Az OÉT-ben tavaly év végén született egyezség a 2006-2008-ra érvényes minimálbérről. A megállapodás nemcsak a mindenki számára kötelező legkisebb keresetet tartalmazza, hanem meghatározza a legalább középfokú, illetve felsőfokú végzettséggel betölthető munkakörökben alkalmazandó garantált bérminimumokat is. A megállapodás mind a magyar, mind az európai uniós gyakorlatban egyedülálló. Jelentős eredmény a szociális partnereknek – főleg a munkáltatóknak -, hogy három évre előre, tervezhetően sikerült béregyezséget kötni. A háromelemű rendszer az uniós minimálbérek között is új fejezetet nyit, jóllehet uniós viszonylatban, a tradicionális piacgazdaságok többségében elterjedt a tarifamegállapodások rendszere. Nálunk ezt hivatott – részben - betölteni a többelemű minimálbér.
Törvény által szabályozva
Az Európai Unió 18 tagországában (9 régi és 9 új) létezik jogszabály által előírt minimális bér. Franciaországban, Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban és a Benelux államokban ez sok évre visszatekintő tradíció eredménye, míg Írországban és Nagy-Britanniában csak a 90-es évek óta alkalmazzák. A 6 további régi uniós tagországban – Ausztria, Dánia, Finnország, Németország, Olaszország, Svédország – és Cipruson a legkisebb béreket elsősorban kollektív szerződésekben határozzák meg.
A minimálbér mértéke alapján az országok alapvetően három csoportra oszthatók. A legmagasabb – 1272 euró feletti – minimálbérek Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Írországban, Hollandiában és Luxemburgban vannak. Az Európai Unió középkategóriáját képezi Görögország, Portugália, Spanyolország, Ciprus, Málta és Szlovénia 385-631 euró közötti legkisebb bérrel. A legalacsonyabb, 128-264 euró közötti mértéket pedig a Cseh Köztársaságban, Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban és Szlovákiában találjuk. A magyarországi minimális bér 16 százaléka a luxemburginak, 19 százaléka az írnek, a hollandnak és az angolnak, 20 százaléka a belgának és a franciának, 46 százaléka a spanyolnak és 64 százaléka a portugálnak. Az EU új tagországait tekintve Szlovénia és Málta legkisebb keresetei több mint kétszer magasabbak a mienkénél, valamivel jobban állnak a csehek, kicsit rosszabbul a lengyelek, a szlovák minimálbért viszont 36 százalékkal meghaladja a magyar.
A legkisebb keresetek a legdinamikusabban az EU új tagországaiban nőttek 1995-2004 között. Ezen belül a magyar minimálbér emelkedett a legdinamikusabban, 4,34-szeresére, amit a cseh adat is megközelített. A régi tagországokban jóval kisebb mértékű volt a növekedés, ami az ottani, hasonlóan alacsonyabb ütemű infláció mellett érthető is. Körükben a spanyol növekedés volt a leggyorsabb, a 10 év alatt 1,6-szeres.
Kapcsolat az átlagkeresethez
Mielőtt túlértékelnénk a minimálbérek gyors növekedését, vessünk egy pillantást az átlagkeresethez viszonyított arányukra. A jogszabályban meghatározott legkisebb keresetet alkalmazó vizsgált országok körében ez a mutató 2004-ben 33 százalék (Spanyolország) és 51 százalék (Írország) között mozgott. Írország kivételével a minimálbérek átlagkeresethez viszonyított aránya mindenütt 50 százalék alatt volt bruttóban.
Az egyes országok között túl nagy különbség nincs sem az arány mértékében, sem pedig aszerint, hogy az EU új vagy régi tagországáról van-e szó. A "viszonylag alacsony bérű" Görögországban és Szlovákiában a minimális bér 40 százaléknál jobban megközelíti az átlagkeresetet, míg Spanyolországban, Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon és a balti államokban 40 százalék alatt marad. A "magasabb keresetű" országok többségében az arány meghaladja a 45 százalékot, kivétel ez alól szinte csak az Egyesült Királyság. Ez egyrészt azt jelentheti, hogy ahol általában jók a kereseti viszonyok, ott a legkisebb keresetek is nagyobbak. Másrészt azonban fordítva is érvényesülhet: az arányaiban magasabb minimálbér hatással lehet arra, hogy az adott ország átlagkeresetei gyorsabban növekedjenek.
A minimálbérek átlagkeresethez viszonyított aránya viszonylag stabil volt az elmúlt években Franciaországban, Írországban és Szlovéniában, másutt gyorsabban (Észtország, Lettország, Egyesült Királyság) vagy lassabban (Belgium, Hollandia, Lengyelország) nőtt. Megint másutt ingadozott ez az arány, egyszer lassabban, máskor gyorsabban nőtt; ebbe a csoportba tartozik Magyarország is. Az Európai Unió új tagországainak többségére elmondható azonban (Málta és Lengyelország kivételével), hogy az utóbbi tíz év alatt növekedett a minimálbér átlagkeresethez viszonyított aránya, a leginkább (10 százalékkal) Csehországban és Litvániában.
Alacsony bérezésű ágazatok
A minimálbérek átlagkeresethez viszonyított arányát érdemes megnézni az alacsony keresetű ágazatokban. Egyes esetekben az adott szektor átlagkeresete alig haladja meg a nemzeti bérminimumot, ami igen nagy belső bérkülönbségeket mutat. Másutt az alacsony keresetű ágazatok keresetei az országos átlagbérhez hasonló mértékben aránylanak a minimálbérhez, itt valószínűleg az ágazatok közötti bérkülönbségek jóval kisebbek.
Az elérhető legfrissebb adatok szerint a minimálbér aránya az alacsony keresetű szektorok átlagkeresetéhez 37 százaléktól (Spanyolország) egészen 100 százalékig (Görögország) terjed a textil-ruházati iparban, 49 százaléktól (Spanyolország) 93 százalékig (Görögország) a szállás-vendéglátásban. A fodrászatban alig van elérhető adat, ahol számolható, ott 58 százalék (Magyarország) és 71 százalék (Szlovákia) között van.
A textil-ruházati iparban, a kereskedelemben és a szállás-vendéglátásban az egyes országok között igen nagy különbségek mutatkoznak. Franciaországban, Litvániában, Hollandiában, Szlovákiában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban mindhárom ágazatra igaz, hogy a minimálbér az ágazati átlagkeresetet kevesebb mint 67 százalékban közelíti meg. Csehországban, Magyarországon és Máltán két szektorra igaz ez. Görögországban és Észtországban csak egyre vagy egyre sem, tehát vélhetően itt a legnagyobbak az ágazatok közötti bérkülönbségek. A minimálbérnek az alacsony keresetű ágazatokhoz viszonyított aránya tehát országonként figyelemre méltó különbségeket mutat.
Ahol nem jogszabály szabályozza
Az Európai Unió néhány tagállamában nincs jogszabály által előírt minimális bér. Ausztriában, Németországban, Olaszországban és a skandináv államokban az ágazati kollektív szerződésekben megállapított legkisebb keresetek a jellemzőek.
Ezen országokban a minimálbér-megállapodás hatálya alá tartozó dolgozók száma 70 százaléktól (Németország, Norvégia) 100 százalékig terjed (Ausztria, Olaszország). Dániában a dolgozók 81-90 százalékát védi megállapodásos minimálbér, Finnországban és Svédországban 90 százalékukat. Mindez azt jelenti, hogy a munkavállalók többségére, legalább kétharmadára kollektív szerződések által meghatározott legkisebb bérek vonatkoznak. Vannak azonban kivételek, ha az ágazati helyzetet nézzük. Például Németország egyes szektoraiban (üzleti és személyi szolgáltatások, egészségügy, szociális munka) és egyes régióiban (keleti tartományok) – ahol alacsony a lefedettség – nem születnek kollektív megállapodások sem a legkisebb bérekről, sem más munkaügyi kérdésekről.
A kollektív szerződésekben szabályozott minimálbérek Ausztriában, Finnországban és Olaszországban fedik le a dolgozók legszélesebb körét. Mindez az úgynevezett "erga omnes" elv alkalmazásának köszönhető, amely azt jelenti, hogy az adott ágazat minimálbérét az összes harmadik félnek, vagyis a megállapodást alá nem író, a munkaadói szervezethez nem csatlakozott (Finnország) vagy szakszervezet által nem szervezett (Olaszország) vállalkozásnak is teljesítenie kell.
Németországban az alacsony keresetű szektorokban az átlagnál jóval alacsonyabb a minimálbér-megállapodások hatálya (a textil-ruházati iparban 50, a kereskedelemben 55, a személyi szolgáltatásokban 36 százalék mindössze a lefedettség). A megállapodások kiterjesztésére itt is van mód, azonban ez sokkal ritkább, mint a finneknél és az olaszoknál. Egyes szektorokban, Németországban is van törvény által előírt minimálbér. Ilyen a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló (96/71/EC) uniós irányelv alá tartozó kör, melynek hatása különösen az építőiparban érezhető.
Országos bruttó minimális bér (felnőttek) az uniós statisztikákban
Ország
Minimális bér
Minimális bér az átlagkereset %-ában, bruttó 2004
EIRO (2004)
EUROSTAT (havi) 2005
FEDEE (2005)***
Nemzeti valutában
Euróban
Belgium
Havi
1210,00
1210
1234,00
n. a.
Egyesült Királyság
Óra
GBP 4,85
7,14
1244
1272,28
40
Franciaország
Óra*
7,61
n. a.
Havi*
1286,09
1218
1217,88
Görögország
Havi
559,98
589,47
47
Írország
Óra
7,00
1293
1326,00
51
Hollandia
Havi
1264,80
1265
1272,60**
n. a.
Luxemburg
1467
1503,42
49,57
Portugália
437
385,90**
40,70
Spanyolország
Havi
490,80
599
540,90**
33
Ciprus
631,44
41
Cseh
Óra
CZK 39,60
1,24
37
Köztársaság
Havi
CZK 6700
210,09
239
263,93**
Észtország
Óra
EEK 14,60
0,93
34
Havi
EEK 2480
158,50
172
191,73**
Magyarország
Óra
HUF 305,00
1,21
36
Havi
HUF 53000
210,60
229
247,26**
Lettország
Óra
LVL 0,474
0,71
38
Havi
LVL 80
120,26
128,06**
Litvánia
Óra
LTL 2,95
0,85
38
Havi
LTL 500
144,81
159
159,29
Málta
Heti
MTL 53,88
125,89
563
561,91
44
Lengyelország
Havi
PLN 860
189,98
207
233,01**
36
Szlovákia
Óra
SKK 37,40
0,93
41
Havi
SKK 6500
162,41
169
182,14
Szlovénia
Havi
SIT 117500
491,45
491
511,87
44
* 39 órás munkahétre vonatkozik ** 2006. január 1-jétől *** Federation of European Employers
Forrás: Minimum wages in Europe, European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, EIRO, www.eiro.eurofound.eu.int
A minimálbér által érintettek
Belgium és Ciprus kivételével a többi országban a legkisebb bér a felnőtt munkavállalók közel egészére vonatkozik. Belgiumban csak a versenyszférában foglalkoztatottakra, Cipruson pedig bizonyos szakmákra kötelező. A kivételek listája viszonylag szűk.
Nincs kivétel Észtországban, Görögországban, Magyarországon, Írországban, Lettországban, Hollandiában, Lengyelországban, Szlovéniában és az Egyesült Királyságban. Nem vonatkozik a minimálbér az ipari tanulókra Belgiumban, Franciaországban és Spanyolországban, ahol a rokkantak is a kivételek közé tartoznak. Csehországban - bizonyos esetekben – alacsonyabb a minimálbér, például a 18-21 év közötti pályakezdőknél a foglalkoztatás első hat hónapjában. Csökkentett legkisebb kereset vonatkozik Litvániában a közszféra egyes csoportjaira, aminek azért nincs jelentősége, mert a valóságban mindannyian a minimálbérnél magasabb fizetéssel rendelkeznek. Máltán a törvényben meghatározott minimális bér akkor nem érvényes, ha a dolgozókra szektorális minimálbér vonatkozik, amelyet szintén a kormány határoz meg a béregyeztető bizottságok javaslata alapján.
A kivételek kor és képzettség szerint a leggyakoribbak. Nyolc országban (Belgium, Cseh Köztársaság, Franciaország, Írország, Málta, Hollandia, Szlovákia, Egyesült Királyság) alacsonyabb a fiatalok és a gyakorlat nélküliek minimálbére. Képzettség és beosztás szerinti megkülönböztetés a Cseh Köztársaságban, Cipruson, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Lettországban, Máltán, Lengyelországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban van. A csökkent munkaképességűeket a csehek, a franciák, a szlovákok és a spanyolok különböztetik meg. A nehezebb munkakörülmények viszont egyedül Lettországban jelentenek magasabb legkisebb keresetet. Németországban a kollektív szerződéses minimálbéreknél megkülönböztetik a nyugati és keleti tartományokat. 2003-tól a németek a képzettebb dolgozókra magasabb minimálbért állapítanak meg (kétszintű minimálbér).
Abban, hogy hányan keresnek ténylegesen minimálbért, már szembetűnő különbségek mutatkoznak az országok között. Az elérhető legfrissebb statisztikák szerint 1-5 százalék között van e foglalkoztatotti kör aránya a Cseh Köztársaságban, Írországban, Hollandiában, Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A sor végén állnak Franciaország 13, Lettország 15,7 és Litvánia 18,4 százalékkal. Magyarországon az Eurostat adatai szerint 2004-ben 8 százalék volt a minimálbért keresők aránya. Más statisztikák a minimálbér ą5 százalékos környezetében ugyanekkor 11 százaléknyi munkavállalót találtak.
Minimálbéresek megoszlása
Viszonylag kevés az információ a minimálbéren foglalkoztatottak belső megoszlásáról. A Cseh Köztársaságban inkább a nőkre (3,1 százalék), mint a férfiakra (1,1 százalék) jellemző, akik elsősorban a mezőgazdaságban, a textil-ruházati iparban, valamint a szállás-vendéglátásban dolgoznak.
Franciaországban, ahol a legkisebb keresettel foglalkoztatottak aránya kétszerese az uniós átlagnak, elsősorban a 10 főnél kisebb létszámú vállalkozásoknál, valamint a mezőgazdaságban és a háztartási alkalmazottak körében jellemző. Hollandiában a részmunkaidősök, a nők, a pályakezdők, valamint a kereskedelemben, a szállás-étkeztetésnél és a mezőgazdaságban dolgozók körében számottevő e konstrukció. Az Egyesült Királyságban a minimálbéren dolgozók 70 százaléka nő.
Általában jellemző, hogy a gyengébbik nem körében gyakoribb, mint a férfiaknál, kivéve Magyarországot és Lengyelországot, ahol a férfiak vannak nagyobb számban minimálbéren, illetve Lettországot, ahol azonos az arány. Magyarországon a kereskedelemben és a járműjavításban a legnagyobb a 2006. évi minimálbér-emelés által érintettek köre, ami az ágazat munkavállalóinak csaknem 60 százalékát jelenti. Vállalatméret tekintetében leginkább – több mint 50 százalékban – a 10 fő alatti vállalkozásokra jellemző.
Franciaországban és Hollandiában a legalacsonyabb béren foglalkoztatottak bérkiegészítésért folyamodhatnak. Franciaországban lehetőség van az alacsony keresetek utáni járulékok mérséklésére, Hollandiában pedig adókedvezmény jár az alacsony keresetűek foglalkoztatása után. Járulékkedvezményt ad még Szlovákia, Szlovénia és Spanyolország is tartósan munkanélküliek foglalkoztatása esetén. Az angolok a minimálbér esetleges negatív foglalkoztatási hatásának csökkentésére alkalmaztak adókedvezményt.
A törvény által szabályozott minimálbéreket általában a kormányok hirdetik ki és évente felülvizsgálják. Ennél gyakrabban, évente kétszer módosítják Görögországban és Hollandiában, de Lengyelországban és Spanyolországban is volt rá példa. Egy évnél ritkább felülvizsgálatra pedig Írország (tizenhat havonta), Lettország (kétévente) és Litvánia lehet példa.
Az országok többségében a kormány a legkisebb keresetet a szociális partnerekkel való konzultáció alapján hirdeti ki. Belgiumban országos megállapodáson alapul, amelyet királyi rendelettel léptetnek életbe. Évente történő felülvizsgálatáról az Országos Munkaügyi Tanácsban állapodnak meg, alapvetően az infláció alapján. Franciaországban a szociális partnerekkel való konzultáció eredményeként kormányrendelet állapítja meg. A növelés mértékét az infláció és a fizikai munkások órabérének alakulása módosítja, de hatással van rá a kormányzati politika is.
Szabályozási "menetrend"
Görögországban a minimálbérek megállapítása az Országos Kollektív Szerződés része, melyet általában kétévente kötnek újra, de jogerőre a kormány emeli. Ezen belül a minimálbért évente kétszer valorizálják, főleg a fogyasztóiár-emelkedések alapján. Hollandiában a kormány állapítja meg, a növelések alapját a béremelési megállapodások képezik. Ezt a gyakorlatot a 2003. évi tripartit megállapodás alapján átmenetileg megváltoztatták, és – a magas munkanélküliségre tekintettel - befagyasztották a minimálbért.
A spanyol kormány a legkisebb keresetek valorizálását a szociális partnerekkel folytatott konzultáció alapján végzi. Ennek során az inflációt, a termelékenység és a gazdasági helyzet alakulását veszik figyelembe. Az Egyesült Királyságban a 2000-es bevezetése óta a kormány határoz a minimálbér-emelésről, a döntés az Alacsony Keresetek Bizottsága ajánlásán alapul. E testületet 1997-ben alapították meg, tagjai három munkáltatói, három szakszervezeti delegált és két független akadémikus. Rendszeresen figyelik a gazdasági és a szociális folyamatokat és a minimálbér hatásait. Írországban az aktuális szociális paktum részeként a szociális partnerek állapodnak meg a minimális bérről.
Az új tagországokban - különösen Kelet- és Közép-Európában – a minimálbér megállapításában a tripartit fórumoknak van meghatározó szerepük. Általában a kormány hirdeti ki évente a szociális partnerekkel való háromoldalú megállapodás alapján. A Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Szlovéniában a növelés alapját a várható áremelkedések képezik; a gazdasági mutatóknak alig jut szerep. Szlovákiában a szociális partnerekkel kötött megállapodás figyelembe veszi a megélhetési minimumot, az átlagkeresethez viszonyított arányt és a gazdasági helyzetet. Észtországban az infláción kívül a termelékenységet és gazdasági helyzetet veszik számításba. Lettországban és Litvániában nincs meghatározó gazdasági vagy szociális szempont a tárgyalásoknál, a szociális partnerek erőviszonya és a költségvetés szempontjai alakítják a megállapodást.
Termelékenységi szempontok
Máltán a megélhetési költségek emelkedése alapján növelik a minimálbért, melyet a tripartit alapon működő országos konzultációs fórum állapít meg országos szinten és esetenként ágazati szintre lebontva. Cipruson a szociális partnerek megállapodására alapozva a kormány hirdeti ki a növelést, amely a megélhetési költségek, a bérek és az infláció alakulását veszi alapvetően figyelembe. 2004 áprilisában megállapodást kötöttek arra is, hogy 2008-ig a minimálbért fokozatosan felemelik az átlagkereset 50 százalékára.
Ausztria, Dánia, Finnország és Norvégia a kollektív megállapodásokban szabályozott minimálbérét évente, Olaszország kétévente emeli. Svédországban hároméves megállapodások szabályozzák a kereseteket és minimálbér éves emelését. Németországban vannak ágazatok (például a vegyiparban), ahol a szociális partnerek évente újratárgyalják a minimálbért, más ágazatokban pedig (például a vasasoknál, a villamosenergia- és építőiparban) előfordul, hogy csak kétévente. Kétéves megállapodás esetén lépcsőzetes emelésről állapodnak meg, tehát a minimálbér ennél gyakrabban növekedik. Ezen országokban az emelések alapja általában a várható infláció mértéke.
Az osztrák, a német és a norvég szakszervezetek törekvése, hogy vegyék figyelembe a termelékenység növekedését is. Ausztriában és Norvégiában döntően befolyásolja az emelést a fémipari tárgyalások eredménye. Svédországban a tárgyalások során a termelékenység és az általános béralakulás is szempont. Németországban az infláción kívül figyelembe veszik a termelékenységet és a profit alakulását is. Meg kell említeni a német kiküldetésben dolgozókra vonatkozó törvényt (Arbeitnehmer-Entsendegesetz), amely a minimálbér megállapításban fontos szerepet ad a szociális partnereknek, akik az ágazatspecifikus minimálbéreket meghatározzák. Eszerint ha megállapodás születik, azt a gazdasági és munkaügyi miniszter kiterjeszti, így azt minden munkáltatónak alkalmaznia kell, beleértve a nem szervezett hazai és külföldi munkáltatókat, alvállalkozókat is.
A minimálbér által érintett munkavállalók köre
Ország
Minimálbér alá tartozók
Kivételek
Minimálbért keresők aránya*
Belgium
Vállalkozói szférában foglalkoztatottak
Közalkalmazottak, ipari tanulók.
n. a.
Cseh Köztársaság
Minden munkavállaló
Alacsonyabb a minimálbér biz. körülmények között, pl. 18-21 év közötti első munkavállalók, részleges rokkantsági járadékban részesülők.
2%
Ciprus
6 szakma
Nincs általános minimálbér, csak 6 szakmában (bolti eladók, papok, kiegészítő egészségügyi, iskolai, óvodai és bölcsődei személyzet).
Észtország
Minden munkavállaló
5,72%
Franciaország
Minden munkavállaló
Köztisztviselők, ipari tanulók, foglalkoztatott rabok.
15,6% (~3 M fő)
Görögország
Minden munkavállaló, ipari tanuló és köztisztviselő
n. a.
Magyarország
Minden munkavállaló
8%
Írország
Minden munkavállaló
3,1% (57 000 fő a vállalkozói szférából – kiv. mezőgazdaság)
Lettország
Minden munkavállaló
15,7%
Litvánia
Minden munkavállaló
Csökkentett minimálbér a közszféra egyes csoportjaira (köztisztviselők, politikusok, bírók, katonák). Nincs jelentősége, mert ezen csoportok keresete magasabb jóval a minimálbérnél!
12% (10,1%-a a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak)
Málta
Minden munkavállaló
Szektoriális megállapodás alá eső területen dolgozók.
1,5% (a bérek többsége a minimálbérhez közel van)
Hollandia
Minden munkavállaló
2,1% (130 000 fő)
Lengyelország
Minden munkavállaló
4,49%
Szlovákia
Minden munkavállaló
Rokkantsági járadék mellett foglalkoztatottaknak 50-75%-ra csökkentett minimálbér.
1,93%
Szlovénia
Minden munkavállaló
2%
Spanyolország
Minden munkavállaló
Ipari tanulók, rokkantak.
0,77%
Egyesült Királyság
Minden munkavállaló
Továbbképzésben részt vevők csökkentett minimálbért kapnak.
1,8%
* 2004 Eurostat, New cronos
Forrás: Minimum wages in Europe, European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, EIRO, www.eiro.eurofound.eu.int
Ellenőrzési metódus
Az Európai Unió országaiban – Görögország kivételével – létezik olyan intézmény, mechanizmus, amely a minimálbérek betartását ellenőrzi. A legtöbb esetben a munkaügyi ellenőrzés feladata ez, de van rá példa, hogy a munkaügyi hivatal (Cseh Köztársaság) vagy munkaügyi bíróságok (Belgium, Egyesült Királyság), illetve a felelős minisztériumok (Ciprus, Málta) végzik.
Abban is nagy különbségek mutatkoznak, hogy a legkisebb kereset be nem tartását kíséri-e bírság (Finnország, Németország egyes ágazatai, Olaszország, Cseh Köztársaság, Franciaország, Magyarország, Írország, Málta, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Egyesült Királyság), vagy csak a ki nem fizetett bért kell pótolniuk a munkáltatóknak (Ausztria, Svédország, Németország ágazatainak többsége, Észtország, Görögország, Lettország, Norvégia). Írországban még börtönbüntetést is kaphat a minimálbért ki nem fizető munkáltató.
Azokban az államokban, ahol kollektív szerződésekben állapodnak meg a minimálbérről, a szakszervezetek is ellenőriznek (Ausztria, Dánia, Németország). A tagállamok hosszú sorában a minimálbért ki nem fizető munkáltatóval szemben végül a bíróság jár el (Belgium, Görögország, Egyesült Királyság, Ausztria, Dánia, Finnország, Németország, Olaszország, Norvégia, Svédország). Érdekes, hogy ez utóbbi körben többségben vannak a kollektív szerződéssel szabályozó országok, míg a törvényerőre emelt minimálbér megszegése esetén inkább a munkaügyi ellenőrzés szankcionál.
A kormány és a partnerek
Azon országokban, ahol jogszabályban határozzák meg a minimális bért, a kormányok ezt a szociális védelem, illetve a munkaügy olyan eszközeként kezelik, amely a nem szervezett, alacsony bérért foglalkoztatott munkavállalókat is eléri. Szempontként jelentkezik náluk, hogy ily módon tartózkodhatnak a direkt beavatkozásoktól. Segítségével kiszűrhetik a tisztességtelen bérversenyt a vállalkozások között, ami segíti a hatékonyságot, erősíti a magasabb színvonalú termékeket előállító és szolgáltató vállalkozásokat. A brit kormány pozitív hatásként tartja számon a fluktuáció csökkenését. A minimálbérhez kapcsolódó (adó vagy járulék) kedvezményekkel együtt pedig a tartós munkanélküliség leküzdésének eszközét látja több ország.
A szakszervezetek szempontjai között előkelő helyen áll a szegénység elleni küzdelem, ugyanakkor a minimálbér mérsékli az indokolatlan bérkülönbségeket is, például a nemek közötti megkülönböztetés esetében. Több országban úgy vélik, hogy az alacsonyan tartott legkisebb kereset csökkenti, a magasan megállapított pedig növeli a szakszervezetek érdekvédelmi erejét. Az összefüggés fordítva is igaz.
Különösen fontos érdekvédelmi eszköznek tartják a minimálbért az új tagországokban, illetve Franciaországban is. Az írek szerint fellendíti a foglalkoztatást, lévén egyrészt érdekeltté teszi a munkanélkülieket a munkavállalásban, másrészt növeli a vásárlóerőt, ami a vállalkozások számára jelent ösztönzést. Általános vélemény, hogy a minimálbérek mai viszonylag alacsony szintje nem jelent foglalkoztatási akadályt.
Szakszervezeti körökben azonban általában elégedetlenek a minimálbérek betartásának ellenőrzésével, illetve a szabályozást megszegők szankcionálásával. Brit szakszervezetek fogalmazták meg azt az igényt, hogy az EU-ban jobban kellene közelíteni egymáshoz a minimálbéreket. Németországban és Magyarországon a végzettséghez kötött két-, illetve háromszintű legkisebb bér bevezetése mellett érvelnek a szakszervezetek. Utóbbiak és a munkáltatók általában egyetértenek abban, hogy szükséges az ágazati szintű megállapodások számának növelése, és sokan ennek egyik eszközének tekintik a minimálbért. Van azonban, ahol éppen a középszintű érdekegyeztetés megerősödésének gátját látják benne (Észtország).
Kollektív megállapodásokban szabályozott minimálbérek
Ország
Egész gazdaság
Textilruházat ipar
Kereskedelem
Szállás- vendéglátás
Fodrászat
Ausztria (2004)
98
98
98
98
98
Dánia (2004)
81-90
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
Finnország (2004)
90
100
100
100
100
Németország (2003)
69
50*
55*
n. a.
36**
Olaszország (2004)
100 (85 beleértve az atipikus munkát is)
100 (84 beleértve az atipikus munkát is)
100 (80 beleértve az atipikus munkát is)
100 (79 beleértve az atipikus munkát is)
100 (76 beleértve az atipikus munkát is)
Norvégia (2004)
70
n. a.
68
55
n. a.
Svédország (2004)***
n. a.
n. a.
c. 80
80+
n. a.
* 2000-es adat; ** személyi szolgáltatások; *** szektoriális szerződésekkel történő ágazati lefedettség
Forrás: Minimum wages in Europe, European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, EIRO, www.eiro.eurofound.eu.int
Munkáltatói magatartás
A munkáltatók hozzáállása nagyobb különbségeket mutat. Sok országban támogatják a minimálbér-szabályozást, ahol viszont mégis ellenzik, ott a foglalkoztatás bővítésének akadályát látják benne. A támogatói munkáltatói érvek között szempontként szerepel továbbá a migráció elleni hatása, különösen az új tagországokban.
Mások a versenyképességet féltik a minimálbér emelésétől. Kevesen támogatják, hogy a minimálbérben különbség legyen a dolgozók között képzettség, régiók vagy ágazatok szerint (Szlovákia, Észtország, Egyesült Királyság). Ugyanakkor megoszlanak a munkáltatói reakciók aszerint is, hogy egyesek a növekvő bérköltségek következtében versenyképességük romlásától tartanak, mások pedig annak javulását várják tőle a tisztességtelen piaci verseny visszaszorítása által.
A kis- és közepes vállalkozások, valamint a munkaigényes és a gyenge jövedelemtermelő képességű ágazatok munkáltatói általában kevésbé támogatják a minimálbér intézményét. Azokban az országokban, ahol kevesen vannak a minimálbérhez közeli szinten, ott kevésbé hevesek a reakciók, és kisebb fontosságot is tulajdonítanak ennek, mint ott, ahol a munkavállalók nagyobb tömegét foglalkoztatják minimálbéren vagy annak közelében.
Azokban az országokban, ahol jelenleg nincs jogszabályban kihirdetett legkisebb kereset, a kormányok zöme nem is foglalkozik e kérdéssel. Kivétel Ausztria, ahol a kormány javasolta, hogy vezessenek be havi 1000 eurós minimálbért országos szinten a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra. Érdekes, hogy ezt sem a szakszervezetek, sem a munkáltatók nem tartják szükségesnek, tekintettel a nagy lefedettségre.
Norvégiában jelenleg folynak a tárgyalások a kötelező minimálbér szabályozásáról annak érdekében, hogy kivédjék az alacsony bérű munkaerő tömeges beáramlását az új uniós tagországokból. Hasonló megfontolásból Németországban a kirendelt dolgozókra vonatkozó jogszabály kiterjesztéséről tárgyalnak több ágazatot érintően. Ezt a kezdeményezést a szakszervezetek támogatják, míg a munkáltatók ellenzik. Finnországban sem a kormány, sem a szociális partnerek nem tartják szükségesnek a jogi szabályozást, bár a munkáltatók versenyhátrányként sorolják a kollektív megállapodásos minimálbértől való eltéréseket. Olaszországban a munkáltatók a déli és az északi országrészekre érvényesítendő eltérő szabályozásért harcolnak, amit a szakszervezetek elutasítanak.
Foglalkoztatási hatás
A statisztikák, az elemzések azt mutatják, hogy a minimálbérek jelenlegi szintje egyetlen országban sem akadályozza a foglalkoztatás bővülését. Ezzel megegyezik az OECD vizsgálata is, bár jelzi, hogy a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatásában nehézséget jelenthet. Rámutatnak, hogy e csoportoknak a minimálbérek csökkentése jelentene megoldást. Ez azonban visszavetné a munkavállalási hajlandóságot is, és például az ifjúsági állástalanságot növelné.
Kiutat jelenthet, ha kedvezményeket vezetnek be a minimálbéren foglalkoztatottak utáni bérköltségekre. Ha viszont a megemelt legkisebb kereset jelentősen összenyomja a bérskálát – és sokan keresnek a minimálbér közelében -, akkor túl sokba kerülne ilyen kedvezmény bevezetése.
A kötelező legkisebb bér emelése meggyorsíthatja a foglalkoztatás szerkezeti átalakulását is, mivel kedvező helyzetet teremt a magas hozzáadott értéket termelő ágazatokban, vállalkozásoknál, s kedvezőtlent a fizetési nehézségekkel küszködőknek. A minimálbér-emelés olyan bérpolitikai eszköz, amely nemcsak a minimálbér közelében dolgozók, de a teljes bérskála kereseteire pozitív hatással van, ráadásul keresletnövelő hatása révén ösztönzően hat a vállalkozások, a gazdaság bővülésére.
Foglalkoztatási hatása már csak ezért sem egyértelműen megítélhető, mert egyidejűleg visszafog és ösztönöz. Azokban az országokban, ahol a statisztika felkészült arra, hogy mérje a foglalkoztatási hatást, a tapasztalatok pozitívak, ekképpen általában nem tekintik valós problémának a minimálbér emelését (Franciaország, Szlovénia, Spanyolország, Egyesült Királyság).
Van, ahol a legkisebb kereset bevezetésével vagy jelentősebb emelése mellett a foglalkoztatás számottevően bővült, a munkanélküliség pedig csökkent (például Írország). Másutt (Hollandiában) semmiféle összefüggést nem sikerült kimutatni. Pozitív hatásként emelik ki a felmérések, hogy a magasabb minimálbér javítja a munkamorált, emeli a termelékenységet, csökkenti az alkalmazottak fluktuációját. Gyengíti vagy erősíti, illetve kiegészíti a minimálbér hatását, ha kapcsolódik más, az alacsony keresetűeket érintő intézkedésekhez. Amár említett adó- vagy járulékkedvezményen túl ilyen lehet például a képzés. Alacsony lefedettség esetén a minimálbér – a bérekre gyakorolt hatásával - helyettesítheti a hiányzó kollektív szerződést.
Szociális dimenziók
Nem szabad megfeledkezni a minimálbér szociális hatásairól sem. Ez hatékony eszköze a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelemnek, a nők egyenlő bérezésének. Segíti az alacsony keresetűeket, hogy munkavállalás esetén legalább a megélhetési minimumnak megfelelő forráshoz juthassanak. Szociális hatásai ott jelentkeznek erősebben, ahol egyébként is alacsonyak a fizetések vagy ahol nagyok a bérekben levő különbségek. Jó kereseti viszonyú országokban a minimálbér inkább a munkáltatókat védi a tisztességtelen versenytől.
Összecseng a már említett brit kezdeményezéssel egy 2005 áprilisában nyilvánosságra hozott javaslat, miszerint az Európai Unióban közelíteni kellene egymáshoz a minimálbéreket. Német, francia éssvájci kutatók azt ajánlják (Theses for a European minimum wage policy, http://www.boeckler.de/pdf/ wsi_2005_ thesen_mindlohn_en.pdf), hogy Európa valamennyi országában garantálni kellene, miszerint a minimálbér elérje legalább az átlagkereset 60 százalékát.
A javaslat alapjául az a jelenség szolgált, hogy az utóbbi években Európában megnőttek a jövedelmi különbségek és nőtt a – munka mellett is – szegények száma. Ez utóbbiak arányának növekedése nem teszi lehetővé a megfelelő szociális-társadalmi beilleszkedést, és ellentmond Európa szociális törekvéseinek, a tisztességes bérezésre irányuló európai és nemzetközi megállapodásoknak. Az Alapvető Munkavállalói Jogok Közösségi Chartája (1989) előírja, hogy a dolgozóknak olyan keresettel kell rendelkezniük, amely lehetővé teszi számukra a tisztes megélhetést. Hasonló előírást tartalmaz az Európai Szociális Charta (1961) és több európai ország alkotmánya is (Belgium, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Cseh Köztársaság).
Méltányos javadalmazás
Az Európai Szociális Charta méltányos bérezésről szóló 4. cikk (1) bekezdése értelmezésére az Európa Tanács független szakértői bizottsága alakított ki egy kritériumrendszert. E szerint adott országban akkor tekinthető méltányosnak a bérezés, akkor mondható, hogy elfogadható megélhetést garantál a munkavállalónak, ha a legkisebb bérek nettó értéke eléri a nettó átlagkereset 60 százalékát (ez az arány korábban 68 százalék volt), és egyértelműen nagyobb a szegénységi küszöbnél (poverty line). Ha a 60 százalékos arányt nem éri el, de bizonyíthatóan a szegénységi küszöb felett van, akkor a legalább 50 százalékos arány is elfogadható. A szakértői bizottság által kialakított kritériumrendszer nem jelenik meg magában a nemzetközi normában, és a Charta e cikkelyét sem fogadta el minden ország, mások mellett Magyarország sem. A statisztikák azt mutatják azonban, hogy az aláíró országok többségében sem teljesül a 60 (de legalább 50) százalékos arány.
Szakértői bizottsága rendszeresen vizsgálja, hogy a 4. cikk (1) bekezdést megerősítő országok bérezése mennyiben felel meg a kialakított kritériumoknak. A legutóbbi jelentés alapján a vizsgált 18 országból mindössze háromra (Belgium, Málta, Portugália) tudott levonni pozitív következtetést. Az országok felénél (Dánia, Németország, Izland, Norvégia, Olaszország, Írország, Luxemburg, Franciaország, Svédország) nem tudtak egyértelmű következtetésre jutni, melynek oka a megfelelő és megbízható statisztikai adatok hiánya volt. Alapvetően negatív értékelést kapott ugyanakkor hat ország (Ausztria, Görögország, Hollandia, Spanyolország, Egyesült Királyság, Szlovákia).
Érvek és ellenérvek
A minimálbér megítélése az Európai Unióban ma vitatható. Támogatói azzal érvelnek, hogy az alacsony jövedelműek védelmének a legfontosabb eszköze. Az ellenzői szerint viszont ennek alkalmazásával az alacsony képzettségűek még a munkájukat is elveszíthetik, ráadásul a minimálbéren foglalkoztatottak jó része nem a szegény háztartásokból kerül ki.
Magyarországon 2000-ben a legkisebb keresettel foglalkoztatottak mindössze 6 százaléka tartozott a legalsó jövedelmi ötödbe. A kritikák ellenére az Európai Unió legtöbb tagországában jogszabály által garantált minimális bérek vannak érvényben, másutt a kollektív szerződések révén a munkavállalók többségére vonatkozik. A tagországi gyakorlat alapján azt mondhatjuk, hogy a legkisebb keresetet igen körültekintően, általában a szociális partnerek konszenzusával határozzák meg. Láttuk, hogy a minimálbérek átlagkeresethez viszonyított aránya 29-től 51 százalékig terjed, de az országok többségében kevesebb, mint 45 százalék. A kollektív szerződések alapján szabályozott minimálbérrel rendelkező államokban aránylag magasak a minimálbérek.
Nincs konszenzus a minimálbér foglalkoztatási hatásai megítélésében sem. Bevezetésének vagy emelésének foglalkoztatást csökkentő, munkanélküliséget jelentősen növelő hatására jellemző példát nem találni. A hatásvizsgálatok azonban mind növekvő gazdaságokban készültek, ahol a szakértők azt feltételezik, hogy a kötelező legkisebb kereset jelentős emelése nélkül még erőteljesebb lehetett volna a foglalkoztatás bővülése. Az utóbbi években számos kutatást végeztek Európa- és Amerika-szerte a negatív hatást bebizonyítandó, azonban egyetlen országban sem sikerült ezt egyértelműen kimutatni, sőt az esetek többségében ezzel ellentétes, pozitív foglalkoztatási hatást regisztráltak.
Védelem a dolgozóknak
Számottevő eltéréseket mutat a minimálbéren foglalkoztatottak aránya is. Több országban ez 1-5 százalék között mozog, tehát a dolgozók zömét nem érinti a minimálbér.
Egyes ágazatokban azonban sokkal komolyabb hatása van. A törvényileg szabályozott legkisebb kereset komoly védelmet nyújt az alacsony keresetű szektorokban, például a mezőgazdaságban, a textil-ruházati iparban, a kereskedelemben, a szálláshely-vendéglátásban és a személyi szolgáltatások esetében. Mivel e szektorokban jellemzően nők dolgoznak, a minimálbér a nők egyenlő bérezésének is hatásos eszköze.
A minimális bérnek az alacsony keresetűeket védő funkciója és hatékonysága ugyancsak nem teljesen egyértelmű, mivel a kritikus pontokon az érintett országok kivételeket vezettek be a rendszerbe, általában kor és képzettség szerint (fiatalok, szakképzetlenek). A veszélyeztetett csoportok ráadásul könnyen a foglalkoztatáson kívülre kerülhetnek, illetve helyzetük javítását akadályozhatja az esetleg túlzottan magas minimálbér. Azonban szociálpolitikai szerepe az alacsony keresetű országokban kézzelfogható, illetve ott, ahol a minimálbéren és környékén a munkavállalók nagyobb aránya keres, mint például Magyarországon.
Minimális bér az alacsony keresetű ágazatokban
(A törvényileg előírt minimális bér az ágazat átlagkeresetének %-ában)
Ország
A gazdaság egésze
Textil-ruházati ipar
Kereskedelem
Szállás- vendéglátás
Fodrászat, személyi szolgáltatások
Belgium (2002)
46
n. a.
50
67
n. a.
Cseh Köztársaság (2003)
37
54/73
59
71
n. a.
Észtország (2004)
34
74
67
57
79*
Franciaország (2002)
46-48
56
50
65
n. a.
Görögország (2004)*
47
90-100
88-100
85-93
n. a.
Magyarország (2003)
36
76
48
63
71**
Írország (2004)
51
67/72
n. a.
n. a.
n. a.
Lettország (2004)
38
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
Litvánia (2004)
38
52
43
61
44*
Málta (2004)
44
79
61
60
n. a.
Hollandia (2003)
n. a.
46
61
66
n. a.
Lengyelország (2004)
36
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
Románia (2003)
27
54/61
69
59
n. a.
Szlovákia (2004)
41
61
52
51
78**
Szlovénia (2004)
44
73
n. a.
59
36*
Spanyolország (2004)
33
37/47
46
49
62*
Egyesült Királyság (2003)
40
51
52
60
n. a.
* csak személyi szolgáltatások ** csak fodrászat
Forrás: Minimum wages in Europe, European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, EIRO, www.eiro.eurofound.eu.int
