Szakképzési hozzájárulás

A 2001. évi LI., tavaly július 1-jével hatályba lépett törvény megalkotásával – a korábbi rendelkezések korszerűsítésén, egységbe foglalásán és kiegészítésén túl – az volt a cél, hogy tovább szélesítsék a hozzájárulás felhasználásában a cégek önállóságát, és ugyanakkor szigorítsák a felhasználás ellenőrzését is.

Megállapodás rögzíti

– A jogszabályban és a végrehajtási rendeletekben világosan leírtuk, hogy a vállalatok saját szakképzési hozzájárulásukkal miként támogathatják közvetlenül a szakmai oktatást – mondja Farkas Krisztina, az oktatási tárca miniszteri biztosa. A forrást odaadhatják tanintézménynek, tanulók náluk folytatott gyakorlati oktatásának költségeire, és leírhatnak fél százalékot, ha azt munkavállalóik képzésére fordítják. Mindezeket fejlesztési vagy együttműködési megállapodásokban kell rögzíteniük, mert az a cél, hogy a cégek ne csak \"úgy általában\" bocsássanak különböző összegeket partnereik rendelkezésére, hanem konkrétan jelöljék is meg, hogy azt mire költhetik el. Ez kétségtelenül többletadminisztrációt és a korábbinál alaposabb mérlegelési kötelezettséget ró rájuk, de végül is a számukra fontos szakemberek képzését szolgálja.

A törvény és a rendeletek részletesen kitérnek – a többi között – a megállapodások ellenőrzésére, illetve az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő és nem szereplő szakmák megítélésére. Mindezeken túl az ugyancsak tavaly alkotott új felnőttképzési törvény kiterjed például az oktatási programok tartalmára, az iskolán kívüli képzőintézmények működésére is. Míg ezt az átfogó szabályozást a gazdasági szervezetek közül sokan bizonyos fokú szigorításként élik meg, ugyanakkor – szándékunknak megfelelően – könnyítésnek tekintik, hogy az OKJ-ban szereplő szakmák oktatási költségeit külön kérelmezés és engedély nélkül leírhatják a fél százalékukból.

Az érintettek körében rendkívül kedvező visszhangot váltott ki a törvénynek azon bekezdése, amely szerint a szakképzési feladatokat ellátó felsőoktatási intézmények is támogathatók a szakképzési hozzájárulással. A munkaerőpiacra belépő fiatalok iskolai háttere ugyanis az utóbbi években jelentősen megváltozott. Míg az ifjú szakemberek 54 százaléka középfokon szerez szakmát, a felsőoktatásban végzettek aránya az egy évtizeddel ezelőtti 10,6-ról 24,6 százalékra nőtt, és várhatóan tovább növekszik. A minisztérium szerint indokolt volt tehát a támogatási kör kiterjesztése az egyetemekre, főiskolákra. Nem szólva arról, hogy ez összhangban van az Európai Unió követelményeivel.

Pap László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese megjegyzi: nagyon szűk területen korábban is mód volt arra, hogy egyetemi, főiskolai csoportok közvetlen támogatást kapjanak. Tavaly a helyzet alapvetően megváltozott, azonban bizonyos korlátozás megmaradt. A megjelölt cél a gyakorlati képzések eszközparkjának megújítása, a vállalattal közösen szervezett szakmai gyakorlat költségeinek fedezése és a saját dolgozók számára szervezett tanfolyamok finanszírozása lehet.

– Számba véve a lehetőségeket, úgy döntöttünk, hogy egyetemi szinten a gyakorlati képzési támogatások megszerzésére összpontosítunk – mondja a rektorhelyettes. A termelővállalatokkal évekre, évtizedekre visszanyúló szakmai kapcsolatainkra építve elhatároztuk, hogy levéllel fordulunk a legnagyobb cégek közül körülbelül hatvanhoz. Ezzel azt akartuk elérni, hogy a velük együttműködő szakembereink, illetve szakterületeink, tanszékeink, munka- és kutatócsoportjaink külön-külön ne árasszák el hasonló célú megkereséseikkel őket. Hozzunk létre egy úgynevezett \"egykapus\" kapcsolatot, azaz egyetemi szinten egy kézben tartsuk az együttműködést.

\"Eszközpark-fejlesztés

A levélben felhívtuk partnereink figyelmét a törvény adta új lehetőségre, kinyilvánítottuk szándékunkat, szerződésmintákat mellékeltünk, és felajánlottuk a személyes kapcsolatfelvételt is. Jeleztük: a karokat olyan projektek kidolgozására kértük fel, amelyek a laboratóriumfejlesztéseket szolgálják. Kedvező válasz esetén természetesen rájuk bíztuk, hogy az egyetem melyik szervezeti egységével kívánnak együttműködni, és jeleztük, hogy az elkülönített számlán kezelt pénzt eljuttatjuk a címzetthez. A részletkérdéseket is pontosan rögzítettük a szerződéstervezetekben, később a szerződésekben, annál is inkább, mert ezeket el kellett küldenünk az Oktatási Minisztérium megfelelő hivatalához, ahol minden ilyen dokumentumot begyűjtenek és tárolnak egy későbbi szúrópróbaszerű ellenőrzés céljából. Emellett biztattuk tanszékeinket és karainkat, hogy a kisebb cégekkel közvetlenül vegyék fel, illetve ápolják a kapcsolatot. Az ősszel kerestük meg a vállalatokat, aminek nyomán az első évben mintegy 170 millió forintnyi értékkel gyarapodott a gyakorlati képzés infrastruktúrája. Ennek egy része a kisebb cégektől érkezett, közvetlenül a tanszékekhez. Nagyobbik hányada azonban vállalatoktól jött az egyetemre és osztódott le a karokra.

Áprilisban ismét elküldtük a levelünket, mert a vezérigazgatói, vezetői szintű döntések a támogatások elosztásáról általában ekkor születnek. A kedvező válaszok folyamatosan érkeznek. Van esély arra, hogy a tavalyi összeget az idén megkétszerezzük – mondja a rektorhelyettes. – Mindezen különösképpen nem vagyunk meglepődve. Ezek a pénzek ugyanis a vállalatok számára nem jelentenek többletkiadást, a szakképzési hozzájárulást mindenképpen ki kell fizetniük. Partnereink most, hogy erre mód nyílt, a közvetlen támogatás formáját választják, méghozzá úgy, hogy ennek fejében nem várnak, nem is várhatnak el közvetlen ellentételezést. A tapasztalatok szerint különösen a villamosmérnöki és az informatikai területet támogatják szívesen, de – a mozgékony építőipari cégek jóvoltából – az építőmérnökök sem panaszkodhatnak. Ugyancsak érdemleges támogatások érkeznek a gazdaság- és társadalomtudományi karra, mégpedig a pénzügyi, banki területről. Mi mindenesetre a törvény révén új forrásokhoz jutunk.

Célzott felhasználás

Szilágyi Antalnak, a Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége elnökének az a véleménye, hogy a különböző munkaadói, szakmai szervezeteknek, civil tömörüléseknek, tudományos egyesületeknek és szövetségüknek is részük van abban, hogy a törvény kibővítette a munkaadók lehetőségeit a szakképzési hozzájárulás közvetlen felhasználásában. Eredményes lobbizásuknak is köszönhető például a saját dolgozók képzésére fordítható keret 0,2 százalékról 0,5 százalékra emelése, illetve a támogatás kiterjesztése a felsőoktatásra is.

– Szerintem a vállalatoknak előnyös, hogy a másfél százalék adójellegű forrást teljes egészében közvetlenül saját céljaikra fordíthatják, és adott esetben egy fillért sem kell befizetniük a szakképzési alapba – hangsúlyozza az elnök. A vállalati vezetők nagy része azonban még nem ismeri ezt a lehetőséget, jóllehet a humánvezetők többé-kevésbé tisztában vannak a törvényi háttérrel, a megváltozott jogszabályokkal, a végrehajtási rendeletekkel. A keretek igazán hatékony felhasználásához viszont elengedhetetlen, hogy a felnőttképző vagy felsőfokú intézmények a vállalatok igazgatóját, főkönyvelőjét és humánvezetőjét együtt tudják megszólítani. Ismereteim szerint a cégek tavaly országosan a rendelkezésükre álló összes forrásnak csak mintegy a negyedét használták fel célzottan, a többit befizették az alapba.

Szilágyi Antal a lehetőség és a valóság közötti eltérést korántsem csak az ismeretek hiányával magyarázza. Számításaik szerint a kisvállalkozásoknál, vagy azoknál a cégeknél, ahol a dolgozói létszám nem éri el a 200-at, többnyire nem képződik akkora alaprész, amit érdemes lenne a saját dolgozóik képzésére fordítani.

– A felnőttképzési szövetség álláspontja szerint egészében jó a törvényi szabályozás, és a végrehajtási rendeletek számát sem sokalljuk. A piacot ellepték ugyanis a legkülönbözőbb képzőszervezetek, így érthető, ha a jogszabályok gátak közé kívánják terelni az áradatot. A tíz éve alakult Felnőttképzési Vállalkozások Szövetségének 167 tagja van, s mivel a legelismertebb szervezeteket fogja össze, ezért bízvást tekinthető reprezentatívnak. Mi tagjaink számára többek között etikai norma- és minőségbiztosítási rendszert alkottunk, magas követelményeket támasztunk és garanciát adunk szolgáltatásainkra. Arra azonban, hogy mit kínálnak és mit teljesítenek a többiek, legfeljebb a partnereik tudnának választ adni. Mindenesetre egy, az idén áprilisban megjelent miniszteri rendelet szerint a jövőben állami vagy állami jellegű forrásokhoz – ilyen a szakképzési alap is – csak azok juthatnak hozzá, akik az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont regionális igazgatóságainál nyilvántartásba vetették magukat, és akiket egy július 1-jétől erre a célra alakuló testület akkreditál.

Piaci árak

Szilágyi Antal nemcsak a szövetség elnöke, hanem egyben vezérigazgatója is az ország egyik legnagyobb és legtekintélyesebb felnőttképző szervezetének, az éppen három évtizede működő Szakmai Továbbképző, Átképző és Vállalkozástámogató (SZTÁV) Rt.-nek. Ebbéli minőségében némileg másképp ítéli meg a vállalatokra háruló adminisztrációt.

– A munkáltatók jelentős része fenntart olyan humán osztályt vagy csoportot, amelyik e feladatokat intézi. A többiek gondjainak enyhítésére a SZTÁV – a Spektrum oktatási konzorcium keretében más felnőtt- és felsőfokú képzővel együttműködve – a tanfolyamokkal együtt a teljes adminisztráció lebonyolítását is felajánlja. Ettől függetlenül a vállalatoknak maguknak is igyekezniük kell, hogy megismerjék a szakképzési hozzájárulás közvetlen felhasználásának módjait.

A szolgáltatások díjairól Szilágyi Antalnak az a véleménye, hogy azok – a bővülő lehetőségek hatására – mindinkább a piaci árhoz közelítenek. A cégek eddig is rendeltek tanfolyamokat, továbbképzéseket, csak nem a szakképzési alap, hanem az oktatási költségek terhére. Természetesen ma is fontos érdekük, hogy az adott keretből a lehető legtöbbet kihozzák, ezért árajánlatokat kérnek a képzőintézményektől, és a számukra legkedvezőbb mellett döntenek.

Hevér András, a Pannonplast Műanyagipari Rt. személyügyi igazgatója 1984 óta látja el munkakörét. Mint mondja, mindig fontos volt, hogy a szakmát milyen fokon ismerő, mennyire képzett emberek dolgoznak üzemeikben – jelenleg a csoport 16 hazai és 3 külföldi vállalatánál.

– A saját célra elkölthető szakképzési hozzájárulás megközelíti a hetvenmillió forintot, amelynek egyharmadát saját dolgozóink képzésére fordítjuk. A forrásokkal társaságaink rendelkeznek, mi itt a központban csak koordináljuk az alapok felhasználását. Az ügyvezetők számára fontos követelmény azonban, hogy a pénzt alapos körültekintéssel használják fel, s egy fillért se hagyjanak veszni. Ha OKJ-s szakmákban akarjuk képeztetni kollégáinkat, nem kell külön engedélyeztetnünk a tanfolyamokat, csak be kell jelentenünk az OKÉV regionális igazgatóságán. Ez kedvező számunkra, mert a műanyag-feldolgozó szakma is ilyen. Más a helyzet azonban bizonyos átképzések esetében, amelyek akkor kerülnek sorra, ha például egy új gépsor vagy technológia érkezik Japánból, illetve belga, osztrák partnerünktől. Mivel ezek nem OKJ-s tanfolyamok, engedélyeztetnünk kell az állami szervezettel, de még így is megéri. Általában a képzések fele-fele arányban oszlanak meg az OKJ-s és a nem OKJ-s szakmák között.

Egyetemi kapcsolatok

– Számunkra szinte létkérdés az egyetemek támogatása, aminek hagyományai vannak – mondja Hevér András. – Azokat az intézményeket, tanszékeket segítjük, amelyek nekünk is oktatnak. Például a Kecskeméti Műszaki Főiskolát, ahol a nagy összevonások idején meg akarták szüntetni a \"műanyagos\" tanszéket. Itt évente évfolyamonként huszonöt-harminc fiatal tanul, ám össze akarták olvasztani egy lényegesen kisebb létszámú tanszékkel. Ezt elkerülendő, komoly támogatást adunk fenntartása érdekében, hiszen csaknem hetven mérnökünk végzett ott az utóbbi húsz évben, köztük vezető munkatársaink, üzemvezetők, gyárigazgatók. De más egyetemeket, főiskolákat is – köztük a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet – úgy segítünk, hogy megállapodunk, mire költhetik a pénzt.

– Véleményünk szerint a szakképzési hozzájárulás felhasználásának mai rendszere mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy jobban hasznosuljon a szakképzési alap. Noha ennek forrásai jól szolgálják, hogy a képzőintézményeket a célok érdekében támogassuk, és a vállalatokon belüli képzéseket erősítsük, azonban a kormányzat támogató politikájára is szükség van. Magyarország a rendszerváltás után – nem utolsósorban – a korszerűen felkészült szakmunkásgárdára támaszkodva ösztönözte a befektetőket, hogy jöjjenek hozzánk. Ez az előny azonban megszűnőben van. Bár rendkívül fontos, hogy a diplomások száma megsokszorozódjon, de ha a szakképzésre nem figyelünk oda, akkor komoly hátrányba kerülhet a magyar ipar, az ország.