×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. július 8.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 77. számában (2004. július 8.)

A sikeres projektvezetés

Napjainkban, a projektek sokasodásával megszületett ennek tudománya, mesterségbeli fortélyait összegző elmélete is. Görög Mihály, aki korábbi munkáiban a projektmenedzsment kialakításával foglalkozott, ebben a könyvében a hadrendbe fogható eszközök alkalmazásának elméleti-módszertani alapjait mutatja be. A szerző saját kutatási eredményei alapján nyújt segítséget ahhoz, hogy ki-ki a leginkább megfelelő projektvezetési technikát választhassa meg.

"A projektvezetés mestersége" című könyv mindenekelőtt rávilágít arra, hogy a projektekért felelős vezetők felkészültsége kimagaslóan fontos szerepet játszik a siker elérésében. Végrehajtható, eredményes programok akkor születhetnek, ha ezek irányítói tisztában vannak a projektvezetési technikákkal, módszerekkel és eljárásokkal. Már a tervezéskor számolni kell a kockázatokkal is; ez nagyban segíti, hogy a menet közben esetleg felmerülő problémák számszerűsíthetők és ezáltal kivédhetők legyenek.

A szerző példákkal szemlélteti a projektteljesítési stratégia kialakításának eszközeit, a versenyeztetés típusait, majd megismertet annak sajátos marketingjével, s beszámol a projektvezetési eljárásokról is.

Ezután a működési próbáról, az utóelemzést követő összefoglaló jelentésről, illetve a projektzáró értekezletről olvashatunk. Végül, de nem utolsósorban a sikeres teljesítéshez szükséges technikai, jogi és vezetési dokumentumokat, azok célját, formai követelményeit és a köztük lévő összefüggéseket ismerhetjük meg.

örög Mihály:

A projektvezetés mestersége

Aula Kiadó Kft., Budapest, 2003. 376 oldal. Ára: 4800 Ft

Személyre szabott marketing

Az üzletemberek jól tudják: az eredményes marketing kétirányú. Egyfelől tájékozódni kell a fogyasztók vásárlói szokásairól, másfelől a potenciális vevőket tájékoztatni kell a kínált termékek tulajdonságairól, minőségéről, áráról. Mindehhez a korszerű információgyűjtő és -feldolgozó rendszerek, illetve a számítástechnikával, az internettel létrehozott marketingajánló rendszerek teremtik meg a feltételeket. A vevők véleményére alapozott, az ajánlatokat egy behatárolt körre lebontott úgynevezett szájtpropaganda a választás tág lehetőségét garantálja a vásárlók számára.

A csoportos információszűrés (collaborative filtering) az internet segítségével zajlik. Lényege, hogy a fogyasztókhoz eljuttatott ajánlatokat azon vevők véleménye alapján gyűjtik össze, akiknek az ízlése leginkább megegyezik az övéikével. Az amerikai John Riedl és Joseph Konstan "Szájtpropaganda" című könyve a collaborative filtering és az internetes ajánlórendszerek világába vezeti be az érdeklődőket.

A szerzők rámutatnak, hogy olyan mechanizmusról van szó, amelynek működése révén egy adott közösség tagjai együttesen határozzák meg a termékek előnyeit, hátrányait. Az olvasók megismerhetik a módszer kialakulásának történetét, technológiai megoldását, a marketingszakemberek szerepét s azt, hogy az internetes üzletvitelben miként lehet az adatokat könnyen kezelni, illetve az ajánlatokat személyre szabni. Végezetül két fiatal magyar szakember az e terület magyarországi alkalmazásával, működésével, fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozik.

ohn Riedl-Joseph Konstan-Majó Zoltán-Révész Balázs:

Szájtpropaganda

KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2004. 256 oldal. Ára: 4500 Ft + áfa

A pénz

A pénzügyi intézményrendszer kialakulása nem a mai kor emberének érdeme, hiszen e téren időszámításunk előttről is jó pár, ma is helytálló szabályozás ismert. A vagyon gyarapítása sem új keletű törekvés, hiszen Arisztotelész is megállapította anno, hogy "...mindenki, aki pénzzel foglalkozik, határtalanul iparkodik azt gyarapítani."

E gondolat jegyében írta meg könyvét Jaksity György befektetési szakember, (a napokban leköszönt) tőzsdeelnök a pénz természetéről. A közgazdászhallgatók a megmondhatói, hogy hányféle jegyzet, könyv és más összefoglaló mű foglalkozik hazai és külföldi szerző tollából e témával. Mégis a már második kiadását is megélt vaskos kötetnek van, illetve kell, hogy helye legyen a szakkönyvek polcain. Mint a szakmai körökben elsősorban befektetési tanácsadóként közismert író vallja: ez egy filozofikus esszé a tőzsdéről és rólunk, emberekről.

Tehát azáltal, hogy az eddigieknél újabb szemszögből közelíti a témát, mást és többet nyújt a pénzről és szaporításának helyéről, a tőzsdéről. A szerző a hazai tőzsdefejlődést végigkövette, illetve maga is aktív résztvevője a tőkepiacnak, s ekként amit mond, amit ír, úgymond testközeli. A könyvet forgatva igaz ez mind az elméleti fejtegetésekre, mind a gyakorlatot, a piacokat és a szereplőket bemutató részekre. Külön erénye a könyvnek, hogy a téma iránt érdeklődők tiszta fogalommagyarázatokkal találkoznak, s élményszerűen olvashatnak a befektetési döntések sokszínűségéről, a tárgyszerű leírásoktól a színes történeteken át a filozofikus elmélkedésekig.

aksity György:

A pénz természete

Alinea Kiadó, Budapest, 2003, 2004. 622 oldal. Ára: 4800 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. július 8.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9668 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9668 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5741 olvasói kérdésre 5741 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9668 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9668 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5741 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5741 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 290-ik lapszám, amely az 5741-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem