Kevesebb magánnyugdíjpénztár
A rendszerváltás után nem sokkal, 1993 késő őszén fogadta el a parlament az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló törvényt; a képviselők 98 százalékos többséggel szavazták meg. Ezzel olyan korszerű jogszabály született, amely négy évvel később – a nyugdíjreform keretében – alapja lehetett a magánnyugdíjrendszer szabályozásának is.
Szociális biztonság
A jogszabályt, mint az a bevezetőjében olvasható, a szociális biztonság erősítését sürgető társadalmi érdek hozta létre. "A szociális biztonságot szolgáló rendszerek újjáépítése a szolidaritás, a rendszerszerűség, a kiszámíthatóság és az önkéntesség elve alapján a szociális piacgazdaság kiépítéséhez nélkülözhetetlen. Az ezt szolgáló önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak új, intézményes formát adnak az öngondoskodásnak, s a tartósan befektethető források bővítésével elősegítik a hazai tőkepiac fejlődését. Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak meghonosítása Magyarországon a társadalombiztosítás reformjának szerves része."
Az 1993/XCVI. törvény kimondja, hogy pénztári tevékenységnek minősül minden olyan, a társadalombiztosítási és szociális ellátások kiegészítésére, pótlására és helyettesítésére irányuló, a tagok tulajdonlására és szervezeti önigazgatásának elvére épülő tevékenység, mely rendszeres tagdíjbefizetésen és egyéniszámla-vezetésen alapul.
Az eltelt tíz év fejlődésének eredményeként ma a teljes pénztári szektorban mintegy 3 és fél millió tagot számlálnak. A legutóbbi, rendelkezésre álló teljes esztendei összesítés szerint 2002 végén a felhalmozott vagyon elérte a 780 milliárd forintot, ami az évi GDP 4,6 százalékának felelt meg. A tavalyi háromnegyedéves részadatok azt jelzik, ez az összeg mára 800 milliárd forint fölé emelkedett.
Öregkori ellátás
A magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak az első időkben egymás után alakultak. Később ez a tendencia lelassult, majd megfordult, s az utóbbi években, illetve napjainkban a folyamatot már döntően a meglévők egybeolvadása, a koncentráció jellemzi. Ettől eltérő irányú mozgás érzékelhető az önkéntes egészség-, illetve önsegélyező pénztárak körében. Számuk egyenletesen, bár viszonylag lassú ütemben nőtt, és a folyamat néhány éve felgyorsulni látszik.
A magánnyugdíjrendszer – a hivatalos megfogalmazás szerint – a kötelező társadalombiztosítási rendszerhez kapcsolódó, kötelező járulékfizetésen alapuló nyugdíjrendszer, amely az utóbbival együtt időskorban és megrokkanás esetén gondoskodik az állampolgárok biztonságáról. A tagdíjfizetésen és egyéni számlán alapuló magánnyugdíjakat és a magán-nyugdíjpénztári rendszert az 1997-ben alkotott LXXXII. törvény szabályozza.
A magánnyugdíjpénztár a törvény alapján létrehozott, az önkormányzatiság elvén működő, a tagok tulajdonában lévő olyan intézmény, amely a kötelező nyugdíj-hozzájárulás egy részét és az esetleges kiegészítő befizetéseket tagdíjként gyűjti, azokat befekteti, és a tagdíjat, valamint annak hozamát a tag egyéni számláján jóváírja. A pénztár tagjainak a nyugdíjkorhatár elérésekor az egyéni számláknak megfelelően szolgáltatást nyújt, más szóval nyugdíjat folyósít.
A pénztári szolgáltatás piacán – és nem csak a magánnyugdíjpénztárak körében – úgynevezett zárt pénztárak is működnek, amelyek szakmai vagy más elv alapján, például munkahelyek szerint határozzák meg lehetséges tagjaik körét, míg a nyílt pénztárak ilyen korlátozást nem érvényesítenek.
Bővülő taglétszám
A pénztári szektor legnépesebb és gazdaságilag legerősebb ágazata kezdettől fogva a nyugdíjpénztáraké, ezen belül is a magánnyugdíjpénztáraké.
A magánnyugdíjpénztárak száma 2002-ben ugyan a 2001. évi 22-ről 18-ra csökkent, és tavaly nem változott, de a tagok száma nőtt, egy év alatt több mint 56 ezerrel. Az év utolsó negyedében ez a szám meghaladta a 2 millió 270 ezret. A legnagyobb taglétszáma, több mint 600 ezer tagja az OTP Magánnyugdíjpénztárnak van, amelyet – 400 ezret megközelítő létszámmal – az ING, valamint az ÁB-Aegon Magánnyugdíjpénztár követ. A "bronzérmesek", a 2-300 ezresek között foglal helyet az Allianz Hungária és a Credit Suisse Life-Pensions Magánnyugdíjpénztár.
A gazdaságilag aktív népesség mintegy 55 százaléka tagsági viszonnyal rendelkezik a magánnyugdíjpénztárakban, és jelentős részük tagja az önkéntes pénztáraknak is. Több mint 75 százalékuk 20-39 év közötti, így mire elérik a nyugdíjaskort, az úgynevezett szolgáltatási időszakra sokévi befizetés és annak kamatos kamata áll majd a rendelkezésükre.
Pályakezdőknek: kötelező
Szakértők szerint az ismételt létszámbővülés oka elsődlegesen a pályakezdők kötelező pénztári tagságának visszaállítása. Kisebb, de nem elhanyagolható hatás tulajdonítható a visszalépési lehetőség eltörlésének, illetve a 30 év alattiak számára a pénztártagságot egyszeri alkalommal, a 2003. év végéig lehetővé tevő módosításoknak. Szakmai körökben úgy vélik, hogy a 2002-ben tapasztalt taglétszámcsökkenés után a továbbiakban ismét folyamatos bővülés következik be.
A magánnyugdíjpénztárak befektetéseinek nyilvántartott értéke tavaly, a harmadik negyedév végén az 527 milliárd forintot elérte, és ez egy év alatt csaknem 50 százalékos gyarapodás volt. De megközelítően 10 százalékos volt a növekedés egyik negyedévről a másikra is, így végleges számok hiányában megalapozottak lehetnek azok a becslések, amelyek az év végi összeget 600 milliárd forint körülire teszik. A vagyonnövekedéshez hasonló ütemben gyarapodott az egy pénztári tagra jutó vagyon is, amely tavaly megközelítette a 250 ezer forintot.
A pénztárak befektetéseinek rendkívül jelentős hányada állampapírokban fekszik, így a szakértők szerint az állampapír-piaci hozamoknak az utóbb időben tapasztalható erőteljes mozgása érdemben befolyásolhatja a pénztárak teljesítményét is.
Nyugdíj vagy járadék
Az önkéntes nyugdíjpénztárak természetes személyek elhatározásából, illetve a munkáltatók kezdeményezésére a munkavállalók által alapított, a függetlenség, a kölcsönösség, a szolidaritás és az önkéntesség elve alapján létrehozott szervezetek. Alapításukhoz legkevesebb 15 személy szükséges. A pénztárak tagjaiknak vagy azok közeli hozzátartozóinak a nyugdíjkorhatár elérése után a számlájukon nyilvántartott összeg terhére nyugdíjat fizetnek: egy összegben, vagy kívánságukra járadék formájában.
A pénztárak tagjainak természetesen tagdíjat kell fizetniük, ezt azonban a munkáltató – a törvényben meghatározott szabályok szerint – munkáltatói hozzájárulás címén részben vagy egészben átvállalhatja.
Az első önkéntes nyugdíjpénztárak 1994-ben alakultak, vállalati, munkáltatói, érdek-képviseleti csoportok kezdeményezésére, és saját munkavállalóik részére. Az évek során e körben is létrejöttek országos hatáskörű, nyílt pénztárak is, amelyekben ugyan többségben voltak s maradtak a "munkáltatói" tagok, de a háttérben jobbára nagy hazai pénzügyi csoportok állnak.
A tagok szempontjából az önkéntes nyugdíjpénztárak jelentősége a hosszú távú szociális biztonság erősítése mellett abban áll, hogy részükre a munkáltatók rendszeres hozzájárulást fizetnek. Ezek a rendszeres összegek növelik az egyéni számlák egyenlegét, és a befektetések során ugyanúgy kamatoznak, mint a tagi befizetések. Másfelől a munkáltatók ezzel is bővíthetik az általuk nyújtott szociális-jóléti juttatások körét.
A piac telítődése
A pénztáraknak e szegmensére is jellemző volt a kezdeti nagymértékű számbeli növekedés, ám a folyamat az utóbbi években lelassult: részben a telítődés, részben a koncentráció miatt. Napjainkban a piacon 78 szereplő van jelen, 4-gyel kevesebb, mint amennyi egy éve volt. Továbbra is sokasodnak viszont a pénztári tagok. Míg 2002 végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak 1 millió 180 ezer tagjuk volt, ez a szám ma megközelíti az 1 millió 300 ezret. Egy év alatt mintegy 70 milliárd forint tagdíjat szedtek be a pénztárak, 10 százalékkal többet, mint a korábbi esztendőben.
A szervezetek sorában az élen az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár áll, mintegy 163 ezer taggal, szorosan a nyomában az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár található, míg a dobogó harmadik helyét az ÁB-Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár foglalja el.
Szakmai körökben emlékeztetnek arra, hogy az idén telik le a tíz esztendő az első önkéntes nyugdíjpénztári tagok számára, ami után jogosultakká válnak megtakarított pénzük felvételére. Noha ez a kör még ma nem túlságosan széles, de 2005-től kezdve százezrek válnak jogosulttá nyugdíjukra, amely ugyan megélhetésüket aligha biztosítja, de jövedelemkiegészítésül nagyon is jól jöhet.
Lendületben az önkéntes egészségpénztárak
Az önkéntes egészségpénztárak 1995 óta vannak jelen a pénztári piacon, és eltérően a nyugdíjpénztáraktól, zömmel a nagyobb munkáltatókhoz kötődnek. Létrehozásuk, működtetésük feltételei lényegében megegyeznek a nyugdíjpénztárakéval, de alapfeladatuk az egészség védelmét szolgáló programok szervezése és finanszírozása, valamint egészségügyi szolgáltatások megvásárlása. Céljuk, hogy tagjaik megőrizzék testi és lelki egészségüket, megelőzzék a betegségek kialakulását.
Változatos szolgáltatások
A pénztárak támogathatják a többi között tagjaik gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-beszerzéseit, betegség miatti keresőképtelenség esetén pótolhatják a kieső jövedelmet, kiegészítő táppénzt adhatnak, segíthetik a pénztártag halála esetén a hozzátartozókat, tagjaiknak és hozzátartozóiknak egyéni egészségterv alapján különböző kiegészítő egészségügyi ellátást szervezhetnek és finanszírozhatnak. Hozzájárulhatnak a munkavállaló egészségét, erőnlétét javító üdültetéshez, a rendszeres sportolás költségeihez, megtéríthetik például az uszoda, a teniszpálya bérleti díját.
Bár ha a mennyiségi mutatók el is maradnak a nyugdíjpénztárakétól, a lehetséges kedvezmények nem keveseket érintenek: az egészségpénztárak tagjainak száma napjainkban – ugrásszerű növekedés nyomán – meghaladja a 200 ezret. Ez egy év alatt mintegy 40 százalékos növekedésre utal. Hét piacvezető egészségpénztár tartja nyilván a tagság 75 százalékát, és a vagyon több mint 84 százalékát. A pénztárak számának alakulásában is felfelé ível a grafikon: ma 40 engedéllyel rendelkező egészségpénztár található az országban, 6-tal több, mint egy éve.
A tagdíjra vonatkozóan 2002-re állnak rendelkezésre végleges adatok, ezek szerint az egészségpénztárakba 10,2 milliárd forint tagdíj jellegű bevétel és támogatás folyt be, amely csaknem 50 százalékkal volt több, mint az előző évben. Az összes bevétel 16 százaléka a tagoktól származott, 84 százaléka munkáltatói hozzájárulás volt. A szolgáltatási kiadások értéke meghaladta az 5,5 milliárd forintot. E tetemes összeg fele gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz vásárlását szolgálta; 17 százaléknyi fogászati, s 25 százalék szemészeti, optikai támogatás volt.
Önsegélyező pénztárak
A civil szerveződések sajátos formái az önsegélyező pénztárak, amelyek közül többen évszázados múltú "családfával" dicsekedhetnek, míg mások – egyesületként – már a törvény megjelenése előtt megkezdték működésüket.
Czöndör Gyula, a téma szakértője kimutatta, hogy például az elsők egyike, az 1875-ben létrejött Vasúti Alkalmazottak Rudolf Segélyegyesülete viszonylag rövid idő után 85 ezer tagot számlált, az egy évvel később alakult Vasutas Segélyező Egyesület taglétszáma pedig elérte a 100 ezret. A nevesebb elődök közé tartozik az ugyancsak az 1800-as évek végén alakult Bányász Segélyegylet, vagy – már a közelmúltból – a Matáv Önsegélyező Egyesület, amely alapítását 1991-ből jegyzi.
Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak egyik típusát jelentő önsegélyező pénztárak létrehozásának alapvető célja az – mint elemzésében a szakértő írja –, hogy tagjaikat szükség esetén segítsék, segélyben részesítsék, és hozzájáruljanak szociális biztonságukhoz. A folyósított segélyek kiegészítik a társadalombiztosítási és más szociális ellátásokat.
Az önsegélyező pénztárak célja, tevékenysége lényegesen sokrétűbb a más pénztártípusokénál. A keresetveszteségek miatti támogatások kiterjednek például a munkanélkülivé, a megváltozott munkaképességűvé válás esetére, de számíthatnak a segítségre azok is, akik szülés, betegápolás, tartós táppénz miatt kerülnek nehéz helyzetbe. A sorban ott vannak a szociális jellegű gyermeknevelési, lakásfenntartási támogatások, átmeneti segélyezések, de bajaikban a pénztártagok és hozzátartozóik számíthatnak a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök megvásárlásához nyújtott anyagi segítségre, valamint ápolási támogatásra is.
A nemes hagyományok, a rászorulók viszonylag nagy száma és a vitathatatlan előnyök ellenére az önsegélyező pénztárak lassan terjedtek el, és ma is a pénztári szektor mostohagyermekeinek számítanak. A felügyeleti hatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelte (PSZÁF) tapasztatai ugyan azt jelzik, hogy az utóbbi néhány évben megindult a lassú ütemű fejlődés, de a pénztárak száma még így is alig éri el a két tucatot, és a taglétszám 100 ezer körül mozog. A két legnagyobb pénztárban tömörül a tagság fele s a vagyon 41 százaléka.
Lassú fejlődés
Figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy ebben a szektorban mind jelentősebb szerepet kapnak a szolgáltatások finanszírozásában a tagok által fizetett tagdíjak, a munkáltatói hozzájárulások mellett. A taglétszám növekedésénél gyorsabb ütemben nő a bevétel, 2002-ben például összesen 3,4 milliárd forint tagdíj jellegű és támogatóktól származó pénz érkezett, 37 százalékkal több, mint az előző évben, és az előzetes adatok szerint 2003 mindezt túlhaladta. A bevétel mintegy 18-20 százaléka a tagoktól, 44-50 százaléka a munkáltatóktól származik.
A szolgáltatások értéke évente 3-3,5 milliárd forint körül mozog, a kiadások mintegy 40 százalékát nyugdíjazási, rokkant-nyugdíjazási segélyek, 15 százalékát munkahely-változtatásra, illetve munkanélkülijáradék-kiegészítésre nyújtott támogatások teszik ki.
Kedvezmények, ellenőrzés, biztonság
A jogszabályok lehetővé teszik, hogy a munkáltatók jelentős kedvezményekkel, illetve adó- és járulékmentesen növeljék a pénztári rendszerben, tehát "borítékon kívül" munkavállalóik jövedelmét, és az idei változások még inkább szolgálják ezt a célt. Varga Éva, a pénztárak felügyeletére hivatott Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete pénztári szakigazgatási főosztályvezetője rámutat, a különböző kasszákban történő megtakarítások előnyösek a munkavállalóknak is.
Átvállalt kötelezettségek
A tagokat illetően változatlanok például az egyéni önkéntes – nyugdíj-, egészség- és önsegélyező – pénztári befizetések személyijövedelemadó-kedvezményei. Ők saját tagdíjbefizetéseik után 30 százalék, de adóévenként legfeljebb 100 ezer forint adókedvezményt vehetnek igénybe. Azok azonban, akik 2020. január 1. előtt töltik be a jogszabály szerinti nyugdíjkorhatárt, 130 ezer forint adókedvezményben részesülnek.
Idei újdonság, hogy a különböző pénztártípusokra külön-külön vonatkozó kedvezmény kiegészült egy együttes maximális értékkel: kétféle pénztártípusba fizetett tagdíjak után immár együttesen 120, illetve 150 ezer forint a kedvezményplafon. Külön az egészségpénztárak iránti érdeklődést kívánja élénkíteni, hogy az előbbieken felül összegkorlátozás nélkül további 10 százalékot lehet jóváírni az év végén a kasszában a legalább két évre lekötött számlaegyenleg után.
Az önkéntes pénztárakról szóló törvény kimondja: bármely természetes vagy jogi személy, illetve gazdasági társaság szerződést köthet a pénztárakkal, amely szerint részben vagy egészben átvállalja alkalmazottai tagdíjfizetési kötelezettségét.
Béren kívüli juttatás
A szerződés megkötésével munkáltatói tagsági jogviszony jön létre, túl azon, hogy ez komoly béren kívüli anyagi támogatást is jelent a munkavállalóknak. Fontos szempont, hogy ilyen esetben a munkáltatóknak valamennyi, legalább 6 hónapja náluk dolgozó munkavállaló után fizetniük kell, nem kivételezhetnek egyesek javára, másokat pedig nem hagyhatnak ki a kedvezményből.
A hozzájárulás összegének is egységesnek kell lenni, amely a munkabér bizonyos százalékában vagy fix összegben jelölhető meg. (Egy kivétel mégis van: azoknak a pénztártagoknak, akik 15 éven belül érik el a nyugdíjkorhatárt, a munkáltatók a többiekénél magasabb kiegészítő nyugdíjpénztári támogatást állapíthatnak meg.)
A különböző típusú pénztárakban eltérő százalékú vagy összegű hozzájárulás fizethető. Ám ami a munkáltatóknak ezekkel kapcsolatos, az adóhivatallal és a társadalombiztosítással szembeni kedvezményeiket illeti, ezekben érdemleges változást hozott az idei esztendő.
Az adó- és járulékmentesen adható munkáltatói hozzájárulás havi összegének felső határa az érvényes minimálbér 100 százalékáról annak 130 százalékára nőtt. Ezen belül azonban nyugdíjpénztárba, vagy együttesen egészség- és önsegélyező pénztárba továbbra is csak a minimálbér 100 százaléka, azaz 53 ezer forint fizethető be havonta, adómentesen. A teljes kedvezmény kihasználásának az a feltétele, hogy a munkáltatók munkavállalóik nyugdíj-, valamint egészség- és önsegélyező pénztári tagdíjaihoz egyaránt hozzájáruljanak.
Pénztári támogatók
Varga Éva mindehhez hozzáteszi, hogy a munkáltatók a jelenlegi törvényi szabályozás szerint a magánpénztári tagdíjat 10 százalékos mértékig egészíthetik ki. Jelenleg ez azt jelenti, hogy a járulékköteles jövedelem 8 százalékát fizetik be a pénztártagok kötelezően tagdíjként a magánnyugdíjpénztárakba, s a munkáltatók, vagy maguk a tagok ezt 10 százalékra egészíthetik ki. Az is lényeges, míg a munkáltatói tagdíj-kiegészítések adó- és járulékmentesek, a tagok oldaláról nem minősülnek jövedelemnek, tehát semmilyen anyagi vonzatuk nincs, ezzel az egyéni számlák növekszenek. Ha pedig a tagdíj kiegészítését a pénztártag vállalja, a befizetett összeg után – változatlanul – 30 százalék adókedvezményt vehet igénybe.
A törvényalkotók néhány más, a különböző pénztártípusokra egyaránt érvényes előírást is megfogalmaztak. Ilyen például, hogy a pénztáraknak úgynevezett támogatói is lehetnek, természetes vagy jogi személyek, munkavállalók vagy munkáltatók, akik ellentételezés nélkül nyújthatnak szolgáltatást, alkalmanként vagy rendszeres, pénzbeli vagy más formában, és meghatározhatják a támogatás formáit. Egységesen érvényes valamennyi formára az is, hogy a PSZÁF jogosult a szervezetek rendszeres ellenőrzésére.
Helyszíni vizsgálódás
A szakemberek bekérhetik átvizsgálásra a pénztárak dokumentációit, és helyszíni ellenőrzéseket is végeznek. Ezt rendszeresen meg is teszik. Döntően ezzel magyarázható, hogy a pénztári szektorban az elmúlt években visszaélésekről nem lehetett hallani. A tagság – és a munkáltatók – pénzének biztonságát szolgálja az is, hogy a törvény a pénztáraknak nyilvános beszámolási kötelezettséget ír elő, azonkívül a pénztártagok évenként kapnak elszámolást egyéni számláikról.
Az más kérdés, hogy azokat többnyire rutinszerűen azonnal beteszik az egyéb számlák közé. Holott, a főosztályvezető szerint érdemes azokat alaposan áttanulmányozni, és alkalmasint összevetni a munkáltatótól kapott és a tagdíj levonását tartalmazó igazolással, vagy akár más hasonló pénztárak kimutatásaival. Nemcsak a létszám- és vagyoni adatok vallanak ugyanis a gazdálkodásról, hanem a hozamok is. Azok, akik netalán elégedetlenek lennének ez utóbbiakkal, megtehetik, hogy másik pénztárt választanak.
A létszámadatok arról tanúskodnak, hogy a 2002-es visszaesés után tavaly megnőtt a magánnyugdíjpénztárakba belépők száma. Varga Éva szerint a szokatlan hullámzás azzal magyarázható, hogy egy törvénymódosítás nyomán 2002. január 1-jétől megszűnt a pályakezdők kötelező belépése a magánnyugdíjpénztárakba, a fiatalok választhattak, hogy a társadalombiztosítási vagy a vegyes nyugdíjrendszerbe kívánnak tartozni, és sokan az előbbi mellett döntöttek.
Befektetett forintok
Mint ismeretes, 1998-ban az addigi úgynevezett felosztó-kirovó nyugdíjrendszert egy, az öngondoskodáson alapuló, többpillérű úgynevezett tőkefedezeti rendszer váltotta fel. Megmaradt az első pillér, a társadalombiztosítástól származó öregkori nyugdíj rendszere, amelyben a nyugdíj nagysága a ledolgozott munkaévek és az átlagkereset függvénye, de belépett a magán-nyugdíjpénztári rendszer, ahová kötelezően csatlakozni kellett a pályakezdőknek. A nyugdíjrendszer harmadik pillérét jelentő önkéntes nyugdíjpénztárakba való belépésről a munkavállalók szabadon dönthetnek.
A második pillér esetében a befizetések nagysága a bruttó jövedelemtől, a majdani járadék összege a befizetésektől, illetve a pénztárak által realizált hozamtól függ, és tőkefedezeti módon nyújt szolgáltatásokat. Ez azt jelenti, hogy a pénztártagok egyéni számlájára kerülő befizetéseket a pénztár befekteti, és az elért hozamot jóváírja a számlájukon. Nos, e második rendszerbe való belépési kötelezőséget szüntette meg a 2001. végi törvénymódosítás, és állította vissza 2003-ra egy másik. S hogy ne csorbuljon a joga azoknak a fiataloknak, akik a két időpont között töltötték pályakezdő éveiket, a múlt esztendő végéig választhattak a két lehetőség közül.
Pályakezdő vállalkozók
A köznyelv gyakran nevezi a pénztárakat – olykor felületességből vagy a pontos ismeretek hiánya miatt – egységesen önkéntes pénztáraknak. Mennyiben jogos ez az egyszerűsítés, miként látja a PSZÁF főosztályvezetője?
A magánnyugdíjpénztárak nem önkéntesek, a pályakezdőknek ugyanis a törvény értelmében azok valamelyikébe be kell lépniük. A magánnyugdíj a kötelező állami nyugdíjrendszer része, második pillére. Az önkéntesség eleme azonban fellelhető oly módon, hogy a munkáltató vagy a munkavállaló a tagdíjat kiegészítheti, azaz a tagdíjat "önkéntesen" növelheti.
Az önkéntes nyugdíjpénztárakba, illetve az egészség- és önsegélyező pénztárakba valóban önkéntes a belépés. Ezek esetében a kötelezőség annyiban jelenik meg, hogy ha a munkáltatók vállalják dolgozóik tagdíjának befizetését vagy kiegészítését, azt valamennyi munkavállalójukra érvényesen tehetik meg. Az önkéntesség azt jelenti, hogy a dolgozók saját elhatározásukból – például a nyugdíjcélú megtakarításaikat gyarapítva – lépnek be és fizetnek tagdíjat egy – vagy éppen több – pénztárba. Ezt a lehetőséget semmi sem akadályozza, míg a magánpénztárak esetében kizárja a törvény.
A jogszabály a pályakezdők magánpénztári belépési kötelezettségét nemcsak a hagyományos munkavállalási formákban tevékenykedőkre, hanem a pályájukat vállalkozóként kezdőkre is előírja. Az ő felelősségük nagyobb, mint az állományban lévőké, mert náluk nincs munkaadó, aki a törvény betartásán túl arra is gondol, hogy egyszer a fiatalok is megöregednek, és valamiből akkor is meg kell élniük.
Előnyök a cégeknek és a dolgozóknak
Az elmúlt évtizedben nemcsak önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak alakultak, hanem az azokat összefogó, az érdekeiket képviselő szövetségek is. Létezik a Magyar Pénztárszövetség, a Pénztárszövetségek Fóruma, illetve mindegyik pénztári területnek ágazati szövetsége is működik. Ez utóbbiak egyike az Egészségpénztárak Országos Szövetsége (EPOSZ). Elnöke Bolvári László, aki egyben az egyik legnagyobb egészségpénztár, a Vitamin alapító tagja, ügyvezetője is.
Alapos tájékozódás
Bolvári Lászlónak kész válasza van arra, hogy a munkáltatóknak és a munkavállalóknak mit tanácsolna, ha belépési szándékkal a szóba jöhető pénztárak iránt érdeklődnének. Először is annak nézne utána, hogy a nyilvántartásokban szereplő pénztárak milyen munkáltatói, alapítói háttérrel rendelkeznek. A nagy létszámúak, a tőkeerős, több éve működő pénztárak iránt érthetően nagyobb a bizalom. (Megnézné azt is, hogy mikor alapították, mekkora a működési levonásuk és az éves hozamuk.)
A tájékozódást megkönnyíti, hogy a pénztárak többségének ma már saját honlapja van az interneten, ahol megtalálhatók a legszükségesebb információk. Az elnök ezt követően megkeresné a PSZÁF honlapját, megnyitná a "Határozatok" címszót, és bepötyögné az illető pénztár nevét. Azonnal kiderülne, hogy miről számolnak be a felügyeleti vizsgálatok, s mit kifogásoltak a munkájukban.
A pénztár kiválasztása azonban történhet ismeretség, személyes kapcsolatok vagy éppen szimpátia alapján is. A kellően alapos tájékozódást és megfontolt választást követően a munkavállalónak – Bolvári László szerint – mindenképpen érdemes belépnie valamely pénztárba. Természetesen fontos, hogy a munkavállaló e kérdésről konzultáljon a szakszervezettel és az üzemi tanáccsal, egy új gondoskodási forma bevezetéséről ugyanis a munkáltatók általában egyeztetni szoktak az érdekképviseletekkel. Természetesen arról is szót kell ejteni, hogy meghatározott összegű vagy százalékos mértékű legyen-e a hozzájárulás.
Igazságosabb forma
Az elnök szerint a pénztártagság révén megvalósuló juttatási forma a jóléti-szociális gondoskodás igazságosabb formája, mint az a bizonyos régi, amikor egy bizottság a szakszervezeti bizalmi bevonásával döntötte el, hogy ki megy nyaralni.
Bolvári László tapasztalatai szerint vannak vállalatok, ahol a munkavállalók adott keretösszegen belül választhatnak pénztártípust, másutt egységesen nyugdíj- vagy egészségpénztárba, netán mindkettőbe befizetik a munkáltatók dolgozóikat. A gyakorlat azt mutatja, hogy a cégek általában azonos pénztárba "irányítják" dolgozóikat, ugyanis egy 2500 fős vállalatnál például aligha lenne célszerű húsz pénztárba utalgatni a tagdíjakat. Így is akadnak mindenütt néhányan, akik "kilógnak" a sorból, de végül is ennek a megoldásnak sincs semmi akadálya.
Az azonos pénztár választásának mindamellett az az előnye is megvan, hogy a pénztár tagjai – és rajtuk keresztül a munkáltató – jobban figyelemmel kísérhetik pénzük sorsát. A pénztárak működését ugyanis közgyűlés irányítja, és 2500 tag után – az adott pénztár alapszabályától függően – már jelentős számú küldöttet lehet delegálni, akik közvetlenül szemmel követhetik a pénztár működését.
Előtérben a prevenció
Tagpénztárai tevékenységét az EPOSZ is igyekszik figyelemmel kísérni, ezért is üdvözölte, hogy az egészségpénztári szolgáltatásokra vonatkozó eddigi PSZÁF-ajánlásokat december 17-én kormányrendelet váltotta fel. Ez tételesen előírja, hogy a jövőben milyen szolgáltatásokat nyújthatnak tagjaiknak a pénztárak, és milyeneket nem. Az elvek kidolgozásába a jogszabályalkotók a pénztárak képviselőit, az EPOSZ-t is bevonták. Számos javaslatukat megfogadták, mások nem egészen az elképzeléseik szerint öltöttek formát.
A rekreációs és gyógyüdülés tekintetében például a pénztárak eddig meglehetősen eltérő gyakorlatot alkalmaztak. A kormányrendelet most kimondja, hogy a pénztártagok aktuális egyéniszámla-egyenlegük 50 százalékos mértékéig, de naptári évenként 150 ezer forint összegben vehetnek igénybe rekreációs és gyógyüdülési szolgáltatást. A rendelet egyértelmű pozitívuma – Bolvári László szerint –, hogy az idei esztendőtől a prevenciót, a megelőzést a rendes adókedvezményen kívül külön 10 százalék adókedvezménnyel támogatja. Noha ez az előírás megteremti annak a lehetőségét, hogy a pénztárak tagjai jelentős összeget költhessenek egészségük megőrzésére, azonban a rekreációval kapcsolatban egy korlát is belép. Nevezetesen: a szolgáltatás csak wellness-szállodában vehető igénybe, ami ha így marad, "kihúzza a szőnyeget" a nehéz sorsú vállalati üdülők alól.
Az egészségpénztári hálózat viszonylag lassú fejlődése mögött számos ok meghúzódhat. Lehetséges, hogy például a munkáltatók nem eléggé informáltak, illetve szűkösek az anyagi forrásaik. De az sem kizárt, hogy mivel a nyugdíjpénztárakba beléptek a munkáltatók, az egészségpénztárakra már nem akarnak költeni.
Arra is van példa, nem is kevés, hogy ahol a munkavállalókra bízzák a nyugdíj- vagy egészségpénztár közötti döntést, ott a dolgozók az előbbit választják. Még nem tartunk ott, hogy az egészség kerüljön az élre.
Pénztárak a netenAz önkéntes és magánnyugdíjpénztárak, valamint az egészség- és önsegélyező biztosítók többsége rendelkezik saját honlappal, míg más szolgáltatók ezek tevékenységéről, ellenőrzéséről tájékoztatnak. A Magyar Pénztárszövetség (www.mpsz.org) a szervezet tagjairól, illetve a szektor működéséről kínál olvasnivalót. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete honlapján (www.pszaf.hu) többek között a statisztikai összegzésekből, elemzésekből, a negyedéves gyakorisággal összeállított jelentésekből válogathatunk. A Privátbankár (www.privatbankar.hu) honlapon, de az ORIGO, az Index és más nagyobb szolgáltatók portálján is számos információ található a témáról, illetve a piac szereplőiről |
