×

Könyvek

     

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. augusztus 15.) vegye figyelembe!

Megjelent A Munkaadó Lapja 78. számában (2004. augusztus 15.)

Munkajogi ítéletek az EU-ban

A KJK-Kerszöv Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Munkajogi és Társadalombiztosítási Tanszékének együttműködésében 2003-ban jelent meg az Európai Bíróság munkajogi ítéleteiből készült válogatás első kötete, amely az egyenlő bánásmód témaköréhez kapcsolódóan dolgozta fel az Európai Bíróság ítéleteit.

A mostani második kötetben az Európai Közösség egyik alapszabadságával, a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatban született ítéletekből készült válogatás. E téma különösen érdekes a külföldön munkát vállalni kívánó hazánkfiai számára, tudván, hogy a tagországok többsége több évre, ha nem is hermetikusan, de lezárta munkaerőpiacát előttük. A könyv rövid bevezető tanulmánya áttekintést ad a munkavállalók szabad mozgása témakörének problémájáról, olyan kérdéseket érintve mint: a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezés hatálya, a közszolgálatot érintő szabad mozgás kérdése, a beutazás, kiutazás és tartózkodás joga és ezzel kapcsolatos korlátozások, képzettségek kölcsönös elismerése stb.

A bevezető tanulmányt követően a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó legfontosabb közösségi jogszabályokat: rendeleteket és irányelveket, illetve a jogszabályokhoz kapcsolódó ítéleteket közlik a szerzők. A kötetben a szabad mozgás jogának tartalmával, többnyire a szabad mozgás különböző szempontú korlátozásával kapcsolatos ügyekben született ítéletek szerepelnek, érintve a szociális biztonság kérdését is.

álogatás az Európai Bíróság munkajogi ítéleteiből

Szerkesztették: Bankó Zoltán, Berke Gyula, Gyulavári Tamás, Kiss György

KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. 2004. 357 oldal. Ára: 3570 Ft +áfa

A vállalkozói mentalitásról

Elkerülni a csalódást, a sikertelenséget – erre törekszik minden vállalkozás, ám tudnivaló: sokuknak ez mégsem sikerül.

Takáts Péter a Gyógyító gondolatok az emberről és vállalkozásról sorozatban megjelent kötetében ahhoz ad muníciót, hogy a "tanulópénz" minél kisebb legyen, az európai piacon minél könnyebben boldoguljanak a cégek. A könyv nemcsak a kezdő vállalkozóknak szól, hanem azoknak is, akik kitartással, tehetséggel virágzó vállalkozást hoztak ugyan létre, de annak működtetése, talpon tartása és folyamatos fejlesztése már-már emberfeletti erőfeszítésükbe kerül.

Gyakori példa, hogy egyik-másik vállalkozó saját művének rabjává vált, s hajnaltól késő estig dolgozik azért, hogy cégénél minden rendben működjék. A munkája az élete, ami így vagy úgy, de mindenképpen visszaüt.

A szerző azt tanácsolja, hogy senki ne szégyelljen tanulni saját maga, vagy ha okosabb, a mások hibájából. Az okulásban segítenek azok a könyvek is, amelyek a tőlünk nyugatra működő vállalkozásokkal foglalkoznak, s megtanulható az is, miként élvezhető a munka gyümölcse anélkül, hogy saját – keleti – birodalmunk rabszolgái lennénk.

Ugyanakkor ebben a tekintetben sem helyes a külföldi példa szolgai másolása – állítja a szerző. A hazai kisebb-nagyobb vállalkozások irányítóinak szánt kötet bemutatja, hogy számos probléma, amellyel többségük küszködik, nem belőlük fakad, hanem a fejlődés természetes következménye, de megfelelő magatartással, illetve tanulással "leküzdhető".

akáts Péter: A nyugati és a keleti vállalkozói mentalitásról

Új Mani-fest Kiadó, 2003, 103 oldal. Ára: 1190 Ft

Szakképzés CD-n

A szakmunkások helyzete, száma, képzése – mint mostani lapszámunk cikkeiből is kitűnik – mind gyakoribb téma a vállalatok humánszakemberei körében. Hiánypótló kiadvány a KJK-Kerszöv által a közelmúltban elektronikus formában, CD-n megjelentetett adatbázis az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) foglalt szakképesítésekről.

Az elektronikus adathordozó négy jól elkülöníthető adatbázisrészt tartalmaz. Az elsőben a szakképesítések felépítéséről tájékozódhatunk olyanformán, hogy egy-egy szakképesítéshez társítva a szakmai és vizsgakövetelményeket, a mestervizsga követelményeit, valamint a szakképesítéshez kapcsolódó jogszabályi hátteret is láthatjuk. Az OKJ-ben foglalt adatokon kívül külön táblázatban találjuk a szakképesítéssel betölthető rokon munkaköröket.

A következő részben a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR) szerint csoportosított foglalkozásokról tájékozódhatunk. A program az egyes foglalkozásokhoz hozzáfűzi, megnevezi az annak betöltéséhez megszerzendő szakképesítést. A jogszabályok tárában a szakképzés rendszeréhez kapcsolódó legfontosabb jogszabályokat helyezte el a kiadó.

Külön részben találhatók a szakképzéssel és foglalkoztatással kapcsolatos irat- és nyomtatványminták. Ezek érdekessége, hogy a dokumentumra kattintva automatikusan elindul a Word program, és az irat, illetve a nyomtatvány szerkeszthető állapotban jelenik meg.

A CD használhatóságát nagyban javítja a keresőprogram, amely tizenegy fő ismérv szerint keres az adatbázisban.

D Szakképzés

KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. 2004. 79 Mbyte. Ára: 26 000 Ft + áfa

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. augusztus 15.) vegye figyelembe!

dr. Horváth István
tanszékvezető, habilitált egyetemi docens, ügyvéd
ELTE ÁJK
dr. Bérces Kamilla
munkajogász
 
Dr. Petrovics Zoltán
egyetemi adjunktus
ELTE ÁJK és NKE
dr. Kártyás Gábor
habilitált egyetemi docens
PPKE JAK
dr. Takács Gábor
ügyvezető
Opus Simplex
dr. Monzák-Magyar Éva
munkajogász
 

Olvasócentrikus tartalom

„Az olvasó kérdez, a szerkesztő válaszol” évszázados műfaját mi kizárólagossá tettük. A honlapon fellelhető tartalmat a Google-hoz hasonló egyszerűen használható keresőrendszerrel láttunk el.

9124 oldalnyi terjedelem

A honlap mögött több mint 9124 A4-es oldalnyi munkaügyi „okosság” van. 2008 óta 5417 olvasói kérdésre 5417 választ adtak szakértőink.

Sokoldalú keresőrendszer

9124 oldalnyi terjedelmet csak „okos” keresővel lehet feltárni. Szerkesztőink a jellemző tartalom alapján címkézik a cikkeket – e láthatatlan címkék is segítik olvasóinkat a megfelelő tartalom megtalálásában.

7 napos válaszadási garancia

Még a 9124 oldalnyi terjedelem sem garancia arra, hogy egy egyedi munkaügyi problémára választ találjanak előfizetőink – viszont a honlap főoldalán feltett kérdéseikre 7 napon belül választ adnak szerkesztőink e-mailben.

Nem csak munkaügy – adózás és társadalombiztosítás is

Szerzőink a válaszadásnál a munkaügyi vonatkozásokon túl kitérnek a kérdések adózási vonatkozásaira is (ha vannak), azért, mert meggyőződésünk, hogy ezzel is az előfizetőink pénzügyi eredményességét szolgáljuk.

Szerkesztőink vezető munkaügyi szakemberek

18 éve főszerkesztője a lapnak dr. Horváth István, aki kiemelkedő képességű szerkesztői-szerzői csapattal küzdött meg eddig a 5417 olvasói kérdéssel.

Áthelyezés – köztisztviselőből közalkalmazott

Közös önkormányzati hivatalunk közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselője áthelyezéssel szeretne átmenni az önkormányzat fenntartásában lévő Kjt. hatálya alá tartozó...

Tovább a teljes cikkhez

Kék Kártya – a munkavégzés helyének határai

EU Kék Kártyával, magyar munkáltató által foglalkoztatott hongkongi állampolgár munkavállaló esetében a munkaszerződésben a munkavégzés helye korlátozott a tekintetben, hogy a...

Tovább a teljes cikkhez

Gyermekgondozási szabadság után – az édesanya munkahelye

Ha a munkaszerződés nem tartalmaz pontos munkavégzési helyet, csak annyit, hogy Magyarország területe vagy a cég összes telephelye, akkor egy gyermek gondozása céljából igénybe vett...

Tovább a teljes cikkhez

Elmaradt bérigény – ha „kimaradt” a keresetből

Egy munkaügyi peres eljárásban, ha a munkavállaló az Mt. 83. §-ának (1) bekezdése alapján a munkaviszony helyreállítását kéri, azonban nem terjeszt elő kereseti kérelmet arra, hogy...

Tovább a teljes cikkhez

Végrehajtás alól mentes munkabérrész – változás júliustól

Munkabérletiltásra vonatkozó, 2025. július 1-jétől hatályos változások szerint a levonásmentes munkabérrész emelkedik. A mentes összeg megállapításához részmunkaidős...

Tovább a teljes cikkhez

„Befagyott” jogszerző idők – a köznevelés munkavállalói

A Púétv. hatálya alatt a 132. § szerint munkaviszonyban foglalkoztatottak esetében a (7) bekezdés azt írja, hogy a Kjt. 2023. 12. 31. szerint hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Cafeteriajogosultság és a munkaviszony megszűnése

Jogszerű-e a munkáltató cafeteriaszabályzatában az a kikötés (és e kikötésre hivatkozással a tárgyévi cafeteriajuttatás teljes megvonása), miszerint a munkavállaló nem jogosult a...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítési díjra való jogosultság közalkalmazottnak

A Kjt. hatálya alá tartozó intézmény esetében helyettesítési díj adható-e a közalkalmazott részére abban az esetben, ha azonos munkakörben dolgozó kollégát helyettesít a...

Tovább a teljes cikkhez

Téves besorolás korrekciója a közegészségügyben

A munkáltató téves besorolásra hivatkozva egyoldalúan csökkentette az egészségügyi dolgozók illetményét annak ellenére, hogy a munkavállalók jelezték, a munkaszerződés csak...

Tovább a teljes cikkhez

Elmaradt bérigény – ha „kimaradt” a keresetből

Egy munkaügyi peres eljárásban, ha a munkavállaló az Mt. 83. §-ának (1) bekezdése alapján a munkaviszony helyreállítását kéri, azonban nem terjeszt elő kereseti kérelmet arra, hogy...

Tovább a teljes cikkhez

Végrehajtás alól mentes munkabérrész – változás júliustól

Munkabérletiltásra vonatkozó, 2025. július 1-jétől hatályos változások szerint a levonásmentes munkabérrész emelkedik. A mentes összeg megállapításához részmunkaidős...

Tovább a teljes cikkhez

„Befagyott” jogszerző idők – a köznevelés munkavállalói

A Púétv. hatálya alatt a 132. § szerint munkaviszonyban foglalkoztatottak esetében a (7) bekezdés azt írja, hogy a Kjt. 2023. 12. 31. szerint hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Egy...

Tovább a teljes cikkhez

Cafeteriajogosultság és a munkaviszony megszűnése

Jogszerű-e a munkáltató cafeteriaszabályzatában az a kikötés (és e kikötésre hivatkozással a tárgyévi cafeteriajuttatás teljes megvonása), miszerint a munkavállaló nem jogosult a...

Tovább a teljes cikkhez

Helyettesítési díjra való jogosultság közalkalmazottnak

A Kjt. hatálya alá tartozó intézmény esetében helyettesítési díj adható-e a közalkalmazott részére abban az esetben, ha azonos munkakörben dolgozó kollégát helyettesít a...

Tovább a teljes cikkhez

Téves besorolás korrekciója a közegészségügyben

A munkáltató téves besorolásra hivatkozva egyoldalúan csökkentette az egészségügyi dolgozók illetményét annak ellenére, hogy a munkavállalók jelezték, a munkaszerződés csak...

Tovább a teljes cikkhez

Munkanap-áthelyezés munkaszüneti nap miatt

Duális képzőhely foglalkoztat diákot. A foglalkoztatás kezdő dátuma 2025. május 12., tehát a diák május 2-án még nem volt állományban. A május 2-i áthelyezett pihenőnapot május...

Tovább a teljes cikkhez

Munkabér fizetése betéti társaság beltagjának

Betéti társaság öregségi nyugdíjas beltagja munkaviszonyban látja el a társaság vezetését. A kedvezőtlen piaci viszonyok miatt a betéti társaság a fő bevételt biztosító...

Tovább a teljes cikkhez

Munkanap-áthelyezés munkaszüneti nap miatt – és a keresőképtelenség

A munkavállaló kórházban volt április 27. és május 12. között, erre az időszakra betegszabadság került elszámolásra. Keresőképes lett május 13-án. Ebben az esetben a május 17....

Tovább a teljes cikkhez

Online változat

Nyomtatott változat

Egyedi adathordozó

7 napon belüli válaszadás

Plusz kreditpontok díjmentesen

Tematikus videók

Céginformáció (feketelista.hu)

Online változat

A Munkaügyi Levelek jelen online változata (előfizetés) két alapfunkciót lát el: a főoldalon található kereső segítségével kereshetővé teszi a honlap 2008 óta megjelent teljes tartalmát; az ugyanott található kérdezőmező segítségével pedig kérdés intézhető a szerkesztőséghez. Az online változat tartalma 2-3 hetente bővül a nyomtatott lapként megjelenő – azzal teljesen egyező – tartalommal. Az online változatban is kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol szerkezetben találhatók a cikkek, jelenleg összesen 5417 cikk (kérdés-válasz). A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Nyomtatott változat

A Munkaügyi Leveleket a hatályos munkaügyi szabályozásnak megfelelő igény hívta életre. A 2-3 hetente ma is megjelenő nyomtatott változat tartalma kizárólagosan az olvasó kérdez – a szerkesztőség válaszol logikára épül fel. Tartalomjegyzékét az olvasói kérdések képezik, melyek rövid címmel vannak ellátva – így a lap tartalma akár egy perc alatt áttekinthető. A nyomtatott változat (előfizetés) tartalmával folyamatosan bővül az azzal tartalmilag egyező jelen online változat. A lap első száma 2008. május 19-én jelent meg, legfrissebb lapszáma az 280-ik lapszám, amely az 5417-ik cikkel zárul. A szerkesztőség tagjait lásd itt. A nyomtatott változat
címlapja itt 
Munkaügyi Levelek legfrissebb szám
látható.
A Munkaügyi Levelek előfizetői (igénylés esetén) egyedi adathordozón is megkapják a lap teljes tartalmát a tárgyévet követő első negyedévben.

Egyedi adathordozó

A Munkaügyi Levelek teljes tartalma megjelenik minden naptári évet követő első negyedévben, melyet a lap előfizetői az előfizetés jogán (igénylés esetén) kapnak meg egyedi adathordozón lévő alkalmazás formájában.
Az alkalmazás mindig a 2008. május 19-én megjelent első lapszámtól a legutolsó naptári év decemberéig bezárólag tartalmazza valamennyi cikket, amely ebben az időintervallumban megjelent. Az alkalmazás tartalma így mindig az utolsó hozzáfűzött naptári év tartalmával bővül. Az alkalmazás egyszerű keresővel van ellátva, amelynek segítségével ugyanúgy kereshető a Munkaügyi Levelek tartalma, mint annak online változatáé. .
Az alkalmazás futtatásához szükséges rendszerkövetelmények:
minimális hardverigény: optikai meghajtóval rendelkező számítógép, minimum 500 MB szabad tárhely, az operációs rendszer Windows 7 vagy annál magasabb verzió. Az alkalmazás indítása után csak a képernyőn megjelenő utasításokat kell követni.

7 napon belüli válaszadás

Előfizetőink számára nyújtott személyi szolgáltatás, amely során egyedi munkaügyi kérdéseikre, problémáikra 7 naptári napon belül e-mailben írásos választ kapnak szerkesztőinktől. A szolgáltatás igénybevételéhez lásd: Tudnivalók kérdezőknek.

Plusz kreditpontok díjmentesen

A könyvvizsgáló, adótanácsadó, adószakértő és mérlegképes könyvelő előfizetőink társhonlapunkon, a kotelezotovabbkepzes.hu-n díjmentesen szerezhetnek újabb kreditpontokat a honlap tananyagainak megtekintésével. A kotelezotovabbkepzes.hu használata előzetes regisztrációhoz kötött, amely a személyes e-mail-cím megadásával elvégezhető a https://kotelezotovabbkepzes.hu/ regisztracio/ oldalon a tananyagok megtekintése előtt.

Tematikus videók

A költségvetési intézmények gazdálkodásának aktuális problémái, szabályai Megnézem

Számviteli problémák az intézményi gyakorlatban Megnézem

Szja és juttatások problémái Megnézem

Összes korábbi konferenciánk videón Megnézem

Céginformáció (feketelista.hu)

A feketelista.hu 10 közhiteles állami nyilvántartás összevonásával létrejött cégnyilvántartás, amely az adószám segítségével összekapcsolja és céghez köti az utolsó öt évben nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket.
Megnézem