×

Minőségirányítás és humánpolitika

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. november 1.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 57. számában (2002. november 1.)
A minőségirányítás a humánpolitikában – a többi vállalkozási területhez képest – kevésbé domináns, azonban a szabályozás ismerete napjainkban a munkáltatók számára nélkülözhetetlen. Cikkünkben a területet érintő előírásokat foglaljuk össze. Témánknak aktualitást ad az is, hogy a már tanúsított szervezeteknek határidőhöz kötött, úgynevezett újratanúsítási kötelezettségük van.

Minden, az MSZ EN ISO 9001, 9002 és 9003:1996 szabvány szerint tanúsított szervezetnek legkésőbb 2003. december 31-ig az MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány előírásainak megfelelően kell tanúsíttatnia a minőségbiztosítási rendszerét, illetve – az új szabvány szerinti megnevezéssel – minőségirányítási rendszerét.

A szabványban meghatározott követelmények általánosak – a szervezetek méretétől, típusától és az általuk előállított termékfajtáktól függetlenül. A termékfajta kifejezés ebben az értelemben természetesen szolgáltatást is jelenthet.

Az alkalmazhatatlan követelmények kizárása

Az eddigi három szabvány előírásait az új szabvány egyetlen egységes szerkezetben foglalja össze. Ennek megfelelően – amennyiben a szabvány bármely követelménye a szervezetre és annak termékére fogva nem alkalmazható – lehetőség nyílik az alkalmazhatatlan követelmények kizárására.

A kizárás feltételei

Lényeges azonban, hogy a lehetséges kizárások csak a szabványnak a termék előállítására vonatkozó 7. fejezetében szereplő követelményekre vonatkozhatnak, és csak akkor, ha ezek a kizárások nem befolyásolják a szervezet képességét és felelősségét abban a vonatkozásban, hogy a vevő számára a jogszabályok követelményeinek megfelelő terméket szolgáltasson.

Az erőforrások biztosítása

Egy szervezet fejlődésének alapvető célja a minőség. Jelentős és átfogó minőségjavítást csak a munkában részt vevő valamennyi munkatárs segítségével és aktív közreműködésével lehet elérni. Ebből adódóan a minőségirányítási rendszer általános követelményei szerint a szervezetnek gondoskodnia kell arról, hogy rendelkezésre álljanak azok az erőforrások, amelyek a rendszer folyamatainak működéséhez és figyelemmel kísérésének támogatásához szükségesek.

Mivel az új szabvány 6. pontja (Gazdálkodás az erőforrásokkal) foglalkozik a vállalkozások humán erőforrásaival, láthatjuk, hogy ennek kizárására a minőségirányítási rendszer bevezetése során semmiképpen sincs lehetőség. Ezért a minőségbiztosítási eljárás kidolgozása szükséges annak érdekében, hogy a szervezet munkatársainak alkalmazási feltételeivel, a képzési, továbbképzési módszerekkel kapcsolatos szabályokat rögzítsék abból a célból, hogy a munkavégzéshez megfelelő képzettségű dolgozók álljanak rendelkezésre.

Az erőforrás-szükségletek meghatározása

A rendszeres – de legalább évente egyszer elvégzendő – vezetőségi átvizsgálásnak ki kell terjednie az erőforrás-szükségletek meghatározására is.

A vevők megelégedettségének fokozásához és a minőségirányítási rendszer bevezetéséhez, fenntartásához, illetve fejlesztéséhez szükséges erőforrásokat a szabvány két fő csoportra, az emberi erőforrásokra és az infrastruktúrára osztja.

A képzés szükségessége

Az általános útmutatás szerint azoknak a munkatársaknak, akiknek a munkája befolyásolja a szervezet által előállított termék minőségét, felkészülteknek kell lenniük készségük és gyakorlatuk alapján, illetve a megfelelő képzés és oktatás segítségével.

A felkészültségi szint meghatározása

A fentiek elérése érdekében a szervezeteknek meg kell határozniuk az említett munkatársak szükséges felkészültségi szintjét, ami jelentheti a szakmai képzettség mellett a megfelelő gyakorlottságot, az adott munkafeladat eredményes ellátásához szükséges tapasztalat előírását is. Ebből a célból érdemes egy "Alkalmazási követelmények" megnevezésű dokumentumot is készíteni, feltüntetve benne a kiemelt fontosságú munkaköröket, az azok betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakmai gyakorlatot, illetve szükség szerint egyéb követelményeket.

Feladat- és felelősségmeghatározás

Egyebek mellett ahhoz, hogy a követelmények egyértelműen megállapíthatóak legyenek, szükséges az egyes munkatársak feladatainak, az általuk betöltött munkakör alá- és fölérendeltségi viszonyainak, hatáskörének és felelősségének stb. pontos megállapítása, vagyis a munkaköri leírás elkészítése. A munkaköri leírásból mind a munkavállalónak, mind az adott vállalkozás munkaügyért felelős területének rendelkeznie kell egy-egy példánnyal.

Képzési formák

A fentieken kívül a termelési technológiák fejlődése, új módszerek megjelenése, minőségügyi alkotástechnikák, statisztikai módszerek alkalmazása, szerződéses követelmények, vevői igények tehetik szükségessé a képzéseket.

Belső és külső képzések

A képzések lehetnek saját szakemberek által végzett belső képzések, illetve abban az esetben, amikor a képzési igények meghaladják a szervezet saját szakértőinek felkészültségét, olyan külső oktatási vagy tanácsadó cég szolgáltatásait kell igénybe venni, amely rendelkezik a szükséges elméleti és gyakorlati ismerettel, oktatási anyaggal, felkészített előadókkal.

Konferenciák, kiállítások, vásárok

Mindezek mellett biztosítani kell a munkatársak számára a szakmai konferenciákon, kiállításokon és vásárokon való részvételt is.

Képzések a szervezet hierarchiája szerint

Végül megemlítjük, hogy egy-egy szervezeten belül igen eredményesek lehetnek azok a képzések is, amelyeken a szervezeti hierarchia valamennyi szintjének képviselője jelen van. Ebben az esetben a különböző szervezeti szintek közötti munkakapcsolatok javítása is hangsúlyt kap. Fő cél ilyenkor a különböző csoportok közötti együttműködés serkentése.

A képzési terv tartalma

Az egyes szakmai területek igényeinek megfelelően célszerű úgynevezett éves képzési terv összeállítása, amely tartalmazza

– a képzés megnevezését,

– helyét és időpontját,

– a képzést tartó megnevezését, valamint

– a képzésben részt vevők nevét, illetve

– szükség esetén további megjegyzéseket.

Auditorok felkészítése

A minőségügyi képzési tevékenységek sorában kiemelten kell kezelni a belső minőségügyi auditorok felkészítését. A belső minőségügyi auditot végzők között kell lennie olyan személynek, aki külső szakértő által tanúsított belső auditori képzettséggel rendelkezik. Az esetleges további felülvizsgálók oktatása – amennyiben szükséges – képzett belső auditorok által tartott belső képzés útján is megvalósítható.

Vizsgálat és értékelés

Szükséges emellett a képzési tevékenységek eredményességének vizsgálata és kiértékelése is. Erre külső képzések esetén lehetőség van például a megszerzett képesítés tanúsításával, belső képzéseknél pedig például vizsgáztatással, a képzés során, illetve utána történő visszakérdezésekkel stb.

A motiváció szerepe

A szervezet munkatársaiban tudatosítani kell a minőség iránti elkötelezettséget, szerepüket a minőségirányítási rendszerben és munkájuk fontosságát a kibocsátott termék minőségét illetően. Az ismeretek, jártasságok és készségek kibontakoztatása erőforrást jelent a szervezet számára. A vállalkozások és ugyanakkor az egyén alapvető érdeke is, hogy motiválttá váljon: a munkatársak örömmel tegyék azt, ami a feladatuk, elégedettek legyenek azzal, amit tesznek, és ez újabb erőfeszítésekre, alkotó tevékenységre serkentse őket.

Bár több motivációs elmélet is létezik, leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy motiválttá tehető egy ember, ha azt csinálja, amit tud és szeret, és olyan támogatást, ösztönzést és elismerést kap, amire szüksége van; és végül, ha olyan kedvező pszichológiai légkörben és olyan belső viszonyok között végezheti feladatait, ahol az egyén és a csoport kölcsönhatásában a személy jól érzi magát, azonosul a vállalkozás érték- és normarendszerével, a közösséghez tartozónak érzi magát.

Dokumentumkezelés

Mint minden, a minőségirányítási rendszerrel összefüggően keletkezett adatot, feljegyzést és dokumentumot, a fentiekben vázolt tevékenységekkel összefüggően keletkezetteket is a személyzeti munka során a szabvány 4.2. Dokumentálás fejezete követelményeinek megfelelően kell kezelni.

A dokumentum formája

Az említett fejezet előírásai szerint az elkészült dokumentáció bármilyen alakú vagy típusú adathordozón megjelenhet, vagyis készülhet például elektronikus formában is.

Ellenőrzés, azonosítás, visszakereshetőség

A személyzeti munkával kapcsolatos dokumentumokat ellenőrzés alatt kell tartani. A feljegyzések a dokumentumok sajátos típusát képezik, azoknak olvashatónak, emellett könnyen azonosíthatók kell maradniuk. Gondot kell fordítani arra is, hogy utólag a feljegyzések kikereshetők legyenek.

Dokumentált minőségügyi eljárás bevezetése

A szabvány előírásai szerint dokumentált minőségügyi eljárást kell bevezetni a feljegyzések azonosításának, tárolásának, védelmének, kikeresésének, megőrzési idejének és selejtezésének szabályozására.

Természetesen a kidolgozott eljárásnak alkalmazkodnia kell a szervezet sajátosságaihoz, annak megfelelően, hogy milyen a szervezet nagysága, tevékenységének típusa. Figyelembe kell venni a folyamatok bonyolultságát és a kölcsönhatásokat, valamint a szervezet munkatársainak felkészültségét is.

Az ISO 9000 szabványcsalád elemei

ISO 9000:2000 – Minőségirányítási rendszerek – Alapok és szótár

ISO 9001:2000 – Minőségirányítási rendszerek – Követelmények

ISO 9004:2000 – Minőségirányítási rendszerek – Irányelvek a teljesítmény növeléséhez

ISO 19011:2001 – Irányelvek a minőségügyi és környezeti felülvizsgálatokho

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. november 1.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9124 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9124 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5417 olvasói kérdésre 5417 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9124 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9124 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5417 olvasói kérdéssel.

Áthelyezés – köztisztviselőből közalkalmazott

Közös önkormányzati hivatalunk közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselője áthelyezéssel szeretne átmenni az önkormányzat fenntartásában lévő Kjt. hatálya alá tartozó...

Tovább a teljes cikkhez

Kék Kártya – a munkavégzés helyének határai

EU Kék Kártyával, magyar munkáltató által foglalkoztatott hongkongi állampolgár munkavállaló esetében a munkaszerződésben a munkavégzés helye korlátozott a tekintetben, hogy a...

Tovább a teljes cikkhez

Gyermekgondozási szabadság után – az édesanya munkahelye

Ha a munkaszerződés nem tartalmaz pontos munkavégzési helyet, csak annyit, hogy Magyarország területe vagy a cég összes telephelye, akkor egy gyermek gondozása céljából igénybe vett...

Tovább a teljes cikkhez

Elmaradt bérigény – ha „kimaradt” a keresetből

Egy munkaügyi peres eljárásban, ha a munkavállaló az Mt. 83. §-ának (1) bekezdése alapján a munkaviszony helyreállítását kéri, azonban nem terjeszt elő kereseti kérelmet arra, hogy...

Tovább a teljes cikkhez

Végrehajtás alól mentes munkabérrész – változás júliustól

Munkabérletiltásra vonatkozó, 2025. július 1-jétől hatályos változások szerint a levonásmentes munkabérrész emelkedik. A mentes összeg megállapításához részmunkaidős...

Tovább a teljes cikkhez

„Befagyott” jogszerző idők – a köznevelés munkavállalói

A Púétv. hatálya alatt a 132. § szerint munkaviszonyban foglalkoztatottak esetében a (7) bekezdés azt írja, hogy a Kjt. 2023. 12. 31. szerint hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Cafeteriajogosultság és a munkaviszony megszűnése

Jogszerű-e a munkáltató cafeteriaszabályzatában az a kikötés (és e kikötésre hivatkozással a tárgyévi cafeteriajuttatás teljes megvonása), miszerint a munkavállaló nem jogosult a...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítési díjra való jogosultság közalkalmazottnak

A Kjt. hatálya alá tartozó intézmény esetében helyettesítési díj adható-e a közalkalmazott részére abban az esetben, ha azonos munkakörben dolgozó kollégát helyettesít a...

Tovább a teljes cikkhez

Téves besorolás korrekciója a közegészségügyben

A munkáltató téves besorolásra hivatkozva egyoldalúan csökkentette az egészségügyi dolgozók illetményét annak ellenére, hogy a munkavállalók jelezték, a munkaszerződés csak...

Tovább a teljes cikkhez

Elmaradt bérigény – ha „kimaradt” a keresetből

Egy munkaügyi peres eljárásban, ha a munkavállaló az Mt. 83. §-ának (1) bekezdése alapján a munkaviszony helyreállítását kéri, azonban nem terjeszt elő kereseti kérelmet arra, hogy...

Tovább a teljes cikkhez

Végrehajtás alól mentes munkabérrész – változás júliustól

Munkabérletiltásra vonatkozó, 2025. július 1-jétől hatályos változások szerint a levonásmentes munkabérrész emelkedik. A mentes összeg megállapításához részmunkaidős...

Tovább a teljes cikkhez

„Befagyott” jogszerző idők – a köznevelés munkavállalói

A Púétv. hatálya alatt a 132. § szerint munkaviszonyban foglalkoztatottak esetében a (7) bekezdés azt írja, hogy a Kjt. 2023. 12. 31. szerint hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Cafeteriajogosultság és a munkaviszony megszűnése

Jogszerű-e a munkáltató cafeteriaszabályzatában az a kikötés (és e kikötésre hivatkozással a tárgyévi cafeteriajuttatás teljes megvonása), miszerint a munkavállaló nem jogosult a...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítési díjra való jogosultság közalkalmazottnak

A Kjt. hatálya alá tartozó intézmény esetében helyettesítési díj adható-e a közalkalmazott részére abban az esetben, ha azonos munkakörben dolgozó kollégát helyettesít a...

Tovább a teljes cikkhez

Téves besorolás korrekciója a közegészségügyben

A munkáltató téves besorolásra hivatkozva egyoldalúan csökkentette az egészségügyi dolgozók illetményét annak ellenére, hogy a munkavállalók jelezték, a munkaszerződés csak...

Tovább a teljes cikkhez

Munkanap-áthelyezés munkaszüneti nap miatt

Duális képzőhely foglalkoztat diákot. A foglalkoztatás kezdő dátuma 2025. május 12., tehát a diák május 2-án még nem volt állományban. A május 2-i áthelyezett pihenőnapot május...

Tovább a teljes cikkhez

Munkabér fizetése betéti társaság beltagjának

Betéti társaság öregségi nyugdíjas beltagja munkaviszonyban látja el a társaság vezetését. A kedvezőtlen piaci viszonyok miatt a betéti társaság a fő bevételt biztosító...

Tovább a teljes cikkhez

Munkanap-áthelyezés munkaszüneti nap miatt – és a keresőképtelenség

A munkavállaló kórházban volt április 27. és május 12. között, erre az időszakra betegszabadság került elszámolásra. Keresőképes lett május 13-án. Ebben az esetben a május 17....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5417 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 280-ik lapszám, amely az 5417-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Szja és juttatások problémái Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem