Mára az egyik legtöbbet koptatott közhellyé vált, hogy Magyarországon évek óta súlyos szakmunkáshiány tapasztalható, ami visszafogja a gazdaság fejlődését. A kormányzat a szakképzési hozzájárulásról január elejétől hatályos új törvénytől remél gyógyírt a problémákra. A jogszabály leginkább a vállalkozásokat veszi célba, amelyeket kedvezményekkel próbál arra buzdítani, hogy intenzívebben vegyenek részt a gyakorlati szakképzésben. Eddig ugyanis a cégek zöme nem szívesen bajlódott a tanulókkal. Azt viszont rendre kifogásolták, hogy a szakképzés túlságosan elméletorientált, s emiatt az iskolapadból kikerülő fiatalok nincsenek felvértezve gyakorlati ismeretekkel.
Egyszerűbb elszámolás
Az új törvényben a cégek számára vonzó lehet, hogy az eddigi tanulónkénti havi hatezer forintos adóalap-csökkentés helyett januártól a minimálbér 20 százalékát írhatják le havonta azok a vállalkozók, akik tanulószerződéssel foglalkoztatnak diákokat – mondja Jakab János, az Oktatási Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Ugyanakkor a tanulóképzés költségeinek bonyolult és bürokratikus elszámolási rendszere helyett a munkaadók – az eva mintájára – az átalányelszámolást is választhatják.
Emellett a vállalkozások minden egyes tanuló után évi tízezer forint anyagköltséget automatikusan elszámolhatnak. A törvény arra is lehetőséget ad a munkáltatóknak, hogy a szakképzési hozzájárulási kötelezettségük egyharmadát saját dolgozóik képzésére fordítsák.
A szakiskolákat pedig a törvény arra buzdítja, hogy a tanulókat ne tartsák mindkét gyakorlati évben az iskolai tanműhelyek falai között – amire a normatív finanszírozás egyébként ösztönözné őket –, hanem "küldjék ki" a diákokat a gazdaságba. A 2004-es költségvetés szerint szeptembertől az első gyakorlati évben az egy főre jutó 102 ezer forintos támogatás 140 százalékát kapják tanulónként a szakképző intézmények, a második gyakorlati évben viszont csak 60 százalékot. Az iskoláknak emellett a normatíva 20 százaléka akkor is jár, ha nem a tanműhelyben, hanem a vállalkozónál tölti gyakorlatát a diák.
Erősödő érdekeltség
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kedvezőnek értékeli a változásokat. A kedvezmények, valamint a rugalmasabb és egyszerűbb költségelszámolási lehetőség ugyanis erősíti a gazdaság szereplőinek érdekeltségét a szakképzésben, vagyis a tanulók foglalkoztatásában – mondja Bihall Tamás, az MKIK szakképzési kollégiumának elnöke. A cégvezetők szerint is segíthet az új szabályozás, de a mélyreható és összetett probléma egészét aligha oldhatja meg. Az egyik legnagyobb gond például az, hogy a szülők nem szívesen íratják be gyerekeiket a szakiskolákba, ehelyett inkább az érettségi megszerzésére és a továbbtanulásra ösztönzik őket, s maguk a diákok is inkább álmodnak fényes diplomáról, mint valamilyen kétkezi mesterségről.
Emiatt a 90-es évek eleje óta alaposan átrendeződött az oktatás szerkezete, s az átalakulás vesztese egyértelműen a szakképzés volt. A 2002/2003-as tanévben az általános iskolát végzettek 77 százaléka – 426 ezer fő – az érettségit adó középiskolákban tanult tovább, szemben az egy évtizeddel korábbi 56 százalékos aránnyal. A szakmunkásképzésben részt vevők aránya viszont 34 százalékról 23-ra, az elmúlt tanévben 130 ezer főre csökkent. A felsőoktatásban továbbtanulók száma ugyanakkor majdnem megháromszorozódott és 203 ezerre nőtt. Ennek következtében ma már nagyjából egyharmad arányban képeznek az iskolák fizikai munkakörökbe és kétharmad arányban szellemi foglalkozásokra. Csakhogy a munkaerőpiac a fordított arányt követelné meg.
Arról nem is beszélve, hogy a létszámcsökkenés természetesen a képzés minőségére is visszahat: a szakiskolákat ugyanis zömmel a rosszabb képességű és hátrányos helyzetű diákok választják. Éppen ezért itt a legnagyobb – 20-25 százalékos – a lemorzsolódás, miközben a képzést sikeresen elvégzők tudása sem mindig megfelelő.
Feszültségek a munkapiacon
Mindez komoly feszültségeket okoz a munkaerőpiacon. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 2003 tavaszán, csaknem ötezer cég megkérdezésével végzett felméréséből kiderül, hogy a vállalkozások egytizede bizonyos munkakörökre hosszú idő óta képtelen embert – főként szakmunkást – találni. A felmérés mintegy 25-30 ezerre becsüli a tartósan betöltetlen álláshelyek számát. A legnagyobb hiánnyal elsősorban az építőipar és a feldolgozóipar küszködik.
A szakmunkások hiánya óriási probléma az egész ágazatban – mondja Tolnay Tibor, a Magyar Építő Rt. vezérigazgatója. A klasszikus szakmákban az átlagéletkor körülbelül 50 év, tehát egy teljes generáció valahol "eltűnt". Tolnay szerint a cégek már felismerték, hogy a helyzet tarthatatlan, és nem várnak az államra, hanem – akár többen összefogva, de – áldoznak majd saját képzési központok létrehozására. A mérnökök és a művezetők képzése már most is jól szervezetten működik, csak arra lenne szükség, hogy a szakmunkások oktatásának problémáit is megoldják. A vezérigazgató becslése szerint 6-8 év alatt pótolható a szakmában keletkezett űr.
Képzettségi útlevéllel az EU-baA munkavállalók szakképzettségét és iskolai végzettségét igazoló egységes európai okmány, egyfajta "szakképzettségi útlevél" bevezetésére tett javaslatot az Európai Bizottság. Az EU végrehajtó intézményének elképzelései szerint az Europass nevű dokumentum uniós szinten harmonizált formában tartalmazná mindazokat az adatokat, amelyek a munkavállalók iskolai végzettségére és szakmai képesítésére vonatkoznak. A jövő év elejére tervezett igazolvány bevezetésétől a bizottság azt várja, hogy elősegíti az uniós munkavállalók mobilitását, mert a munkaadók egységes formátum alapján és könnyebben tájékozódhatnak az állást keresők szakmai képzettségéről és hátteréről. Az Europass egy kis kék-sárga igazolvány lenne, amelyet minden tagországban ingyenesen állítana ki az e célra létrehozandó nemzeti hatóság. Az okmány ugyanakkor elektronikus formában, az interneten is elérhető lenne. Tulajdonosának önéletrajza, iskolai végzettségei és szakképesítései mellett az igazolvány tartalmazná a nyelvtudására, valamint az esetlegesen külföldön végzett munkájára vonatkozó adatokat is. Az oktatási intézmények közvetlenül ebben az okmányban adnának igazolást a tulajdonosa által megszerzett diplomákról vagy szakmai képesítést tanúsító más dokumentumokról. |
Hibák a rendszerben
Hajnal Sándor, a Flextronics személyzeti igazgatója elsősorban a középfokú elektronikai végzettségű szakemberek, technikusok hiányára panaszkodik. Az igazgató szerint a helyzet megoldásában fontos szerepet játszhat a törvényi szabályozás, de még fontosabb az "élő" kapcsolat a cégek és a szakiskolák között. A Flextronicsnál időről időre fogadnak tanulócsoportokat a helyi szakképző intézményekből, de hosszú távú, szakmunkásokat képző program nem zajlik a vállalat üzemeiben. Tervbe vették ugyanakkor, hogy a négy magyarországi gyáruk számára egy közös oktatási központot hozzanak létre.
Munkaerő-piaci szakemberek szerint a hiányszakmák listája hosszúra nyúlik: itt található az építőipari munkák jelentős része (kevés például az asztalos, a kőműves és az ács), s számos fém- és gépipari szakma, például az esztergályos, a hegesztő, a szerszámkészítő. Ráadásul félő, hogy az EU-csatlakozás után még nagyobb lesz a hiány, hiszen éppen a jól képzett, nyelvet beszélő szakembereknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy Európában munkát vállaljanak.
A kormányzat ebben is az új törvénytől vár megoldást. Jakab János reményei szerint a diákokra és szüleikre egyaránt ösztönzőleg hat majd az új szabályozás azon passzusa, amely szerint az eddigi legfeljebb 30 százalék helyett már a minimálbér 50 százaléka adható a vállalkozásoknál gyakorlaton lévő szakmunkástanulóknak a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből.
Arról azonban, hogy a munkapiacról gyakorlatilag eltűnt az utánpótlás, nemcsak a pályaválasztók, hanem az oktatási rendszer is tehet – hangsúlyozza Bihall Tamás. A hazai szakképzés struktúrája ugyanis túlságosan merev, jórészt elavult, éppen ezért nem képes alkalmazkodni a gazdaság minden eddiginél gyorsabban változó követelményeihez.
Hasonló bírálatot fogalmazott meg tavaly júliusi vizsgálata során az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is. Megállapítása szerint az iskolarendszerű szakképzés jó irányban fejlődött ugyan az utóbbi években, de a gazdaság, a foglalkoztatáspolitika és a képzés közötti összhang megteremtéséhez további komoly változásokra van szükség.
A szakképzés belső szerkezete ugyanis nem formálódott kellően. Az intézményekre továbbra is jellemző, hogy nem a munkaerőpiac igényeinek, hanem a szülői elképzeléseknek szeretnének megfelelni. Számos iskolában olyan mesterségeket is oktatnak, amelyek iránt egyre csökken a piaci kereslet. A kedvezőtlen helyzet kialakulásához az is hozzájárult, hogy a normatív támogatás elsősorban a létszámnövelésre ösztönözte az intézményeket. A szakképzők csak kivételes esetekben váltanak profilt, vagy fognak újabb, esetleg költségesebb, eszközigényesebb gyakorlati képzést igénylő szakmák oktatásába. Többnyire a már adott tárgyi feltételekhez ragaszkodva hirdetnek képzéseket.
A számvevők azt is bírálták, hogy a vizsgált időszakban nem létezett az Oktatási Minisztériumban olyan hosszú és középtávú terv, amely koncepcionálisan meghatározta volna a tárca szakképzéssel kapcsolatos feladatait. A középtávú megyei közoktatás-fejlesztési tervek elkészültek ugyan, de a bennük megfogalmazott feladatok túlságosan általánosak voltak. A megyei önkormányzatok ezért csak korlátozottan képesek megfelelni a törvényben előírt feladatuknak: a szakképzés és a térségi foglalkoztatás összehangolásának.
Sötétben tapogatózva
A kötelező kamarai tagság megszűnése óta a gazdasági kamarák kevesebb információval rendelkeznek a munkaerő-piaci igényekről, miközben a gazdasági szereplőknek szintén csak kis része rendelkezik a cég munkaerőigényét is tartalmazó fejlesztési tervvel, amelyből prognosztizálható a szakképzési igény. Ráadásul a munkaügyi központok sem tudták érdemben befolyásolni a képzési struktúra alakítását, mivel rövid távú munkaerő-piaci prognózisaik nem nyújtanak elegendő támpontot a többéves szakképzés rugalmasabbá tételéhez. A legnagyobb problémát az okozta, hogy nem sikerült összehasonlítható információszolgáltatási rendszert kialakítani. Jelenleg a munkaerő-piaci és az oktatási, statisztikai adatokat az eltérő nyilvántartási módszer miatt nem lehet összehasonlítani, így fölhasználni sem.
Ha azonban az oktatás és a munkaerőpiac kapcsolata továbbra is esetleges marad, akkor a képzési szerkezet átalakítása sem haladhat a kellő ütemben – állapítja meg az a kormánynak szánt előterjesztés, amelyet a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium készített a munkaerőpiac várható alakulásáról és a foglalkoztatás, valamint a képzettség javításához szükséges intézkedésekről. A szaktárca éppen ezért a hosszú és középtávú munkaerő-prognózisok rendszerének kialakítását tűzte ki egyik feladatként. A tervek szerint az előrejelzések készítésébe a kamarák mellett a kutatóintézeteket is bevonnák. Burány Sándor, a szaktárca vezetője azt ígéri, hogy az idén szeptemberben már rendelkezésre állnak az első prognózisok, amelyek a fiatalok szakmaválasztásában nyújthatnak segítséget.
Versenyképességi gondok
A szakképzéssel kapcsolatos gondok mindenesetre egyre nyomasztóbbak, hiszen a hazai szakmunkáshiány – szakértők szerint – a befektetőket is elriaszthatja. Északnyugat-Magyarországon, ahová a 90-es évek második felében a sorra betelepülő nagy termelőberuházások koncentrálódtak, többnyire már az évtized végére "elfogytak" a kvalifikált munkások – mondja Kilián Csaba, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) befektetési igazgatója. A termelő multinacionális vállalatokat követő beszállítók, majd az elmúlt 3-4 évben megjelenő kutatás-fejlesztési bázisok ráadásul még több képzettebb munkaerőt igényelnek.
Kilián Csaba szerint ugyanakkor vannak még olyan városok és régiók, amelyek jelentős tartalékokkal rendelkeznek, például az ország észak-keleti részén és a Dunántúl déli felén. Ennek ellenére mielőbb szükség volna arra, hogy a szakképzési rendszer igazodjon a gazdaság igényeihez, és olyan munkásokat képezzen, akikre a vállalatoknak szükségük van. Ez azért is nagyon fontos lenne, mivel az országnak eminens érdeke, hogy a hosszú távon versenyképes befektetőket vonzza magához. Vagyis a magasabb hozzáadott értéket és technológiai fejlettséget képviselő beruházók megtelepedését ösztönözze a nagy tömegű, olcsó munkaerőt igénylő összeszerelő üzemek helyett.
Kivált, hogy utóbbiak számára már amúgy is egyre kevésbé vagyunk versenyképesek, figyelembe véve a kínai és más délkelet-ázsiai országok alacsony termelési költségeit.
Bírálnak a számvevőkAz Állami Számvevőszék tapasztalatai szerint a közvetlenül átadott szakképzési hozzájárulás indokolatlanul nagy különbségeket okoz az oktatási intézmények fejlesztési forrásaiban, s mivel felhasználását nem ellenőrzik, előfordul, hogy azt célszerűtlenül vagy nem teljesen rendeltetésszerűen – vagyis a működési költségek fedezésére – használják fel az iskolák. Az oktatáshoz kapcsolódó állami támogatások jelentős mértékben emelkedtek az utóbbi években, ezért az iskolafenntartó önkormányzatok csökkentették saját hozzájárulásuk arányát, s elsősorban a működéshez szükséges forrásokat biztosították. A fejlesztésekhez szükséges pénz megszerzésére pedig pályázásra ösztönözték az iskolákat. A gyakorlati képzés tárgyi feltételeiben az intézmények hetven százalékánál és a gazdálkodók kétharmadánál is javulást tapasztaltak a számvevők. Továbbra is gondot okoz azonban, hogy a finanszírozási rendszer nem ismeri el az egyes szakmák gyakorlati oktatásának eltérő költségigényét. A központilag kialakított pénzügyi-számviteli információs rendszer nem alkalmas arra, hogy országosan egységes szempontok alapján követni lehessen a szakképzés bevételeit és kiadásait. A szakképzési hozzájárulási kötelezettség teljes körére még mindig nem érvényesül a bruttó elszámolás elve. A Munkaerő-piaci Alap fejlesztési és képzési alaprészének felosztási elveit törvény nem szabályozza, felhasználása során a képzés tartalmi fejlesztése, a gyakorlati képzés feltételeinek javítása nem érvényesült megfelelően. A vizsgált időszakban a decentralizált keret nagysága kétharmadról egyharmadra csökkent – ez 2002-ben négymilliárd forintot jelentett –, azonban ennél nagyobb gondot okozott, hogy a régiókban csak döntés-előkészítésre került sor, a keret felhasználásáról az oktatási miniszter döntött. A központi forrás egyre nagyobb hányadáról, 2002-ben pedig a teljes összegről pályáztatás helyett egyedileg döntött az oktatási tárca vezetője. A jelentés megállapítja, hogy több esetben jogszabályellenesen olyan célokra is költöttek a központi keretből, amelyek nem voltak kapcsolatban a szakképzéssel. |
