Mobilitás a munkapiacon

Mindenütt jó, de a legjobb otthon?

Évente több tízezer munkahely szűnik meg és keletkezik, ám ezek többségének helyszíne nem esik egybe. A gazdasági fejlődés, az urbanizáció önmagában is együtt jár a térbeli mobilitás mindkét formájának (elvándorlás, ingázás) erősödésével – más kérdés, hogy ezt a közlekedési és egyéb infrastruktúra fejlődése, a különféle ösztönzők alkalmazása vonzóvá teszi-e.

Elvándorlás, ingázás

Magyarországon a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben példátlan mértékű volt a munkaerő mobilitása, tömegek vándoroltak el a falvakból a kisebb-nagyobb városokba – főként Budapestre – a mezőgazdaságból az iparba.

A hatvanas évek közepétől azonban – mások mellett a vidék iparosításának következtében – csillapulni kezdett az áttelepülési láz (legfeljebb a kisebb falvakból költöztek az emberek magasabb közigazgatási rangú településekre, így kisvárosokba is), a nyolcvanas évekre pedig teljesen lelassult az elvándorlás.

Népesség-nyilvántartási adatok szerint a belföldi vándorlás 1989-ben a 15-55 éves nők és a 15-59 éves férfiak 2,2, 1990-ben 2,4, 2000-ben 2,5, 2001-ben 2,2 százalékát érintette, de közülük nem mindenki a munkahely-változtatás miatt költözött el.

A térbeli mobilitás másik formája, az ingázás viszont 1960 óta növekvő tendenciát mutat. A népszámlálási adatok szerint a naponta ingázók aránya az 1960. évi 13 százalékról 1970-re megközelítette a 20, 1980-ra a 24, 1990-re meghaladta a 25, 2001-ben pedig már elérte a 30 százalékot. Bizonyára nem meglepő, hogy az érintettek között magasabb arányban szerepelnek a férfiak (1980-ban az ingázók 68, 2001-ben 63 százaléka), és közülük is elsősorban a fiatalok vállalják az ingázás terheit – bár ma már az idősebbek közül is egyre többen rákényszerülnek.

Régiós különbségek

A rendszerváltozás utáni gazdasági folyamatok számottevően megnövelték az ország középső és nyugati része, illetve a keleti régiók közötti különbséget. A korábbi állami nagyvállalatok, bányák, állami gazdaságok, építőipari cégek egész sora zárta be kapuit vagy esett szét darabjaira. Másfél millió munkahely (ezzel együtt sok szakmunkásképző hely), sok ezer munkásszálló szűnt meg, nehezítve az ingázásra kényszerülők helyzetét. (AKSH adatai szerint míg az 1960-as években 3 ezer munkásszálló adott ideiglenes otthont 208 ezer lakónak, addig 1990-ben már csupán 903 működött 56 ezer hellyel).

A korábbi alkalmazottak nagy hányada tehát naponta ingázni kényszerül, és ezt csak kevéssé ellensúlyozza, hogy 1990 óta számtalan olyan kis – családi – vállalkozás jött létre, amely helyben szolgáltat; alkalmazottai tehát – ha vannak – nem utaznak.

A közlekedési infrastruktúra ugyanakkor – főleg a kisebb települések környezetében – nem javult, hanem inkább romlott, a menetrendek nem alkalmazkodnak a műszakokhoz – főként több műszak esetén –, ezért egyre többen fordítanak napi fél óránál több időt közlekedésre. 2001-ben az ingázók 34,6 százaléka 31-60 percet, 11,8 százaléka 61-90 percet, 18,3 százaléka 91-120 percet, 13,5 százaléka ennél is hosszabb ideig utazott – olvasható Fóti János és Lakatos Miklós – a legutóbbi népszámlálást elemző – tanulmánysorozatának 4. kötetében.

Röghöz kötve

A korábbi állami nagyvállalatok helyén ritkán jöttek létre hasonlók. A multinacionális nagyvállalatok – főleg a kezdetekben – inkább a "zöldmezős" beruházásokat részesítették előnyben, s ezek többsége is főleg az ország középső és nyugati körzeteiben létesült. Míg e térségekben ma már nem ritka a szakképzett munkaerő hiánya, az ország északi és keleti területeiről még a rokon szakmákból – például vasasok – sem sikerül munkaerőt toborozni. Ennek fő oka, hogy a lakhatás tekintetében az ingatlantulajdon a mai napig uralkodó forma, illetve az ingatlanárak között hatalmas különbségek vannak.

A tavaly készült és az Európai Uniónak elküldött Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv így fogalmaz: "Különösen kistérségi szinten a korlátozott közlekedési lehetőségek, valamint a bérekhez képest rendkívül magas közlekedési költségek szűkítik az ingázást; az olcsó bérlakások és munkásszállók hiánya, a lakások adásvételét terhelő magas illetékek, az ingatlanárak régiónkénti jelentős eltérései pedig a lakóhely változtatásával járó belső migráció lehetőségeit".

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) helyettes államtitkára, Garzó Lilla egy nemrég tartott szakmai konferencián mindezt számokkal is alátámasztotta. Ezek szerint: "A lakásárakban sokkal nagyobbak a különbségek, mint a jövedelmekben... Aközép-magyarországi lakásár 230 százaléka a dél-alföldinek." Az Európai Unió a magyar tervezetre reagálva megjegyezte: nem elegendő az autópályák építése az alsóbbrendű utak fejlesztése nélkül. A lakásépítés és -vásárlás ösztönzése mellett pedig a bérlakások építését, a lakásbérlés támogatását is növelni kellene; ez a program azonban mostanra háttérbe szorult.

Ingatlanárak, szakképzettség

A Foglalkoztatási Hivatal főosztályvezető-helyettese, Lőrincz Leó szerint az egész kelet-közép-európai régióban alacsony a mobilitási hajlandóság. Ezt erősíti meg a Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervben idézett felmérés is, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzett 2003 első negyedévében. E szerint a 15-74 év közötti hazai népesség mindössze 4 százaléka tervezi vagy tartja elképzelhetőnek, hogy külföldön vállaljon munkát, s közülük csupán 12 százalék tett lépéseket ennek érdekében. A migrációs szándék a szakmunkások és a felsőfokú végzettségűek körében a legerősebb (3-6 százalék).

1989-90-ben az akkori Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal (ÁBMH) kísérletképpen bevezette az áttelepülési kölcsönt néhány megyében, például Borsodban. Erre az új munkáltató vállalt volna kezességet, de valójában nem működött, mert a borsodi térség és például Győr ingatlanárai között már akkor is áthidalhatatlanok voltak a különbségek – mondta a főosztályvezető-helyettes.

Az ingatlantulajdon mellett fontos mobilitási akadály a nem megfelelő vagy nem elég korszerű szakképzettség. Egyre kevesebb a pályakezdő szakmunkás, vagyis hiányzik az utánpótlás. Az idősebbek pedig nem szívesen mozdulnak, ráadásul – főleg tartós munkanélküliség esetén – ismereteik is megkopnak.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 172 kirendeltsége mintegy 400 ezer munkanélkülit tart nyilván, akikből 70 ezer körül van az ötven éven felüliek száma – mondja a Foglalkoztatási Hivatal szakembere. Közülük csak minden másodiknak van középfokú végzettsége, 46 százalékuknak 8 általános vagy ennél alacsonyabb, és mindössze 4 százalékuk felsőfokú végzettségű. Sokuk képesítése elavult, sokan nem egészségesek, sokakat a közlekedési nehézségek tartanak vissza attól, hogy lakóhelyükön kívül munkát vállaljanak. Különösen akkor, ha a munkáltató nem járul hozzá az utazási költségekhez – a térítést 80 százalék erejéig megteheti –, vagy nem kínál kedvezményes lakhatást.

Állami segítségnyújtás

Általános probléma, hogy Magyarországon magasak a bérekre rakódó járulékterhek – mondta Lőrincz Leó. A munkáltató 29 százalékos társadalombiztosítási, 3 százalékos munkaadói járulékot és október végéig 3450 forint egészségügyi hozzájárulást fizet munkavállalói havibére után. (2005 november végétől a havi tételes egészségügyi hozzájárulás összege 1950 forintra mérséklődik.)

A munkaügyi tárca 2004-ben több foglalkoztatási kedvezményt vezetett be. Például az 50 év feletti munkanélküli foglalkoztatása esetén – ha az illető legalább 6 hónapja regisztrált munkanélküli – a foglalkoztatónak nem kell megfizetnie az egészségügyi hozzájárulást. Ugyanakkor idén január 1-jétől járulékkedvezmény jár a 25 év alatti, a gyesről, a gyedről, illetve az ápolási díjról visszatérő munkavállalók után: a tb-járulék 50 százalékát a munkaadók viszszaigényelhetik az adóhatóságtól, ha legalább egy évig foglalkoztatják a kedvezményezetteket.

Az 50 éven felüliek foglalkoztatásának elősegítésére az FMM 2005-ben munkaerő-piaci programot indított. Az ebben részt vevő, 50 éven felüli állástalanok foglalkoztatása esetén a munkaadó számára a dolgozó bérét terhelő teljes járulékot megtérítik a megyei munkaügyi központok egy éven át.

A munkanélküliek mobilitási támogatását szintén a munkaügyi központok útján vehetik igénybe a munkaadók, ennek részleteit a 39/1998. III. 4. számú, a munkába járással összefüggő terhek mérséklését célzó támogatásokról szóló kormányrendelet tartalmazza. Támogatásban részesülhet az a munkaadó, amely vállalja a foglalkoztatottak helyközi utazásának költségtérítését, a csoportos személyszállítást, a lakhatási hozzájárulást, továbbá munkaerő-toborzást végez olyan területeken, ahol a munkanélküliség meghaladja az országos átlagot. Ez utóbbi egy alkalommal vehető igénybe, 500 ezer forintos öszszeghatárig.

Támogatások uniós mintára

A szakképzettség korszerűsítése, az átképzés, a továbbképzés ugyancsak fontos feltétele a foglalkoztatásnak. Ha az új munkáltató maga vállalja a betanító képzést, ehhez kérhet támogatást a munkaügyi központoktól. Ha a betanított dolgozókat felveszi, az ő keresetüket a képzés ideje alatt a megyei munkaügyi központ megtéríti.

A képzés, a továbbképzés, az átképzés nagy részét azonban az ország kilenc regionális képzési központja oldja meg, esetenként együttműködve a munkaadóval – többnyire úgy, hogy a gyakorlati képzést az utóbbi vállalja magára. (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például a baktalórántházi Grand Kábel Kft. számára szerveztek kábelköteggyártó tanfolyamot).

Új álláshelyek létrehozását is segíti a munkaügyi kormányzat. Bár az idén az eddiginél szerényebb – 1,5 milliárd forintnyi – támogatási összegre lehetett pályázni a Munkaerő-piaci Alap terhére a munkaügyi központoknál, ehhez társul azonban a Magyar Fejlesztési Bank 10 milliárd forintos hitelcsomagja, amelyhez a tárca 300 milliós támogatást ad kamat- és bérhozzájárulás formájában – jelentette be a közelmúltban Csizmár Gábor munkaügyi miniszter.

A magyar támogatási rendszer jelenleg megfelel az európai uniós előírásoknak – tette hozzá Lőrincz Leó. A munkaügyi tárcához rendelt forrásokból összesen 32-féle támogatáshoz juthatnak hozzá – elsősorban a munkaadók.

Csak két "személyes" támogatási forma van: a vállalkozóvá, illetve az önfoglalkoztatóvá válás segítése, valamint az állástalanok képzési támogatása. Újfajta eszköz 2005. január 1-jétől a munkanélküliek munkaerő-kölcsönzésének támogatása. Ezt csak azok a közhasznú társaságok vehetik igénybe, amelyek munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkoznak, s alkalmanként legalább 50 munkanélkülit kell átvenniük és kihelyezniük.

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi tárca eszközrendszere csak része a nagy egésznek, emellett – a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjain keresztül – sokféle hazai és uniós forrás szolgálja a hátrányos helyzetű térségekben megvalósuló beruházások ösztönzését, illetve a humán erőforrás fejlesztését.

A háromszög két oldala

A munkavállalói oldal képviseletében Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a mobilitás fő akadályaként a hosszabb távra szóló foglalkoztatáspolitikai koncepció hiányát jelölte meg. Ma már jól látható, hogy "paradigmaváltás" van a munkaerőpiacon: a céghűség helyét az élethosszig tartó tanulás, a többszöri szakmaváltás vette át. Ehhez pedig – széles körű konzultáció alapján kidolgozott – új szakmunkásképzési cselekvési program kellene, méghozzá minél előbb, hiszen a látható eredmények eléréséhez 5-8 évre van szükség. (Az elmúlt években Magyarországon jóval több diplomást képeztek ki, mint technikust és szakmunkást együttvéve.)

Az eddigi kormányok – és az általuk kidolgozott foglalkoztatáspolitikai koncepciók – nem voltak elég előrelátóak, és időközben a munkásszállók, a képzési helyek is eltűntek. Ciklusoktól és pártoktól függetlenül nemzeti konszenzusra kellene jutni, éppen a kérdés széles körű társadalmi hatásai miatt.

Az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke, Szűcs György ugyancsak a kormánytól várja a megoldást, szerinte az áttelepülés ösztönzésére külön programot kellene kidolgozni. Ma ugyanis kevésbé éri meg Miskolcról Győrbe települni, mint onnan Ausztriába átjárni.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint a hazánkban működő német cégek is találkoznak ma már a szakképzett munkaerő hiányával, főleg az ország nyugati és középső részén. Ebben némi segítséget jelent az úgynevezett duális képzés, amelyben az oktatás gyakorlati részét – szakmánként 15 fős csoportokban – a munkát adó német cégek végzik, de az így kiképzettek száma évente nem éri el a százat.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, Rolek Ferenc a szakképzett munkaerő hiányára a megoldást egyre inkább a határon túlról várja. Szlovákiából az uniós csatlakozás óta bárki szabadon átjöhet, Romániával pedig mihamarabb megállapodásra kellene jutni. Az adórendszernek ugyanakkor az eddiginél sokkal nagyvonalúbban kellene támogatnia a hazai dolgozók munkába járását (gépkocsihasználat), lakhatását, illetve a munkaadók ezzel kapcsolatos terheit. A mai szabályozás ugyanis sem a dolgozót, sem a munkaadót nem ösztönzi a lakóhelytől távoli munkavállalásra vagy foglalkoztatásra.