×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 54. számában (2002. augusztus 15.)

Ingatlangazdaság

Az utóbbi tíz év társadalmi-gazdasági változásai számos ágazat megerősödését eredményezték, ám mind közül az ingatlanpiac fejlődése volt a leglátványosabb. Az ingatlan – mint a vagyont megjelenítő, megőrző és értékmérő eszköz – jelentősen felértékelődött, s ezzel együtt egyre szélesebb körű igény keletkezett az ingatlangazdálkodás ismeretei iránt. Napjainkban azonban nemcsak az ingatlanszakmában tevékenykedő mintegy 160 ezer embernek fontos a szakmai útmutatás, de azok számára is, akik – vevőként vagy eladóként – a piac "egyszerű" szereplői. Soós János és szerzői kollektívája olyan gyakorlati kézikönyvvel lépett piacra, amely vélhetően minden információigényt kielégít: útbaigazítja az ágazatban tevékenykedő hivatásos szakembereket s a laikus érdeklődőket is.

A csaknem 600 oldalas, CD-lemez-melléklettel és ingatlangazdaságtan-glosszáriummal kiegészített kötethez hasonló munka ez idáig még nem jelent meg Magyarországon, ekképpen a könyv hiánypótló szerepet is betölt. Annál is inkább, mert az elméleti ismeretek rendszerezett bemutatásán túl a gyakorlati példák és az összegyűjtött problémák megoldásai is segítik az oktatók és a szakemberek munkáját. Ugyanakkor a könyvhöz tartozó CD-melléklet lehetővé teszi a téma joganyagának gyors áttekintését, illetve a szakmai számítások modellezését.

A munka nagy erénye a fejezetek logikus és egymásra épülő szerkezete s az elméleti és a gyakorlati ismeretek megfelelő ötvözése. De a szerzők olyan fontos – az ingatlangazdálkodással összefüggő – területeket is górcső alá vettek, mint a vagyonértékelést, amelynek folyamatát és módszereit nemcsak tanácsos, de szükséges is megismerni. Hasonlóképpen az ingatlanfinanszírozás és a lakástámogatási rendszer kérdései is nagy érdeklődésre tarthatnak számot, hiszen praktikus útmutatással szolgálnak a piac szereplői számára. A könyv a lakásépítési (-vásárlási) kedvezményről, az adó-visszatérítési vagy a kiegészítő kamattámogatásról éppúgy részletes tájékoztatással szolgál, mint a lakáscélú állami támogatások igénylésének folyamatáról. Mindemellett a "nagy összefüggések" iránt érdeklődők is megfelelő ismeretekre tehetnek szert a könyvből: ezt segíti – egyebek közt – a magyar földpiac, a hazai lakáspolitika, illetve a telekgazdálkodás legfontosabb jellemzőinek leírása.

oós János és szerzőtársai: Ingatlan-gazdaságtan

KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2002.

583 oldal + CD-melléklet. Ára: 6200 Ft + 12% áfa Ft

Az irányítás tudománya

A korszerű vállalatirányításnak ma már szerves része a cég tevékenységével öszszefüggő információk értékelése, a rendszeres, tudatos és megtervezett ellenőrzés: azaz a controlling (kontrolling). A vállalatirányítás e nélkülözhetetlen területét s annak műhelytitkait bemutató, "A controlling tudományos megközelítése és alkalmazása" címmel megjelent munka minden bizonnyal hasznos segítséget nyújt a hazai vállalkozások és intézmények menedzsmentjei, ellenőrzési szakemberei számára, hiszen gyakorlati megközelítéssel fejti ki a nálunk is folyamatosan fejlődő ellenőrzési munka ismereteit. Útmutatást nyújt a szervezetek stratégiai és operatív irányítási munkájához, a hatékonyabb működéshez, az elért eredmények valóságnak megfelelő megítéléséhez, vagyis a vállalati "tisztánlátáshoz".

A könyvben – egyebek közt – a szakmával szemben támasztott elvárásokról, a vezetés és a controlling sokoldalú kapcsolatáról, s e rendszernek a vezetéstudományban betöltött szerepéről olvashatunk. Mint a szerzők kifejtik: a controllingrendszer kritériumai a cél-, a jövő- és a költségorientáltság, ez együtt képezi a controlling speciális szemléletét és a módszer alapfilozófiáját. Eredményes működéséhez azonban megfelelő eszközökre is szükség van, többek között az eltéréselemzés technikájának az alkalmazására. De igen fontos az ellenőrzési rendszer informatikai támogatása is, nem véletlen tehát, ha a szerzők az integrált rendszerek controllingmoduljait és a célszoftverek módozatait is bemutatják, illetve a rendszer humán és szervezeti vonatkozásaival foglalkoznak.

Az olvasók ugyanakkor megismerhetik a controllerek feladatait s a velük szemben támasztott szakmai és a személyiségjegyeket érintő követelményeket. Mint a tapasztalatok jelzik, a controller és a vezető kapcsolata meghatározó jelentőségű – a köztük lévő viszony bizalmi jellegű. Természetesen a controllingrendszer tudományos kifejtése is kellő hangsúlyt kap a könyvben. Ennek keretében arról olvashatunk, hogy elmélete a vezetéstudomány önálló ágává fejlődött, differenciálódott; kialakultak a termelő, a kereskedelmi, a banki, a nem profitorientált szervezetek controllingrendszerei. A szerzők végül a bevezetés és alkalmazás előkészítését, a folyamat lépéseit mutatják be szemléltető ábrákkal is. A mellékletek pedig a különböző vállalkozások controllingrendszerének ismertetését tartalmazzák.

r. Körmendi Lajos-dr. Tóth Antal: A controlling tudományos megközelítése és alkalmazása

Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt., Budapest, 2002. 216 oldal. Ára: 3680 Ft

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9268 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9268 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5503 olvasói kérdésre 5503 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9268 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9268 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5503 olvasói kérdéssel.

Vezető helyettesítési díja

A polgármesteri hivatalban egy szervezeti egység főosztályvezető-helyettese közös megegyezéssel megszüntette beosztottja közszolgálati jogviszonyát. Munkakörét a...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő ellentételezése szabadidővel

Az Mt. 143. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében a munkavállalónak a munkaidőkereten felüli munkavégzés esetén ötven százalék bérpótlék vagy – munkaviszonyra vonatkozó...

Tovább a teljes cikkhez

Bérkorrekció keresőképtelenséget követően

A gyárszintű béremelés időszakában az adott munkavállaló már 5. hónapja táppénz miatt van távol, és még hosszú, bizonytalan ideig nem is fog tudni munkába állni. Részére is...

Tovább a teljes cikkhez

Diabéteszellátási pótlék – „részben” óvodatitkárnak

Óvodában dolgozó pedagógiai asszisztens részesül diabéteszellátási pótlékban. 2025. I. 1. – 2025. II. 28. napjáig 8 órában volt a diabéteszes gyermek mellett. 2025. III. 1-től...

Tovább a teljes cikkhez

Teljesítményértékelés és illetményemelés

A Púétv 98. §-ának (3) bekezdése és a 18/2024. BM rendelet alapján az óvodapedagógusok teljesítményértékelését el kell készíteni a 2024/2025. nevelési évre vonatkozóan, melynek...

Tovább a teljes cikkhez

Bérkorrekció minimálbér emelésével

Többévnyi hosszú távollét megszűnését követően a bérrendezés során a munkáltató köteles-e figyelni, hogy a munkavállaló bére az adott év átlagos éves béremelése után...

Tovább a teljes cikkhez

Illetménykorrekció – „GYES”-ről visszatérő vezető beosztású pedagógusnak

Gyermekgondozási szabadságról visszatérő vezetői megbízással rendelkező óvodapedagógust, alapítványi fenntartású magánintézmény esetében milyen mértékű bérkorrekcióban kell...

Tovább a teljes cikkhez

Köznevelési foglalkoztatotti jutalom – ami beleszámít

A Púétv. 98. §-ának (3) bekezdése alapján a munkáltatónak minden évben értékelnie kell az érintett pedagógusok, illetőleg a pedagógusvégzettségű NOKS-munkakört betöltő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaszüneti napi pótlék húsvét- vagy pünkösdvasárnapon

Rendeltetése folytán az év minden napján működő (kivétel karácsony első és második napja, illetve november 1. és december 24. délutánja) gyógy- és strandfürdő uszodamesterei 12...

Tovább a teljes cikkhez

Diabéteszellátási pótlék – „részben” óvodatitkárnak

Óvodában dolgozó pedagógiai asszisztens részesül diabéteszellátási pótlékban. 2025. I. 1. – 2025. II. 28. napjáig 8 órában volt a diabéteszes gyermek mellett. 2025. III. 1-től...

Tovább a teljes cikkhez

Teljesítményértékelés és illetményemelés

A Púétv 98. §-ának (3) bekezdése és a 18/2024. BM rendelet alapján az óvodapedagógusok teljesítményértékelését el kell készíteni a 2024/2025. nevelési évre vonatkozóan, melynek...

Tovább a teljes cikkhez

Bérkorrekció minimálbér emelésével

Többévnyi hosszú távollét megszűnését követően a bérrendezés során a munkáltató köteles-e figyelni, hogy a munkavállaló bére az adott év átlagos éves béremelése után...

Tovább a teljes cikkhez

Illetménykorrekció – „GYES”-ről visszatérő vezető beosztású pedagógusnak

Gyermekgondozási szabadságról visszatérő vezetői megbízással rendelkező óvodapedagógust, alapítványi fenntartású magánintézmény esetében milyen mértékű bérkorrekcióban kell...

Tovább a teljes cikkhez

Köznevelési foglalkoztatotti jutalom – ami beleszámít

A Púétv. 98. §-ának (3) bekezdése alapján a munkáltatónak minden évben értékelnie kell az érintett pedagógusok, illetőleg a pedagógusvégzettségű NOKS-munkakört betöltő...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaszüneti napi pótlék húsvét- vagy pünkösdvasárnapon

Rendeltetése folytán az év minden napján működő (kivétel karácsony első és második napja, illetve november 1. és december 24. délutánja) gyógy- és strandfürdő uszodamesterei 12...

Tovább a teljes cikkhez

Pályakezdés utáni illetménynövekedésre való jogosultság

2025. 08. 25-től állományban lévő óvodapedagógusunk az előző biztosítási jogviszonyának 2025. 06. 30-i hatályú megszüntetésekor Gyakornok fokozatba volt besorolva. 2025. 07. 03-án...

Tovább a teljes cikkhez

Vezető helyettesítése – saját név alatt

Amennyiben a vezető munkavégzés alóli mentesítését tölti, vagy tartósan távol van, a munkáltató a Kttv. 129. §-ának (5) bekezdése alapján erre az időtartamra kinevezhet-e egy...

Tovább a teljes cikkhez

Vezetői „szék” elfoglalása és a próbaidő

Óvodavezetői, illetve konyhavezetői (intézményvezető, főigazgatói) pályázat került kiírásra. Ha a pályáztatás eredményes/érvényes, kötelező-e azonnal az új munkavállalókat...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5503 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 283-ik lapszám, amely az 5503-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Szja és juttatások problémái Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem