Felzárkóztatási program
A kormány kidolgozta és elindította a leghátrányosabb helyzetű 33 kistérség számára az Új Magyarország Felzárkóztatási Programot – tudatta novemberben Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A projektekre a 2007-2013. évi uniós tervezési ciklusban – árfolyamtól függően – 125-135 milliárd forint áll célzottan rendelkezésre. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) további 310 milliárd forintnyi forrásért a leghátrányosabb helyzetű kistérségekből jelentkezők kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak.
Szakképzési világverseny
A szak- és felnőttképzés új ismeretekkel történő bővítéséhez világszerte hozzájáruló WorldSkills nemzetközi nonprofit szervezet 2007-ben Japánban rendezi meg szakmai olimpiáját, amelyen Magyarország négy fiatal versenyzővel képviselteti magát – jelentette be Székely Judit szakállamtikár a témában tartott tájékoztatón. A 40. világversenyt Shizuoka városában rendezik. Ez hazánk első megjelenése a rangos versenyen, három olyan szakterületen (hálózatszerelés, mechatronika, villanyszerelés), ahol jó eséllyel pályázunk a sikeres részvételre. A hazai válogatóversenyt 2006 őszén Gödöllőn, a Szent István Egyetemen rendezték. E versenyre való felkészítést, illetve a legjobbnak talált fiatalok további képzését támogatta az SZMM, illetve három magyar cég: a Cisco Systems Magyarország Kft., a Festo Kft. és a Legrand Zrt.
Képzőközpont Kecskeméten
Átadták az 1,1 milliárd forintos beruházás eredményeként elkészült Kecskeméti Térségi Integrált Szakképző Központ (KeTISZK) központi képzőhelyét novemberben. Kecskemét városa konzorciumi partnereivel együtt 2004-ben nyújtott be pályázatot az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében meghirdetett programra. A nyertes pályázat 60 millió forintos önrészét Kecskemét városa állta. A térségben a gazdaság igényeivel összehangolt, korszerű gyakorlati és magas fokú elméleti képzést nyújtó intézmény készült el, amely hozzájárul a pályakezdő fiatalok munkanélküliségének csökkentéséhez. Az intézményben a dél-alföldi régió hiányszakmáinak 80 százalékát oktatják. A gyakorlati és elméleti képzésnek helyet adó háromemeletes épületben 110 gyakorlatorientált képzőhelyet és 150 nagy sebességű internetvégpontot alakítottak ki. A KeTISZK szolgáltatásai a partnerintézmények csaknem ötezer diákjának nyújtanak korszerű képzést.
Ausztriai munkavállalás
Lamperth Mónika, a munkaügyi tárca vezetője sikeres tárgyalásokat folytatott Bécsben Martin Bartenstein szakminiszterrel, aki megerősítette, hogy 2008. januárjától Ausztria korlátozott piacnyitásra készül, és szándékukban áll ötven szakmában lehetővé tenni a közép- és kelet-európai uniós országokból érkezők munkavállalását. A magyar és az osztrák tárcavezető abban is megegyezett, hogy a gyakornokok számára jelenleg 1800 munkavállalási lehetőséget adó, illetve a határ menti ingázókra vonatkozó kétoldalú foglalkoztatási egyezményt újabb, várhatóan kedvezőbb feltételeket garantáló, kibővített megállapodással cserélik fel. Erről a témáról pillanatnyilag szakértői egyeztetések folynak. Az osztrák gazdasági és munkaügyi miniszter nyitottan fogadta Lamperth Mónikának azt a javaslatát is, amely hármas – osztrák-magyar-szlovén – foglalkoztatási paktum megkötésére vonatkozik. Az egyezmény lényege, hogy a három ország munkaügyi hatóságai és szervezetei a jövőben szorosan együttműködnek a munkaerő-piaci problémák megoldásában, közösen fejlesztik a szakképzést a hiányszakmákban, és elősegítik a fiatalok megalapozottabb pályaválasztását.
Gyakornoki program
2008-ban is folytatja gyakornoki programját az InBev, a Borsodi Sörgyár Zrt. tulajdonosa. A vállalat célja, hogy olyan fiatalokat találjon, akik kellően képzettek és tehetségesek ahhoz, hogy szakmai életútjuk során hamar vezetői pozícióba kerülhessenek. 2008. január 15-ig várják a végzős, illetve két évnél nem régebben végzett mérnök- vagy közgazdászdiplomás, angolul jól beszélő fiatalok jelentkezését. A közel egyéves program öt hónapos nemzetközi bevezető képzéssel indul, amelyen a gyakornokok megismerhetik az InBev európai sörgyáraiban a gyártási és értékesítési tevékenység részleteit. Ezután a tehetséges fiatalok saját országukban kapnak munkát.
Konferencia a pályázatokról
A leegyszerűsödött pályázati procedúra jó hír a hazai vállalkozások számára, hiszen a legnagyobb korlátozó tényezőnek a szabályozásokat tartják. A K&H "Üzleti tippek" című, a kis- és középvállalkozásoknak tartott konferenciáján az is elhangzott, hogy a pályázati lehetőségekre nem szabad "ingyenpénzként" tekinteni, hiszen jelentős önrészre van szükség. Leskó Tamás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium koordinációs és szabályozási osztályának főosztályvezető-helyettese egy friss kutatásra hívta fel a figyelmet, amely szerint a hazai vállalkozások a szabályozásokat érzékelik leginkább korlátozó tényezőként, ugyanakkor az utóbbi években általában könnyebbé vált a finanszírozáshoz való hozzáférés. Az országos kkv-fejlesztési stratégia keretében született meg az "Üzletre hangolva" program, amely a pályázati források felhasználását igyekszik megkönnyíteni.
Álláshelyek beruházással
Kunszentmiklóson 1,2 milliárd forintos beruházással Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb betoncserépgyára épül, amely 2008 közepén kezdi meg próbaüzemét. A beruházás nagyobbrészt saját tőkéből épül, de hitelt is vettek fel, valamint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati pénzéből 200 millió forintot kaptak. A hátrányos helyzetű kistérségben az üzem indulása húsz munkavállalónak teremt munkalehetőséget, de az alkalmazottak száma a termelés felfutásával emelkedni fog. Elsősorban a betoniparban jártasságot szerzett villamos és gépész szakembereket keresnek.
Csaló munkaközvetítők
A nagy-britanniai munkavállalásra érkező magyarok továbbra is ki vannak téve annak, hogy csaló "közvetítők" kisemmizik őket – áll a londoni magyar konzulátus figyelmeztetésében. A diplomáciai képviselet az után állította össze – az MTI-vel novemberben ismertetett – figyelemfelhívó dokumentumot, hogy az utóbbi időben számos rászedett magyar állampolgár fordult a londoni magyar nagykövetséghez. Az áldozatokkal közvetítői díj, illetve az első egy hónapi szállás fejében sok esetben több százezer forintot kifizettetnek, azonnali munkaszerződést, jól fizető munkát ígérve. A pénzek kifizetése után a "munkaközvetítők"" eltűnnek, a későbbiekben nem lehet elérni őket, s a károsult magyar állampolgárok munka, szállás és pénz nélkül rendszerint az utcára kerülnek. A konzulátus tájékoztatása szerint csak október vége óta többtucatnyi ilyen eset jutott a képviselet tudomására. A felhívás szerint a nagy-britanniai munkavállalásra készülők – munkaközvetítő révén ajánlott munkalehetőség esetén – győződjenek meg arról, hogy a magyar hatóság munkaközvetítői tevékenység folytatására nyilvántartásba vette-e az illető személyt vagy szervezetet.
Elismerés a Széchenyi Kártyának
"Arra törekszünk, hogy a Széchenyi vállalkozói hitelkártya mint jellegzetesen magyar termék mellé olyan know-how-t illesszünk, ami lehetővé teszi külföldi bevezetését is" – mondta novemberben magyar újságíróknak Brüsszelben a Széchenyi Kártyát működtető KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója. Krisán László az EU legfőbb végrehajtó testülete, az Európai Bizottság társszervezésében tartott vállalkozói rendezvényen vett részt, kiemelt meghívottként, ugyanis a Széchenyi Kártya konstrukciót az Európai Vállalkozási Díj zsűrije beválasztotta az idei 13 legjobb üzleti projekt közé. A vezérigazgató szerint a Széchenyi Kártya viszonylag könnyen adaptálható termék, s jó mintaként szolgálhat az EU tagországai, elsősorban a frissen csatlakozott országok számára a kisvállalkozások finanszírozásában, a bürokrácia csökkentésében.
Lemaradás a részmunkában
A régi uniós tagországokat tekintve a foglalkoztatottak 18,6 százaléka dolgozik részmunkaidőben, miközben Magyarországon még mindig csupán 4,4 százalék él e foglalkoztatási formával - közli a Világgazdaság. Az alacsony részmunkaidős foglalkoztatási arány többek közt arra vezethető vissza, hogy az alacsony bérek miatt képtelenek nagy tömegek megélni a négyórás munka után járó keresetekből – nyilatkozta a Világgazdaságnak Deák Andrea, a Neumann International AG ügyvezető igazgatója. Pedig a részmunkaidős foglalkoztatással a munkaadók könnyebben alkalmazkodhatnának a változó piaci igényekhez, hiszen az egyes kiegészítő feladatokra nem kell teljes munkaidősöket felvenniük. Magyarország a foglalkoztatás terén is erősen le van maradva, mivel csupán a munkaképes korúak 57 százaléka dolgozik; több nyugati államban ez az érték 70 százalék feletti. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint például Hollandiában a foglalkoztatottak 45 százaléka dolgozik részmunkaidőben.
Vasárnapi munkavégzés
Európai összehasonlításban Magyarországon dolgoznak a legkisebb arányban vasárnap is rendszeresen a munkavállalók – derül ki a kölni Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kutatóintézet összeállításából. A felmérésből kiderül: a legtöbben Szlovákiában dolgoznak a hét utolsó napján, háromszor annyian, mint hazánkban. Magyarországon ennek ellenére komoly törekvések vannak a vasárnapi munkavégzés további korlátozására. Franciaországban nemrég ígérte meg a fogyasztóvédelmi miniszter, hogy enyhítik a hétnapos munkahétre vonatkozó tilalmat. Németországban tavaly több helyütt engedélyezték a korábban tiltott vasárnapi nyitva tartást. Nagy-Britanniában az alapterület a döntő: ott a 280 négyzetméternél nagyobb üzletek legfeljebb hat órán át lehetnek nyitva, a kisebbek bármennyi ideig - derül ki a Világgazdaság összeállításából.
Munkanélküliség – számokban
2007. augusztus-októberében a foglalkoztatottak száma 3 millió 940 ezer, a munkanélkülieké 311 ezer fő volt, ami 7,3 százalékos munkanélküliségi ráta; közel azonos a 2006 azonos időszakában mérttel. A vizsgált időszakban a 15-74 éves népesség 55,1, a 15-64 éveseknek 62,2, a munkavállalási korúaknak pedig 65,2 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. Az állástalanok 18,8 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelen lévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18,2 százalék volt, 2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti értéknél. A munkanélküliek 45,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,5 hónap.