Munkapiaci várakozások
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat rövid távú munkaerő-piaci felmérése szerint az idén az év második felében több cég tervez létszámbővítést, mint amennyi -leépítést. A több mint négyezer gazdálkodónál végzett adatgyűjtésből kiderül: a bővülő foglalkoztatotti létszámot jelző munkáltatók aránya 21, a létszámcsökkenést prognosztizálóké 16 százalék. Az előbbiek körébe a feldolgozói, illetve kereskedelmi, az utóbbiak közé – szezonális okok miatt – a mezőgazdasági és az építőipari cégek tartoznak. A cégek több mint egytizede jelezte, hogy bizonyos álláshelyek betöltésére hosszabb idő óta nem talál jelentkezőt. E gazdálkodók a legnagyobb arányban az építő- és a feldolgozóiparban tevékenykednek.
Uniós állások
Az uniós intézmények álláshelyeinek betöltésére meghirdetett pályázat élénk érdeklődést váltott ki Magyarországon. A honi állampolgárok számára – első körben – 620 állandó EU-álláshelyet hirdettek meg, és összesen 8467-en jelentkeztek. A nagyarányú túljelentkezés oka mindenekelőtt a magas fizetésekben keresendő: egy kezdő uniós titkár havi alapfizetése bruttó 2322 euró, egy kezdő tisztviselőé 4079 euró lesz. Az álláshelyek betöltésére a nyáron járt le a pályázati határidő, ezt követően novemberben, illetve decemberben kerül sor a felvételi vizsgákra. A legmegfelelőbb pályázók kiválasztása többlépcsős felvételi eljárás keretében történik.
Nőtt a reálkereset
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén január és július között – az előző évhez képest – 13,1 százalékkal nőtt a reálkereset. A versenyszférában tevékenykedők átlagosan 122,4, ezen belül a fizikaiak 86,8 ezer, a szellemi foglalkozásúak 193,5 ezer forintot kerestek. A bruttó átlagkereset tekintetében a legjobban fizető ágazat – 262,8 ezer forinttal – a pénzügyi tevékenység volt, míg a legszerényebb bérért – átlagosan havi bruttó 71 ezer forintért – továbbra is a textil-, bőr- és cipőipari munkavállalók dolgoztak.
Munkaügyi szabálytalanságok
Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) megállapítása szerint a mezőgazdasági munkáltatók körében tapasztalt leggyakoribb kihágás a feketefoglalkoztatás. A felügyelők a szeptember 16-17-ei országos akcióellenőrzés során az ellenőrzött munkaadók közel 40 százalékánál tártak fel foglalkoztatást érintő szabálytalanságot, s közülük kilenc százalék feketén alkalmazta munkavállalóját. A második leggyakoribb szabálytalanság a külföldiek munkavállalási engedély nélkül történő foglalkoztatása. Emiatt a felügyelők 24,25 millió forintos bírságot szabtak ki. Az ellenőrök mindössze nyolc esetben találkoztak munkaviszonyt leplező színlelt – vállalkozási, megbízási – szerződéssel történő foglalkoztatással.
Munkanélküliség – számokban
A munkanélküliségi ráta június és augusztus között 5,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – tudatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 943 ezer fő volt – ez 1,7 százalékkal haladja meg az előző év megfelelő adatát. Az állástalanok száma 238,8 ezer volt, a 2002-ben ilyenkor mért 242,7 ezer után. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkaügyi kirendeltségein nyilvántartott munkanélküliek száma szeptember végén 344 887 volt, ami 2481 fős csökkenés az augusztusihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva a pályakezdő fiatalok száma 877-tel növekedett, számuk most 37 062 fő. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz bejelentett álláshelyek, azaz a közvetítésre rendelkezésre álló munkalehetőségek száma szeptember folyamán a tárca előzetes adatai szerint 94 ezret tett ki.
Felmérés a legjobb munkahelyről
Az idei évben a Microsoft Magyarország Kft. végzett az első helyen a Hewitt Inside Kft. "Legjobb munkahely 2003" elnevezésű felmérésében. A Figyelő című hetilappal közösen szervezett akcióban a második helyezést a National Instruments Europe Kft., illetve a harmadik helyet – holtversenyben – a Budapest Bank Rt. és az Informatikai Scala ECE Hungary Kft. nyerte el. A lista összeállításakor az alkalmazottak elégedettségét, a pályázatra jelentkező munkáltatók humán rendszereinek hatékonyságát és a felső vezetők tevékenységét értékelték.
Internetes cím pontosítása
Előző, szeptemberi számunkban helytelenül jelent meg a Munkavédelmi Képviselőkért Alapítvány internetes honlapjának címe. A munkavédelmi szakmai-jogi, illetve munka-egészségügyi kérdésekkel foglalkozó honlap pontos elérhetősége: www.mvkepviselo.hu.