A közszolgálat mindannyiunk számára érték – vagy legalábbis azzá kellene válnia. S noha erre ösztönöz a szolidaritás-központú, a szociális Európában gondolkodó Unió is, e szemléleti fordulat nálunk ez idáig mégsem következett be. Sőt, a rendszerváltás után tizenöt évvel távolabb vagyunk a jóléti, szociális életesélyek javításának lehetőségétől, mint annak előtte voltunk. Fordulatra van szükség ismét. Ez azt jelenti, hogy a 2004-es esztendőnek – az építkezés, a társadalmi egyensúly helyreállítása érdekében – a közszolgáltatások átfogó fejlesztése évének kell lennie.
Racionális szervezéssel
A közszolgálatokat – az egészségügyet, az oktatást, a kulturális szolgáltatásokat, a szociális ellátást, illetve a helyi, a központi közigazgatást, a közrendvédelmet és más közszolgáltatásokat – naponta, s a bölcsőtől a sírig igénybe vesszük. Igaz, az elmúlt évtizedek hibásan államtalanító, restriktív, erőszakosan piacosító politikája miatt alacsonyabb szinten, mint amire szükség lenne. A magyar gazdasági elit egyes hangos képviselőinek azonban még ez is sok. Velük szembe kell helyezkednünk. Hiszen a jó közszolgáltatások gazdasági értelemben is értékeket hoznak létre. Ezeket a modern államok termelőerőként veszik számításba, s ekként gondolkodnak fejlesztésükről. Az állampolgár-központú, vállalkozóbarát közszolgálat kialakítása a sikeres EU-csatlakozáshoz is nélkülözhetetlen. S végül: a közszolgálatok a mindennapi életnek a piaccal nem kiváltható elemei, amelyek az emberek többsége számára esélyt adhatnak a boldoguláshoz.
A közszolgálatok az erős, racionálisan szervezett, hatékonyan működő és takarékos (nem olcsó!) állam, valamint az önkormányzatiság alapjait jelentik. A fejlesztéseknek olyan közszolgálatokat kell eredményezniük, amelyek a közjót szolgálják: mégpedig magas fokon, kiegyensúlyozottan gondolkodva a közfeladatokról, a közintézményekről, a közszolgálat dolgozóiról s a finanszírozásról is.
Modernizációs igény
Abból kell kiindulni, hogy Magyarországon járhatatlan út a közfeladatok ellátásának felcserélése a piaccal. Nálunk a racionálisan szervezett, hatékony közellátások újraélesztése, stabilizálása, az irántuk táplált közbizalom helyreállítása a fő feladat. Mindemellett – de nem helyette – a privát szereplők által, piaci alapon szervezett szolgáltatások is működhetnek, ha képesek nem közpénzből, hanem a piacon megélni.
A közintézmények – a minisztériumoktól az önkormányzatokig, a kórházaktól az iskolákig, a művelődési házaktól a szociális otthonokig és a rendőrőrsökig – modernizációra szorulnak. Ennek során abból kell kiindulnunk, hogyan, miként lehet az állampolgárokhoz ügyeiket a leggyorsabban elintéző, érdekeiket jól szolgáló, hatékony – helyben is közeli – intézményi rendszert létrehozni. Ezért szükséges – a döntési lehetőségek biztosításával együtt – az önkormányzati kistérségek kialakítása. Továbbá korszerűsíteni kell a megyéket is, és meg kell alkotni (a minisztériumi hatósági jogkörök egy részének átadásával) a régiókat. Ezzel együtt a területfejlesztés, illetve az államigazgatási eljárások új, egyszerű, könnyen megérthető és betartható, az emberek által ellenőrizhető rendje is kialakításra vár.
Fejlesztési program
Fontos cél az elektronikus kormányzás teljes körű megvalósítása, illetve – megfelelő fejlesztési forrásokkal – a közintézmények megerősítése. Ez utóbbi révén lehetővé válik, hogy racionálisabb, magasabb szintű szervezettségű, jobb minőségű, eredményesebb tevékenységet nyújtó rendszerek alakulhassanak ki.
Nyilvánvaló, hogy a közszolgáltatások átfogó fejlesztésének programja akkor válhat sikeressé, ha a modernizációt, a valódi korszerűsítést az adott közszolgáltatónál tevékenykedő dolgozók is támogatják. Ehhez meg kell valósítani a közszolgálat humánpolitikai reformját, aminek nyomán pártatlan, méltányos, szakszerű és teljesítményelvű közszolgálat jön létre.
Magyarországon a közel négymillió munkavállalóból nyolcszázezer dolgozik a közszolgálatban. Elsősorban közalkalmazottként, szolgálati jogviszonyban vagy köztisztviselőként, de a piaci szférára jellemző munkaviszonyban is. (Ez a szám európai összehasonlításban nem magas. Az EU tagországainak rangsorában Magyarország az alsó harmadban helyezkedik el, a közeli jövőben csatlakozók között a középmezőnyben található.)
Folyamatos megszorítás
A foglalkoztatás szabályait öt törvény és több mint száztíz végrehajtási rendelet tartalmazza. Az állam, a lakosok s a közszolgálat dolgozói számára egyaránt áttekinthetetlen a foglalkoztatás, a bérezés, a finanszírozás és a szociális juttatások rendszere. Ez – egy kisszámú, privilégiumokkal, kontrollálatlan túlhatalommal rendelkező igazgatási eliten kívül – senkinek sem jó.
A közszolgálati dolgozók kiszolgáltatottak. Az állandó megszorítások – 1989 óta négyszázezer fővel csökkent a közszférában foglalkoztatottak száma –, az alacsony bérek, továbbá a politikai és gazdasági elit közszolgálatokba való direkt beavatkozása a szakmai színvonal és teljesítmény rovására megy. Sok jó szakember hagyja el a közszolgálatot. E kedvezőtlen folyamat megállítása, illetve visszafordítása, valamint az állampolgárok esélyteremtő közszolgálatokkal való ellátása érdekében öt feladatot oldunk meg 2004-ben.
Elsőként egységes közszolgálati törvényt alkotunk, megszüntetve azt a jogszabálydzsungelt, amelyet az előző kormányok létrehoztak. Az új törvény a közalkalmazottakra, köztisztviselőkre és szolgálati jogviszonnyal rendelkezőkre vonatkozik majd, s felszámolja a közszolgálati dolgozók közötti hátrányos megkülönböztetéseket.
A második feladat a korszerű, rugalmas foglalkoztatási és létszámstruktúra kialakítása. Nyilvánvaló: szakmai alapon, országos vizsgálat alapján kell összehangolni a közszolgálati feladatokat s az azok jó színvonalú ellátásához szükséges létszámot. Ezzel el lehet érni, hogy pontosan annyi ember dolgozzon a közszolgálatokban, amennyire szükség van.
Kiszámítható előmenetel
Harmadik feladatunk az egységes elveket érvényesítő új bérrendszer bevezetése. A bértábla, a munkában eltöltött évek és a kvalifikáció szerinti előmenetel kiszámíthatósága, stabilitása mellett az is meghatározó, hogy a kereset méltányos és igazságos legyen, tükrözze az elvégzett munka objektíven mért mennyiségét, minőségét és eredményességét. Az új bérrendszernek 6-8 év alatt, fokozatosan az EU közszolgálati bérszínvonalához kell közelítenie a jó munkát végző magyar közszolgálati dolgozók kereseteit.
A következő, negyedik feladat a közszolgálati szociális juttatási rendszerek összehangolása, illetve – a teljes nemzetgazdaság, s benne a közszolgálat eredményeitől függően – új elemekkel (egészségbiztosítás, közszolgálati nyugdíjrendszer) való bővítése. Erre – ami hosszú távon valósul meg – azért van szükség, hogy az élesedő munkaerő-piaci versenyben, amelyben a mindinkább globalizálódó, multinacionális piaci szféra pozíciói az erősebbek, a közszolgálat társadalmat szolgáló érdekeinek is érvényt szerezzünk: mégpedig a jól dolgozók megőrzésével s a legképzettebb, legtehetségesebb fiatalok munkába állításával.
Áttekinthető rendszer
Az ötödik feladat az érdekegyeztetés országos, ágazati és területi szintjeinek átalakítása úgy, hogy a valódi munkáltató, tehát az állam és az önkormányzat tárgyaljon és állapodjon meg a – tagsági támogatottságuk következtében – reprezentatív szakszervezetekkel. Nagyon fontos a közszolgálat munkabékéjének megteremtése, ez garantálhatja, hogy a dolgozók hiánytalanul teljesítsék közfeladataikat.
A reform eredményeként egyszerű, áttekinthető, finanszírozható és kontrollálható rendszer jön létre. Az egységes közszolgálati törvény kedvező társadalmi és szakmai hatását 2005-től úgy fejtheti ki, hogy annak önmagában nem lesznek kiadásnövelő következményei.
A bérrendszer fokozatos hatályba léptetése a kezdeti szakaszban ugyanis – az ésszerűsítés révén, de úgy, hogy a többség magasabb javadalmazásban részesüljön – megtakarítást eredményez. A későbbiekben a bér- és szociális rendszerek teljes körű bevezetése többletráfordítást igényel, de csak olyan mértékben, mely nem haladja meg a költségvetés teherbíró képességét. A közszolgálatok teljesítménye, hatékonyságuk, az ezzel való társadalmi elégedettség növekedése e kiadások szükségességét visszaigazolják. Hiszen a közszolgálat addigra valódi értékké válik mindannyiunk számára.