×

Legjobb munkahelyek – 2007

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. december 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 116. számában (2007. december 15.)
A korábbiakhoz képest jócskán megváltozott a magyar munkavállalói attitűd; a hazai alkalmazottak átlépték a "felnőttkor" küszöbét, öntudatosak, magabiztosak és mobilabbak. Így foglalta össze a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. szakembere annak az országos felmérésnek a tapasztalatait, amelyet immár hetedik alkalommal bonyolítottak le a Legjobb Munkahely pályázat keretében.

A nagyvállalatok kategóriájában az idén a Market Építő Zrt., a kis- és középvállalatok között pedig a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. lett az első a tanácsadó és a Világgazdaság közösen meghirdetett pályázatán. A kutatók 138 önként jelentkező vállalat csaknem 31 ezer alkalmazottját és 531 felsővezetőjét kérdezték meg a munkahelyükről. Kategóriánként öt-öt cég példáját ítélték a leginkább követendőnek.

Motiváció és kötődés

A válaszokból kiderült, hogy a legjobb munkahelyeken a vezetők magas színvonalú produktumot várnak el beosztottaiktól, miközben azt kellően elismerik, és megfelelő körülményeket teremtenek a munkavégzéshez. Jellemző az is, hogy a munkatársak csapatként dolgoznak egy-egy feladaton, tiszteletben tartják egymást, s teljesítményre serkentő légkörben, oldott hangulatban telnek mindennapjaik. A jó közérzethez hozzájárul a rugalmas munkaidő és az, hogy a cég által képviselt értékek összeegyeztethetők a személyes értékrenddel. A legjobb munkahelyek dolgozóinak többsége nemcsak elégedett munkahelyével, hanem elkötelezett is iránta.

A magas elkötelezettség jellemzően együtt jár a pozitív üzleti eredményekkel, a kettő erősíti egymást. Ez főként ott tapasztalható, ahol a vállalati vezetés számára kulcsfontosságú a beosztottak motivációja és kötődése. A "Miként lehet mindezt erősíteni?" kérdésre adott válaszok azt jelzik, hogy bizonyos területeknek nagy jelentőségük van az elkötelezettség erősítése szempontjából, s ha ezek fölött a vezetők elsiklanak, könnyen elveszíthetik legjobb munkatársaikat.

A magyar munkavállalók számára lényeges például a vállalatuk hírneve, azaz hogy milyen kép él munkaadójukról a köztudatban. Fontos, hogy büszkén emlegethessék vállalatukat baráti társaságban, illetve elégedetten nyugtázzák a cég által előállított termékek vagy az általa nyújtott szolgáltatások minőségét. Ugyanolyan lényeges az is, hogy demonstrálhassák: cégük jó munkahelynek számít, amit ajánlhatnak munkát kereső ismerőseiknek. A hazai vállalatok többé nem engedhetik meg maguknak, hogy ne foglalkozzanak tudatosan munkáltatói hírnevükkel – állapították meg a Hewitt szakemberei.

Izgalmas feladatok

A felmérés szerint a legjobb munkahelyeket az is megkülönbözteti a többiektől, hogy dolgozóik 42 százaléka szinte hetente kap izgalmas feladatokat, szemben a 33 százalékos országos átlaggal. Más megközelítésből elemezve a számokat: a hazai munkavállalók 22 százaléka, vagyis minden ötödik csak évente, vagy még annál is ritkábban szakad ki a napi rutinból, s foglalkozik valós kihívást jelentő, izgalmas, érdekes feladattal. A női munkavállalók helyzete még ennél is rosszabb: 25 százalékuk számolt be arról, hogy akár még egy évnél is hosszabb idő telik el, mire erre lehetőség adódik.

A gazdasági környezet és a megszorítások miatt a munkavállalók 2006-ban megrendült állásbiztonsága nem állt ugyan helyre, de a félelmeik nem is erősödtek tovább: 2007-ben 48 százalékot tesz ki azok aránya, akik határozottan ki merik jelenteni: nem félnek állásuk elvesztésétől. A hazai munkavállalók növekvő mobilitási hajlandósága is hozzájárult ahhoz a munkaerő-piaci helyzethez, miszerint a dolgozók nem feltétlenül érzik biztosnak állásukat, s egyidejűleg nem is kötődnek nagyon szorosan aktuális munkaadójukhoz. Csupán minden második jelentette ki, hogy még legalább három évig a jelenlegi munkahelyén szeretne dolgozni, s 7 százalékot tesz ki a "lélekben felmondottak" aránya, akik csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy továbbállhassanak.

Újbóli elhelyezkedés

A munkavállalók ugyanakkor nem esnek kétségbe, ha adott esetben új munkahely után kell nézniük. Kifejezett magabiztosságról tanúskodik, hogy 23 százalékuk bátran ki meri jelenteni: állása elvesztése esetén pár hét alatt újra könnyedén el tudna helyezkedni, s csak 12 százalék félne az álláskereséstől. (A Hewitt koordinálásával a felmérés 2006 óta a kelet-közép-európai régió 11 országában is zajlik. E térségben a munkavállalók 47 százaléka találna "könnyen" magának új állást, további 33 százaléknak pedig "nem jelentene problémát" az újbóli elhelyezkedés.)

A tehetségek kezelésének kérdése folyamatos fejfájást okoz a hazai humán szakembereknek: legyen szó akár megszerzésükről, akár megtartásukról. A problémát az alkalmazottak is érzékelik, 25 százalékuk szerint vállalatuk nem tudja megtartani legjobb embereit. A felmérés eredményeiből kiderül, melyek azok a munkakörök, amelyeket leginkább sújt a tehetséghiány. Ezek szerint nem könnyű betölteni a felsővezetői, menedzseri székeket, de nehéz megfelelő embert találni az értékesítői, valamint az informatikai (IT) pozíciókra is.

A 2007-es év Legjobb Munkahelyeinek névsora, amelyben négy, egyszer már sikeresen szerepelt vállalat is található, a szakértők szerint ékes bizonyítéka annak, hogy az erős dolgozói elkötelezettség megteremtése nem ágazatfüggő. A rangsor élén álló cégek között az építőiparban, az energiaiparban, a kereskedelemben és a gépgyártás területén működő cégek is találhatók.

 

Magyarország Legjobb Munkahelyei 2007

 

Kis- és középvállalatok kategória

Nagyvállalatok kategória

1.

Debreceni Hőszolgáltató Zrt.

Market Építő Zrt.

 

energia/távhőszolgáltatás és hűtési szolgáltatás nyújtása

ipar/építőipari generálkivitelezés, fővállalkozás

2.

Develor Tanácsadó Zrt.

Mars Magyarország Értékesítő Bt.

 

szolgáltatások/tréningtartás és tanácsadás

FMCG/kereskedelem

3.

Wrigley Hungária Kft.

Lilly Hungária Kft.

 

FMCG/kereskedelem

egészségügy/gyógyszeripar

4.

XAPT Hungary Kft.

Syngenta Növényvédelmi Kft.

 

IT/informatika

mezőgazdaság/növényvédelem

5.

Macher Gépészeti és Elektronikai Kft.

"Axiál" Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

 

ipar/gyártás, fejlesztés, elektronikai és mechanikai szerelés

ipar/gépek és alkatrészek gyártása, forgalmazása, szervizszolgáltatás

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. december 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

8744 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 8744 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5192 olvasói kérdésre 5192 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

8744 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 8744 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5192 olvasói kérdéssel.

Munkakör munkáltatói módosítása

Amennyiben a munkáltató „lefokozná” a munkavállalót, erre milyen lehetőségei vannak? Például üzletvezetői pozícióból eladóvá minősítenék vissza. Ez alapvetően a munkakör...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaközi szünet beosztása

A munkavállalók nyolcórás teljes munkaidőben dolgoznak, általános munkarendben. A napi munkaidőben összesen 90 perc munkaközi szünet van. Ebből 30 perc egybefüggő szünet, ezenfelül...

Tovább a teljes cikkhez

Jelenléti adatok – a munkaidő-nyilvántartás alapja

Cégünknél az adminisztratív dolgozók esetében beléptetőrendszert használunk, ahol a munkavállalóknak az irodaház belépésekor, illetve a munkaidő befejezésekor mágneskártyával...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő a pihenőidő alatt

A munkavállaló általános munkarendben dolgozik, hétfőtől péntekig, napi 8 órában, minden munkanapon 8 órától 16 óráig. Ha a szombatra, tehát a heti pihenőnapjára rendkívüli...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás készenléttel érintett napon

A munkavállaló a rendes, beosztás szerinti munkaidejét megelőzően 24 órát töltött készenlétben, vasárnap reggel 8-tól hétfőn reggel 8 óráig. A beosztás szerinti munkaideje...

Tovább a teljes cikkhez

Pótszabadság – életkor helyett a besorolás alapján

Az Eszjtv. hatálya alá tartozó munkavállalónak a munkáltató nem hajlandó megadni az életkor után járó pótszabadságot, besorolásra hivatkozva. Az évi 10 munkanap pótszabadság...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság pénzbeli megváltása – elévülés egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnése esetén hány évre visszamenőleg tarthat igényt a munkavállaló a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltására?

Tovább a teljes cikkhez

Bérkifizetés akadályoztatott munkavállalónak

Egy cégnél a dolgozó hosszas kórházi kezelésre szorul, valószínűleg már nem tér vissza dolgozni. A munkáltató nem találja a legjobb megoldást a bére kifizetésére, valamint a...

Tovább a teljes cikkhez

Átalány-költségtérítés megállapítása jegyzőnek

Adható-e a jegyzőnek is pénzbeli – elszámolási kötelezettség nélküli – költségtérítés, hasonlóan a polgármester és az alpolgármesterek költségtérítéséhez az illetménye...

Tovább a teljes cikkhez

Rendkívüli munkaidő a pihenőidő alatt

A munkavállaló általános munkarendben dolgozik, hétfőtől péntekig, napi 8 órában, minden munkanapon 8 órától 16 óráig. Ha a szombatra, tehát a heti pihenőnapjára rendkívüli...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás készenléttel érintett napon

A munkavállaló a rendes, beosztás szerinti munkaidejét megelőzően 24 órát töltött készenlétben, vasárnap reggel 8-tól hétfőn reggel 8 óráig. A beosztás szerinti munkaideje...

Tovább a teljes cikkhez

Pótszabadság – életkor helyett a besorolás alapján

Az Eszjtv. hatálya alá tartozó munkavállalónak a munkáltató nem hajlandó megadni az életkor után járó pótszabadságot, besorolásra hivatkozva. Az évi 10 munkanap pótszabadság...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadság pénzbeli megváltása – elévülés egészségügyi szolgálati jogviszonyban

Egészségügyi szolgálati jogviszony megszűnése esetén hány évre visszamenőleg tarthat igényt a munkavállaló a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltására?

Tovább a teljes cikkhez

Bérkifizetés akadályoztatott munkavállalónak

Egy cégnél a dolgozó hosszas kórházi kezelésre szorul, valószínűleg már nem tér vissza dolgozni. A munkáltató nem találja a legjobb megoldást a bére kifizetésére, valamint a...

Tovább a teljes cikkhez

Átalány-költségtérítés megállapítása jegyzőnek

Adható-e a jegyzőnek is pénzbeli – elszámolási kötelezettség nélküli – költségtérítés, hasonlóan a polgármester és az alpolgármesterek költségtérítéséhez az illetménye...

Tovább a teljes cikkhez

Bérpótlék-elszámolás a munkanap meghatározása alapján

Két munkavállalói csoportunkra szeretnék pótlékokra vonatkozóan kérdést feltenni. Az egyik csoport készenléti jellegű munkakör, 24 órás beosztással (6:00 vagy 7:00 a kezdete,...

Tovább a teljes cikkhez

Személyi illetmény – a megállapítás korlátjai

Közös önkormányzati hivatal egy megüresedő munkakörbe keres köztisztviselőt. Amennyiben olyan személy kerül kinevezésre, aki versenyszférából jön át (az Mt. hatálya alá...

Tovább a teljes cikkhez

Másodállás szabadság alatt

Vállalhat másik teljes vagy részmunkaidős munkajogviszonyt egy teljes munkaidős foglalkoztatott úgy, hogy a jelenlegi munkaviszonyában szabadságon van, mivel a szülés után visszajött...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5192 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 271-ik lapszám, amely az 5192-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Külföldi munkavállalók foglalkoztatása – a munkaerő-áramlással kapcsolatos legfontosabb adózási és társadalombiztosítási kérdések Megnézem

ÁRULKODÓ JELEK ADÓELLENŐRZÉSKOR
Az adóhatósági vizsgálatok gyakorlata
Megnézem

MIKOR, MIRE, MIÉRT ÉS MIT LÉP A NAV?
Eltérő adózói magatartásra eltérő NAV reagálás
Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem