×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 75. számában (2004. május 15.)

Fogyasztói magatartás

A szakmáját értő, a mesterségét hivatásszerűen művelő kereskedő nemcsak azt tudja, mit akar eladni, hanem azt is, hogy kinek. A marketing nyelvére lefordítva ez annyit tesz, hogy a jó eladó – legyen szó a sarki kisközért vagy a multinacionális bevásárlóközpont tulajdonosáról – naprakészen tudja, mikor, mire van szüksége a vásárlóinak. Tisztában van a vevői szokásokkal és az igényekkel, s ismeri a fogyasztói döntések mozgatórugóit. Az Aula Kiadó gondozásában megjelent "Fogyasztói magatartás" című könyv e témakör tudományos kifejtésére vállalkozik, bepillantást nyújtva a fogyasztói döntések bonyolult mechanizmusába.

A leendő és gyakorló marketingszakembereknek írott szakkönyv hiánypótló munka. A fogyasztói magatartásról mint önálló, interdiszciplináris alkalmazott tudományról csak 1996-ban jelent meg – szintén Hofmeister-Tóth Ágnes és szerzőtársa tollából – az első szakkönyv, ám azóta e tudományterület elmélete és kutatása sokat gazdagodott. A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem docense ezen új ismereteket kívánta rendszerbe foglalni: gyakorlati útmutatással is szolgálva az olvasóknak.

E könyv nemcsak a szakemberek, de a laikusok érdeklődésére is számot tarthat. Bepillantást nyújt a fogyasztói magatartást befolyásoló társadalmi és pszichológiai tényezők sokaságába, a tanulási elméletekbe, valamint a vásárlói döntések típusaiba és a fogyasztóvédelmi kérdésekbe. Ez utóbbi témakör kifejtése már csak azért is fontos, mert megismerhetők mindazon lehetőségek és intézmények, amelyek a vásárlói kiszolgáltatottság mérséklésére hivatottak.V. É.

Hofmeister-Tóth Ágnes: Fogyasztói magatartás. Aula Kiadó Kft., Budapest, 2003. 340 oldal. Ára: 4200 Ft

Munkaügyi egyezmények

A munkajog alkalmazásával és oktatásával foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek, a társadalmi párbeszéd részvevői, nem utolsósorban pedig a munkapiac szabályozása iránt érdeklődő munkaadók és munkavállalók bizonyára nagy érdeklődéssel forgatják majd a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) magyar nyelven megjelent ajánlásait és egyezményeit. E terjedelmes – háromkötetes – munka 1919 és 1995, illetve a kiegészítésekkel napjainkig rendezi össze a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia által elfogadott direktívákat.

A könyv megjelenése kiemelkedő jelentőségű. Magyarország már 1922-ben tagja lett az ILO-nak, így annak normatívái a hazai munkaügyi és szociálpolitikai szabályok kidolgozásában a kezdetektől iránymutató szerepet töltöttek be. A magyar szakszervezetek korábban megkísérelték a fontosabb normák lefordítását, ám az átfogó kiadásra csak most kerülhetett sor. Bár Magyarország ma már az Európai Unió tagja, ez a tény mit sem változtat azon, hogy az ILO-egyezmények érvényesítése felett őrködni kell.

A kiadvány megjelenését nagyban segítette Juan Somavia ILO-főigazgató négy évvel ezelőtti, budapesti látogatása, amikor – anyagilag is segítve az ügyet – támogatásáról biztosította a kiadás kezdeményezőit, amely a Munkaerő-piaci Alap hozzájárulása révén valósulhatott meg. V. É.

Nemzetközi Munkaügyi Egyezmények és Ajánlások 1919-1995, 1996-2002 (I., II., III. kötet). Szerkesztette: Fári László, Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2003.

A könyvet nem árusítják, hozzáférhető: szakkönyvtárakban, a hazai ILO-titkárságon, illetve a munkaadói és a munkavállalói érdek-képviseleti szervezeteknél.

Üzlet és informatika

A vállalkozások – felismerve, hogy a számítástechnika vívmányai egyre gyorsuló világunk fontos hajtóerejét képezik – jelentős informatikai beruházásokat hajtanak végre. E fejlesztések során azonban különböző dilemmák adódnak, kezdve a befektetett költségek megtérülésén át az informatikusok és a cégvezetők együttműködéséig. E sokakat érintő kérdések megválaszolásában nyújt segítséget Bőgel György és Forgács András könyve, amelynek már a vezető esettanulmányai is megvilágítják a problémákat.

Az olvasó képet kap arról, hogy a technikai innovációk miként hatnak a gazdaságra és a társadalomra, s miként ragadhatók meg a siker feltételei. Olvashatunk arról is, hogy az informatika hogyan lesz az üzleti élet szerves részévé, s az információ-rendszerek miként szolgálják a vállalati stratégiában megjelölt célkitűzéseket. A szerzők kiemelik a szervezeti képesség és az informatikai rendszerek közötti összhang megteremtésének fontosságát, és felhívják a figyelmet a megvalósítandó projektek kiválasztására.

Végül az informatikai vezető feladatairól, kiválasztásáról, felelősségi köréről, a tőle megkívánt szaktudásról és képességekről tájékozódhatunk. A könyvből kitűnik, hogy az informatika nagy segítséget nyújthat a versenyelőny megszerzéséhez, de e tevékenységnek összhangban kell lennie a termékfejlesztéssel, a marketinggel, a szolgáltatásokkal is. A záró esettanulmány India elektronikai fejlődését mutatja be.

R. I.

Bőgel György-Forgács András:

Informatikai beruházás – üzleti megtérülés. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003. 230 oldal. Ára: 3490 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. május 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9448 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9448 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5610 olvasói kérdésre 5610 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9448 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9448 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5610 olvasói kérdéssel.

Hét százalék – az illetménynövekedés feltétele

Természettudományos tárgyak oktatásához megfelelő szakképzettséggel rendelkező pedagógus – amennyiben kémiát és biológiát is tanít, és mindkét tárgy oktatásához megfelelő...

Tovább a teljes cikkhez

Jogszabályváltozás és a képesítési feltételek

Szociális intézményünknél egy ellenőrzés során vizsgálták az 1/2000. SZCSM rendelet szerinti végzettségek, szakképzettségek meglétét. Több dolgozónál azt állapították meg,...

Tovább a teljes cikkhez

Elszámolás a „túlvett” cafeteriával

A munkáltató cafeteriát biztosít a munkavállalónak. A munkavállaló munkaviszonya egyoldalúan (felmondás/azonnali hatályú felmondás útján) megszűnik. Ha a munkavállaló a...

Tovább a teljes cikkhez

Gyógypedagógiai pótlék – a jogosultság kezdete

Egy bölcsődei csoportba olyan gyermek is jár, aki a pedagógiai szakszolgálat által korai fejlesztésre és gondozásra jogosult, és azt igénybe is veszi a pedagógiai szakszolgálati...

Tovább a teljes cikkhez

Alacsonyabb besorolású munkakörbe helyezés – az illetmény összege

Intézményünk egyik közalkalmazottját esetfelelős munkakörbe neveztük ki, melyhez figyelembe tudtuk venni a főiskolai végzettségét, tehát „F” fizetési osztályba soroltuk be. Ebben...

Tovább a teljes cikkhez

Magasabb szakképesítés – mégsem számít a besorolásnál

A közalkalmazott temetőgondnokként dolgozik településüzemeltetési tevékenységet végző helyi önkormányzat által fenntartott költségvetési szervnél. A közalkalmazott hozott egy...

Tovább a teljes cikkhez

Egészségügyi intézményvezető besorolása

Településünkön a kistérségi társulás alá rendelték (társulási döntéssel) a járóbeteg-szakellátást, ami addig kft.-ként működött, de megszűnt. A társulás népjóléti,...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus helyett gyakornoki besorolás

A Púétv. hatálya alá tartozó óvodai dajka jövő májusban óvodapedagógus diplomát szerez. A diploma bemutatását követő hó 1-jétől pedagógus-bértáblába kell sorolni. Lesz is,...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai gyakorlat és besorolás

Bölcsődében közalkalmazotti jogviszonyban álló kisgyermeknevelőnk idén pedagógusdiplomát szerez. A diploma fordítása már megvan, most az elismertetési eljárás van folyamatban. Azt...

Tovább a teljes cikkhez

Gyógypedagógiai pótlék – a jogosultság kezdete

Egy bölcsődei csoportba olyan gyermek is jár, aki a pedagógiai szakszolgálat által korai fejlesztésre és gondozásra jogosult, és azt igénybe is veszi a pedagógiai szakszolgálati...

Tovább a teljes cikkhez

Alacsonyabb besorolású munkakörbe helyezés – az illetmény összege

Intézményünk egyik közalkalmazottját esetfelelős munkakörbe neveztük ki, melyhez figyelembe tudtuk venni a főiskolai végzettségét, tehát „F” fizetési osztályba soroltuk be. Ebben...

Tovább a teljes cikkhez

Magasabb szakképesítés – mégsem számít a besorolásnál

A közalkalmazott temetőgondnokként dolgozik településüzemeltetési tevékenységet végző helyi önkormányzat által fenntartott költségvetési szervnél. A közalkalmazott hozott egy...

Tovább a teljes cikkhez

Egészségügyi intézményvezető besorolása

Településünkön a kistérségi társulás alá rendelték (társulási döntéssel) a járóbeteg-szakellátást, ami addig kft.-ként működött, de megszűnt. A társulás népjóléti,...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus helyett gyakornoki besorolás

A Púétv. hatálya alá tartozó óvodai dajka jövő májusban óvodapedagógus diplomát szerez. A diploma bemutatását követő hó 1-jétől pedagógus-bértáblába kell sorolni. Lesz is,...

Tovább a teljes cikkhez

Szakmai gyakorlat és besorolás

Bölcsődében közalkalmazotti jogviszonyban álló kisgyermeknevelőnk idén pedagógusdiplomát szerez. A diploma fordítása már megvan, most az elismertetési eljárás van folyamatban. Azt...

Tovább a teljes cikkhez

Vezérigazgatói juttatások a munkaviszony megszűnése esetére

Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság vezérigazgatóját a város közgyűlése választotta meg határozott időre. Személye 2008 óta változatlan. A közgyűlési határozatok...

Tovább a teljes cikkhez

Besorolás – főiskolai diploma helyett szakképesítés alapján

Bölcsődei kisgyermeknevelő besorolásával kapcsolatban kérdezzük: a jelentkező rendelkezik kisgyermek gondozó-nevelő OKJ alapképesítéssel. Ezenkívül rendelkezik szociológus...

Tovább a teljes cikkhez

Magasabb vezetői beosztás és pótlék összege

Önkormányzati konyha (önálló, önkormányzati fenntartású, nem szociális intézmény) gyermekétkeztetési és szociális étkeztetési feladatokat lát el. A közalkalmazotti jogviszonyban...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5610 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 286-ik lapszám, amely az 5610-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Szja és juttatások problémái Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem