Jogmagyarázó – Munkaügyi ellenőrzés

Bírság

A munkaügyi ellenőrzésekről szóló törvényben (Met.) meghatározott mértékben lehet a munkáltatóval szemben munkaügyi bírságot kiszabni. A bírság a munkáltató által elkövetett szabálytalanság miatt kiszabható szankció, legmagasabb összege a jogszabályi rendelkezések megszegésének számától, annak ismétlődésétől függően egy-három, illetve hatmillió forint lehet. A bírság mértéke a munkáltató jogszabálysértéséhez igazodik. A bírság felső határát akkor sem lehet túllépni, ha ugyanazt a szabálytalanságot a munkáltató különálló telephelyein azonosan szegik meg, vagyis a bírság felső határát nem lehet telephelyenként külön-külön számolni [Met. 7. § (1) és (3) bekezdés].

Foglalkoztatás munkaszüneti napon

Az egyik perben a munkaügyi felügyelőségek a felperes munkáltató különböző áruházaiban ellenőrizték a munkaszüneti napra vonatkozó foglalkoztatási szabályok megtartását. Az alperes megyei felügyelőség a felperes áruházában ezenkívül még más munkaügyi rendelkezések megtartását is ellenőrizte. Az említett megyei felügyelőség igazgatója a felperest különböző jogszabálysértések megszüntetésére kötelezte, valamint 2 100 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta. Többek között az alperes terhére rótta, hogy az Mt. 125. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat megsértve, a munkaszüneti napon 218 főt foglalkoztatott.

A felperes a határozatnak a munkaszüneti napon való munkavégzésre és az azzal kapcsolatban kiszabott munkaügyi bírsággal foglalkozó része hatályon kívül helyezése iránt keresetet indított. Tagadta a szabályszegést, mert a munkavállalók önként jelentkeztek munkára. Az alperes eljárása azért is jogszabálysértő volt, mert a különböző fióktelepeit külön-külön bírságolta, összesen tizenötmillió forint bírsággal sújtva egy foglalkoztatót.

Folyamatos működés

A perben eljárt Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a másodfokú közigazgatási határozatban megállapított jogszabálysértés a felperes terhére megállapítható-e, és emiatt lehetett-e vele szemben munkaügyi bírságot kiszabni. Az Mt.-nek a munkaügyi ellenőrzéskor hatályban volt 125. §-ának (3) bekezdése szerint munkaszüneti napon a munkavállaló rendszeresen csak a megszakítás nélkül üzemelő (folyamatos vagy folytonos) és a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, illetve munkakörben foglalkoztatható. Ajogszabály helyes értelmezése szerint tehát a munkavállaló munkaszüneti napon rendes munkaidőben csak meghatározott feltételek esetén foglalkoztatható. A felperes ellenőrzött áruháza a hét valamennyi napján nyitva tart, vagyis működése e körben folyamatosnak minősül. A felperes az ellenőrzött körben kiskereskedelmi árusítást folytat, ami nem tekinthető olyan tevékenységnek, amiből következően az Mt. 125. §-ának (2) bekezdésében meghatározott munkaszüneti napokon is működnie kell. Atevékenység rendeltetését ugyanis nem lehet annak alapján meghatározni és minősíteni, hogy nyitva tartás esetén a vásárlók – akár nagy számban is – felkeresik az áruházat, mert az a nyitva tartás következménye, nem pedig indokoltságának oka.

A felperes ebből következően rendes munkaidőben nem foglalkoztathatta volna munkavállalóit munkaszüneti napon.

A foglalkoztatás ellenőrzése

A Met. 3. §-a (1) bekezdésének f) pontja szerint a munkaügyi ellenőrzés kiterjed a munkaidőre vonatkozó, jogszabályban vagy kollektív szerződésben előírt rendelkezések megtartására. Felperes nem a munkarend, hanem a munkáltatók foglalkoztatásának jogszerűségét ellenőrizte.

Többszöri bírságolás

A Met. 7. §-ának (1) bekezdése alapján, a (3) bekezdésben meghatározott mértékben lehet a munkáltatóval szemben a munkaügyi bírságot kiszabni. A bírság mértéke a munkáltató mint egész jogszabálysértéséhez igazodik. A bírság jogszabály szerinti felső határát akkor sem lehet túllépni, ha ugyanazt a szabálytalanságot a munkáltató különálló telephelyein azonosan szegik meg, vagyis a bírság felső határát nem lehet telephelyenként külön-külön számolni. Az alperes felügyelőségei ugyanazon jogszabályi rendelkezés megtartását ellenőrizték a felperes különböző telephelyein. Ha szabálytalanságot tapasztaltak, azért összesen legfeljebb a Met. hivatkozott rendelkezéseiben meghatározott bírságot szabhatták volna ki. Nem változtat ezen a Met. 8. §-ának (3) bekezdésében meghatározott rendelkezés sem, mert ez illetékességi szabály, de az azonos foglalkoztatóval szemben kiszabható bírság mértékét nem érinti. Az ügyben első fokon eljáró munkaügyi bíróság téves álláspontja miatt nem vizsgálta, hogy az azonos munkaszüneti napra elrendelt foglalkoztatás miatt az alperes más felügyelőségei mikor szabtak ki bírságot a felperessel szemben, és milyen összegben. A több szabálytalanságra tekintettel – amelyeket a perbeli eseten kívül az alperes nem vitatott – az alperest összesen a per időpontjában hatályos szabályok szerint hárommillió forint bírsággal lehetett volna sújtani. Ebből következően az alperes megyei felügyelőségének igazgatója csak akkor, illetőleg olyan mértékben bírságolhatott volna, hogy az más megyei igazgató korábbi határozatait figyelembe véve a bírság hárommillió forintos felső határát ne lépje túl. E körülmény vizsgálata nélkül az alperes határozatának jogszerűsége nem bírálható el. A Legfelső Bíróság ezért a Pp. 72/E §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a bírsággal kapcsolatos részében hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a munkaügyi bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban tisztázni kell, hogy az elsőfokú közigazgatási határozat meghozatalát megelőzően más megyei felügyelőségek szabtak-e ki bírságot a felperessel szemben a munkaszüneti napon elrendelt foglalkoztatás miatt, és milyen összegben. Ennek eredményétől függően lehet állást foglalni arról, hogy a munkáltató telephelyén megállapított szabálytalanságok miatt lehetett-e egyáltalán bírságot kiszabni, és a jogszabály szerinti felső határt nézve milyen mértékben (BH 2003.36.).

Munkaviszony – vállalkozói igazolvánnyal

A munkaügyi ellenőrzés a foglalkoztatási jogviszony minősítésére is kiterjed. Avállalkozói igazolvány nem zárja ki a munkaviszony keretében való foglalkoztatást (Met. 1-3. §). Az egyik perben az alperes főfelügyelőség az üzemanyagtöltő állomáson munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek eredményeként határozatában kötelezte a felperest, hogy a benzinkútkezelők munkaszerződését foglalja írásba, mert megállapította, hogy a négy fő benzinkútkezelő tevékenységének ellátása az Mt. hatálya alatt valósult meg. Határozatával munkaügyi bírság megfizetésére kötelezte a felperest, megállapítva, hogy a foglalkoztató négy fő munkavállalóval létesített munkaviszonyt, de munkaszerződésük írásba foglalását elmulasztotta.

Vállalkozás vagy munkaviszony?

A felperes a szabálytalanság megszüntetésére kötelező határozatot tudomásul vette, a bírságot kiszabó határozat ellen fellebbezett, arra hivatkozva, hogy közte és a négy fő között vállalkozási szerződés jött létre. A felülvizsgálati kérelem alapján eljáró Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a franchise szerződésből következően a beszerzett üzemanyagot a felperesi kft. – mint a szerződés jogosultja – forgalmazta. A kútkezelők tevékenységükkel kockázatot nem vállaltak, a benzinkút nyitva tartását nem ők határozták meg, munkájukat a benzinkút nyitva tartásához igazodóan kellett ellátniuk, a munkaviszonyra jellemző körülmények között. A felek jogviszonyában a munkaviszony lényeges tartalmi elemei megvalósultak, így a felek közötti alá-fölérendeltség, a munkavégzés rendszeressége, állandó jellege, a munkavégzés helyének, idejének, a munkakörnek a meghatározása, a munkavállaló rendelkezésre állási kötelezettsége, a munkáltató utasítási joga, a személyes munkavégzés. Mindennek megfelelően a Met. 1. §-ának (4) bekezdése alapján az alperesi hatóság a foglalkoztató és a részére munkát végzők közötti jogviszonyt jogszerűen minősítette munkaviszonynak.

A jognyilatkozatok értelmezése

A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése kimondja: a szerződési nyilatkozatot úgy kell értelmezni, ahogy azt a másik félnek – a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset összes körülményére tekintettel – a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint érteni kell. A bírósági gyakorlat egységes a tekintetben, hogy a jogviszony minősítése, a szerződés jellegének megítélése szempontjából nem az elnevezésnek, hanem a tartalmi elemeknek van döntő jelentőségük.

A Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése értelmében a színlelt szerződés semmis, ha pedig más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ezért a jelen jogvita elbírálása során nem lehet döntő jelentősége annak, hogy a felperes és a vele szerződést kötő magánszemély hogyan minősítették szerződésüket, mert közöttük – annak tartalma szerint – munkaviszony állt fenn, azt a szerződést kötő felek akarata nem vonhatta ki a munkajog szabályai alól. A vállalkozói igazolvány sem zárja ki az érintett benzinkútkezelők munkajogviszony keretében történő foglalkoztatását. Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt szabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275/A §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta (BH 2003.269.).

Idegenek a telephelyen

A munkaügyi felügyelő az ellenőrzés során nemcsak a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényben foglaltak, hanem a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó valamennyi jogszabály betartását is jogosult ellenőrizni [1991. évi IV. törvény 7. § (1) és (4) bekezdés, Met. 3. § (1) bekezdés i) pont]. Az egyik perben az alperes elsőfokú hatósága a felperes munkáltató két munkavégzési helyén ellenőrzést tartott, és megállapította, hogy a felperes építőipari munkán teljes munkaidőben tizenkét ukrán állampolgárt munkavállalási engedély nélkül foglalkoztatott. A felperes az engedélyt megkérte ugyan a megyei munkaügyi központtól, azonban az érvényességhez szükséges vízummal és tartózkodási engedéllyel a foglalkoztatottak nem rendelkeztek. Az Flt. 7. §-a (1) bekezdésének megsértése miatt a (4) bekezdés alapján az elsőfokú hatóság a felperest 1 530 000 forintnak a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészébe történő befizetésre kötelezte. A határozat ellen benyújtott fellebbezés folytán eljárt másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság nem tartotta alaposnak.

Külföldiek foglalkoztatása

A perben az volt az eldöntendő jogkérdés, hogy a munkaügyi ellenőrzés során az alperes a jogszabályok betartásával állapította-e meg a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó rendelkezések megsértését, s okszerűen alkalmazta-e a felperessel szemben az Flt. 7. §-ának (4) bekezdésében foglalt befizetési kötelezettséget. A Met. 3. §-a (1) bekezdésének i) pontja szerint a munkaügyi ellenőrzés kiterjed a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó rendelkezések megtartására. E törvény 6. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében az előbbi rendelkezések megsértése esetén a felügyelő a munkáltatót az Flt. 7. §-ának (4) bekezdésében meghatározott fizetési kötelezettség teljesítésére kötelezi. Az idézett rendelkezésekből az következik, hogy a felügyelő az ellenőrzés során nemcsak az Flt.-ben foglaltak betartását, hanem a külföldiek foglalkoztatására vonatkozó valamennyi jogszabály betartását jogosult ellenőrizni. Ezt erősíti meg a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről szóló 8/1999. (XI. 10.) SZCSM rendelet 16. §-a is, amely szerint a munkavállalási engedély alapján folytatható tevékenységre alkalmazni kell -egyebek mellett – a külföldiek beutazására és tartózkodására vonatkozó külön jogszabályban meghatározott rendelkezéseket. Az említett jogszabály (1993. évi LXXXVI. törvény végrehajtásáról rendelkező 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendelet 7. §-ának (7) bekezdése) szerint munkavállalási vízum állítható ki a külföldi részére, ha érvényes munkavállalási engedély alapján munkavégzés céljából Magyarországra kíván utazni. Az említett rendelet 17. §-a (1) bekezdésének d) pontja pedig azt írja elő, hogy a külföldinek a tartózkodási kérelem benyújtásakor, valamint tartózkodása során rendelkeznie kell magyarországi megélhetést biztosító anyagi eszközökkel. Mindebből az következik, hogy a munkaügyi központ a munkavállalási engedélyt a munkavállalási vízum és a tartózkodási engedély nélkül kiadhatta, azonban a külföldi magyarországi foglalkoztatására szabályszerűen csak ezen további engedélyekkel kerülhet sor. A munkaügyi felügyelő az előzőekben hivatkozott rendelkezések alapján ezek meglétét vizsgálhatta, és a szabályok megsértése esetén jogosult volt alkalmazni az Flt. 7. §-ának (4) bekezdésében meghatározott szankciót. Aperben a felperes a tényállást csupán annyiban vitatta, hogy a vízumkérelmeket a foglalkoztatást megelőző napon már benyújtotta, ez azonban az érdemi döntésre kihatással nincs. A munkaügyi ellenőrzés időpontjában ugyanis nem vitásan a szabályszerű foglalkoztatáshoz az engedélyek nem voltak meg. A munkaügyi bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta (BH 2003.342.).

Ügyeljünk az alakiságra!

Ha a munkáltató a munkavállalókat írásbeli szerződés nélkül foglalkoztatta, és a megbízási szerződések mellett az írásbeli szerződést is csak a munkaügyi ellenőrzést követően készítette el, megszegte a jognyilatkozat alakszerűségére vonatkozó rendelkezést, aminek következtében jogszerűen kötelezték a munkaügyi bírság fizetésére (Met. 3. és 7. §). Az egyik perben az alperes megyei felügyelősége a munkaügyi ellenőrzés eredményeként megállapította, hogy huszonkilenc fő munkavállaló írásba foglalt munkaszerződés nélkül csirkepakolást végzett. Az ellenőrök munkavégzés közben két fiatalkorú munkavállalót is találtak. A telepvezető eseti megbízási szerződéseket íratott alá a foglalkoztatottakkal az ellenőrzést követő reggel. Az alperes megyei felügyelősége munkaügyi bírsággal sújtotta a felperest a munkaszerződések írásba foglalásának elmulasztása és a fiatalkorúak éjszakai foglalkoztatása miatt. A felperes a keresetlevelében a foglalkoztatottak jogviszonyának minősítését és az alperes hatáskörét vitatta; a mindkét fokon hozott közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését kérte. A perben benyújtott felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem tekintette alaposnak. A felülvizsgálati kérelem a peres iratok tartalmával ellentétesen hivatkozott a Pp. 215. §-ának megsértésére. A felperes a keresetlevelében kitért a foglalkoztatási jogviszony minősítésére, és vitatta azt. Álláspontja szerint a perbeli jogviszonyok megbízási jogviszonyok voltak. Ehhez képest a munkaügyi bíróság a kereseti kérelemben nem terjeszkedhet túl a jogviszony minősítése tekintetében.

Kötelező írásbeliség

Az Mt. 76. §-ának (2) bekezdése a munkaviszonyt létesítő szerződésre írásba foglalási kötelezettséget ír elő. A Met. 3.§ (1) bekezdésének a) pontja alapján a munkaügyi ellenőrzés kiterjed ennek az alakszerűségi követelménynek a betartására. Az irányadó tényállás szerint az ellenőrzés időpontjában a felperes a munkavállalókat írásbeli munkaszerződés nélkül foglalkoztatta, a megbízási szerződésnek nevezett írásbeli szerződést is csak utóbb, az ellenőrzést követően készítették el. E tények alapján az alperes határozata jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes megszegte a foglalkoztatásra irányuló jogviszony (munkaviszony) létesítéséhez szükséges jognyilatkozat alakszerűségére vonatkozó rendelkezést több munkavállaló esetében, ami a Met. 7. §-ának (1) bekezdése alapján munkaügyi bírság kiszabására adott alapot. A felek megállapodásának és a szerződés írásba foglalásának időbeli eltérésére vonatkozó felülvizsgálati érvelés a szabálytalan foglalkoztatás tényét nem cáfolja. Az utólagos írásba foglalás ugyanis visszamenőleg nem menti a munkáltatónak az Mt. 76. §-ának (2) bekezdésébe ütköző eljárását. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes jogszabályoknak megfelelő határozata ellen előterjesztett elutasító jogerős ítéletet a Pp. 275/A §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta (BH 2003.517.).

Utasítási jog

A perben eljárt Legfelsőbb Bíróság felperes felülvizsgálati kérelmét alaposnak tekintette. A munkaügyi bíróság helyesen indult ki abból, hogy a munkaviszony egyik alapvető ismérve a munkáltatót megillető széles körű utasítási jog. Az adott esetben a perben megállapított tényekből a munkaviszonyra jellemző alá-fölérendeltségre, széles körű utasítási jog érvényesítésére megalapozottan nem lehet következtetni. Az irányadó tényállás szerint a megbízási szerződést a felek könyvelési feladat ellátására létesítették, az ellátandó feladatokat a főkönyvelő határozta meg, és neki számoltak el részben a lakásukon, részben a megbízó telephelyén végzett tevékenységgel. A szerződésnek, illetve munkavégzésnek ezek a feltételei a megbízási jogviszonynak megfelelnek. A perben arra adat nem merült fel, hogy munkaidőbeli kötöttségük lett volna a feladatot ellátó személyeknek. Ellenkezőleg, az alperes elsőfokú határozatában azt hangoztatta, hogy az érintett két személy a felperes többi munkavállalóitól eltérően jelenléti ívet nem vezetett.

Önmagában az a körülmény, hogy a felperes telephelyén is történt munkavégzés – egyéb arra vonatkozó bizonyíték hiányában –, nem jelenti azt, hogy annak során a munkavégzés módjára, helyére, idejére is kiterjedt a munkavégzési jogviszonyra jellemző utasítási jog érvényesült. A heti egy-két alkalommal, havi tíz-húsz órában történt munkavégzés kifejezetten a munkaviszonytól eltérő, kötetlenebb feladat ellátására utal. Ehhez képest a felülvizsgálati kérelem alappal hivatkozott arra, hogy az ellenőrzés során megalapozatlanul minősítették munkaviszonynak a két személy munkavégzését, akik megbízási szerződés alapján a meghatározott feladatokat a megbízó utasításai szerint látták el az adott jogviszonyra vonatkozó szabályoknak megfelelően (Ptk. 274. §). A munkaügyi bíróság a megállapított tényekből ugyancsak tévesen következtetett a munkaviszonyra jellemző önállótlan munkavégzésre, és ebből a munkaviszony fennállására. Ezért e tekintetben a kereset elutasítása jogszabálysértően történt. Az alperes a munkaügyi bírságot két szabályszegés alapján szabta ki, amelyek közül azonban az egyiket tévesen állapította meg. A felperes a munkaszerződés hiányosságaival kapcsolatban terhére rótt jogszabálysértést a perben nem vitatta, és mivel ez több munkavállalót érintett, a munkaügyi bírság a Met. 7. §-ának (1) bekezdése alapján kiszabható volt. Tekintettel azonban arra, hogy a bírság mértékének meghatározásánál figyelembe vett egyik szabályszegés nem valósult meg, a bírság összegének megállapítása is jogszabálysértően történt. Figyelemmel az eredetileg kiszabott összegre, felperes terhére rótt szabályszegéssel a Met. 7. §-a (3) bekezdésének a) pontjában rögzített alsó határ szerinti bírság összege áll arányban (EBH 2003. 991.).

A munkaügyi ellenőrzés és az alkotmányosság

A Met. 3. §-ának (1) bekezdése alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy amennyiben az Mt. 199. §-ának (1)–(2) bekezdésében meghatározott felek között munkaügyi jogvita indult, a munkaügyi ellenőrzést végző államigazgatási hatóság a felek munkaügyi jogvitájának tartama alatt a felek jogviszonyát elbíráló intézkedést nem tehet. Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett, amelyek a Met. egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték.

A munkabér védelme

Az egyik indítvány kizárólag a Met. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontját támadja, amelynek értelmében: a munkaügyi ellenőrzés kiterjed a jogszabályban meghatározott munkabér összegére, és jogszabályban vagy kollektív szerződésben rögzített mértékére vonatkozó, valamint a munkabér védelmére szolgáló rendelkezések betartására. A Met. ide kapcsolódó szabálya szerint a felügyelő az ellenőrzés során tapasztalt szabálytalanságok megszüntetése érdekében kötelezheti a foglalkoztatót a szabálytalanság meghatározott időn belüli megszüntetésére.

A "munkabér védelme" intézményét az Mt. 154-164. §-ai fogják át. E körbe tartozik a munkabér jogalap nélküli kifizetése. Az Mt. 162. §-a a munkáltató és a munkavállaló viszonyában szabályozza eme jogintézményt. A 162. § (1) bekezdése alapján a jogalap nélkül kifizetett munkabért a munkáltató a munkavállalótól 60 napon belül, írásbeli felszólítással követelheti vissza, a (2) bekezdés szerint a jogalap nélkül kifizetett munkabért az általános elévülési időn belül (három év) lehet visszakövetelni, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő. Az indítvány a hivatkozott szabályokból kiindulva arra a következtetésre jut, hogy a Met. ténylegesen bírósági jogkörbe, hatáskörbe tartozó ügyekre terjeszti ki az államigazgatási szervnek minősülő ellenőrző szervek hatáskörét, sőt jogává teszi a közigazgatási határozattal való kötelezést is, és az eredeti állapot visszaállítását. Álláspontja szerint a Met. így megsérti az államhatalmi ágak megosztásáról szóló alapvető alkotmányossági tételt, és a párhuzamosságok miatt eljárási zavar keletkezik az államigazgatási eljárás és a bírósági eljárás relációjában. Az Mt. 199. §-ának (3) bekezdése a munkajogi jogvitákban a munkaügyi bíróságok kizárólagos joghatóságát állapítja meg. Mindezekből következően az Mt. 162. §-ával kapcsolatos jogvitákban csak és kizárólag a munkaügyi bíróságok hivatottak dönteni. A Met. 3. §-ának (1) bekezdése e) pontjának szabályozása azért vezet a bírósági hatáskör alkotmányellenes elvonásához, mert a kifogásolt rendelkezés az Mt. 162. §-ának esetköri és közigazgatási ügyként kezeli. Így – álláspontja szerint – a Met. párhuzamos joghatóságként, bírósági út mellett, a közigazgatási eljárást is jogosnak tartja, ugyanabban az ügykörben az Mt. 199. §-ának (3) bekezdése ellenére, s ezért joghatóságbeli kohézióról beszélhetünk.

Hatáskörelvonás

A másik indítványozó – aki a Met. 3. §-a (1) bekezdésének a), d), e) és f) pontjait, valamint a 6. § b) és f) pontját visszamenőleges hatállyal kérte megsemmisíteni – indítványát szintén arra alapozza, hogy a munkaügyi felügyeletek mint államigazgatási szervek, gyakorlatilag bírósági hatáskörbe tartozó kérdésekben foglalnak állást. A Met. hivatkozott jogszabályhelyei véleménye szerint az alkotmány 50. §-ának (1)–(2) bekezdésébe (közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata), valamint az alkotmány 57. §-ának (1)–(5) bekezdésébe (bírósághoz fordulás joga, illetőleg jogorvoslathoz való jog) ütköznek.

Az indítványozó a fentiek magyarázatául előadja, hogy a Met. kizárólagos bírósági hatáskört von el, amikor például a szerződések érvényességi kellékeit, a munkabér rendszerét, a kifizetéshez kapcsolódó eljárásokat, a pótlékok rendszerét kívánja – a bírósági hatáskört megkerülve – értelmezni, s a megszegésük miatt munkaügyi bírságot – akár több milliósat is kiszabni. Álláspontja szerint: nem lehet elvonni a bírósági hatáskört. Véleménye szerint az állam beavatkozását a munkajogi viszonyokba semmi sem indokolja, hacsak a munkaügyi bírság beszedésének célzata nem.

Elutasítás

Az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította. Álláspontja szerint – szemben az indítványozó véleményével – a munkaügyi ellenőrzés alkalmával nem a munkáltató és a munkavállaló között – az Mt. 199. §-ának (3) bekezdése szerint közvetlen (munkaügyi) bírósági hatáskörbe tartozó – jogvita eldöntéséről van szó, hanem a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megtartásának közigazgatási szerv által történő hatósági ellenőrzéséről. Az ellenőrzés során a munkaügyi szerv és a foglalkoztató között jön létre jogviszony, a felek között keletkezett jogvita eldöntését pedig a foglalkoztató végső soron a közigazgatási bíráskodás szabályai szerint kérheti a bíróságtól. Az ellenőrző szervek tevékenységét tehát az indítványozó helytelenül minősíti munkajogi jogvita eldöntésének, nyilván az ellenőrzés során keletkezett jogviszonyok alanyai, tartalma és a jogviták eldöntésének módja is különbözik az Mt. 199. §-ában foglaltaktól. Az indítványozó a munkaügyi ellenőrzés intézményét, illetőleg a hatáskörüket gyakorló munkaügyi szervek egyes konkrét intézkedését az alkotmány 45. §-ának (1)–(2) bekezdésébe ütközőnek tartja. Az indítványozó által felhívott alkotmánybírósági előírásokból azonban nem vezethető le, hogy mely munkaügyi kérdésekben járhat el csak és kizárólag bíróság.

Az alkotmány 45. §-ának (1) bekezdése csupán általánosságban rendelkezik arról, hogy a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják, az alkotmány megjelölt 45. §-ának (2) bekezdése is csak azt rögzíti, hogy a törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését is elrendelheti. A bírósági hatáskör szempontjából az alkotmány más rendelkezéseinek lehet jelentősége: így különösen a bírósághoz fordulás jogát biztosító 57. § (1) bekezdésének, valamint a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát megalapozó 50. § (2) bekezdésének.

Alkotmányos munkaügyi ellenőrzés

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban a munkaügyi ellenőrzés intézménye nem az Mt. 199. §-a szerinti munkaügyi jogviták eldöntését szolgálja – s így a munkaügyi bíróság hatáskörének elvonására sem kerülhet sor – , a hatósági ellenőrzés során hozott közigazgatási határozatok pedig – az alkotmányi követelményeknek megfelelően – bíróság előtt megtámadhatók.

A másik indítvánnyal kapcsolatban az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem tekinthető alkotmányellenesnek az, hogy a közigazgatási szervek feladat- és hatáskörük gyakorlása során a jogrendszer különböző alanyainak anyagi jogi normáit is értelmezik és alkalmazzák, s azok esetleges megsértéséhez hátrányos jogkövetkezményeket fűznek. A közigazgatási szervek tevékenysége ugyanis nem szűkíthető le kizárólag a közigazgatási anyagi jogi normák alkalmazására. A hatósági jog alkalmazáskor formailag is a jog rendszerének keretében történik, így a jogalkalmazó természetszerűleg számos jogág rendelkezésére támaszkodik, ha az adott hatósági feladat teljesítése ezt igényli. Ebben a körben a jogalkalmazó szükségszerűen végez több jogterületet is érintő értelmezési tevékenységet. Ellenkező felfogás mellett a közigazgatás nem tudna eleget tenni az alkotmányban és más törvényben foglalt feladatainak. Nem alkotmányellenes az sem, hogy a Met. a munkaügyi felügyelőségeket feljogosítja egyes munkaügyi intézmények törvényességi szempontból történő vizsgálatára, s annak eredményétől függően a Met.-ben meghatározott különböző szankció alkalmazására.

Alkotmányos munkaügyi bírság

A munkaügyi bírság – mint közigazgatási bírság – intézménye törvényi szintű szabályozáson alapul, az eljárás során a felügyelőség vezetője a közigazgatási eljárás szabályait köteles alkalmazni, a jogerős határozat törvényessége bíróság előtt felülvizsgálható. A befolyt bírság 60 százaléka a Munkaerő-piaci Alap számlájára kerül, 40 százaléka a felügyelőségnél marad, de személyi kiadásokra nem használható fel. Az Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel a munkaügyi bírság intézményét nem tartja alkotmányellenesnek.

A Met. szabályai ezen túlmenően, a jogorvoslat vonatkozásában általában is megfelelnek az alkotmány követelményeinek, a törvény rendelkezései kellő biztosítékokat tartalmaznak mind a közigazgatási szervezetrendszeren belüli jogorvoslat lehetőségét, mind a felügyelőség által hozott határozat bírósági felülvizsgálatát illetően. Ezáltal megvalósul az Alkotmány 50. §-a (2) bekezdésének követelménye, amely szerint a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét. Az Alkotmánybíróság rámutat: a munkaügyi ellenőrzés alkalmával nem a munkáltató és a munkavállaló közötti – közvetlenül bírósági hatáskörbe tartozó – jogvita eldöntéséről van szó, hanem a munkáltató hatósági ellenőrzéséről – és annak függvényében kötelezéséről, bírságolásáról [29/1998 (VI. 17.) AB határozat].