Új kihívások előtt a hazai szakképzés

A gazdasági szempontból (is) viharosnak számító 90-es évek elején visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a hazai szakképzésben. Azt követően, hogy számos állami nagyvállalat felbomlott, illetve lezajlott a privatizáció, a cégek sokasága veszítette el piacait. Ennek következtében a fiatal szakmunkás-generációk kinevelése sem volt olyan fontos, mint a korábbi években. Mindennek nyomán az üzemi tanműhelyek túlnyomó többségét bezárták, ami – ma már tudható – hiba volt. Ezt több tény is alátámasztja. Egyebek közt az Eurostat – az EU statisztikai hivatala – megállapítása, miszerint a kelet-közép-európai régióba áramló működő tőkéből Magyarország egyre szerényebb mértékben részesül. Ez azt jelenti, hogy az 1995 és 2000 között regisztrált 20 százalékos részesedésünk 10 százalék körülire redukálódott.

Akadozó utánpótlás

Szakértők szerint a tőkebeáramlás mérséklődésének az egyik fő oka abban keresendő, hogy akadozik a jól képzett és olcsó munkaerő utánpótlása. Erre utal a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérése is, amely nagy vihart kavart nyilvánosságra kerülésekor. A jelentés ugyanis megállapította, hogy a német tulajdonú magyarországi cégeknek csupán 23 százaléka ítélte jónak a munkavállalók szakmai színvonalát, 8 százalékuk pedig kifejezetten elégedetlen volt a foglalkoztatottak felkészültségével.

Hasonlóképpen lehangoló eredménnyel zárult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ezer vállalat körében végzett felmérése is, amely azt vizsgálta, hogy a cégek mennyire elégedettek a pályakezdő szakmunkásaikkal. A vizsgálat szerint a legtöbb hiányosság a gyakorlati felkészültségben – vagy helyesebben szólva a felkészületlenségben –, az önálló munkavégzésre való alkalmatlanságban, a nyelvtudás hiányában, illetve a számítógépes ismeretek szerény mértékében tapasztalható. Pedig ez utóbbiak egyre fontosabbak a szakmunkások számára is, hiszen a fejlett gazdaságokban ma már a munkakörök és a foglalkozások mintegy 80 százalékában szükség van a komputer használatára s az informatikai ismeretekre.

Hasonló megállapításokat tett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is egyik elemzésében, amikor a főváros és agglomerációja munkaerő-piaci és szakképzési helyzetét vizsgálta. Eszerint a munkaadók általában közepesre értékelték a náluk fél-egy éve foglalkoztatott, tehát valamelyest hely-, munka- és technológiai ismerettel rendelkező pályakezdők szakmai felkészültségét. A fiataloknak leginkább az anyag-, az áru-, a gép- és a szerszámismerete volt a legmegfelelőbb, míg a legtöbb hiányosságot a technológiai folyamat ismeretében, illetve az informatikai tudás terén lehetett tapasztalni. A munkaadók szerint e két utóbbi esetében az átlagosnál súlyosabb hiányosságokról van szó.

Gyakorlati oktatás

Bár a szakmunkásképzés rendszerének több elemét is számos kritika érte az elmúlt években, a szakemberek mégis a gyakorlati képzés terén látják a legnagyobb problémát. Ennek oka, hogy részben csökkent a gyakorlatra fordított idő, illetve a képzés helyszíne – az említett gazdasági változások miatt – a vállalatoktól az iskolai tanműhelyekbe került át. Ami a képzés idejét illeti, ennek "zsugorodására" talán a legjobb példa az asztalosszakma, amely esetében a gyakorlati képzés óraszáma több mint 1800-zal csökkent az évek során.

De nemzetközi összehasonlításban sem jobb a helyzet, hiszen például a fémforgácsoló-szakmában nálunk a gyakorlati képzésre fordított idő mintegy 1200 óra, míg ugyanez Németországban közel 4300. Hasonlóak az arányok a kőműves- és a kereskedőszakmákban, de egyéb területeken is. Ami pedig a képzés helyével kapcsolatos gondokat illeti, e téren – a szakemberek szerint – a normatív finanszírozás nehezíti az átállást. Az iskolák ugyanis abban érdekeltek, hogy a fiatalokat benn tartsák a tanműhelyekben.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint a szakmunkástanulók képzésére az évtized elején 18 ezer iskolai és 52 ezer iskolán kívüli tanműhely szolgált. Az évtized végére megfordult az arány, hiszen a gyakorlati képzéshez 35 ezer iskolai és alig több mint 23 ezer iskolán kívüli képzőhely állt rendelkezésre. Iskolai keretekben a fiatalok csaknem 41 százaléka, iskolán kívüli tanműhelyekben közel 17, munkahelyeken 7, míg a kis- és magánvállalkozásoknál mintegy 34 százaléka vett részt gyakorlati foglalkozásokon.

Összhangban a felnőttképzéssel

Örvendetes, hogy a cégek fogadókészségét tekintve immár némi javulás tapasztalható, hiszen míg az évtized elején a kis- és magánvállalkozások a tanulók mintegy 25 százalékának képzését vállalták, addig ez az arány tíz év elmúltával átlagosan 30-35 százalékra növekedett. Igaz, gazdasági áganként igencsak eltérő a képzési hajlandóság.

Az élet azonban kikényszeríti a szükséges változásokat, amelyek jogi alapját a szakképzési törvény korrekciója jelenti majd. A módosítást benyújtó oktatási tárca több fontos cél elérését tervezi. Ezek közé tartozik, hogy a szakmai és a vizsgakövetelmények tartalmi elmei, a szakképzés irányítása, valamint a gyakorlati képzés megfelelően igazodjék a mai, illetve a következő években várható követelményekhez. Hasonlóképpen az is cél, hogy korszerű ellenőrzési és értékelési rendszer működjék, illetve megteremtődjék a közoktatás, a felsőoktatás és a felnőttképzés összhangja.

A benyújtott törvényjavaslat – a legfontosabb változások egyikeként – felhatalmazást ad a gazdasági kamaráknak, hogy – a szakképesítésért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján – az országos gazdasági érdekképviseletekkel együttműködve kidolgozzák a szakmai és vizsgakövetelményeket. Továbbá meghatározzák azon szakmák körét, amelyek esetében mesterképzésre, illetve mestervizsgáztatásra van szükség.

Testületi tagság

E felhatalmazás ugyanakkor magában foglalja azt is, hogy a kamarák az érdekképviseletekkel közösen állítsák össze a mestervizsga követelményeit, amit aztán a szakképesítésért felelős miniszter jogszabályban szentesít. Szakmai szempontból jelentős változásnak tekinthető a szakmai vizsgabizottságok életre hívása, amelyek mint független szakmai testületek működnek majd. E grémiumnak – a tervek szerint – három tagja lesz: a szakképesítésben illetékes minisztérium delegáltja – elnökként –, továbbá az illetékes kamara és gazdasági érdekképviselet közös jelöltje, illetve az iskola képviselője, tagokként.

A kisvállalkozók szakmai szervezetei – e passzust bírálva – annak érdekében lobbiztak a törvényjavaslat kidolgozásakor, hogy e testületek öt tagból álljanak. Álláspontjuk szerint ugyanis a kisvállalkozói szervezetek és a szakszervezetek részvételére is szükség lenne a vizsgabizottságokban. Bár e felvetést a kormányzat elutasította, ám az érintett szervezetek áthidaló megoldást szorgalmaznak.

A kamarák és a gazdasági érdekképviseletek – a törvénymódosítás szándékai szerint – további feladatokat is kapnak, hiszen a szintvizsgák – amelyekre a kormányzati elképzelések szerint a jövőben lehetőség lenne – előkészítésében, szervezésében aktív szerep hárul rájuk. Ugyanakkor némi változás várható a tanulói szerződéseket illetően is, a bennük rejlő lehetőségek jobb kihasználása érdekében.

Tanulói szerződések

Az MKIK adatai szerint a kereskedelmi és iparkamaráknál csaknem 130-140-féle szakmában mintegy 14,4-15 ezer tanulószerződést kötöttek. Közülük a legtöbb az úgynevezett kézművesszakmákban született meg. E körben a diákok csaknem felével megkötötték e megállapodásokat. A tanulói szerződések tapasztalatai azonban – legalábbis a cégek szempontjából – nem túl kedvezőek. Egy 2000-ben készült felmérés szerint például a külföldi tulajdonú cégek közül – amelyek a hazai szakképzést, illetve a szakmunkások minőségét is bírálják – mindössze 9, a vegyes – magyar és külföldi – tulajdonban lévő munkáltatók közül 32 kötött tanulószerződést. A hazai vállalkozások esetében ez a szám közel 1400. Kamarai becslések szerint a tanulószerződések száma évenként 20-25 százalékkal is növekszik, ám arról pontos adatok nincsenek, hogy ez a cégek mely körét érinti.

Ma még arra a kérdésre sem lehet pontos választ adni, hogy a szakképzési törvényben tervezett módosítás mekkora előrelépést eredményez e területen. Az azonban bizonyos, hogy a korábbi gyakorlathoz viszonyítva lesz változás. Ebben szintén a kamaráknak, illetve a szakmai szervezetnek szán szerepet a kormányzat. Ezek szerint a kamarák bírálják majd el, hogy egy-egy munkahelyen megvannak-e a gyakorlati képzéshez szükséges feltételek, illetve ellenőrzik a gyakorlati képzést. Nem utolsósorban pedig a területileg illetékes kamarák tartják majd nyilván a képzőhelyeket s a tanulószerződéseket.

Támogatás a cégeknek

Mindezeken túl változás várható a tanulóknak fizetett juttatásban is, hiszen ennek havi mértéke az évfolyam első félévében a minimálbér legalább tíz százaléka, amit – megfelelő tanulmányi eredmény esetén – legalább 10 százalékkal kell emelni. Ez az összeg 2002-ben a legkisebb bér hat százaléka volt.

A tanulói szerződéseket érintő egyéb feltételekben egyelőre nem várható változás. Ekképpen a gazdálkodó szervezetek tanulónként továbbra is 6 ezer forinttal csökkenthetik éves adóalapjukat. A cégek kötelesek társadalombiztosítási járulékot fizetni, ám ez elszámolható a szakképzési hozzájárulás terhére. Ugyancsak elszámolható a tanulószerződés alapján kifizetett díjazás: legfeljebb a kötelező legkisebb bér 30 százalékáig. A vállalatoknak azt is tanácsos tudniuk, hogy a tanulók fogadásával kapcsolatos első szerződés aláírása után 30 napon belül be kell jelentkezniük az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságán.

Lemorzsolódó diákok

A munkaadói szervezetek bírálják ezt a támogatási rendszert. Úgy vélik, ez a konstrukció nem ösztönzi a cégeket a tanulók fogadására. Ezzel egyetért az MKIK is, amely – figyelembe véve a kritikákat – kidolgozott egy javaslatot. Ebben sürgetik, hogy a következő néhány év alatt a mostani 6 ezer forintos tanulónkénti havi kedvezményt a kormány emelje fel 12 ezer forintra. Javasolják továbbá, hogy a cégek az adminisztrációs feladataik költségeire tanulónként 3 ezer forintot, havonta maximum 120 ezer forintot kapjanak. A vállalatoknak fontos lenne az is – vélik az MKIK-ban –, hogy a tanulókkal kapcsolatos költségek visszaigénylésére egy-, maximum háromhavi időközönként kerüljön sor.

A kamarák optimisták, hiszen a tanulóképzésben bizonyos feladatokat már eddig is elláttak, a mostani változás csak megerősítés a számukra. Az MKIK különféle szakmai anyagok elkészítésével, módszertani és tananyagok összeállításával, az egységes vizsgakövetelmények kidolgozásával, a tanulói szerződések egységesítésével s az országos nyilvántartási rendszer kialakításával segíti tagszervezeteit. A megyei és a budapesti kamarák segítése céljából már most is mintegy 80 szakember dolgozik szakképzési témákban, ami komoly bázist jelent a következő időszak feladatainak ellátásához. Újabb pénzügyi forrásokra azonban szükség lesz, amit pályázati úton kívánnak előteremteni.

A változások másik fontos alappillére az Oktatási Minisztérium irányítása alatt zajló, a 2003-2006 közötti időszakra szóló szakiskolai fejlesztési program, amelyre összességében 13 milliárd forintot szán a kormányzat. A program – amelybe az érintett iskolák pályázati úton kapcsolódhatnak be – célja a hatékonyság javítása, s ezen keresztül az eredményesebb munkaerő-piaci megfelelés.

A program megalkotásának kiindulópontja az volt, hogy az utóbbi években, évtizedben jelentősen csökkent a szakiskolák népszerűsége. Ezt mutatja az is, hogy 2002-ben a végzett szakmunkások létszáma a fele volt annak, mint amit a piac még fel tudott volna "szívni". Problémát jelent továbbá, hogy ezekben az intézményekben jelentős számban tanulnak valamilyen mentális problémával küszködő fiatalok, így a lemorzsolódási, bukási arány igen magas. Emellett a rossz anyagi-tárgyi feltételek is nehezítik a munkát. Tapasztalni továbbá, hogy a pedagógusok magukra maradnak – jellemzi a helyzetet egy, az oktatási tárca által készített értékelés.

Módszertani ismeretek

A szakiskolai fejlesztési program négy alapelemből áll. Ezek közül az egyik a közismereti és a szakmai orientáció, amelynek feladata a 9-10. osztályban zajló közismereti, szakterületi és szakmacsoportos képzések tartalmának korszerűsítése. A 11-12. évfolyamban – második elemként – a munkaerő-piaci elvárások figyelembe vételével történik majd a szakmai ismeretek oktatása.

Mindkét szakaszban kiemelten fontos az iskolák tárgyi feltételeinek a javítása, illetve a pedagógusok szakmai-módszertani ismereteinek fejlesztése. Ugyanakkor a program kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítésére – reintegrációs elem –, illetve szakmai előmenetelük támogatására. Negyedik elemként pedig fontos az iskolafejlesztés, amelynek során az intézmények fenntartóit, vezetőit készítik majd fel annak érdekében, hogy eredményesen – felvértezve az önfejlesztés képességével – irányíthassák a korszerű intézményeket.

Az OM-ben egyébként azzal számolnak, hogy e programban – pályázati úton – mintegy 90-100 iskola vesz részt, s megszületnek olyan, az új elvárásoknak megfelelő tananyagok, módszertani segédanyagok, amelyek más iskolák számára is elérhetők, s így hasznosak lesznek. Az iskolák április 28-ig adhatták be pályázataikat.

E munkákkal párhuzamosan megkezdődött a 825 szakmát tartalmazó Országos Képzési Jegyzék (OKJ) átvilágítása is. Ezt a szakmacsoportos bizottságok – szám szerint 21 – végzik, amelyek munkájában a kamarák és az érdek-képviseleti szervezetek egyaránt közreműködnek. E téren az első eredmények április végére várhatók. Szintén fontos változás lesz az úgynevezett üzemközi tanműhelyek hálózatának a kiépítése, itt a fiatalok a legkorszerűbb technikákkal és technológiákkal ismerkedhetnek majd meg. A kormány szándékai szerint egyébként az országban hat régióban lenne ilyen üzemközi tanműhely. A koncepció kidolgozására – az év végéig – az oktatási tárca kapott megbízást.

Felbontható szerződések

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) bár alapjaiban jónak tartja az OM koncepcióját, azt az álláspontot képviseli, hogy a munkáltatószervezetre ráruházott szerepkör nem elégséges. Sokkal inkább olyan jogosítványokat szerettek volna kapni, amelyek biztosították volna az önálló munkát – közölte a szervezet illetékese. Ugyanakkor a törvénymódosításban és a szakiskolai programban, illetve ezek előkészítésében több olyan elem is fellelhető, amellyel a gyáriparosok nem értenek egyet.

Így például aggályosnak tartják, hogy a törvénymódosítás előtt nem készült egy szakképzés-fejlesztési stratégia, illetve nem történt meg a szakképzési, illetve a közoktatási és felsőoktatási törvények módosításának összehangolása. Ami pedig a legfontosabb területet, a fiatalok szakmai képzését illeti, az MGYOSZ szerint a törvénymódosítás nem ösztönzi a munkaadókat a tanulók fogadására. Ugyanis az adókedvezmény kevés, az adminisztráció pedig sok, ráadásul a tanulók indoklás nélkül bármikor felmondhatják a tanulószerződésüket annak ellenére, hogy a cégek időt és energiát "fektetnek be" a fiatalok képzésébe.

A szerződés megkötése előtt próbaidő bevezetésére lett volna szükség, ám ezt a javaslatot a törvényalkotók nem fogadták el. A törvényjavaslat ugyanakkor – jelenlegi formájában – számos kérdést nyitva hagy a gyakorlati oktatás egyéb kérdéseiben is.

Szakmai alapok

A tervezett változásokkal kapcsolatban az Ipartestületek Országos Szövetségénél (IPOSZ) sem túlságosan optimisták, hiszen úgy látják: a kézművesszakmákra vonatkozóan a kereskedelmi és iparkamarák kézművesszekciói – mivel jellemzően néhány taggal, s alig-alig működnek – nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán tudják majd ellátni a törvény által rájuk rótt feladatokat. A megoldást abban látnák, ha bizonyos – kamarákra bízott – feladatokat megosztva kapnák az olyan szervezetek, mint például az IPOSZ. Ez főként ott lenne fontos, ahol nincs a kézművesszervezetek és a kamarák között együttműködés. Ez azonban egyfelől gyakorlati, másfelől tartalmi gondokat is felvet a kézművesek körében. Úgy vélik ugyanis, hogy érdemi előrelépés az ismert tervek megvalósítása után sem lesz a szakmunkásképzésben.

A szakmacsoportos oktatás például a szakiskolák első két évében – amikor konkrét szakmát még nem tanulnak a fiatalok – értelmezhetetlen és haszontalan. Pedig számos EU-ország tapasztalata azt mutatja, hogy ebben a korban már el lehetne kezdeni a szakmai alapok oktatását. E vélekedést támasztja alá egy, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium számára készített tanulmány is, amely szerint a 14-16 éves korosztálynak is lehetővé kellene tenni a heti 1-2 napos üzemi gyakorlatot. De ha már a harmadik, illetve a negyedik évfolyamra marad a szakmai tananyag elsajátítása, akkor ezt legalább egy kiegészítő – csak gyakorlati képzéssel megfejelt – félév toldhatná meg – állítják az IPOSZ-nál.

E javaslatát – 15 szakmára – már évekkel ezelőtt kidolgozta a szervezet, s bár benyújtotta az oktatási tárcához, válasz nem érkezett rá. A megismert elképzelések alapján mindenesetre kérdéses, hogy mi lesz a duális képzés jövője. Ez ugyanis a megfogalmazott módosításokból és tervekből nem olvasható ki.