×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. június 14.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 111. számában (2007. június 14.)

Adóváltozások

Tavaly már beszámoltunk azokról az adóváltozásokról, amelyeket az Országgyűlés 2006. július 10-én fogadott el, s a múlt év őszétől, illetve idén január 1-jétől léptek hatályba. E módosítások a NovoSchool Kht. és a Saldo Rt. közös kiadásában jelentek meg dr. Ujvári Géza szerkesztésében. A kiadvány folytatásaként látott napvilágot az idei adóváltozásokat tartalmazó második kötet, amelyben immár az újabb módosításokra vonatkozó tudnivalók is megjelentek – a gyakorlati munkát megkönnyítő példák kíséretében. Az újabb adóváltozások elsősorban a 2006. évi CXXXI. törvény rendelkezésein alapulnak.

Először a személyi jövedelemadóval kapcsolatos fogalmak, értelmező rendelkezések, költségnek nem számító tételek módosításait, majd az adómegállapítás, a vállalkozói személyi jövedelemadó, a kamatból származó jövedelem stb. adózásának korrekcióit ismerhetjük meg. Módosítások történtek az egyszerűsített vállalkozói adóban és a közteher-viselési hozzájárulásban is – mindezek ismertetése ugyancsak hasznos az érdeklődők számára. Az adózás rendjénél a képviselet, a foglalkoztatotti bejelentés szabályaiban, valamint a munkáltatói és adóhatósági adómegállapításban, a havi adó- és járulékbevallásban történtek változások.

A továbbiakban a társadalombiztosítási járulékokban, a helyi adókban, az illetékekben és a házipénztár kezelésében történt korrekciókat tartalmazza a kiadvány. Végül az államháztartás egyensúlyát javító különadó módosításait ismerjük meg.

dóváltozások 2007. II. Szerkesztette: dr. Ujvári Géza

Novoschool Kht., Budapest, 2007. 96 oldal. Ára: 2200 Ft

Pénzpiaci szabályozás

A magyar piacgazdaság állandó küzdelmet folytat a költségvetési és a fizetésimérleg-hiánnyal. Az áhított egyensúly eléréséhez hosszú távú intézkedésekre, a közszolgáltatások takarékos megszervezésére van szükség. Ehhez – mások mellett – a pénzügyi intézményrendszer stabilitását garantáló szabályozás is elengedhetetlen. A dr. Lentner Csaba szerkesztésében megjelent szakkönyv a hazai pénzpiaci szabályozás korszerű ismereteit tartalmazza.

A társszerzők a történeti előzmények után a Magyar Nemzeti Bank tevékenységének új szabályozását, az infláció kérdéseit, valamint az euróövezet egységes monetáris politikáját tekintik át. Ismertetik a pénzügyi szolgáltatásokat, a hitelintézetek működését, ellenőrzését, illetve a biztonságos működés követelményeit.

Tájékoztatást kapunk az Unió hitelintézetekre vonatkozó direktíváiról és azok hazai alkalmazásáról, megismerjük a tőzsde szervezetét, szabályozási funkcióját, illetve a hazai biztosítási piac fejlődésének főbb állomásait. A továbbiakban a bankbiztosítás működéséről és a pénzmosás megelőzésének elméleti és gyakorlati hátteréről, az ehhez kapcsolódó szabályozásról olvashatunk.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2000. április 1-jével több szervezet összevonásával alakult meg. A szakkönyv betekintést nyújt tevékenységébe. Végül a Magyar Államkincstár feladatait és az Államadósság Kezelő Központ Rt. működését tekinthetjük át.

énzpiacok szabályozása Magyarországon. Szerkesztette: dr. Lentner Csaba

Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006. 330 oldal. Ára: 3465 Ft

Társadalombiztosítás – 2007

A társadalombiztosítási jogszabályok útvesztőiben még a hozzáértőknek sem könnyű eligazodniuk, kiváltképp hasznos tehát az a zsebkönyv alakú kiadvány, amely a hatályban lévő társadalombiztosítási jogszabályokat tartalmazza a hozzájuk kapcsolódó végrehajtási rendeletekkel. E kézikönyvben – a 2006-ban kihirdetett jogszabályi változásokon kívül – az év folyamán hatályba lépő változások is fellelhetők.

Elsőként a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi LXXX., s a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény rendelkezéseit ismerjük meg, majd a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. s a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényt tekinthetjük át.

Az 1998. évi XXXIX. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről, a 2006. évi CXVI. törvény az egészségbiztosítás hatósági felügyeletéről, a 289/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságról, a 317/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztárról rendelkezik.

A kiadvány a szorosan vett társadalombiztosítási jogszabályokon kívül az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII., az egyszerűsített közteher-viselési járulékról szóló 2005. évi CXX., valamint a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény (kivonatos) szövegét is tartalmazza.

ársadalombiztosítási jogszabályok 2007. Szakmai szerkesztő: Sárdi Gyula

Complex Kiadó Kft., Budapest 2007. 826 oldal. Ára: 5300 Ft + áfa

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. június 14.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9668 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9668 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5741 olvasói kérdésre 5741 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9668 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9668 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

19 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5741 olvasói kérdéssel.

Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások kiadásának elmaradása

A munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntették. A felmondás közlése óta eltelt 30 nap, a felmondást a munkavállaló keresettel nem támadta meg, nem is szándékozott, azonban...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Nyugdíjassá váló köztisztviselő – menni vagy maradni

Közös önkormányzati hivatal köztisztviselője szeptemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően nem szeretné fenntartani a jogviszonyát. Milyen formában és meddig szükséges...

Tovább a teljes cikkhez

Keresőképtelenség igazolása

A Munkaügyi Levelek 190. számában, a 3773. sorszámú kérdésre adott válaszukban megjegyzik, hogy a 102/1995. Korm. rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerinti esetben – amikor a...

Tovább a teljes cikkhez

Felelősség – a tüdőszűrő vizsgálatra menet bekövetkezett baleset

A foglalkozás-egészségügyi orvos tüdőszűrő vizsgálatra kötelezte a munkavállalót. A munkavállaló a tüdőszűrő vizsgálat helyére való utazás során – mely nem munkaidőben...

Tovább a teljes cikkhez

Szabadságkiadás kérelmezésének határideje

Megteheti-e a munkáltató, hogy a szabadságkérelem munkavállaló általi benyújtásához a törvényben foglaltaktól eltérő határidőt tűz? A konkrét esetben a szabadság hosszával...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (I.)

Álláspontunk szerint az Mt. alapján a hivatásos nevelőszülőnek (akinek ez a foglalkozása) és az örökbe fogadó szülőnek jár a gyermek után a pótszabadság, a vér szerinti szülőn...

Tovább a teljes cikkhez

Jogosultság gyermek után járó pótszabadságra (II.)

Kollégám közös háztartásban él feleségével és három gyermekkel, melyből az egyik nem vér szerinti gyermeke (a feleség előző házasságából hozott gyermek). Ebben az esetben mennyi...

Tovább a teljes cikkhez

Munkaidőkeret – állandó 40 óra heti munkaidő mellett

Ha a munkaszerződés azt mondja ki, hogy az érintett munkavállaló általános, teljes napi munkaidőben van foglalkoztatva, a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, akkor van-e...

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5741 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 290-ik lapszám, amely az 5741-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek élő előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát minden lezáruló negyedév után.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma minden lezáruló negyedév után frissítésre kerül, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó negyedévig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött negyedév tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé.
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: USB type A csatlakozóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

Számvitel 2026 Megnézem

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem