalékos mértéket,
– indokolatlanul nem fogadja el az egészségi állapotának megfelelő munkakört,
– az ország területét állandó letelepedési szándékkal elhagyja.
A járadék összege
Összege a várható öregségi nyugdíj 75 százaléka. Amennyiben ez az összeg nem éri el a rendszeres szociális járadék összegét, akkor a rendszeres szociális járadék összegét kell folyósítani, ami fix összegű ellátás. Összege jelenleg: 21890 forint.
Rendszeres szociális járadék
Annak a nem rehabilitálható, a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött, megváltozott munkaképességű dolgozónak, aki nem rendelkezik átmeneti járadék megállapításához szükséges összes feltétellel, tehát
– nem tölti be 5 éven belül az öregségi korhatárt,
– nem rendelkezik az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel,
rendszeres szociális járadékot kell megállapítani.
Jogosultsági feltételek
A járadék feltétele, hogy az illető
– a rokkantsági nyugdíjhoz az életkora szerint szükséges szolgálati idő felével rendelkezzen,
– munkaképessége az OOSZI orvosi bizottságának véleménye szerint legalább 50 százalékos mértékben csökkent legyen,
– ne részesüljön munkanélküli-ellátásban, keresetkiegészítésben, táppénzben, baleseti táppénzben, gyermekgondozási díjban,
– egészségi állapotának megfelelő munkakör a rehabilitációs bizottság véleménye szerint ne legyen biztosítható.
A rendszeres szociális járadék folyósítását meg kell szüntetni, ha az ellátásban részesülő
– öregségi, rokkantsági nyugdíjra válik jogosulttá,
– az OOSZI orvosi bizottságának véleménye szerint a munkaképesség-csökkenés mértéke nem éri el az 50 százalékos mértéket,
– nem fogadja el indokolatlanul az egészségi állapotának megfelelő munkakört,
– az ország területét állandó letelepedési szándékkal elhagyja.
A járadék mértéke
A rendszeres szociális járadék a munkaviszony, illetve a munkaviszony jellegű jogviszony megszűnését követő naptól jár. Fix összegű ellátás, összege jelenleg: 21 890 forint.
A járadékigény érvényesítése
Az átmeneti járadék és a rendszeres szociális járadék iránti igényt a jogosult lakóhelye szerint illetékes nyugdíj-biztosítási igazgatósághoz (kirendeltséghez) kell benyújtani írásban, az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon.
A járadékot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja.
A keresőtevékenység tilalma
Az átmeneti járadékban, illetőleg rendszeres szociális járadékban részesülő személy a rokkantsági nyugdíjasokra vonatkozó szabályok szerint folytathat keresőtevékenységet. Az átmeneti járadék és a rendszeres szociális járadék nem minősül nyugdíjnak, így a járadékban részesülő személy, amennyiben biztosítással járó jogviszonyt létesít, teljes körű biztosítottnak minősül, tehát egyéni nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett.