Tizenegyen a korábbi EU 15-ből
Hollandia
Ágazati szinten a kollektív megállapodások egyik leghosszabb ideje létező és leginnovatívabb rendszere Hollandiában található. A holland munkaerő-kölcsönző ügynökségeket a Munkaerő-kölcsönzők Általános Szövetsége - amelynek 305 tagja van, és a piaci forgalom több mint 65 százalékát tudhatják magukénak –, valamint a Munkaerő-kölcsönzők Holland Szövetsége – 315 kis- és középvállalkozással – tömöríti, míg a munkavállalókat a nagyobb szakszervezetekhez kapcsolódó szervezetek képviselik. Ágazati megállapodásokat először 1985-ben kötöttek, melyeket olyanok előztek meg, melyek hatálya az ipar egy-egy részére terjedt ki. Legutóbb 2004-ben öt évre szóló megállapodást kötöttek. A megállapodást általában kötelező erejűnek nyilvánítják, így alkalmazni kell az egész munkaerő-kölcsönzési szektorra, kivéve azokat a vállalatokat, amelyekre a kisebb kölcsönzőket tömörítő érdekképviselet és hasonló léptékű szakszervezeti partnereik által aláírt megállapodás vonatkozik. A nagyobb megállapodás hatálya alá tartozik a munkaerő-kölcsönzési szektor 90 százaléka. Az említett kollektív megállapodás rendelkezéseket tartalmaz a képzésre és egy időalapú díjazási sémára vonatkozóan. Amennyiben egy munkavállaló munkaerő-kölcsönzés keretében 26 hetet dolgozik ugyanannál a kölcsönvevőnél, a kölcsönvevő köteles számára ugyanazt a bért és túlóradíjat fizetni, mint a vállalatnál állandó jelleggel foglalkoztatott munkavállalóknak. (Magyarországon ehhez egy, megszakítás nélküli év szükséges!) A megállapodás megállapít egy fázisokból álló rendszert, amely a foglalkoztatáshoz kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket a munkaviszony időtartamának hosszához kapcsolja.
"A" fázis
Az "A fázis" a kölcsönbeadónál fennálló munkaviszony első 78 hetét érinti, függetlenül attól, hogy az említett időtartam alatt hány szerződést kötöttek. A munkavállaló az "A" fázisban egy foglalkoztatási záradék alapján (employment clause vagy contract at will) végez munkát, amely kimondja: a kölcsönbeadóval kötött szerződés megszűnik a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő közötti jogviszony megszűnésével, azonban ebben az esetben új szerződés köthető. A foglalkoztatási klauzula feljogosítja a munkavállalót arra, hogy bármikor megszakítsa a munkavégzést. Ha az ügynökséggel kötött két szerződés megkötése között 26 hét eltelik, új "A" fázis kezdődik.
"B" fázis
A "B" fázis 78 hét után kezdődik, és két évig tart, vagy a nyolcadik határozott idejű munkaszerződés megkötéséig. Az alternatíva érvényesülését az dönti el, hogy az említett vagylagos feltételek közül melyik következik be előbb. A "B" fázis ideje alatt a foglalkoztatási klauzula nem alkalmazható többé, így gyakorlatilag csak határozott idejű szerződések lehetségesek. Ennek alapján a szerződésben meghatározott ideig az ügynökség köteles a munkavállalónak bért fizetni, és megtalálni a számára megfelelő munkát, még akkor is, ha a kölcsönvevő a kölcsönbeadóval kötött szerződését megszünteti. Bármilyen, három hónapnál rövidebb időtartamú megszakítás beszámít a "B fázis" teljes tartamába.
"C" fázis
Miután a munkavállaló kb. 3,5 évig munkaviszonyban állt ugyanannál a kölcsönbeadónál, belép a "C" fázisba. Ebben a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállalónak határozatlan idejű a munkaszerződése, és a kölcsönvevő köteles részére megfelelő állást találni, amikor a kölcsönvevő megszünteti a szerződést a kölcsönbeadóval. Ahogyan a "B" fázisban, eltérően az "A"-tól, ebben a periódusban is jár a bér a munkavégzés nélkül töltött időszakokra, és – ha a munkavégzési kötelezettség szünetelése nem a munkavállalóval kapcsolatos körülményen alapul – a két kölcsönzésre irányuló szerződés megkötése közötti időszakban. Táppénzre (sick pay) az időszak teljes tartamára jogosult a munkavállaló, betegsége esetén.
Kölcsönzési idő
Az egyes országokban eltér a munkavégzésre történő átengedés jellemző időtartama, amely a jelek szerint leginkább rövid, de számos országban megfigyelhető egy kettős minta, az átmeneti periódus mellett a hosszú távú kölcsönzés jelentős arányával. Ahogyan az várható, azokban az országokban a legrövidebb a kölcsönzés átlagos időtartama, ahol a jogszabályok korlátozzák a kölcsönzés igénybevételét, felső időhatárt megszabva. Idesorolhatók azok az államok is, ahol ezeket a szabályokat csak viszonylag röviddel ezelőtt helyezték hatályon kívül. A kölcsönbeadó a munkavállalókat ritkán alkalmazza határozatlan időre kötött szerződés alapján.
Belgium
Belgiumban a kollektív tárgyalások útján történő szabályalkotás igen fejlett. A szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek a kollektív megállapodásokat országos szinten a Nemzeti Munkaügyi Tanács keretei között írják alá. Ágazati szinten a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó közös bizottságban és munkáltatói szinten kötnek kollektív szerződéseket. Belgiumban a helyzet annyiban egyedülálló, hogy létezik egy olyan munkáltatói szervezet, amely a kölcsönvevő vállalatok érdekeit képviseli, és szintén részt vesz a munkaerő-kölcsönzés szabályozásában. A Munkáltatók Belga Föderációját képviseli az országos és ágazati tárgyalásokon. 1991 óta létezik egy mediációs bizottság is (Commission des Bons Offices) a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozók részére, amely a szakszervezetek és a munkáltatói föderációk képviselőiből áll.
Dánia
Dániában a munkaerő-kölcsönzés jelenléte a szolgáltatószektorban igen fajsúlyos. A munkaerő-kölcsönzők többségét egy szervezet tömöríti, amely felelős a kollektív tárgyalásokért. E szervezetnek három különböző, a munkaerő-kölcsönzés szereplőit képviselő szövetsége van, amelyek közül érdekes lehet számunkra a kifejezetten nővérek kölcsönzését végzők szövetsége. Ez jogosult egyedül arra, hogy az említett legnagyobb érdekképviselettől – amelynek tagjai a becslések szerint a munkaerő-kölcsönzésben részt vevő munkavállalók 80 százalékát foglalkoztatják - függetlenül folytasson kollektív tárgyalásokat. A munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállalók három, foglalkozási ág szerint szerveződő szakszervezethez tartoznak. A kölcsönbeadói szövetség a szakszervezetekkel az oktatási területen írt alá általános jellegű megállapodást a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozóan, valamint a Dán Munkavállalók Egyesült Föderációjával az építőiparban, a raktározási és szállítmányozási ágazatban, a feldolgozóiparban és a mezőgazdaságban dolgozó munkavállalókra kiterjedő hatállyal. További megállapodások jöttek létre az élelmiszeriparban, a köztisztviselők szakszervezetével és a szociális munkások szövetségével - egyben jelezve a kölcsönzés főbb területeit.
Ausztria
Ausztriában az első kollektív megállapodást a szakszervezettel az Osztrák Gazdasági Kamara kézműves, kisiparos szövetsége kötötte 2002-ben, 14 évvel azután, hogy a munkaerő-kölcsönzés jogi alapjait megteremtették egy külön törvénnyel. Ennek hatálya a fizikai munkát végző munkavállalókra terjed ki, különösen akkor, amikor kölcsönzés keretében munkavégzésre nincsenek semmilyen kölcsönvevőnek átengedve. Ennek oka, hogy amennyiben munkát végeznek valamely kölcsönvevőnél, az ott érvényes kollektív szerződést kell alkalmazni rájuk is. A szellemi munkát végzők a kézművesiparban és a kisiparban ilyen tevékenységet folytató munkavállalókra vonatkozó kollektív szerződés hatálya alá tartoznak.
Németország
Németországban három munkáltatói szervezet van. Az egyik tagjai között megtalálhatóak olyan jelentős, nálunk is leányvállalattal rendelkező cégek, mint az Adecco vagy a Manpower. A szervezetnek jelenleg 440 tagja van, mintegy 1800 fióküzlettel. Egy másik érdekképviselet a kis- és középvállalkozásokat képviseli, és 881 tagja van, mintegy 2200 fiókkal. A kisebb munkáltatói szervezetek 2005-ben egyesültek, és megalapították saját szervezetüket, amelynek mintegy 850 tagja van. Az egyes szervezetek tagjai által foglalkoztatott munkavállalók száma 100 000-re tehető. A 2002-ben végrehajtott jogszabály-módosításokat követően számos kollektív megállapodást kötöttek. Elsők között két, több szektorra kiterjedő megállapodást a bérről, munkaidőről és az egyéb foglalkoztatáshoz kapcsolódó juttatásokról, amelyeket a Német Szakszervezetek Konföderációja (Deutsche Gewerkschaft Bund) külön-külön írt alá két kölcsönbe adó szervezettel. Ezeken kívül számos, vállalati szinten kötött megállapodás létezik.
Spanyolország
Spanyolországban három munkáltatói szervezet működik, ezek a munkaerő-kölcsönzési ágazat 60 százalékát fedik le. A kölcsönzési szektorra vonatkozó országos kollektív megállapodásokat az 1990-es évek közepétől kötnek a legnagyobb munkáltatói szervezetek és a főbb szakszervezeti konföderációk. A legutóbbi megállapodást 2004-ben írták alá, és három évre szól. Fontosabb rendelkezései között szerepel a kölcsönbeadó által munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatottakat érintő bérszabályozás; az anyáknak gyermekük hároméves koráig fizetendő támogatás; az a követelmény, amely szerint a munkavállalók 65 százalékának határozatlan időre kötött szerződéssel kell rendelkeznie a korábbi 50 százalék helyett; valamint egy klauzula, amely biztosítja, hogy munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés miatt bekövetkező távollét első két hónapjára teljes bér jár. A megállapodás szakszervezeti kötelezettségvállalást is tartalmaz, amely szerint nem kívánnak érvényesíteni olyan törekvéseket, amelyek akadályozhatják a munkaerő-kölcsönzők szerződéskötését, továbbá erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az ilyen tiltó jellegű kikötéseket a már létező ágazati megállapodásokban megszüntessék.
Finnország
Ilyen megszorító jellegű megállapodások Finnországban is léteznek. A munkaerő-kölcsönzés igénybevételének lehetőségét gyakran korlátozzák nagy munkateherrel járó időszakokra vagy bizonyos típusú munkákra, amelyeket alapvetően nem a kölcsönvevő állandó jelleggel foglalkoztatott munkavállalói látnak el. Az ágazat legjelentősebb munkáltatói szervezete megközelítőleg 140 taggal rendelkezik, és két kollektív megállapodást írt alá: az egyiket irodai munkára, a könyvelésre és az IT szektorra vonatkozóan, a másikat pedig az éttermi zenészekre kiterjedő hatállyal. A legnagyobb munkaerő-kölcsönző, amelyik egyébként nem tagja az említett szervezetnek, kollektív megállapodást kötött a szolgáltatószektorban dolgozók szakszervezetével és a vegyiparban dolgozók szakszervezetével. Egyebekben – a munkaszerződésről szóló törvény rendelkezései szerint –, amennyiben nincs kötelező érvényű kollektív megállapodás kifejezetten a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozóan, a kölcsönvevőnél hatályban lévő kollektív megállapodás rendelkezéseit kell alkalmazni az ott dogozó, kölcsönzött munkavállalókra is.
Franciaország
Franciaországban egy kölcsönbeadói szervezet létezik, amely a Francia Vállalkozások Mozgalmához tartozik (Movement of French Businesses, MEDEF). A szektornak saját, a szociális kiadások fedezésére szolgáló pénzügyi alapja van (Temporary Work Social Action Fund, FAS-TT). Ez biztosíthat segítséget a kölcsönzött munkavállalóknak a lakáshoz jutásban, fogyasztói hitel megszerzéséhez, tanulmányi ösztöndíjakhoz és gyermekek üdültetéséhez. Működik továbbá egy képzési alap is (Temporary Work Training Insurance Fund, FAF-TT), amely pénzügyileg támogat minden olyan képzést, amelyet az ágazati megállapodások alapján kezdenek el, ez nyújt fedezetet például képzési programokra, tanulmányi szabadságokra és azokra az időszakokra, amikor fiatal munkavállalók részére biztosítanak munkatapasztalat megszerzésére képzést. A nagyobb vállalatoknál a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozóan számos kollektív megállapodást írtak alá a jóléti juttatásokkal, a szakképzéssel, a foglalkozási megbetegedések gyógyításával, a szakszervezeti és a munkavállalói részvételi jogokkal kapcsolatban. Ágazati megállapodásokat találunk a képzési programokon túlmenően a munkahelyi egészségvédelemre és munkabiztonságra, az éjszakai munkára és a jóléti juttatásokra vonatkozóan.
Egyenlő bánásmód
Az EU 15-ből és Norvégiából álló csoportba tartozó államok többségében találhatók előírások – jogszabályok vagy kollektív megállapodásban rögzítettek – a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott és a kölcsönvevő állandó jelleggel foglalkoztatott munkavállalói között az egyenlő bánásmód biztosítására. Ezekben az államokban a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályozás egésze fejlettnek tekinthető. A legtöbb országban a munkaerő-kölcsönzés szabályozásának részletesen rendezett jogi keretei vannak, amelyet az országok nagy részében a közelmúltban felülvizsgáltak, reagálva ezzel a szektorban lezajlott megrendelés- és foglalkoztatásnövekedésre. Mindez egyben a kölcsönzés előmozdítását is eredményezi. Többé-kevésbé általánosnak tekinthető korlátozásokat vezettek be a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatban, így például meghatározva azokat az okokat, amelyek felmerülése esetén igénybe lehet venni a kölcsönzött munkavállalókat, a kölcsönzés időtartamát, azokat a szektorokat és foglalkozási ágakat, amelyekben alkalmazhatók kölcsönzött dolgozók, és mindezek mellett megtalálható az egyenlő bánásmódra vonatkozó előírás. Számos új tagállam hasonló kereteket teremtett a közelmúltban, esetenként figyelembe véve az ILO-ajánlásokat és a máshol kialakult gyakorlatot. Általánosan jellemző továbbá az engedélyezés megkövetelése, amely mögött – ott, ahol a munkáltatók nemzeti szinten jól szervezettek – komoly működési kódexek vannak.
Olaszország
Franciaországgal ellentétben, Olaszországban három, a kölcsönzéssel foglalkozó munkáltatókat tömörítő szervezet tevékenykedik. A szakszervezeti oldal viszonylag jól szervett, ezt jól mutatja, hogy mind a három szakszervezeti konföderáció létrehozott egy-egy szervezetet az atipikus foglalkoztatási formában foglalkoztatott munkavállalók képviseletére 1998 és 1999 között. 2002-ben ezek a szervezetek már egyenként 15 000-20 000 taggal rendelkeztek. Tárgyalási potenciáljukat ugyan korlátozza valamelyest az a tény, hogy a tagok a kölcsönvevőnél alkalmazandó különböző ágazati megállapodások hatálya alá esnek. Ennek ellenére a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozóan két kollektív megállapodást is aláírtak 1998-ban, illetve 2002-ben, ez utóbbi hatályát utóbb kiterjesztették az ún. bérmunkaszerződés alapján dolgozókra is (worker on staff leasing contract). A megállapodások alapvetően a munkaszerződés jogi vonatkozásait rendezik, mivel annak tartalmát a kölcsönvevőnél alkalmazandó megállapodások határozták meg. A második országos szintű megállapodás azért jelentős, mert két bilaterális testületet hozott létre, amelyek feladata, hogy a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállalók részére bizonyos szolgáltatásokat nyújtsanak.
Luxemburg
A kicsiny, de felettébb gazdag Luxemburgban a legtöbb munkaerő-kölcsönző ügynökség egyetlen érdekképviselet tagja. Az első két kollektív megállapodásokat két szakszervezeti konföderációval 1998-ban írta alá, négy évvel azután, hogy a szabályozás jogi hátterét megteremtették. Az egyik megállapodás a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállalók munkakörülményeire, a másik a munkaerő-kölcsönző ügynökség állandó jelleggel foglalkoztatott személyzetére vonatkozik. 2004-ben új, három évre szóló kollektív megállapodást írtak alá, amelynek hatálya alá a szellemi munkát végző munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállalók tartoznak.
Önszabályozás: a kollektív megállapodások
Az EU 15 és az új tagállamok közötti különbség akkor válik szembetűnővé, amikor a kölcsönzés önszabályozási mechanizmusait vesszük vizsgálat alá. Az EU 15-ök mindegyikében (és Norvégiában is) vannak reprezentatív munkáltatói érdekképviseletek, és a szakszervezetek is elértek egy figyelemre méltó fokú szervezettséget. Szinte mindegyik szervezet részt vesz az ágazati kollektív tárgyalásokon. A tárgyalásokat és az önszabályozást, a kollektív megállapodások kötését nagyban meghatározza, hogy a jogszabályi háttér viszonylag erős-e, például Belgiumban és Franciaországban, vagy a kollektív tárgyalások a viszonylag gyenge jogszabályi rendelkezések helyettesítésére, esetleg az államinál kedvezőbb rendelkezések megalkotására szolgálnak-e, mint ahogyan ezt Dániában és Hollandiában teszik, vagy esetleg a kettő között lévő szerepet töltenek be. Azonban az EU 15-ökkel ellentétben, egyik új tagállamban sem folytatnak ágazati szintű kollektív tárgyalásokat. Ez talán magyarázatul szolgálhat arra, hogy azok az országok, ahol most ismerkednek a munkaerő-kölcsönzéssel, miért döntöttek többé-kevésbé nehezen kezelhető, a változásokra nehezen reagáló állami jogi szabályozás mellett. Amiatt, hogy a szociális partnerek nem rendelkeznek a hatékony önszabályozás képességével, a jog feladata, hogy előmozdítsa ennek a foglalkoztatási formának az elfogadottságát mind a kölcsönbeadók, mind munkavállalók körében, és leküzdje a munkaerő-kölcsönzéssel szemben tapasztalható szakszervezeti és a politikai ellenérzéseket. Ha ebben a szellemben alkotják meg a vonatkozó szabályokat, akkor segíti a munkaerő-kölcsönzési tevékenység legitimációját és így a kölcsönzés normalizálódását a kezdeti fázisban.
Mindazonáltal a legtöbb, fejlett munkaerő-kölcsönzéssel rendelkező ország tapasztalatai alátámasztják az önszabályozás fontosságát, és azt, hogy a foglalkoztatási rugalmasság, az egyenlőség és a biztonság közötti hatékony egyensúly megteremtéséhez szükség van a jog mellett a kollektív tárgyalásokra is. Néhány államban, ahol részletes megállapodások születtek a kollektív tárgyalások folytatásáról, változás következett be az utóbbi években, és az előírásokat jogszabályok helyett a kollektív szerződések rendelkezései rögzítik. Mások kettős megközelítést alkalmaznak, és változó, hogy a jogszabályokra vagy a kollektív tárgyalásokra helyezik-e inkább a hangsúlyt. Egyes kivételes esetekben az önkéntességen alapuló megoldást vezettek be, meglehetősen korlátozva mind a jog, mind a kollektív tárgyalások mozgásterét. Mégis, a különböző nemzeti rendszerekben a szabályozási megközelítésben tapasztalható változatosság és a kivételek ellenére meglepő az eredményekben tapasztalható egységesség, tekintettel arra, hogy – mindent összevetve – a kormányzati szabályozás és a kollektív tárgyalások alapján történő önszabályozás a foglalkoztatási védelemre szolgáló eszközök egész sorát kínálja, miközben előmozdítja a munkaerő-kölcsönzés folyamatos növekedését. A szakmai jóslatok szerint az új tagállamokban, így Magyarországon is az ágazati tárgyalások figyelemre méltó hiánya ezeknek az országoknak még hosszú ideig megkülönböztető tulajdonsága marad.
Svédország
Svédországban az irodai és a kereskedelmi dolgozókra kiterjedő ágazati megállapodás a Svéd Kereskedelmi Munkáltatók Szövetsége (Swedish Commerce Employers' Association, HAO) és a "fix fizetésben" részesülő munkavállalókat képviselő szakszervezet (Salaried Employees' Union, HTF) között jött létre. A kölcsönbeadó és a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállaló között a szerződést jellemzően határozatlan időtartamra kötik, még akkor is, ha a tényleges munkavégzés csak kölcsönzés esetén történik. Ezzel kapcsolatban a megállapodás garantálta, hogy heti 20 óra munkáért járó bért attól függetlenül megkap a munkavállaló, hogy történt-e valamely kölcsönvevőnél munkavégzés, vagy sem. Ezt az összeget egy újabb megállapodás 1998-ban felemelte az egy hónapra járó teljes bér 75 százalékára. A megállapodás időbeli hatályát kétszer hosszabbították meg, legutóbb 2004-ben. 20 000 munkavállalóra vonatkozik, és 2007-ig marad érvényben. A szellemi munkát végző és a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalókra vonatkozó megállapodás elsősorban a bérre és a munkakörülményekre vonatkozik, jelenleg minden munkavállaló részére garantálja az egyhavi alapbér 80 százalékát, amennyiben egy hónapnál rövidebb időre történik a munkavégzésre történő átengedés. Kollektív megállapodást kötöttek a fizikai munkát végző munkavállalókra is, hatályát több alkalommal, legutóbb 2007-ig terjedően meghosszabbították, a kollektív szerződés mintegy 15 000 munkavállalót érint.
Az új tagállamok és Románia, Bulgária
Az EU 15-ök többségével ellentétben ebben a 12 országban nem léteznek a kölcsönzést érintő ágazati szintű tárgyalások, továbbá ezen országok több mint a felében nincs a munkaerő-kölcsönzőket összefogó munkáltatói szervezet. Így például Lettországban nincs munkáltatói érdekképviselet és nincsenek kollektív tárgyalások sem a munkaerő-kölcsönző ügynökségek és a szakszervezetek között. Máltán a csekély jelentőséggel bíró munkaerő-kölcsönzési szegmensben nincs jelenleg sem munkáltatói érdekképviselet, sem szakszervezet. A munkaerő-kölcsönzést lehetővé tevő keretjogszabályok Romániában csak 2005-ben, Szlovákiában pedig 2004-ben léptek hatályba, így ezekben az országokban nincsenek még munkáltatói érdekképviseletek, és a kollektív tárgyalások sem kezdődtek eddig. Hasonlóan Romániához és Szlovákiához, 2005-ig Litvániában sem volt jogi szabályozás, sem kollektív megállapodások által történő önszabályozás, és a munkaerő-kölcsönzés meglehetősen fejletlen.
Észtországban a munkáltatói érdekképviseletet 2005-ben vették nyilvántartásba, bár a két legnagyobb ügynökség korábban már tagja volt az észt munkáltatók konföderációjának. Legfőbb céljuk, hogy felülvizsgálják a szövetségre lépett tagok tevékenységét, kommunikáljanak a kormányzati intézményekkel, és kizárják a jogszerűtlenül működő ügynökségeket. Eddig kollektív tárgyalások ebben a szektorban nem történtek. Magyarországon a Munka Törvénykönyve 2001 óta szabályozza önálló jogintézményként a korábban a kirendelés segítségével folytatott munkaerő-kölcsönzést. Nemrégiben szövetség alakult Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ) néven, amelynek munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó speciális tagozata van. Az SZTMSZ tagjainak, köztük a munkaerő-kölcsönző ügynökségek részére működési kódexeket állított össze. A szervezet nem vett részt kollektív tárgyalásokon, a kölcsönzéssel foglalkoztatottakra önálló kollektív szerződés hatálya nem terjed ki. Ugyanez mondható el Csehországról is, ahol a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállalók szakszervezetet nem hoztak létre, és kollektív tárgyalások sem zajlottak, azonban van munkáltatói érdek-képviseleti szervük a kölcsönbeadóknak. A Személyzeti Tanácsadók Szövetsége 2002-ben jött létre azzal a céllal, hogy a szakmai működés színvonalát előmozdítsa, és a hatóságok előtt képviselje a munkaerő-kölcsönző ügynökségeket. Jelenleg kilenc nagy ügynökség e szövetség tagja. Hasonló a helyzet Lengyelországban, ahol a Munkaerő-kölcsönző Ügynökségek Szövetségének tizenkét tagja van. Kollektív szerződést még nem kötöttek, de figyelemre méltó kezdeményezés volt az ügynökség által a Szolidaritás Szakszervezet képviselői részére szervezett találkozó. Itt foglalkoztak azzal a szakszervezeti felvetéssel, amely a munkavállalói jogoknak a munkaerő-kölcsönző ügynökségek által történő állítólagos megsértéseivel volt kapcsolatos, azonban az ügynökség azzal érvelt, hogy kölcsönzők százai működnek szervezeti kereteiken kívül, anélkül, hogy teljesítenék az általuk megállapított szigorú etikai és működési követelményeket. Szlovéniában nincs külön munkáltatói érdekképviselet, azonban az ügynökségek tagjai a Szlovén Kereskedelmi és Iparkamarának és a Szlovén Munkáltatói Szövetségnek.
A kölcsönzés terjedése
Sorozatunk végére érve időszerű a mérlegkészítés, a levonható következtetések megfogalmazása. Megállapíthatjuk, az EU-ban a munkaerő-kölcsönzés a foglalkoztatásnak egyre nagyobb jelentőséggel bíró formája. Az EU 15-öt és Norvégiát tekintetve, a kölcsönzés a teljes foglalkoztatottság 1-2 százalékát teszi ki, amely munkavállalók és munkahelyek millióit jelenti. Ezekben az országokban – a gazdasági fejlődésnek és a szabályozási rendszer változásainak köszönhetően – a munkaerő-kölcsönzés jelentős fejlődésen ment keresztül az 1990-es évek közepétől az évtized végéig terjedő időszakban. Az új tagállamokban, továbbá Bulgáriában és Romániában a munkaerő-kölcsönzés korlátozottabb mértékben terjedt el, nem utolsósorban azért, mert ezt a foglalkoztatási formát csak a közelmúltban ismerték el jogi szabályozásban. Azonban az utóbbi években ezekben az államokban is komoly fejlődés zajlott le, és megjelentek a nagyobb multinacionális ügynökségek a piacon.
Szabályozás és igénybevétel
Az EU 15-öt és Norvégiát vizsgálva kiderül, hogy a nagyobb gazdasággal bíró, valamint Észak-Európa országai tették meg az első lépéseket a munkaerő-kölcsönzés szabályozására az 1960-as évektől kezdve az 1970-es évek közepéig. A többiek az 1980-as évek végétől az ezredfordulóig terjedő időszakban alkották meg a vonatkozó jogszabályokat. Az egyes országokban eltérő, hogy melyek azok az ágazatok és foglalkozási ágak, amelyek leginkább igénybe veszik a munkaerő-kölcsönzést, vannak államok, ahol jellemzően a feldolgozóiparban, vannak, ahol a szolgáltatószektorban és vannak, ahol mindkettőben alkalmazzák a kölcsönzött munkavállalókat. A kölcsönzéssel érintett állások nagy része szakképzettséget vagy felsőfokú képzettséget követel meg, azonban általában a munkaerő-kölcsönzést, különösen fizikai munka esetén, legnagyobb arányban olyan munkakörök ellátására veszik igénybe, amelyekhez alacsony végzettség is elegendő. Nem meglepő, hogy munkaerő-kölcsönzők igyekeznek bevonni ezeket a munkavállalókat is, mivel mindez kulcsfontosságú a megmaradásuk és a fejlődésük szempontjából. Emellett a több feladat ellátására alkalmas munkaerő használata kevésbé problematikus olyan állások esetén, amelyeknél különösebb követelmények nincsenek. A kínálati oldalon meghatározóak a speciális helyzetben lévő munkavállalói csoportok, amelyek részére a munkaerő-kölcsönzés a munkatapasztalat megszerzésének és a már megszerzett képességek fejlesztésének kiemelkedő eszköze lehet. Ilyenek például a diákok és azok a nők, akik a családdal összefüggő távollétet követően vissza kívánnak térni a munkaerőpiacra, és akik egyébként napjainkban nem igazán bírnak magas értékkel a munkaerőpiacon.
