Jogmagyarázó

Együttműködés, jóhiszeműség, tisztesség

A Munka Törvénykönyve (Mt.) bevezető részében megfogalmaz bizonyos általános jogelveket, amelyek a konkrét rendelkezések mögött húzódnak meg, de jogviták esetén gyakran előtérbe lépnek. E körbe tartozik az együttműködés kötelezettsége, ami a munkáltatóra, az üzemi tanácsra és a munkavállalóra a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során vonatkozik. A Munka Törvénykönyve 2001-es módosítása során ez egészült ki a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményével.

Erkölcsi kategória

Az együttműködés polgári jogi jogintézmény, mely a szerződéses kapcsolatokban a szerződéses szabadság egyfajta korlátjaként jelent meg. A polgári jogban az együttműködési kötelezettség része a jóhiszeműség és tisztesség római jogból eredeztethető jogelvének. A jóhiszeműség és tisztesség erkölcsi kategória, értelmezése az adott társadalmi helyzetben kialakult és érvényben lévő erkölcsi normákon alapul. A jóhiszeműség és tisztesség elvéből következik az az elvárás, hogy egyik fél a jogával úgy éljen, hogy azzal indokolatlan hátrányt ne okozzon a másiknak. Ez pedig csak a felek kölcsönös együttműködése révén érhető el.

Bizalmi jogviszonyok

Az Mt. indokolása kifejtette, hogy az együttműködési kötelezettség elvét különösen azon jogviszonyokban – mint például a munkaviszonyban – kell alkalmazni, amelyek tartalma valamilyen tevékenységre irányul, illetőleg amelyek tartósan állnak fenn. Ezeknél a felek közötti kölcsönös bizalmi viszony sokkal fontosabb, mint például egy kis értékű adásvételi szerződés során. Az Mt. indokolása értelmében "a munkaviszony alanyainak egymás érdekeit figyelembe vevő együttműködése feltételezi, hogy egyikük sem tanúsít olyan magatartást harmadik személyekkel kapcsolatban, amely a másik alapvető érdekeit sértené". Az együttműködési kötelezettség célja, hogy a jogalanyok egymás érdekeit figyelembe vegyék, a másik fél magatartását illetően ne legyenek közömbösek. Az együttműködési kötelezettség konkrét megjelenési formája a törvényben pl. a felek bizonyos helyzetekben fennálló kölcsönös értesítési, tájékoztatási kötelezettsége.

Így például nem tekinthető jóhiszeműnek annak a női munkavállalónak az eljárása, aki felmondása kézhezvételekor nem tájékoztatta munkáltatóját arról, hogy terhessége miatt felmondási tilalom alatt áll, utóbb azonban perben kívánta ezzel összefüggő igényét érvényesíteni. A munkáltató rosszhiszeműségét állapította meg ugyanakkor a bíróság abban az esetben, amikor a munkáltató prémiumfizetést vállalt, de utóbb saját mulasztása miatt prémiumfeladatot nem tűzött ki.

Kölcsönösség

Nem csupán a jogérvényesítő vagy kötelezettségteljesítő felet terheli az együttműködési kötelezettség, hanem a vele szemben álló partnert is – ebben áll az együttműködés kölcsönössége. A kölcsönösség fogalmába az is beletartozik, hogy az egyik fél együttműködési kötelezettséget sértő magatartása nem menti fel a másikat az alól, hogy e kötelezettséget betartsa.

A gazdasági társaság tagjának munkaviszonya

A gazdasági társaságok tagjai nem csupán vagyonukkal, de személyes közreműködésükkel is részt vehetnek a társaság üzletszerű gazdasági tevékenységében. Munkavégzésre általában mind a tagsági jogviszony, mind a vezetői tisztség, mind pedig munkaviszony alapján sor kerülhet. A munkaviszony keretében történő munkavégzéskor felmerülhet az a probléma, hogy mennyiben befolyásolja a szerződéskötést a felek között már létező tagsági jogviszony. Mindennek megítéléséhez az Mt. mellett a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) rendelkezéseit kell alkalmazni és értelmezni.

Elkülönült jogalanyok szerződése

A jogképesség a gazdasági társaság arra való képessége, hogy saját cégneve alatt jogokat szerezzen és kötelezettségeket vállaljon, így különösen tulajdont szerezzen, szerződést kössön, pert indítson és egyben perelhető legyen. A Gt. 2. §-ának (3) bekezdése értelmében mindez valamennyi jogi személyiségű, illetve azzal nem rendelkező gazdasági társaság tulajdonsága. A szerződéskötési képesség körébe természetesen a munkaszerződés megkötése is beletartozik, így elvileg minden gazdasági társaság lehet munkáltató, ez azonban még nem ad választ arra a kérdésre, hogy a saját tagjának a munkáltatója is lehet-e a társaság. A kérdés megválaszolásakor fontos szempont, hogy a munkaszerződés révén kétpólusú jogviszony keletkezik, amelyben az említett két fél egymástól elkülönül. Mivel a társaság saját cégneve alatt, önálló jogalanyként válik munkáltatóvá, a munkavállaló pedig egy tőle elkülönülő természetes személy (akit tagságából eredő, további jogviszony is a társasághoz fűz), így a két pólus elkülönülésének követelménye megvalósul. Első megközelítésben a kérdésre adott válaszunk igenlő, lehetséges a gazdasági társaság és tagjai közötti munkaviszony létesítése. A válasz egyaránt vonatkozik a jogi személynek minősülő, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra.

A munkáltatói jogok gyakorlása

A kétpólusúság követelményének a munkáltatói jogok gyakorlása terén is meg kell valósulnia. Mivel a gazdasági társaság nem természetes személy, a nevében történő eljárásra, képviseletére természetes személyt kell kijelölni. A Gt. 28. §-ának (1) bekezdésében foglalt általános, valamint az egyes társasági formákhoz kapcsolódó részletes szabályok a vezető tisztségviselőket hatalmazzák fel a társaság ügyvezetésére és képviseletére. (A Gt. 21. §-a alapján közkereseti társaságnál az ügyvezetésre jogosult tag, betéti társaságnál a beltag, illetve a kültag, ha neve szerepel a társaság cégnevében, közös vállalatnál az igazgató, korlátolt felelősségű társaságnál az ügyvezető, részvénytársaságnál az igazgatóság vagy kivételesen a vezérigazgató képviseli a céget.)

E tevékenység része a társaság munkavállalójával szembeni munkáltatói jogok gyakorlása, amely szintén a vezető tisztségviselő feladata, kivéve ha társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály) ettől eltérően rendelkezik. Több vezető tisztségviselő esetében lehetőség van például arra is, hogy megosszák a vezető tisztségviselők között ezeket a jogosultságokat. Sőt, a törvény azt is megengedi, hogy a gazdasági társaság valamelyik munkavállalóját jogosítsák fel a többi munkavállaló felé a társaság képviseletében a munkáltatói jogok gyakorlására. Mindennek összegzéseként megállapítható, hogy azok a tagok, akik a társasági ügyvezetőségben nem vesznek részt, illetőleg ugyan ügyvezetőnek minősülnek, de e tevékenységük körében munkáltatói jogok gyakorlására nem lettek felhatalmazva, jogszerűen köthetnek munkaszerződést a társasággal. (Például a betéti társaság kültagja, ha neve nem szerepel a cégnévben – mivel a Gt. 102. §-a értelmében ekkor nem láthat el ügyvezetési és képviseleti feladatokat –, szabadon létesíthet munkaviszonyt a betéti társasággal, ugyanez érvényes az ügyvezetői jogokkal, illetve ezen belül a munkáltatói jogokkal fel nem ruházott beltagokra is.)

Tilos az önszerződés

A gazdasági társaságok azon tagjai, akiknek feladatai közé tartozik a munkáltatói jogok gyakorlása, a munkavállalói körből ki vannak zárva, hiszen ekkor az a helyzet állna elő, hogy munkaszerződésüket munkáltatóként és munkavállalóként is egyszemélyben ők maguk írnák alá. A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 221. §-ának (3) bekezdése – amely háttérjogszabályként ebben az esetben is alkalmazandó – kimondja: "A képviselő nem járhat el, ha a szemben álló vagy ellentétesen érdekelt fél ő maga, vagy olyan személy, akit ugyancsak ő képvisel." Ez a rendelkezés az elfogulatlan és csak a képviselt fél érdekeit szem előtt tartó közreműködés veszélyét célozza kizárni. Jó példa mindennek illusztrálására az egyszemélyes kft. ügyvezetője, aki mint egyetlen társasági tag és az ügyvezetést is ellátó személy, nem köthet kétféle jogi minőségében, lényegében saját magával munkaszerződést.

A függelmi viszony hiánya

A munkaviszony létesítését az is kizárja, ha nem érvényesül a munkaviszonynak az a tartalmi eleme, hogy a munkavállaló a munkáltatóval szemben függelmi viszonyban áll. Ez ugyanis szintén a rendeltetésellenes joggyakorlást vonja maga után. Ilyen helyzetről beszélhetünk például abban az esetben, ha a kft. ügyvezetője, aki a társasággal munkaviszonyban áll, és felette a munkáltatói jogokat a taggyűlés gyakorolja, a taggyűlésben a szavazatok több mint ötven százalékával rendelkezik. Ezáltal ugyanis munkaviszonyát illetően is döntő befolyással bír a taggyűlési döntésekre, s így tulajdonképpen – közvetve – önmaga munkáltatójává válik.

Kiskapuk?

A kérdés továbbgondolásakor merül fel, lehetséges-e a fenti szabályok megkerülése oly módon, hogy a munkáltatói jogok gyakorlásával felruházott tagok kölcsönösen úgy kötnek egymással munkaszerződést, hogy egyikük a másik munkáltatója és viszont!? Jogszerű-e – ahogyan a gyakorlatban már erre példa is akadt –, hogy külső, a társasággal munkaviszonyban nem álló személyt ruháznak fel a munkáltatói jogok gyakorlásával?

Az utóbbi kérdésre a válasz egyértelműen nem, hiszen a Gt. korábban idézett 28. §-ának (2) bekezdése a vezető tisztségviselőkön kívül csupán más, a gazdasági társasággal munkaviszonyban álló személy felruházását engedi meg (amennyiben a társasági szerződés – alapító okirat – vagy a társaság legfelsőbb szervének határozata így rendelkezik). A szóban forgó előírás tehát nem teszi lehetővé külső személy megbízását a munkáltatói jogok gyakorlásával.

A munkáltatói jogok kölcsönös gyakorlása – vagyis hogy két munkaszerződés létezik egymás mellett ugyanazon felek között, a szerződéses pozíciók megcserélésével – formailag kétségtelenül megfelel a jogszabályok előírásainak, ugyanakkor ebben az esetben is csorbát szenved a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye, tehát e megoldás sem tekinthető jogszerűnek.

A beltag munkaviszonya

A betéti társaság esetében megállapítható, hogy a beltag elvileg lehet a társaság munkavállalója, de csak abban az esetben, ha felette a munkáltatói jogokat egy másik beltag vagy az a kültag gyakorolja, akinek a neve szerepel a cégnévben. Ezt egyébként a betéti társaság beltagjának munkaviszonyáról szóló 1997/148. APEH-iránymutatás is megerősíti. Az adóhivatal állásfoglalása ugyanis kimondja, hogy a betéti társaság beltagja munkaviszony keretében végezheti a társaság javára folytatott személyes közreműködését, feltéve hogy vele a munkaszerződését az üzletvezetésre jogosult másik beltag köti meg.

Amennyiben viszont a betéti társaságnak egyetlen beltagja van, ez a beltag személyes közreműködését nem végezheti munkaviszony keretében, miután ebben az esetben a munkáltatói és a munkavállalói státus egybeesik, amely – az említett kétpólusú jogviszonyról lévén szó – formailag kizárt.

Két okból is kifogásolható az a megoldás, hogy a kültagot a taggyűlés egyszeri alkalomra felhatalmazza munkaszerződés megkötésére. Nem helyes ez az eljárás egyfelől azért, mert a kültag általában nincs feljogosítva a társaság képviseletére, másfelől pedig azért, mert a munkáltatói pozíció nem csupán a munkaszerződés megkötésével, hanem a munkaviszony fennállása alatt a munkáltatói jogok széles skálájának gyakorlásával is jár. Kültag csak akkor gyakorolhat munkáltatói jogokat, ha a neve szerepel a cégnévben, és ennek alapján ellátja a társaság ügyvezetését, képviseletét.

 

A versenytilalmi megállapodás ellenértéke A munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt – kivéve ha erre jogszabály feljogosítja – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. A munkaviszony megszűnését követően az említett kötelezettség csak ilyen tartalmú, megfelelő ellenérték fejében kötött megállapodás alapján és legfeljebb három évig terhelheti a munkavállalót – szól az Mt. 3. §-ának (5)–(6) bekezdésében megfogalmazott rendelkezés. A foglalkoztatás megszűnését követően a munkavállaló szabadon dönthet saját munkaerejének hasznosításáról. Különmegállapodás alapján azonban ez a szabadság korlátozható, ilyenkor a munkavállaló a munkaviszony megszűnését követően is köteles figyelembe venni korábbi munkáltatója gazdasági érdekeit. A megállapodás érvényességéhez szükséges az is, hogy a munkáltató megfelelő ellenérték megfizetésére kötelezze magát. Külföldi példák és egy hazai bírósági döntés alapján az ellenérték általában akkor megfelelő, ha annak összege eléri a megállapodásban meghatározott évenként a megszűnéskori bruttó átlagkereset felét. Az ellenérték összegének meghatározásakor elfogadott továbbá, hogy a tilalmi időszakban megszerzett keresetet az eset összes körülményeinek figyelembevétele alapján korlátozottan beszámítják az ellenérték összegébe. A bíróság említett határozata érvényesnek tekintette a megállapodásnak azt a kikötését, hogy a munkáltató a megfelelő ellenértéket a munkaviszony fennállása alatt, minden hónapban meghatározott összeg fizetésével szolgáltatja. Egy konkrét esetben a munkáltató és a munkavállaló az Mt. 3. §-a alapján úgynevezett titoktartási kötelezettség vállalása fejében meghatározott összegű juttatás, mozgóbér fizetésében állapodott meg, melyet a munkabérrel együtt fizetnek ki. A felek közötti megállapodásra a munkaviszony fennállása alatt került sor, és rendelkezése szerint a munkavállalónak felróható okból való munkaviszony-megszűnés esetén a mozgóbér teljes egészében – de legfeljebb a munkaviszony-megszűnését megelőző három éven belül fizetett részében – visszajárt. E megállapodás formálisan ugyan megfelel a munkajogi szabályoknak, de több aggályt is felvet. Figyelemmel az Mt. 103. §-ára és a Ptk. 81. §-ára, a munkavállalót a birtokába jutott üzemi, üzleti titokkal kapcsolatban titoktartási kötelezettség terheli a munkaviszony megszűnése után még abban az esetben is, ha e kötelezettség megtartása fejében nem kap ellenértéket korábbi munkáltatójától. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ellenérték – a példában említett megállapodásban mozgóbér – fizetése jogellenes volna. Az ellenérték fizetésének szükségtelensége csak a titoktartási kötelezettségre vonatkozik, a volt munkáltató jogos gazdasági érdekei veszélyeztetésének további eseteire azonban nem. Az Mt. alapján fizetett ellenértéknek – mint írtuk – megfelelőnek kell lennie, azaz elegendőnek ahhoz, hogy kárpótolja a munkavállalót az elszenvedett keresetveszteségekért és egyéb károkért. A kialakult bírói gyakorlat szerint a megállapodás nem korlátozhatja méltánytalanul és túlzottan a volt munkavállaló munkavégzését és megélhetését, így például területi megkötöttség nélkül nem zárhatja ki a korábbi munkakörével hasonló munkavállalását. Tilalmat kimondó szabály hiányában alapvetően nem jogellenes, ha az Mt. 3. §-ának (6) bekezdése szerinti polgári jogi szerződéses kötelezettségvállalás ellenértékét a munkáltató előre, a munkaviszony fennállása alatt fizeti meg – akár havi rendszerességgel – a munkavállaló részére. Ez a szerződéses ellenérték, bár a szerződést kötő felek ezt mozgóbérnek nevezték, valójában, miután azt a munkavállaló nem a munkavégzésre tekintettel kapja, nem számít munkabérnek. Mindennek konzekvenciájaként az említett ellenértéket nem lehet sem az átlagkereset, sem a távolléti díj számítása során figyelembe venni, és azt adójogilag is munkabérnek nem minősülő, egyéb bevételként kell elszámolni.

A felmondási időre járó díjazás

A munkáltató egyik telephelyén a gazdaságtalan működés miatt leállították a termelést. A leállás idejére a telephelyen alkalmazott munkavállalóknak az Mt. 151. §-ának (4) bekezdése alapján személyi alapbért fizettek. Az említett törvényhely szerint a munkavállalót, ha a munkáltató működési körében felmerült okból nem tud munkát végezni, az emiatt kiesett munkaidőre (állásidő) személyi alapbére illeti meg. Az állásidőből nem sikerült visszatérni a foglalkoztatáshoz, a munkáltató arra kényszerült, hogy rendes felmondással megszüntesse az érintett alkalmazottak munkaviszonyát. Az Mt. 93. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató rendes felmondása esetén köteles felmenteni a munkavállalót a munkavégzés alól, ennek mértéke a felmentési idő fele.

Állásidő?

Jogszerű-e a munkáltató eljárása, ha a felmondási idő másik felére – amelyre munkát biztosítani nem tud – az állásidőre járó díjazást fizeti? Az Mt. szabályai szerint a felmondási idő alatt a munkavégzés alóli felmentés időtartamára a munkavállalót átlagkeresete illeti meg. A felmondási idő tartamának másik felét – eltérő megállapodás vagy munkáltatói döntés hiányában – a munkavállaló köteles munkavégzéssel tölteni. Erre az időszakra eleve nem alkalmazható az Mt. 93. §-a (3) bekezdésének – a felmondási időnek a munkavégzés alól mentesített részére vonatkozó – átlagkereset fizetését előíró szabálya. Amennyiben pedig az Mt. 151. §-ának (4) bekezdésében leírt esetben a munkavállaló a munkáltató működési körében felmerült okból a felmondási idő másik felében nem tud munkát végezni, akkor erre az időszakra az állásidő szabályai szerint jár díjazás. Összegezve: a példánkban említett esetben a felmondási idő részét képező állásidő alatt ugyan a munkavállalók mentesülnek a munkavégzési kötelezettségük alól, de mindennek az Mt. 151. §-ának (4) bekezdése és nem a 93. § (3) bekezdésében foglalt, átlagkereset fizetését előíró szabály a törvényi háttere. Így a felmondási idő felére átlagkereset, további részére a személyi alapbér illeti meg a munkavállalókat.

Igazolatlan távollét vagy jogellenes munkaviszony-megszüntetés?

Egy több ezer főt foglalkoztató cégnél gyakori probléma, hogy egyes alkalmazottak a munkaidő-beosztásuk szerint előírt időre nem jelennek meg a munkahelyen, akár hosszabb ideig is távol vannak, és a távollétüket nem igazolják. Több esetben előfordul az is, hogy a munkaadó központjában megfogalmazott felszólító levélre – mely a távolmaradás igazolására szólítja fel az érintetteket – a távol lévő munkavállalók nem válaszolnak. Megállapítható-e ebben az esetben az Mt. 101. §-ában foglalt jogellenes munkavállalói munkaviszony-megszüntetés, s beállnak-e ennek jogkövetkezményei, így különösen a munkáltatói igazolások kiadása és a munkavállaló kártérítési kötelezettsége, a felmondási időre járó átlagkereset követelhetősége?

Amennyiben a munkavállalók hosszabb ideig nem jelennek meg munkahelyükön, és távollétüket sem igazolják, ezzel a magatartásukkal egyrészt az Mt. 3. §-ának (1) bekezdésében meghatározott együttműködési kötelezettségüket szegik meg, mivel a munkáltatóval nem közlik a munkából való távolmaradásukat. Másrészt a munkaviszonyból eredő fő kötelezettségüknek, az Mt. 103. §-a (1) bekezdésében foglalt megjelenési, rendelkezésre állási, munkavégzési kötelezettségüknek sem tesznek eleget, mert a munkából való távolmaradást követően semmiféle olyan igazolást, kimentő körülményt nem mutatnak fel, amely a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítésüket megalapozná.

A példában említett munkavállalói magatartások az Mt. 96. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján megalapozhatják a munkáltatói rendkívüli felmondást. Az alkalmazotti kötelezettségszegések viszont csak abban az esetben minősíthetők jogellenes munkaviszony-megszüntetésnek a munkavállaló részéről, ha az eset összes körülményéből – ideértve különösen a munkavállalók ráutaló magatartását is – arra lehet következtetni, hogy a munkavállaló a munkaviszonya megszüntetésének szándékával maradt távol igazolatlanul a munkahelyéről. Ezt a szándékot támaszthatja alá az is, ha a munkáltató által a további igazolatlan távolmaradás esetén a munkaviszony megszüntetésére figyelmeztető nyilatkozatra a munkavállaló nem válaszol, nem jelentkezik. A körültekintő munkaadói eljárás szükségességét támasztja alá ebben az esetben, hogy a munkavállaló jogellenes munkaviszony-megszüntetésével kapcsolatban a bizonyítási kötelezettség a munkáltatót terheli, s amennyiben a munkavállalói megszüntetés jogellenes minősítése nem megalapozott, akkor a munkáltató eljárása fog törvénysértőnek minősülni.

"Apák napjai"

2002. december 1-jétől az állam is segíti az apai szerepkör ellátását – gyermek születése esetén öt munkanap távolléti díjjal fizetett munkaidő-kedvezményt biztosítva az újdonsült apáknak. Az Mt. 138/A §-a alapján a munkaidő-kedvezményt legkésőbb a születést követő második hónap végéig kell az apa kérésének megfelelő időpontban kiadni. Értesülésünk szerint ikrek születése esetén nem sokszorozódik meg a gyermekek számának megfelelően a munkaidő-kedvezmény tartama. A törvény viszont tételesen rendelkezik azon tragikus körülmény következményéről, mikor a gyermek halva születik. Ebben az esetben az apa jogosult a munkaidő-kedvezményre. A törvény a munkaidő-kedvezmény alkalmazása során apa alatt a szülői felügyeleti jogot gyakorló vér szerinti vagy örökbe fogadó apát érti.

A 305/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet szól a gyermek születése esetén az apát megillető munkaidő-kedvezménnyel összefüggő költségek megtérítéséről.

A munkaidő-kedvezmény igénylése

A munkaidő-kedvezmény igénylésekor az apának be kell mutatnia a munkáltatónál a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, illetve halva született gyermek esetén a halotti anyakönyvi kivonat eredeti példányát. Írásban kell továbbá nyilatkoznia arról, hogy szülői felügyeletet gyakorló vér szerinti vagy örökbe fogadó apa, s ezt a jogát nem szünetelteti, illetve nem szüntette meg.

Ha a munkavállaló a munkaidő-kedvezményre jogosító időtartamon belül munkahelyet változtat, az új munkáltatójánál akkor jogosult a kedvezmény igénybevételére, ha igazolja, hogy az előző munkáltatónál a kedvezményt részben vagy egészben még nem vette igénybe. Erről az előző munkáltató a munkavállaló kérésére három munkanapon belül köteles igazolást kiadni.

Nyilvántartás

A munkáltatónak e kedvezmény igénybevételéről olyan nyilvántartást kell vezetnie, amely tartalmazza az igénybe vevő nevét, a ténylegesen igénybe vett napok számát, időpontját, a távolléti díj kiszámításának módját, összegét és a számított közterheket. A nyilvántartás mellékleteként az apaság fennállására vonatkozó említett nyilatkozatnak és a gyermek születéséről szóló anyakönyvi kivonat fénymásolatának megőrzése a számviteli bizonylatokra vonatkozó előírások figyelembevételével szintén a munkáltató feladata.

Költségtérítés a munkáltató számára

Az öt munkanap munkaidő-kedvezmény idejére járó távolléti díjat és a munkáltatói közterheket a munkáltató részére a központi költségvetésből megtérítik. A munkáltatónak az apákat megillető munkaidő-kedvezménnyel összefüggő költségek megtérítését az igénylő székhelye vagy telephelye szerint illetékes területi államháztartási hivatalhoz kell benyújtania. A folyósítást a hivatal látja el, s az igényeket felülvizsgálhatja. A hivatal ellenőrzi az apát megillető munkaidő-kedvezmény alapján járó, kifizetett és elszámolt távolléti díj és annak közterheinek jogszerűségét és magát az elszámolást. A jogtalanul, illetve magasabb mértékben elszámolt összeg megtérítéséről fizetési meghagyással intézkedik.

A családtámogatási kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztató – a családok támogatásáról szóló jogszabályok szerinti elszámolásban – kimutatja a tárgyhónapban számfejtett és kifizetett munkaidő-kedvezményre járó távolléti díj összegét és annak közterhét. Az ilyen kifizetőhellyel nem rendelkező munkáltató az apát megillető és kifizetett kedvezményre járó távolléti díjat és annak közterhét az erre a célra rendszeresített nyomtatványon félévente – június 30-ig, illetve november 30-ig – benyújtja a székhelye szerinti államháztartási hivatalnak, amely tizenöt napon belül gondoskodik a kimutatott összeg átutalásáról.

Távolléti díj helyett átlagkereset?

1995. évi LV. törvény az Mt. módosítása során az átlagkereset-számítás mellett bevezette a távolléti díjat. Nincs azonban jogi akadálya annak, hogy a munkáltató kollektív szerződés rendelkezése vagy munkaszerződés kikötése alapján a továbbiakban is átlagkeresetet fizessen a törvényben egyébként már csak távolléti díjjal "díjazott" időtartamokra. Az említett gyakorlatot folytató egyik munkáltató az apák részére járó munkaidő-kedvezmény tartamára is távolléti díj helyett átlagkeresetet biztosít. Ez a kedvező eljárás azonban nem teremt jogalapot arra, hogy a munkáltató a költségvetéstől a munkaidő-kedvezmény tartamára kifizetett átlagkereset megtérítését igényelhesse. A munkáltató tehát nem tarthat igényt arra, hogy a két összeg – a távolléti díj és közterhei, illetve az átlagkereset és közterhei – közötti különbséget a központi költségvetésből megtérítsék a számára. A különbözetet saját büdzséjéből kell kifizetnie.

Munkavégzés munkaszüneti napon

Hazánkban szinte minden hónapra jut munkaszüneti nap. Bár az idén március 15. szombat, mégis létezik a munkáltatóknak olyan rétege, amely munkavállalóit ezen a napon is foglalkoztatja. Munkaszüneti napon kétféleképpen kerülhet sor munkavégzésre: rendes vagy rendkívüli munkaidőben. Rendes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy a dolgozó munkaidő-beosztását úgy állapítsa meg, hogy az ünnepnap számára munkanap legyen. Rendkívüli munkavégzésre akkor kerül sor, ha egyébként a munkavállalónak ezen a napon nem kellett volna dolgoznia, csak valamilyen rendkívüli körülmény teszi ezt mégis indokolttá.

A Munka Törvénykönyve értelmében munkaszüneti napon rendes munkaidőben a munkavállaló csak a megszakítás nélküli munkarendben, vagy a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, illetőleg ilyen munkakörben foglalkoztatható.

Megszakítás nélküli munkarend

A megszakítás nélküli – korábban folytonosnak, illetőleg folyamatosnak nevezett – munkarend két okból állapítható meg. Egyfelől, ha olyan munkáltatóról van szó, amely társadalmi közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatást biztosít folyamatosan, vagy az általa alkalmazott termelési technológia gazdaságos, illetve rendeltetésszerű működtetése kívánja meg a megszakítás nélküliséget. A közszolgáltatások körébe tartozik a teljesség igénye nélkül: a tömegközlekedés, energiaszolgáltatás, egészségügyi ellátás, útkarbantartás, tűzvédelem, távközlés, műsorszolgáltatás. A technológia követelményeiből fakadó folyamatos működésre példa a távhő-szolgáltatási tevékenység.

Másfelől, ha a munkaköri feladatok jellege indokolja, sor kerülhet megszakítás nélküli munkarend alkalmazására. Ebben az esetben nem kívánalom, hogy a munkáltató maga ilyen tevékenységet folytasson, csupán egyes tevékenységei tartoznak ebbe a körbe, pl. a vagyonőröké.

Leállás

Természetesen a megszakítás nélküli működésben is bekövetkeznek időszakosan leállások, ez esetben a törvényalkotó meghatározta, mi az a leállás, ami még nem eredményezi a munkáltató működésének más kategóriába sorolását. Ez napi 6 órás időre vagy évenként kizárólag a technológiai előírásban meghatározott okból – pl. karbantartás céljából – történő szünetelését jelenti a munkáltató tevékenységének.

Rendeltetése folytán munkaszüneti napon is működő munkáltató, munkakör

A rendeltetése folytán munkaszüneti napon is működő munkáltató, illetve munkakör esetén szintén rendes munkaidőben is folyhat munkavégzés munkaszüneti napon. Ezek fogalmát a Munka Törvénykönyve két körülmény alapján állapítja meg.

Rendeltetésszerűnek minősül egyfelől a munkaszüneti napi működés, ha a tevékenység során nyújtott szolgáltatás munkaszüneti napon történő rendszeres igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult, vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásokból eredő igény alapján kerül sor. E körbe tartozik például a vendéglátás, a szórakoztatóipar (mozi, színház, játékterem), az édesség- és virágárusítás, vagy a benzinkutak szolgáltatásainak igénybevétele, továbbá az ünnepnapokon tartott rendezvények résztvevőinek tevékenysége.

Más kereskedelmi egységek – élelmiszer-, bútor-, műszaki cikket forgalmazó, a ruházati bolt – tevékenysége nem tartozik ebbe a körbe, a szupermarketek, bevásárlóközpontok nem tarthatnak nyitva munkaszüneti napon. Ha a szupermarket – az élelmiszert, ruházatot, műszaki cikket áruló üzlettérben – például egy gyorsbüfét tart fenn, ez a körülmény az adott kereskedelmi egységet nem teszi vendéglátó-ipari egységgé, ezért az ilyen kereskedelmi létesítmény szintén nem foglalkoztathat munkavállalót a munkaszüneti napon.

A munkaszüneti napon rendeltetése folytán működő munkáltató, illetve munkakör fogalmába tartozik például a rádió-, televízióműsor készítése, valamint az a munkavégzés is, amely az ünnepnapot követő munkanapon megjelenő sajtótermék elkészítését, illetve terjesztését biztosítja. A munkaszüneti naphoz kötődő, általánosan elfogadott társadalmi szokásnak minősül ugyanis, hogy az újságok a munkaszüneti napon nem jelennek meg, de az azt követő munkanapon részletesen tudósítanak a munkaszüneti napok eseményeiről.

Másfelől, alapot adhat a munkaszüneti napon rendeltetése folytán működő munkáltató, illetve munkakör megállapításához, ha a munkavégzésre az élet, egészség, testi épség, továbbá a vagyontárgyak védelme érdekében kerül sor. Az elsőre példa lehet olyan eset, amikor – az egyébként nem megszakítás nélküli ellátást nyújtó – egészségügyi intézmény az ünnepségen vagy strandon elsősegélynyújtást biztosít, vagy ha a rendezvény zavartalan megtartása érdekében biztonsági szolgálatot alkalmaznak. A vagyontárgyak védelme alapvetően az épületek, intézmények védelmét és őrzését jelenti.

Rendkívüli munka

A munkaszüneti napi munkavégzés második nagy esetköre, a rendkívüli munka elrendelhető egyfelől azon munkavállalók számára is, akik e napokon a fentiek alapján rendes munkaidőben is foglalkoztathatók. Ezenkívül munkaszüneti napon rendkívüli munkavégzésre csak baleset, elemi csapás vagy súlyos kár, továbbá az életet, egészséget, testi épséget fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, illetőleg elhárítása érdekében kerülhet sor.

Díjazás

A munkaszüneti napon történő munkavégzés díjazása attól függ, hogy rendes vagy rendkívüli munkaként került erre sor. A munkaszüneti napon rendes munkaidőben munkát végző havidíjas munkavállalót – a havi munkabérén felül – a munkaszüneti napon végzett munkáért járó munkabére; a teljesítménybérrel vagy órabérrel díjazott munkavállalót – a munkaszüneti napon végzett munkáért járó munkabérén felül – távolléti díja illeti meg.

Ha a munkavállaló a munkaszüneti napon rendkívüli munkát végez, számára a fenti díjazáson felül 100 százalékos, vagy 50 százalékos pótlék és egy másik pihenőnap is jár.

Munkaközi szünet

Munkaközi szünet illeti meg a munkavállalót, ha a munkavégzés időtartama a 6 órát meghaladja; ezt követően pedig minden további 3 óra munkavégzés után. A munkavégzés időtartamának megállapítása során mind a rendes, mind a rendkívüli munkavégzést figyelembe kell venni. A 6 órás, illetve a 3 órás munkavégzési időszakokat egységenként kell kezelni. A munkaközi szünet mértéke egybefüggő 20 perc, amit a fent említett időszakok elteltét követően újra és újra ki kell adni.

A munkaközi szünet kiadása

A munkaközi szünet kiadása a munkáltató döntésétől is függ, így nincs akadálya, hogy a munkáltató az első 6 órás időtartamra járó munkaközi szünetet például délben mint ebédszünetet adja ki, és annak sem, hogy a 6. óra leteltét követően biztosítson szünetet a munkavállaló számára, illetőleg hogy a munkavállalóknak ne egységesen adja ki a szünetet, hanem lépcsőzetesen, pl. az ebédlő befogadóképességétől függően.

Természetesen figyelemmel kell lenni a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére is, a munkaközi szünetet a munka közben kell kiadni, hiszen célja az, hogy a munkavállaló egy hosszabb munkavégzési időtartamot követően pihenni és étkezni tudjon. Rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül viszont, ha a szüneteket összevontan adják ki, azaz például az első 6 órára járó szünetet a 6 óra elteltével, a következő – 3 órás – időszakra járó szünetet pedig a 3 óra elején adják ki, és emiatt a két szünet egymásba csúszik.

A munkaközi szünet nem munkaidő

A Munka Törvénykönyve szerint a munkaidőbe – eltérő rendelkezés vagy megállapodás hiányában – a munkaközi szünet időtartama nem számít be. E szabály értelmében tehát általában a munkavégzés megszakításával kiadott munkaközi szünet időtartamával a munkaidő meghosszabbodik. Eltérő rendelkezés vonatkozik pl. a készenléti jellegű munkakörre, melynél a feladat nem kíván állandó munkavégzést, hanem olyan kisebb fokú igénybevétellel jár, amely egészben vagy részben lehetővé teszi a munkavállaló munkaidőn belüli kikapcsolódását.

Hogyan számoljuk el a tartalékos katonai szolgálatot? Az Mt. 151. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint a munkavállaló részére távolléti díj jár a törvény 107. §-ának a) pontjában meghatározott távollét miatt kiesett időre, arra az időtartamra, amíg a munkavállaló állampolgári kötelezettségét teljesíti. A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény alapján az állampolgárok a haza védelme érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálatot és vagyoni szolgáltatást kötelesek teljesíteni. Személyes honvédelmi kötelezettségnek minősül a hadkötelezettség, mely magában foglalja a szolgálati kötelezettséget. Következtethetünk-e mindebből arra, hogy a tartalékos katonai szolgálat, miután kötelezettségnek minősül, így állampolgári kötelezettség is, s ezért a teljesítése miatt kiesett időre a munkáltatónak távolléti díjat kell fizetni?! Az Alkotmány 70/H §-a értelmében a haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége. Az állampolgárok általános honvédelmi kötelezettségükre tekintettel – többek között – katonai szolgálatot teljesítenek. A honvédelmi törvény szerint a tartalékos katonai szolgálatot a katonai szolgálati kötelezettség alapján kell teljesíteni. Következésképpen a tartalékos katonai szolgálat állampolgári kötelezettségnek minősül, amelynek célja a hivatásos és szerződéses állományból tartalékállományba került hadkötelesek továbbképzése, valamint a sorkatonai szolgálatot még nem teljesített hadkötelesek kiképzése, továbbá meghatározott katonai feladatok végrehajtása. A munkaviszony szünetelése Mindennek ellenére munkajogi szempontból a tartalékos katonai szolgálat az állampolgári kötelezettségek azon körébe tartozik, amely nem alapoz meg távollétidíj-fizetési kötelezettséget. Az Mt. 107. §-ához fűzött indokolás példálózóan sorolja fel a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés alapjául szolgáló állampolgári kötelezettségeket. Ezek tipikusan olyan kötelezettségek, amelyek rövidebb munkából való távollétet jelentenek. Ekkor a munkavégzési kötelezettség fennáll, csak időlegesen – többnyire néhány órára – nem kell a munkavállalónak azt teljesítenie. A tartalékos katonai szolgálat viszont ennél – léptékét tekintve – lényegesen hosszabb időszakra kiterjedő távollétet jelent, amit az egységes bírói gyakorlat a munkaviszony szünetelésének tekint. A szünetelés fogalmát az Mt. tételes rendelkezése nem tartalmazza, azon a joggyakorlat olyan időszakot ért, amely alatt mind a munkavállaló munkavégzési, mind a munkáltató bérfizetési kötelezettsége – a munkaviszony tartalmát képező alapvető kötelezettsége – teljesítésére nem kerül sor. Távolléti díj helyett zsold A honvédelmi törvény egyébként rögzíti, hogy katonai szolgálata idejére a tartalékos szolgálatot teljesítő hadköteles részére pénzilletmény jár. Ez az állam által biztosított összeg szolgálja a sorkatonai szolgálatot teljesítő személy megélhetését. A távolléti díj viszont a munkavégzéshez kapcsolódó fogalom, amely nem csupán a rövid időtartamú állampolgári kötelezettségek időtartamára, hanem egyéb, az Mt.-ben felsorolt okból is jár.