Az említett szakmaterületek természetesen nem szűkíthetők le a könnyűiparra, hiszen a feldolgozóipar más ágazataiban, a faiparban, a fafeldolgozásban, a gép- és a berendezés-, valamint a villamosgép- és a műszergyártás egyes technológiái során, de más ipari ágazatokban is fellelhetők. E szakmaterületek egyetlen ország feldolgozóiparának struktúrájából sem hiányoznak.
Program nélkül
A Magyar Könnyűipari Szövetség immár a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) készítésének kezdete óta szorgalmazza, hogy – a kis- és középvállalkozásokhoz hasonlóan – a munkaintenzív iparterületek versenyképességének javítása is a kiemelten fejlesztendő területek sorába tartozzék.
Sajnos azonban a javaslatot – megalapozottsága és gazdasági-társadalmi jelentősége ellenére – a tervkészítők nem támogatták. Ekképpen az NFT stratégiájából hiányzik az ágazatcsoport feszültségeinek kezelésére kidolgozott program, amellyel jelentősen javítható lenne ezen ágazatok versenyképessége, illetve a befektetésvonzó képessége.
A szövetség – éppen e kormányzati magatartás miatt – fontosnak tartja, hogy a magas élőmunkát igénylő ágazatok helyzetét vizsgálja, és a problémáit feltárja. A meggyőző érvelés a megoldásra váró feladatok számbavételéhez is hozzásegít.
Technológiai színvonal
E sajátos ágazatok helyzetének vizsgálatakor mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mit jelent a munkaintenzív jelleg. Ez a fogalom nem ágazati jellemző és nem termékhez kötődő. Sokkal inkább a technológia jellege és színvonala által meghatározott élőmunka-szükséglet ipari átlagot meghaladó mértéke szerint alakult ki ez a minősítés.
Ez a tulajdonság tehát nem köthető egyértelműen és határozottan csak bizonyos TEÁOR szerinti ágazatokhoz, mivel még az úgynevezett progresszív, tőkeintenzív ágazatokban is megtalálhatók a magas élőmunkát igénylő technológiák. Másfelől a klasszikus munkaintenzív ágazatokban is fellelhetők high-tech részterületek. Azonban ezek egymáshoz viszonyított aránya – a különböző ágazatok esetében – jelentősen eltér az egyik vagy a másik irányba.
Ebben az értelemben – tehát az ágazatot jellemző technológiák és tevékenységek alapján – beszélhetünk munkaintenzív iparcsoportokról és ágazatokról, mint például a textilipar, a ruházati, a bőr-, a cipő-, a faipar és fafeldolgozás, de olyanokról is, melyek alapvetően tőkeintenzív ágazatok, noha vannak munkaintenzív részterületei. Ezek sorába tartoznak a gép- és a berendezés- vagy a villamosgép- és műszergyártó ipari szektorok.
A ruházati ipar például azért sorolható az intenzív kategóriába, mert a termékek előállítása alapvetően sok kézi munkaerőt igényel, noha a ruházati ipar is magában hordozza – a többi iparterületekhez hasonlóan – a technológiaváltás lehetőségét és ezen keresztül a tőkeintenzív irányba való fejlődést. Tény azonban, ennek üteme vitathatatlanul lassúbb, mint az új felfedezésekhez kötődő, innovatív iparcsoportok, ágazatok esetében.
Nemzetközi versenyképesség
Noha a nemzetközi versenyképesség a tőkeintenzív jelleg folyamatos erősítésére készteti az ipart, azonban ez nem kisebbítheti a munkaintenzív iparterületek változatlan jelentőségét, és nem szüntetheti meg fejlődési esélyeit.
A feldolgozóipari vállalkozások teljes körének 2001 évi mérlegbeszámolói adatait vizsgálva fontos kérdés, hogy a nettó árbevétel, az adózás előtti eredmény, a személyi jellegű ráfordítás és a foglalkoztatottak száma közötti kapcsolatok – a teljes feldolgozóipar százalékában kifejezett mutatószámok értékeit tekintve – hogyan változnak az egyes ágazatok, iparcsoportok esetében. A négy jellemző értékét összekötő egyenes szakaszok összekapcsolásával kapott "jelleggörbék" egyértelműen mutatják az egyes iparterületek munkaintenzív és tőkeintenzív jellege közötti eltéréseket.
A fafeldolgozásra, illetve a textil-, ruházat-, bőr- és cipőtermékek gyártására az a jellemző, hogy részesedésük alacsony a feldolgozóipar teljes nettó árbevételében. Ez még önmagában nem minőségi, hanem mennyiségi jellemző. Az azonban már figyelemre méltó, hogy az adózás előtti eredményből való részesedésük aránya megközelíti vagy meghaladja az árbevételét, amelyből az következik, hogy ezek az ágazatok – a közhiedelemmel ellentétben – az általuk gyártott terméktömeget a feldolgozóipari árbevétel arányos nyereségszintjén értékesítik.
Ugyanakkor a járműgyártás és a villamosgép-, illetve a műszergyártás "jelleggörbéit" vizsgálva az derül ki, hogy ezek esetében a jóval nagyobb nettó árbevétel a feldolgozóipari átlagnál alacsonyabb árbevételarányos eredménnyel realizálódik (az árbevételarányos eredmény részaránya kisebb, mint a nettó árbevételé).
Lemaradás a fizetésekben
Tovább vizsgálódva, szembetűnő a személyi jellegű ráfordítás jóval alacsonyabb részaránya a létszámarányhoz képest. Ez egyszersmind a munkaintenzív ágazatokra évtizedek óta jellemző jelentős bérszínvonal-lemaradást is mutatja.
Naivitás azonban azt gondolni, hogy az erőszakos minimálbér-emeléssel, vagy más gazdaságilag megalapozatlan külső beavatkozással a kereseti szint észrevehető mértékben emelhető, hiszen az alapvetően a létszámtól és a gazdasági eredménytől függ. Ha viszont a munka termelékenységén műszaki fejlesztéssel, high-tech alkalmazással, magas szellemi hozzáadott értéket tartalmazó gyártmányszerkezettel javítani lehet, akkor ez létszámcsökkenést, magasabb árbevételt és eredményt, következésképpen bérszínvonal-emelkedést idéz elő. Nem utolsósorban pedig elmozdulás történhet a tőkeintenzív jelleg felé.
Uniós ösztönzés
Az a tény, hogy a munkaintenzív iparterületek hatékonysági mutatói elmaradnak a tőkeintenzív ágazatokétól, egyesekben azt a leegyszerűsített tévhitet szülte, hogy előbbi ágazatok, vállalkozások órái meg vannak számlálva, leépülésük csak idő kérdése. Sajnos ez még a gazdaságpolitikában jártas (sőt az azt formáló) személyek körében sem elutasított nézet. Pedig közismert ezen ágazatok meghatározó szerepe a foglalkoztatás bővítésében, illetve hibás gazdaságpolitikai döntések esetén, a foglalkoztatás mérséklődésében.
Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a fejlett világ egyetlen jelentős államában sem ismert olyan homogén, "vegytiszta" ipari struktúra, amelyet csak a tőkeintenzív húzóágazatok alkotnak. A ma létező iparpolitikák éppen úgy az ipar szerves részének tekintik a munkaintenzív szektorokat, mint a kis- és középvállalatokat. S ennek megfelelően az élőmunka-igényes cégek olyan projektekben vehetnek részt, amelyek során javulhat a versenyképességük.
Sajnálatos, hogy ez Magyarországon nincs így. Hazánkban a kis- és középvállalatok gondjai is csak akkor kerültek kormányzati szintre – támogatásukra pedig akkor indultak pályázatok –, amikor azt az Európai Unió kiemelt célként megfogalmazta. Miután azonban az EU-ban is elfogadott nézet, hogy a foglalkoztatottság javításában – a húzóágazatok mellett – a munkaintenzív területeknek is szerepük van, ezért fontos lenne, ha ez az elv Magyarországon is érvényesülne.
Érdemes végiggondolni, hogy az Európai Unióban miért kapnak nagyobb figyelmet a munkaintenzív iparágak. Tanulságként szolgálhat az európai textil- és ruházati ipar versenyképességének javítására kidolgozott, az 1997-2000 évekre szóló intézkedési terv, melyet az Európai Bizottság hagyott jóvá, s immár jelentős lépések történtek a program végrehajtására.
Regionális koncentráció
Az európai textil- és ruházati ipar az innovációban játszott vezető szerepét tekintve nagy hagyományokra tekint vissza. Így van ez annak ellenére, hogy a világban óriási konkurenciaharc zajlik, és a termelés folyamatosan áthelyeződik az alacsony bérű országokba. A textil- és ruházati ipar azonban még így is Európa egyik legnagyobb iparága. (Forgalma eléri a 198 milliárd eurót, és 2000-ben 2,2 millió embernek adott munkát).
Európa a textíliák exportjában az első, a ruházati cikkek exportjában a harmadik helyet foglalja el. Ezért ez az iparág számos területen nagymértékben igényli a koordinációt és a közös fellépést, különösen a kutatás és a fejlesztés terén. Automatizálás, innováció, rugalmas átszervezés – ezek az európai textil- és ruházati ipar fő eszközei ahhoz, hogy megőrizze vezető szerepét a világpiacon.
A tagországok foglalkoztatáspolitikájában természetesen figyelembe kell venni e szektor lehetőségeit, s persze a speciális igényeit is. Annak érdekében, hogy az iparban a munkahelyek megszűnését megakadályozzák, a gazdaságnak mint egésznek (tehát beleértve a textil- és ruházati ipart is) kell elegendő munkaalkalmat teremtenie.
A foglalkoztatás szintjének alakulását azonban ebben a szektorban kiváltképp figyelemmel kell kísérni, tekintettel a regionális koncentrációjára és arra a tényre, hogy a munkavállalók legnagyobb része nő.
A textil- és ruházati ipar maga is átalakult tőkeigényes, magas színvonalú, nagy tudást igénylő iparrá. A versenyképesség javítása s a technológiai színvonal emelése következtében itt is bekövetkező munkahelyvesztések ellenére ez a szektor meg fogja tartani gazdasági és szociális fontosságát.
Mindezek alapján, de a körültekintő, kiegyensúlyozott iparfejlesztés igényeit is figyelembe véve nehezen fogadható el, hogy Magyarországon a makroszintű gazdaságirányítás immár 15 éve halogatja a feszültséggel terhes ipari ágazatokkal kapcsolatos gazdaságpolitikai döntéseket. Sőt, az ezen ágazatokat sújtó magas bérterhekkel még a versenyképeseket is ellehetetleníti. Ezen a hozzáálláson sürgősen változtatni kellene.
Jóllehet e szakmák már régen lemondtak arról, hogy kiemelt kormányzati támogatásban részesüljenek, azt azonban elvárják, hogy az életben maradás és a fejlődés lehetőségei egyenlők legyenek az ágazatok között. Ehhez sokkal elmélyültebb, az ipari ágazatok szakértőire támaszkodó gazdaságirányításra lenne szükség.
Az egyébként jogosan szigorú pénzügyi politikának támaszkodnia kell a társadalmi, gazdasági, termelési és műszaki feltételek, törvényszerűségek vizsgálatára, az ezeket ismerők bevonására és ismereteik, tapasztalataik hasznosítására.
Figyelemre méltó, hogy az EU-ban szakmai albizottságok foglalkoznak az úgynevezett munkaerő-intenzív iparterületek helyzetének elemzésével, és ott is a túlzott bérterhek fiskális módszerekkel történő csökkentésének lehetőségeit keresik. Mindezt azért teszik, mert felismerték, hogy ezen iparterületek a foglalkoztatásban, az exportteljesítményben és a regionális feszültségek feloldásában jelentős szerepet játszanak.
Gyenge pontok
A leginkább munkaigényes ágazatcsoport, a textil-, ruházat-, bőr- és cipőipar 3,57 százalékos nettó árbevétele 480 milliárd forintnyi előállított terméket jelent, amely az átlagos feldolgozóipari jövedelmezőségi szinten értékesül. S még egy adat: ez az ágazatcsoport a feldolgozóipar alkalmazottjainak 15,46 százalékát foglalkoztatja.
Természetesen vannak gyenge pontok: az alacsony adózás előtti eredménytömeg, az átlagkereseti szint, illetve a foglalkoztatottak nagy száma. Mindezen adottságokért azonban nem büntetni kellene a munkáltatókat – a magas létszám miatt jelentős többletköltséget és eredményromlást okozó fix összegű egészségügyi hozzájárulással, a magas járulékterhekkel, illetve a forintfelértékelődés és a minimálbér-emelés eredményt csökkentő hatásainak előidézésével –, hanem figyelembe kellene venni sajátos helyzetüket.
Ráadásul a forintfelértékelés negatív hatása két területen is megjelenik. Az egyik az alacsonyabb forintbevétel az ugyanolyan nagyságrendű export után, a másik a belföldi értékesítési lehetőség csökkentése az import preferálása miatt. A kedvező importfeltételek miatt ugyanakkor tovább virágzik a feketepiac, miközben a néhány fős importáló cégek térnyerése tapasztalható a közbeszerzésekben. Mindezen kedvezőtlen körülmények a hazai gyártócégek foglalkoztatottainak tömegeit juttatják munkanélkülisorsra.
Az említett intézkedések és hatások persze nem csak a munkaintenzív területeket sújtották – különösen a forintfelértékelődés nem –, azonban e hatások az alacsony nyereségtömegű ágazatokat sokkal súlyosabban érintik, s az eredményt sokkal nagyobb arányban csökkentették.
Foglalkoztatási szerep
A vizsgálatok szerint a textil-, a ruházati, a bőr- és a cipőipar – a feldolgozóiparon belül – kiemelkedő foglalkoztatási szerepet tölt be. Természetesen a munkanélküliséget elsősorban a húzóágazatok megerősödésével, s az ezek által létrehozott új munkahelyekkel célszerű csökkenteni. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy nagyon jelentős tőkebefektetésekkel is viszonylag szerény a munkahelyek számának bővülése.
Feltételezve a korlátlan tőkebefektetési lehetőséget, és új nagyberuházások létesítését, ezek akkor sem lennének képesek önmagukban teljesíteni a foglalkoztatáspolitika céljait. Annál kevésbé sem, hiszen nem megfelelő a munkavállalók mobilitása, a képzettség színvonala stb. Nem lehet tehát megkerülni, hogy a munkaintenzív ágazatok jelentős szerepet vállaljanak a foglalkoztatásban.
Mindaddig, amíg a tőkeintenzív ágazatok nem bővülnek olyan ütemben, hogy meghatározói legyenek a foglalkoztatás növelésének – márpedig ez egyhamar nem következik be –, addig a munkaintenzív területeknek kiemelkedő szerepet kell betölteniük, illetve ennek megfelelő kormányzati figyelmet is kell kapniuk. Ezzel szemben az élőmunka hatékonyságát javító törekvések jelszava mögé bújva előkészítetlen gazdaságpolitikai döntések sújtottak és sújtják e vállalkozások működését.
Körültekintő előkészítéssel
Joggal merül fel a kérdés, hogy amíg jelentős tömegek vannak munka nélkül, addig miért lehet meggondolatlan döntésekkel emberek ezreit, tízezreit állástalanná tenni. Miért nem lett volna jobb a gazdaságnak és a társadalomnak, ha megtartjuk a textil-, ruházat-, bőr- és cipőágazatokban tevékenykedő 130 ezer ember munkalehetőségét – évente előállítva közel 480 milliárd forint értékű fogyasztási cikket, amelynek árbevétel-arányos nyereségtartalma a feldolgozóipar átlagán van? Ezek a vállalkozások tehát még költségvetési befizetők!.
A textil-, ruházat-, bőr- és cipőipar szakértői úgy látják, hogy a kormányzati szerveknek komolyan kell venniük az e területekről érkező vészjelzéseket. Ma, amikor az EU-ba való belépésünk kézzelfogható tény, és azt is világosan tudjuk, hogy a gazdaság több területén szembe kell néznünk újabb létszámleépítésekkel, akkor tisztán kell látni, hogy a néhány ezer főt igénylő új tőkebefektetések önmagukban nem képesek a foglalkoztatási szintet megőrizni.
Senki sem az ipari struktúra konzerválása mellett érvel. Azt azonban látni kell, hogy mindaddig, amíg a progresszívebb ipari ágazatok magasabb növekedési ütemmel, hatékonysággal nem tudják pótolni a munkaintenzív iparvállalatok foglalkoztatásban betöltött szerepét, addig ez utóbbiak várható helyzetének előzetes vizsgálata nélkül nem célszerű gazdaságpolitikai döntéseket hozni a rovásukra. A döntések előkészítése során ez a többletfigyelem és elemzőmunka messze nincs arányban azzal a veszteséggel, ami ennek elmaradása miatt következhet be.
A 2002. évi előzetes statisztikai adatok azt jelzik, hogy a munkaintenzív ágazatcsoport mély válságba került annak ellenére, hogy a Magyar Könnyűipari Szövetség folyamatosan jelezte a jelentős többletterheket, s hiányolta, hogy a diszkriminatív kormányzati döntéseket nem követte azzal közel arányos kompenzáció. A terület magára maradt.
Egyebek mellett a mai helyzet kialakulása annak is köszönhető, hogy hiányoztak a megfelelő hatásvizsgálatok. A mindenkori kormányok azzal áltatták magukat, hogy a különböző célelőirányzatok, a hozzájuk kapcsolódó programforrások elegendőek a tendencia megfordítására. Bebizonyosodott azonban, hogy ezek a lehetőségek – ahogy ezt az érdekképviseletek több alkalommal jelezték – a kialakult helyzet orvoslására elégtelenek, sok esetben – éppen a saját forrás hiánya miatt – a textil-, ruházati, bőr- és cipőipar számára nem is hozzáférhetőek.
Megélni a csatlakozást
Mindezek alapján ezen ágazatok és az ott dolgozók elvárják, hogy a csatlakozásig rendelkezésre álló időben a gazdaságirányítás sürgősen tekintse át a jogos sérelmeket, és hozza meg a szükséges kormányzati döntéseket. Sokan úgy fogalmaznak, hogy 2003 elején nem a csatlakozás adja a vállalkozások vezetői számára a legsürgősebb tennivalókat, hanem az, hogy megéljék a csatlakozást.
Változatlanul jogosnak tartjuk, hogy a munkaintenzív ipari ágazatok (köztük a vizsgált három könnyűipari ágazat) kapjanak egyértelmű, nevesített – és elegendő – helyet a Nemzeti Fejlesztési Terv céljai és fejlesztendő területei között. Az ágazatok pedig dolgozzák ki azokat a kiemelt projekteket, melyekkel a fejlesztések megvalósíthatók.
Magyar Könnyűipari Szövetség főtitkára
