A felnőttek képzése alapvető és elsődleges kapcsolatban áll az adott gazdaság növekedési ütemével, és nemzetgazdasági szinten feltétlenül megtérül, még ha csak később, a következő generációk életében is – állapította meg Bradburn és Berlew, két amerikai pszichológus a 60-as években végzett vizsgálataik nyomán. Az Európai Unió ezt az összefüggést nagyon korán belátva már a 70-es években oktatás- és foglalkoztatáspolitikája központi elemévé emelte az élethosszig tartó tanulás elterjesztését. Az utóbbi években a magyar kormány foglalkoztatási stratégiájában is prioritást élvezett a felnőttképzés, amely a lényegesen nehézkesebb állami szakképzési rendszerhez képest sokkal rugalmasabban és gyorsabban tudja kielégíteni a gazdaság igényeit. Erre leginkább az ösztönözte a kabinetet, hogy Magyarországon a munkaerő-piaci igényeknek nem megfelelő képzési struktúra korlátozza a gazdaság versenyképességét, a munkaerő alkalmazkodóképességét, fokozza a társadalmi kirekesztődés kockázatát. Az elmúlt öt évben a vállalkozások körében felértékelődött a képzett munkaerő, és mind nagyobb összegeket költenek saját dolgozóik képzésére. A képzési szerkezet ugyanakkor a tapasztalatok szerint nem felel meg a munkaerőpiac igényeinek. A kormány emellett demográfiai szempontból is fontosnak tartja az egész életen átívelő tanulást, mivel csökken a fiatal korosztályok létszáma, ami hosszú távon a munkaerő-piaci utánpótlás korlátait is jelenti. Másrészt magas azok aránya, akik képzettség nélkül hagyják el az iskolát, s közülük kerül ki a legtöbb munkanélküli.
Szabályozott felnőttképzés
Az oktatási piacot szabályozó főbb törvények közül a felnőttképzési a legfrissebb, közel egy évtizedes lemaradással követte a köz-, felsőoktatási és szakképzési törvényeket. Az élethosszig tartó tanulás jegyében a felnőttképzési törvényt 2001-ben fogadta el az Országgyűlés. A jogszabály legfőbb célja az volt, hogy átláthatóbbá tegye a felnőttképzés piacát, egységes minőségi kritériumokat vezessen be, és megteremtse az oktatás színvonalának rendszeres ellenőrzését. Azóta a módosítások időarányos számát és értelmező végrehajtási rendelkezéseinek darabszámát illetően azonban már nem kell szégyenkezniük a törvényalkotóknak: különösen 2003-ban rengeteg fontos jogszabályi változás lépett életbe, amelyek a közeljövőben alaposan átrendezhetik a piacot.
A kormányváltást követően a szakképzés iskolarendszeren kívüli része és a felnőttképzés nagyobbik része átkerült a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) hatáskörébe, s a felnőttképzési törvény kidolgozása jószerével már az új tárcára hárult. Ennek legfontosabb állomása volt, hogy 2003-ban létrejött a Nemzeti Felnőttképzési Intézet, melynek égisze alatt működik a Felnőttképzési Akkreditáló Testület. Ennek feladata a felnőttképzéssel foglalkozó, Magyarországon működő vállalkozások szakmai minősítése. Az értékelés két különböző irányban indult meg: elsőként magukat a képző intézményeket lehetett akkreditáltatni, majd a képzők nem Országos Képzési Jegyzékbe (OKJ) foglalt tanfolyamainak a minősítését is lehetővé tették.
Tavaly februárban bevezették az akkreditáción alapuló normatív felnőttképzési támogatást, amelynek forrásai az idén jelentős mértékben kibővültek, lehetővé téve, hogy a szakképesítés nélküli közel egymillió munkaképes korú állampolgár az egyes akkreditált képzőintézményeknél olcsóbban, vagy esetleg csak az OKJ-s vizsgadíj megfizetésével jusson szakképesítéshez. A tavalyi 475 milliós keret az idén 2,9 milliárd forintra emelkedett, erre a forrásra az intézményi akkreditációt szervezett felnőttképző intézmények pályázhatnak. (Az idén április 30-áig az FMM 1,9 milliárd forintot utalt ki 83 felnőttképző intézménynek.)
Piactisztulás felsőbb utasításra
Az akkreditációs eljárás mindkét fajtája különös jelentőséggel bír a felnőttképzési piacon, hiszen nemcsak a normatív támogatás, de a pályázatok egy része és a felnőttképzéshez kapcsolódó adókedvezmények érvényesítése is az akkreditációhoz kötődik – mondja Szivi József, a Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI) igazgatóhelyettese. A hallgatók 2003. január elsejétől szja-kedvezményt vehetnek igénybe, amennyiben akkreditált felnőttképzési intézménnyel kötnek szerződést: az adócsökkentés mértéke a képzési díj (beleértve a vizsgadíjat is) 30 százalékára terjed ki, de adóévenként legfeljebb 60 ezer forint írható le az adóalapból. A programakkreditáció pedig az OKJ-s képzéseken kívüli tanfolyamokra automatikusan nem járó 25 százalékos áfamentességet teszi lehetővé. A gazdasági szabályozókból egyértelműen kitűnik, hogy a piac konszolidálása a cél, hiszen amelyik intézmény kimarad a minősítésből, jelentős hátrányokkal indul az ősztől.
Az NFI szerint a hazai piacon jelenleg 3500-4000 vállalkozás foglalkozik felnőttek oktatásával. A legkisebb, saját terem és oktatók nélkül működő cégtől a legnagyobb, sokszor az előző rendszer szakmunkásképzőiből átalakult mamutokig igen széles a kínálat. Közülük eddig ezer intézmény és több száz program kért és kapott akkreditációt. (Listájuk elérhető a www.fmm.gov.hu és a www.nfi.gov.hu honlapon.) De a már minősített és lajstromba vett intézmények sem pihenhetnek a babérjaikon, hiszen a legutóbbi jelentős változásokat tartalmazó, június végén napvilágot látott végrehajtási rendeletcsomag bevezette a már akkreditált képzőintézmények ellenőrzésének és bírságolásának rendszerét: a szabályszegők 50 és 500 ezer forint közötti bírsággal sújthatók az idén ősztől meginduló ellenőrzések során.
Ráadásul az intézményi akkreditáció díja a korábbi minőségbiztosítással rendelkező és nem rendelkező intézmények eltérő díjszabásai helyett egységesen 400 ezer forint lett. Így az ISO-val rendelkező felnőttképzők sem takaríthatják meg a helyszíni szemlét, és az eddig megspórolható 100 ezer forint sem marad a zsebükben.
Szintén új fejlemény, hogy a korábbi, viszonylag puhán értelmezhető szabályozás az akkreditációra váró intézmény felnőttképzési vezetőjének szakmai végzettségét illetően tovább finomodott: a felsőfokú pedagógiai végzettséget mostantól csak a középfokú oktatói képesítés és a legalább ötéves szakmai gyakorlat válthatja ki. A nyelvi képzések szervezését illetően is tovább szigorodik a rendszer: a maximálisan 16 fős kiscsoportokban – az esetek 80 százalékában – az oktatóknak rendelkezniük kell felsőfokú végzettséggel, nyelvtanári képesítéssel, vagy a közös európai nyelvi referenciarendszer értelmében C2-es, azaz felsőfok feletti nyelvtudással.
Gyenge pontok
Az új intézkedéseket azonban nem fogadták osztatlan lelkesedéssel a szereplők. A kritikusok szerint a piaci folyamatok önmagukban elegendőek lettek volna a felnőttképzési piac letisztítására. Az állami beavatkozás ezen a területen nemcsak fölösleges, hanem újabb korrupciókra, értelmetlen eljárási díjak kifizetésére adott lehetőséget. Ugyanakkor tény, hogy a munkavállalók előtt lényegében új lehetőség nyílt meg: elhagyhatják a munkaügyi központok és az állami átképző központok világát. Szabadon választhatnak az akkreditált képzők között, és ezzel állami támogatást kapnak a választott tanfolyam elvégzéséhez.
Üröm az örömben, hogy mivel a támogatás a személyi jövedelemadó alapjának csökkentése formájában jelentkezik, a minimálbérre bejelentett alkalmazottak vagy a gyermekkedvezménnyel minden lehetőségüket kihasználó szülők nem tudnak élni vele. Az FMM ősztől mindenesetre útjára indít egy esélyegyenlőséget javító programot, amelynek keretében a pályázati formában elosztott támogatásokkal magánintézmények hirdetnek meg olcsó tanfolyamokat. Ezek a képzések általában munkaidő után szerveződnek, és a szakmaszerzés díja néhány tízezer forint lesz.
A szakemberek szerint az élethosszig tartó tanulás széles körű elterjedésének egyik komoly gátja marad, hogy még nincs átjárhatóság az oktatási rendszereken belül és azok között. Bár vannak olyan képzések is, amelyeket beszámítanak főiskolákon, egyetemeken, például a mérlegképes könyvelő szakképesítés pontokat jelent a közgazdászszakokon, nincs azonban egységes szabályozás, a beszámítás felsőoktatási intézményenként változik – nehezményezik a felnőttképzési szakemberek. Ennek nagyrészt az az oka, hogy a régi uniós tagállamokhoz képest nálunk még mindig a papírforma a meghatározó. Az oktatásban egymástól mereven elkülönülő alrendszerek működnek, sem a felsőoktatás, sem a közgondolkodás nem ismeri el eléggé a felnőttoktatást. Az oktatás más szektorai, intézményei arisztokratikusan elkülönülnek az ilyen gyakorlatias képzésektől.
Versenyképes magyarok?
A korábbi évekhez képest mindenesetre számos új perspektíva kínálkozik a szakmai továbbképzésre, még ha az új intézkedések többségének előnyei és hátrányai majd csak a jövőben derülnek is ki. A kormány által június elején elfogadott, 2010-ig szóló felnőttképzési program, illetve a 2006-ig tartó cselekvési program többek között ingyenessé teszi az első szakképesítés megszerzését, az ötven évnél idősebbek pedig a második szakmájukat is ingyen sajátíthatják el – emelte ki akkori sajtótájékoztatóján Burány Sándor miniszter. A feltétel csupán annyi, hogy olyan szakmát tanuljanak, amelyből – a munkaügyi központok jelzése szerint – az adott megyében hiány van, és betöltetlen álláshelyeket kínálnak. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a már dolgozó munkavállalók megújíthassák ismereteiket a régi munkahelyek megőrzése érdekében, illetve piacképes szakmát szerezhessenek állami támogatással.
A programra 2006-ig összesen 3,4 milliárd forintot fordítanak az érintett minisztériumok, s további mintegy ötmilliárd forint is felhasználható a felnőttképzésre az uniós pályázatokon elnyert forrásokból. A humánerőforrás-fejlesztés operatív program (hefop) megvalósítására 2004. május elseje és 2006 vége között 750 millió euró (191 milliárd forint) jut a strukturális alapokból. Közvetlenül a felnőttképzésre 20,2 millió eurót szán a kormány: ezen belül elsősorban a módszertan- és tananyagfejlesztést, a regionális képzőközpontok fejlesztését szorgalmazzák.
A felsorolt ösztönző kedvezményekre és pluszforrásokra nagy szüksége is van a hazai felnőttképzésnek, hiszen abban Magyarországon a felnőtt lakosság két-három százaléka vesz részt, míg a nyugat-európaiak 10-12 százaléka tanul idősebb korában is. A hazai felnőttképzés létszámát azonban csak megbecsülni lehet, mivel ebbe a kategóriába beletartozik minden olyan képzés, amely az iskolarendszeren kívül folyik, így például az egyetemek, főiskolák posztgraduális képzései, de a munkaadóknál folyó képzések is, amelyekről viszont nincsenek adatok. (A felnőttképzésről szóló törvény csupán 2003. január elsejétől írja elő a felnőttképzési statisztikai adatok gyűjtését.) Pontos adatok vannak viszont az iskolarendszeren kívüli szakképzésről, amelynek keretében 2002-ben mintegy 8000 képzésben 150 ezer ember vett részt.
A kormány célja, hogy 2006-ra évente egymillió ember kapcsolódjon be valamilyen módon a felnőttképzésbe. A felmérések szerint hazánkban nagy az elmaradás az idegennyelv-tudásban és a számítástechnikai ismeretekben, a szervezési és problémamegoldó képesség terén, ezek pótlása pedig halaszthatatlanná vált az uniós csatlakozással – hangsúlyozta nemrég Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A felnőttek alig 14 százaléka tud valamennyire angolul, 13 százaléka pedig németül. Az országban megközelítőleg kétmillió számítógép van, az utóbbi két évben 50 százalékkal nőtt ugyan az internethez hozzáférők száma, de ez még mindig nem elégséges, mert néhány év múlva a munkahelyek nagy része digitalizált lesz – hívta fel a figyelmet a szakminiszter.
Igények és képzések
A munkaadók nemcsak az iskolarendszerű szakképzést, de gyakran a felnőttoktatást is azzal vádolják, hogy nem a piaci igényeknek megfelelő képzést folytat. Szivi József szerint azonban a cégeknek a saját házuk táján kéne keresniük az anomáliák okait, hiszen a felnőttképző intézmények többsége teljesen piaci alapon működik, vagyis olyan képzéseket indítanak, amelyeket a megrendelők igényelnek. Az államilag elismert szakképesítések jegyzékében 823 szakmából válogathatnak a megrendelők, a legnépszerűbb képzések listája viszont hosszú ideje mégis változatlan – mutat rá a szakember. A cégek leggyakrabban logisztikai, uniós pályázat-előkészítő, könnyű- és nehézgépkezelő képzéseket igényelnek. A nagyvállalatok ugyanakkor leginkább házon belül oldják meg a munkavállalók képzését, mivel náluk erre megfelelő infrastruktúra áll rendelkezésre. A kis- és közepes vállalkozásoknál pedig sokszor probléma, hogy nincs elég pénz képzésekre, s gyakran még el sem engedik a munkavállalókat, ha azok saját szakállukra szeretnének részt venni valamilyen tanfolyamon.
Az egyik legismertebb képzőintézménynek számító Oktáv Rt.-nél évente tanuló 5500-6000 hallgató többsége az OKJ-ben szereplő tanfolyamokra iratkozott be. Balogh Péter vezérigazgató szerint logisztikai, környezetvédelmi szakembernek, masszőrnek, marketingesnek, irodavezetőnek, nehéz- és könnyűgépkezelőnek tanul a legtöbb diák. A követelmények teljesíthetők, de komoly tanulás nélkül egyetlen tanfolyam sem végezhető el. A képzéseknek valamivel több mint a felét teszik ki a vállalatok által finanszírozott képzések. A hallgatók 38 százaléka egyénileg iratkozott be, és a szakmai továbbfejlődés, illetve pályamódosítás érdekében saját maga vállalja a tanulás költségeit. A fennmaradó 11 százalék pedig azokból a képzésekből tevődik össze, amelyeket a munkaügyi központok finanszíroznak.
A kormányzat mindenesetre megpróbálja az igényekhez igazítani a felnőttképzést: a munkaügyi és az oktatási tárca szeptember 30-ig felnőttképzési programtanácsot hoz létre, hogy a gazdaság szereplői jobban bekapcsolódhassanak a felnőttképzés szervezésébe. Az erről szóló kormányhatározat szerint a felnőttképzésnek segítenie kell a gazdaság versenyképességének javítását, a munkaadók és munkavállalók alkalmazkodókészségét. A gazdaság szerkezeti változásai rugalmas felnőttképzést igényelnek, vagyis a munkaerő-piaci igényeknek kell befolyásolniuk a képzés tartalmát és szerkezetét. Ezért a kormányhatározat szerint a programtanács keretein belül a gazdaság, a munkaerőpiac szereplőit, a gazdasági érdekképviseleteket, a szociális partnereket, a tudomány és a felnőttképzés képviselőit egyaránt be kell vonni a munkába, a programok, intézkedések kidolgozásába.
A kormány egyúttal arra kérte a szociális partnereket, hogy dolgozzanak ki ajánlásokat a munkahelyi képzéseket segítő megállapodásokra. A helyi munkaügyi és területfejlesztési tanácsoktól pedig azt várják, hogy folyamatosan készítsenek ajánlásokat, meghatározva a támogatandó és a nem támogatandó szakmákat, képzéseket. A javaslatokat a munkaügyi központok munkaerő-piaci előrejelzései, illetve saját helyi tapasztalataik alapján készíthetik el. A felnőttképzés egyik fontos területe, hogy a munkanélküliek, inaktívak is lehetőséget kapjanak a felzárkózásra, a munkaerő-piaci részvételre. Így a munkaadói igényekre alapozott képzéseket ki kell egészíteni a felzárkózást szolgáló elemekkel.
Népszerű a nyelvoktatás
A nyelvoktatás piacán óriási a kínálat, hiszen több száz kisebb-nagyobb nyelviskola működik az országban. Ma már minden nyelvoktatással foglalkozó vállalkozás legalapvetőbb szolgáltatási körébe tartoznak a csoportos és a kihelyezett nyelvi kurzusok. A csoportos nyelvtanfolyam fogalmán azt értjük, hogy a nyelviskola meghirdet határozott óraszámban, időbeosztásban, nyelveken és nyelvi szinteken tanfolyamokat, amelyeknél az oktatás helyszínét, a szükséges tárgyi feltételeket és a tanárokat is ő adja – mondja Kaló Edina, a H-Net Professzionális Nyelvstúdió igazgatóhelyettese. Kihelyezett tanfolyam pedig az, melynél az iskolák maximálisan alkalmazkodnak a megrendelő igényeihez, vagyis mind az időbeosztást, az óraszámot, a helyszínt és a tanárt (magyar ajkú vagy anyanyelvi), mind a nyelvtanfolyam célját (nyelvvizsga-felkészítő, szinten tartó), esetleg speciális nyelvet (jogi, műszaki, számítástechnikai, üzleti stb.) a megrendelő szabja meg. A hangsúly – mint minden szolgáltatási ágban – a minőségen és természetesen az áron van. A cégek éppen ezért többfordulós "körmérkőzéseken versenyeztetik" a pályázókat.
Néhány szélsőségtől eltekintve, többnyire hasonló díjazással kínálják a nyelviskolák a szolgáltatásaikat. Egy általános angol nyelvóra díja (45 perces tanórákkal számolva) magyar anyanyelvű tanár vezetésével 2800 és 3800 forint közé esik, ugyanígy az üzleti nyelv esetén 3500-4500 forint között mozog a tarifa. Persze ezek az összegek emelkednek, ha utazási költségtérítésről is szó van, vagy ha nem magyar ajkú tanárt kér a megrendelő, vagy ha valamilyen speciális nyelvet igényel. A követelmények is többnyire szerződés-függőek. A H-Net Professzionális Nyelvstúdióban például havonta készítenek személyre szóló jelentéseket, illetve értékeléseket, így tájékoztatják a munkáltatót arról, hogy alkalmazottjai mennyire élnek a cég által nyújtott nyelvtanulási lehetőséggel. Így a cég vezetősége is tisztában van azzal, hogy a befektetett összeg kiknél fordul át szellemi tőkévé, illetve kiknél bizonyul ablakon kidobott pénznek.
Idősebbek is elkezdhetik
Bár a nyelvoktatásban még mindig prioritást élveznek a hagyományos módszerek, egyre nagyobb kíváncsisággal és kedvvel próbálják ki a cégek az új lehetőségeket is, például az internetes távoktatást, a tanár személyét háttérbe szorító, CD-re és DVD-re építő csoportfüggetlen tanulást, a tudatalattinkra ható "alfa-tanulást". A technika rohamos fejlődésének köszönhetően egyre szélesebb a kínálat, Kaló Edina ugyanakkor elsősorban azoknak ajánlja ezeket az "alternatív" módszereket, akik óriási motivációval és kitartással bírnak, hiszen ezek éppen az egyik legnagyobb ösztönzőerőt, a tanárt iktatják ki. A szakember szerint a kettő ötvözetében rejlik a hatékony és gyors nyelvtanulás sikere.
Az idősebb korosztályoknak ugyanakkor nincs könnyű dolguk, ha nyelvtanulásba akarnak kezdeni. A szakemberek szerint az idő múlásával egyre nehezebben fogadjuk be egy új nyelv sajátosságait, szerkezetét, a szókészletéről nem is beszélve. Mindig előny, ha valaki már bír egy nyelvet, vagy legalábbis tanult, s az idősebb korosztályban meglepően sokan beszélnek oroszul, illetve németül. Ma azonban egyértelmű prioritással rendelkezik az angol nyelv, amelyre a legnagyobb igény mutatkozik évek óta. Rettentően sok múlik a motiváción és persze a tanulásra fordított aktív időn. Nagyon fontos, hogy megfelelő tankönyvet és segédanyagokat válasszunk, hiszen az emberi kíváncsiság nem hanyatlik az idő múlásával, s izgalmas témákat feldolgozva jóval könynyebben ragadnak meg a szavak, kifejezések, szófordulatok. Kiemelt jelentősége van a tanár személyének, aki türelemmel, biztatással, apró sikerélményekkel megajándékozva a hallgatót, csodákra képes.
Kaló Edina tapasztalatai szerint kezdetben nehéz átlépni azt a gátat, hogy az idősebb korosztály hallgatói többnyire már évek óta magas beosztásban, felelősséggel dolgozók, ám a nyelvórán egyenrangúak lesznek a fiatalabbakkal, s néha úgy érzik, veszítenek a tekintélyükből, ha nyíltan felvállalják, hogy nem értenek valamilyen összefüggést vagy nyelvtani szabályt. Ezért javasolni szokták, hogy ha a cég anyagi kereteibe belefér, akkor ők tanuljanak külön, vagy 2-3 fős kiscsoportokban, mert annál roszszabb nincsen, amikor azért morzsolódnak le, mert szégyellik azt, hogy több gyakorlásra, többirányú magyarázatra lenne szükségük.
A szakképzés új szabályaiAz idén januártól a szakképzési hozzájárulás felhasználásának bővítésével és egyszerűsítésével igyekszik rávenni a kormányzat a munkaadókat arra, hogy a szakképzés gyakorlati részében vállaljanak szerepet. Az eddigi, tanulónkénti havi hatezer forintos adóalap-csökkentés helyett például januártól a minimálbér húsz százalékát írhatják le havonta azok a vállalkozók, akik tanulószerződéssel foglalkoztatnak szakmunkástanulókat. A szakemberek szerint egyfajta kedvezmény az is, hogy a költségek bonyolult és bürokratikus elszámolása helyett a munkaadók választhatják az átalányelszámolást is. A törvény egyébként arra is lehetőséget ad, hogy a munkáltatók a bruttó bérköltség 1,5 százalékának megfelelő szakképzési hozzájárulásuk egyharmadát saját munkavállalóik képzésére fordítsák. A kormányzat reményei szerint a diákokra és szüleikre pedig az hat majd ösztönzőleg, hogy az eddigi legfeljebb harminc százalék helyett már a minimálbér ötven százaléka adható a vállalkozásoknál gyakorlaton lévő szakmunkástanulóknak a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből. Az iskolákat pedig a törvény arra buzdítja, hogy a tanulókat ne tartsák mindkét gyakorlati évben az iskolai tanműhelyek falai között – amire a normatív finanszírozás egyébként ösztönözné őket –, hanem küldjék ki a diákokat a gazdaságba. A 2004-es költségvetés szerint szeptembertől az első gyakorlati évben az egy főre jutó 102 ezer forintos támogatás 140 százalékát kapják tanulónként a szakképző intézmények, a második gyakorlati évben viszont csak hatvan százalékot. Az iskolák emellett a normatíva húsz százalékát akkor is megkapják, ha a diákok nem a tanműhelyben, hanem a vállalkozónál töltik a gyakorlatot. |
KSH: a cégek fele képzi munkavállalóitA Központi Statisztikai Hivatal – az EU statisztikai hivatala (EUROSTAT) felkérésére – először és egyelőre utoljára 2000-ben mérte fel a vállalkozások körében a felnőttképzéssel kapcsolatos naturális mutatókat (például létszám, költségek), valamint a különböző cégek és intézmények képzési politikájának jellemzőit. A felmérésben részt vevő 2851 gazdasági szervezet csaknem 46 százaléka nyújtott alkalmazottai számára valamilyen lehetőséget a folyamatos képzésben való részvételre az 1999-es év folyamán. Az átlagérték azonban markáns különbségeket takar a vállalkozások nagysága, valamint a gazdasági ágazatok szerint. A méret döntő abból a szempontból, hogy egy adott vállalkozás bizonyos évben szervez-e alkalmazottai számára továbbképzést, vagy sem. A megkérdezett nagyvállalatok (500 fő felettiek) nagy többsége (85 százaléka) támogatott valamilyen szakképzést, ám a kisebbek (10 és 49 fő közöttiek) csak alig több, mint harmada, az 50-249 főt alkalmazó foglalkoztatóknak pedig csaknem fele élt ezzel a lehetőséggel. Márpedig a gazdasági szervezetek túlnyomó többségét a mikro- és kisvállalkozások adják. A felmérés azt is megmutatta, hogy jelentős eltérések tapasztalhatók a képzés szempontjából a vállalkozások nemzetgazdasági ágazatonkénti megoszlásában is. A szakmai oktatás lehetőségével a legnagyobb arányban élő vállalatok a pénzügyi és ezzel kapcsolatos szolgáltatások, a posta és távközlés területén voltak találhatók, valamint a közművállalatoknál (villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás). Az idesorolt szervezetek 76-82 százaléka nyújtott valamilyen formában képzést. Az átlagtól lényegesen elmaradó gazdasági ágazatok közé a textilipar, ruhaipar, bőripar tartozik (itt a legalacsonyabb a mutató: 31 százalék), illetve a vendéglátás, valamint a bányászat és az építőipar. Az ágazatonkénti eltérések egyik lehetséges oka feltehetően az, hogy a továbbképzés iránti igények különbözőek. A legnagyobb arányban oktatást nyújtó vállalkozások az olyan szektorokból kerültek ki, amelyek gyors ütemű technológiai és szervezeti változásokon mentek keresztül az utóbbi években, ezért a meglévő alkalmazottak képzésére és átképzésére is itt van a legnagyobb szükség. Más iparágakban a változtatás kényszere talán kevésbé érzékelhető, és ezért elegendőnek bizonyul, ha döntően csak a már megszerzett ismeretekre hagyatkoznak. A felmérésben részt vevő vállalkozások átlagosan az összes munkaerőköltség nem egész 1 százalékát költötték (közvetve vagy közvetlenül) szakmai oktatásra, képzésre. A cégméret ezt az arányt lényegesen nem befolyásolta. A legnagyobb képzési ráfordítás a közepes méretű cégekre volt jellemző, a legkisebb pedig az alacsony létszámú szervezetekre. Ebből a szempontból is jelentős különbségek mutatkoztak az egyes ágazatok között: a textiliparban például mindössze a munkaerőköltség 0,3 százalékát költötték szakmai továbbképzésre. Ezt részben az a tény magyarázza, hogy ez az ágazat képes leginkább a kezdeti betanítás során elsajátított szakismeretekre hagyatkozni. Ezzel szemben a pénzügy, a posta és távközlés, valamint az egyéb szolgáltatások vállalkozásai a munkaerőköltségük átlagosnál nagyobb százalékát fordították szakképzésre 1999-ben, és az egy tanulóra jutó költségeik is jóval meghaladták az általánosan jellemző értéket. A leggyakrabban előforduló képzési típus a tanfolyam volt, a munkahelyi körülmények között végzett oktatás, valamint a konferenciák, előadások látogatása, amelyek mindegyikét a vállalkozások több mint harmada támogatta. A felmérésben részt vevő, alkalmazottaik részére valamilyen képzést biztosító vállalkozások az összes tanulásra felhasznált munkaidő-kedvezmény több mint harmadát a vállalatok által maguknak szervezett, és saját oktatókkal tartott tanfolyamok esetében nyújtották. A fennmaradó rész (64 százalék) külsősöktől megvásárolt szolgáltatás volt, amit valamilyen független intézmény szervezett és tartott meg. A külső képzések csaknem harmadát a főtevékenységként képzési szolgáltatást végző gazdasági társaságok nyújtották. Jelentős szerep jutott még a köz- és felsőoktatási intézményeknek, valamint az állami felügyelet alatt működő speciális képző intézményeknek is. A különböző nagyságú vállalatok eltérő mértékben alkalmaztak külső oktatókat a szakképzésük során. A kisvállalkozások sokkal nagyobb arányban bízták rá a tanfolyamok megtartását állam által felügyelt továbbképző és szakképző intéazményekre, míg a nagyobb vállalkozások inkább a magáncégek oktatási jellegű szolgáltatásait vették igénybe. |
|
Forrás: KSH |
