×

A határozatok végrehajtása

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 73. számában (2004. március 15.)
A közigazgatási szervek államigazgatási ügyben hozott határozatainak végrehajtása csak meghatározott feltételek megléte esetén lehetséges. Alábbi cikkünk az eljárás menetét részletezi.

Mind a jogot, mind pedig a kötelezettséget megállapító határozatok végrehajtásának alapvető feltétele – értelemszerűen – a végrehajtható határozat megléte. Az eljárási törvény alapján a határozat végrehajtható, ha az jogerős, és a teljesítési határidő vagy határnap eltelt.

A határozatok jogereje

Jogerő első fokon

Az elsőfokú határozat jogerős, ha a határozat ellen határidőn belül nem fellebbeztek, a fellebbezésről lemondtak, vagy a fellebbezést az eljárási törvény kizárja.

Kizárt a fellebbezés

Nincs helye fellebbezésnek, ha

– első fokon a kormány vagy a kormány tagja járt el, avagy ha

– az ügyben a jogszabály a fellebbezést azért zárja ki, mert a határozat megváltoztatását vagy megsemmisítését a bíróságtól lehet kérni.

A másodfokú határozat jogereje

A másodfokú határozat a közléssel válik jogerőssé. Ez az úgynevezett alaki jogerő, amely az államigazgatási eljárásban azt jelenti, hogy a határozat rendes jogorvoslattal (azaz fellebbezéssel) már nem támadható meg, ezért végrehajthatóvá válik.

Bíróság által felülvizsgálható határozatok

A jogerős határozat általában végrehajtható, kivéve ha az bíróság által felülvizsgálható. A bírósági felülvizsgálatra csak akkor nyílik lehetőség, ha az államigazgatási eljárásban az ügyfél a fellebbezési jogát kimerítette, vagy a fellebbezés kizárt. Szűk körben az elsőfokú határozatnál is fennállhat a bírósági felülvizsgálat lehetősége, ahol a jogszabály a fellebbezést azért zárja ki, mert a határozat megváltoztatását vagy megsemmisítését a bíróságtól lehet kérni.

Azonnali végrehajthatóság, a végrehajtás felfüggesztése

A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására halasztó hatálya van, azonban a közigazgatási szerv határozatát a közérdekre vagy az ügyfél nyomós érdekeire tekintettel azonnal végrehajthatóvá nyilváníthatja. A fél a végrehajtás felfüggesztését ilyenkor a bíróságtól kérheti.

Teljesítési határidő és végrehajtás

A másik kivételt a jogerős határozatok esetében a végrehajthatóság alól az jelenti, ha a teljesítési határidő vagy határnap még nem telt el. Ha a közigazgatási szerv teljesítési határidőt vagy határnapot állapított meg, a határozat csak ennek letelte után hajtható végre.

A teljesítési határidő meghosszabbítása

A teljesítési határidőt – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a határozatot hozó közigazgatási szerv indokolt esetben meghosszabbíthatja, illetőleg későbbi határnapot állapíthat meg a teljesítésre.

Azonnali végrehajtás

A nem jogerős határozatoknál a végrehajthatóság csak kivételesen állhat fenn, mégpedig akkor, ha a határozat azonnali végrehajtását rendelték el.

Az azonnali végrehajtást a határozatban ki kell mondani, és külön meg is kell indokolni. Az azonnali végrehajtás kimondása esetén a határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

Azonnal végrehajtható határozatok

A határozat azonnali végrehajtását akkor lehet elrendelni, ha

– életveszély miatt vagy a közbiztonság érdekében szükséges, illetőleg

– az azonnali végrehajtás elmaradása jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral járna,

– a határozat valakinek a tartásáról vagy gondozásáról rendelkezik, végül

– törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet más fontos ok miatt lehetővé teszi az azonnali végrehajtást.

Végrehajtási eljárás elrendelése

A végrehajtási eljárás a végrehajtás elrendelésével kezdődik. Ha a jogszabály másként nem rendelkezik, a határozat végrehajtását az első fokon eljárt közigazgatási szerv rendeli el.

Eljárás kérelemre, hivatalból

A végrehajtás elrendeléséről az első fokon eljárt közigazgatási szerv a jogosult kérelmére vagy hivatalból határoz. A végrehajtás elrendelése iránt a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül kell intézkedni. A hivatalból lefolytatott eljárás esetén a végrehajtást hivatalból haladéktalanul kell elrendelni.

A végrehajtás elrendelésének feltételei

A végrehajtás csak akkor rendelhető el, ha annak feltételei fennállnak.

A végrehajtás elrendelésének a feltételeit el kell határolnunk a végrehajtható határozat feltételeitől. A végrehajtás elrendelésének feltétele, hogy legyen végrehajtható határozat, valamint hogy a végrehajtás elévülési ideje még nem járt le.

Fellebbezés

A végrehajtást elrendelő határozat vagy intézkedés ellen nincs lehetőség fellebbezésre. Ha a végrehajtás elrendelését az ügyfél kéri, de annak feltételei nem állnak fenn, akkor a kérelmet a közigazgatási szerv elutasítja. E határozat ellen sincs helye fellebbezésnek.

Elévülés

A határozat jogerőre emelkedésétől számított három év eltelte után nincs helye végrehajtásnak, azaz három év után a végrehajtás elévül.

A végrehajtás elévülését a végrehajtási cselekmények megszakítják, és az elévülési idő újra kezdődik.

Az elévülés csak a végrehajtás elrendelésének akadálya, vagyis annak, hogy a hatóság kényszerítő eszközökkel rászorítsa a kötelezettet a teljesítésre.

Az elévülés nem akadálya annak, hogy a kötelezett a végrehajtható határozat alapján önként teljesítsen

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. március 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8994 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8994 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5340 olvasói kérdésre 5340 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8994 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8994 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5340 olvasói kérdéssel.

Vezetői megbízás – „osztja” a jogviszony sorsát

Ha a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony megszűnik, a vezetői megbízás is megszűnik a határozott idejű vezetői megbízás lejárta előtt. Ilyenkor a fennmaradó időre...

Tovább a teljes cikkhez

Két e-mail – egy munkaszerződés

Mi a munkajogi megítélése annak, ha a munkáltató elektronikus levélben közli a munkavállalóval a leendő munkakörét és alapbérét, majd pedig erre válaszul a munkavállaló –...

Tovább a teljes cikkhez

Elektronikus aláírás – ha csak az iskolának biztosított

A Púétv. szerint a 20. § (5) bekezdése szerinti iratokat elektronikusan, elektronikus aláírással kell kiadmányozni. A munkáltatói egyoldalú jognyilatkozatok esetében egyértelmű a...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaszerződés és módosításai – egységes szerkezetben

Egy gazdasági társaság jelentős emberi erőforrást alkalmaz a tevékenységébe tartozó feladatok ellátásához. Ennek során az átlagosnál magasabb a fluktuáció, és a foglalkoztatási...

Tovább a teljes cikkhez

Próbaidő meghosszabbítása hat hónapig

Cégünknél kollektív szerződés van hatályban, amiben a próbaidő hossza is szabályozva van. Az Mt. 50. §-ának (4) pontja alapján a kollektív szerződésben kikötött próbaidő hossza...

Tovább a teljes cikkhez

Aljegyzői poszt betöltése – hivatalon belülről

Közös önkormányzati hivatal aljegyzője nyugdíjba megy. Kötelező-e pályázatot kiírni az aljegyzői tisztség betöltésére akkor is, ha dolgozik a hivatalnál az előírt képesítési...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaviszony-létesítés – felmentési idő alatt

Közalkalmazottunk jogviszonya átszervezés miatt 2025. szeptember 2. napján felmentéssel megszűnik. A felmentési idő letelte után öthavi távolléti díjának megfelelő...

Tovább a teljes cikkhez

Másik munkaviszony létesítése gyermekgondozási szabadság alatt

Köteles-e bejelenteni a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon tartózkodó édesanya, ha a szabadsága alatt más munkáltatónál helyezkedik el, ha a...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus további jogviszony-létesítése gyermekgondozási szabadsága alatt

Önkormányzati fenntartású óvodában heti 40 órás munkaidőben, határozatlan idejű köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló, gyermekgondozási díjban részesülő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaszerződés és módosításai – egységes szerkezetben

Egy gazdasági társaság jelentős emberi erőforrást alkalmaz a tevékenységébe tartozó feladatok ellátásához. Ennek során az átlagosnál magasabb a fluktuáció, és a foglalkoztatási...

Tovább a teljes cikkhez

Próbaidő meghosszabbítása hat hónapig

Cégünknél kollektív szerződés van hatályban, amiben a próbaidő hossza is szabályozva van. Az Mt. 50. §-ának (4) pontja alapján a kollektív szerződésben kikötött próbaidő hossza...

Tovább a teljes cikkhez

Aljegyzői poszt betöltése – hivatalon belülről

Közös önkormányzati hivatal aljegyzője nyugdíjba megy. Kötelező-e pályázatot kiírni az aljegyzői tisztség betöltésére akkor is, ha dolgozik a hivatalnál az előírt képesítési...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaviszony-létesítés – felmentési idő alatt

Közalkalmazottunk jogviszonya átszervezés miatt 2025. szeptember 2. napján felmentéssel megszűnik. A felmentési idő letelte után öthavi távolléti díjának megfelelő...

Tovább a teljes cikkhez

Másik munkaviszony létesítése gyermekgondozási szabadság alatt

Köteles-e bejelenteni a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon tartózkodó édesanya, ha a szabadsága alatt más munkáltatónál helyezkedik el, ha a...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus további jogviszony-létesítése gyermekgondozási szabadsága alatt

Önkormányzati fenntartású óvodában heti 40 órás munkaidőben, határozatlan idejű köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló, gyermekgondozási díjban részesülő...

Tovább a teljes cikkhez

Pedagógus és iskolájának érdekellentéte a gyermekgondozási szabadság után

A Púétv. hatálya alá tartozó, gyermekgondozási szabadságról visszatérő édesanyák újbóli munkába állását gyakran megtagadja a munkáltató, arra hivatkozva, hogy nem fér bele a...

Tovább a teljes cikkhez

Gyermekgondozási szabadság után – felmondás vagy „maradás”

Gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó édesanyát a munkáltató nem akarja visszavenni arra hivatkozva, hogy a pozíció...

Tovább a teljes cikkhez

Indokolás – a világosság követelménye

Megfelel-e a világosság követelményének a közalkalmazott rendkívüli lemondásának indokolása, amely csak annyit tartalmaz (összefoglalóan), hogy a munkáltató megsértette a...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5340 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 277-ik lapszám, amely az 5340-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Szja és juttatások problémái Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem