Napirenden a részmunka és az önfoglalkoztatás

A foglalkoztatottság jelenleg nem éri el a 60 százalékos szintet Magyarországon, miközben az EU tagállamaiban a legóvatosabb számítások szerint is legalább 63 százalékos. Ugyanakkor a fejlett országok megcélozták a 70 százalékot, amit 2010-ig kívánnak elérni. Ahhoz, hogy Magyarország idáig jusson – illetve megközelítse az uniós elvárásokat -, az elkövetkezendő 7 évben százezer új munkahelyet kellene teremteni határainkon belül.

Rugalmas átjárhatóság

A Foglalkoztatási Hivatal és az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) közösen készített tanulmányából kiderül, hogy a foglalkoztatottak több mint 86 százaléka alkalmazott, 10 százaléka egyéni vállalkozó, 4 százaléka pedig szövetkezet vagy valamilyen társas vállalkozás tagja. A legelterjedtebb a teljes munkaidős, határozatlan idejű foglalkoztatási forma (90 százalék). A határozott időre szóló munkaszerződéssel rendelkezők, illetve a részmunkaidőben dolgozók mindössze 5-5 százalékot tesznek ki.

A kormányzat szerint a foglalkoztatottság növelésének legkézenfekvőbb megoldása éppen ez utóbbi körben keresendő. Nevezetesen: mivel a teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozóknak évi százezer új munkahelyet nem lehet teremteni, ezért a részmunkaidő irányába kell terelni a munkaadókat és a munkavállalókat egyaránt. Feltételezhetően a négy-hat órás foglalkoztatás rugalmas munkaszervezéssel nem okoz termeléskiesést a munkáltatóknak, miközben a korábbiaknál sokkal több munkavállaló juthat álláshoz. A Munka Törvénykönyve módosítása ezzel összefüggésben lehetővé teszi a teljes és a részmunkaidős foglalkoztatás közötti átjárhatóságot.

Kulturális hagyományok

Ez összhangban áll azzal az uniós irányelvvel, amely szerint – a szociális partnerekkel folytatott konzultációk révén – fel kell számolni a részmunkaidős foglalkoztatás jogi, közigazgatási akadályait. Ausztriában például már most lehetséges, hogy a szülők mindegyike részmunkaidőben dolgozzon a gyerek négyéves koráig. Ezt minden további nélkül "igényelhetik", s a gyakorlat szerint a munkáltatók nem is tagadják meg tőlük. A rendelkezéshez azonban hozzátartozik az is, hogy amennyiben a részmunkaidőben dolgozó személy elvégzi ugyanazt a munkát, amit a teljes munkaidőben dolgozó kollégája, akkor a fizetése sem lehet kevesebb!

Közgazdászvélemények szerint mégsem a törvényi felhatalmazás akadályozza a részmunkaidő elterjedését hazánkban, bár vitathatatlan, hogy jogilag is meg kell teremteni e lehetőség formáját és kereteit. Elvileg a munkáltató sem jár rosszabbul, ha egy 8 órában foglalkoztatott dolgozó helyett két "4 órásat" alkalmaz. A vélemények szerint tehát sokkal inkább kulturális okai vannak a teljes munkaidőben történő foglalkoztatásnak, illetve elhelyezkedésnek. Amilyen régi hagyományai vannak Magyarországon az otthoni foglalkoztatásnak – háztáji, melléküzemág, bedolgozás -, annyira nem igénylik az emberek a 4-6 órás munkát.

Színlelt szerződések

Ezzel szemben "papíron" több munkavállalót alkalmaznak részmunkaidőben, mint a valóságban. Bár a munkaügyi ellenőrök még nem végeztek célvizsgálatot a részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatban, az országos vizsgálatok során gyakorta találkoznak színlelt szerződésekkel. Számos alkalommal kiderül ugyanis, hogy bár a munkaszerződés szerint csak fél napig köteles dolgozni az alkalmazott, mégis teljes munkaidőben foglalkoztatják. Általában a foglalkoztatott a bérét is teljes munkaidő után kapja, de természetesen nem hivatalosan, hanem zsebbe.

Az utóbbi hónapokban az "atipikus foglalkoztatás" másik fajtája, a vállalkozóként való alkalmazás tervezett korlátozása borzolta a kedélyeket. A munkáltatók riadalmát mérsékelheti valamelyest az az ígéret, hogy az érintettek – ma még vállalkozó-alkalmazottak – hamarosan egy újabb atipikus formát, az önfoglalkoztatási státust is választhatják.

A kormány ennek érdekében nemrég elkészítette és társadalmi vitára bocsátotta az önfoglalkoztatásról szóló dokumentumot. Elképzelések szerint a jogszabálytervezet – a széles körű egyeztetést követően – még az ősszel a parlament elé kerülhet, majd január elsejétől érvénybe léphet.

Vita az önfoglalkoztatásról

Remények szerint a munkáltatói és a munkavállalói szakmai érdekképviseletekkel folytatandó vitában mihamarább megszületnek azok a konkrét javaslatok, amelyek alapul szolgálhatnak a törvényjavaslat kidolgozásához. A kormányzat elképzelései szerint – a jogszabály hatálybalépését követően – a munkáltatókat érintő járulékszabályok tekintetében lényegtelenné válik, hogy a munkaadók alkalmazottként, avagy önfoglalkoztató vállalkozóként foglalkoztatják-e a ténylegesen munkaviszony szerint tevékenykedő dolgozókat: a társadalombiztosítási járulékot ugyanis a vállalkozók után is meg kell majd fizetniük. E rendszer fokozatos bevezetésére három évet szán a kabinet.

Formális függetlenség

Magyarországon az önfoglalkoztatók kimutatható aránya jelenleg 14,6 százalék, amely nagyjából megfelel az Európai Unió 14,8 százalékos átlagának. A Központi Statisztikai Hivatal munkaerő-felmérése mintegy 510 ezer – 2001-ben már csak 491 ezer – egyéni vállalkozót és nem jogi személyiségű társaságok tagjait, valamint 26 ezer segítő családtagot sorol ebbe a körbe. Hazai viszonyok közt azonban az uniós gyakorlattól különbözik az önfoglalkoztatók összetétele.

A hazai önfoglalkoztatókra az is jellemző továbbá, hogy többségük csak formálisan tekinthető függetlennek, illetve jelentős részük a kényszervállalkozói körből került ki. Másfelől viszont számos alkalmazotti viszonyt alakítottak át vállalkozóivá. Az e körbe tartozók ténylegesen ugyanolyan kötöttségekkel rendelkeznek, mint az alkalmazottak, azonban nem élvezik az e státussal járó védelmet. E dolgozók munkáltatói nem tudják vagy nem akarják megfizetni a munkajövedelem után befizetendő közterheket, jóllehet ebbe a munkavállalók – kényszerűségből vagy a rövid távú jövedelemérdekeltség okán – belenyugszanak.

Munkajogi védelem

Természetesen a magyar jog is kiterjed – általában külön jogszabályokban, speciális adózási és társadalombiztosítási szabályokkal – a nemzetközi jog által önfoglalkoztatóként meghatározott személyi körre, nevezetesen az egyéni vállalkozókra, a gazdasági társaság tevékenységében személyesen közreműködő tagokra, az őstermelőkre, valamint a szabadfoglalkozásúakra. Noha a munkavégzés alapvetően a munkajog vagy a polgári jog szabályai szerint történhet, azonban nem mindig egyértelmű, hogy egy adott tevékenység melyik szabályrendszerbe sorolandó.

Éppen ezért mindenképpen eldöntendő, hogy – a közös ismérvek alapján – definiálható-e jogszabályban az önfoglalkoztató? A munkaügyi tárca megítélése szerint – éppen az önfoglalkoztatók sokszínűsége miatt – legalább két nagy csoport megnevezése szükséges. Az egyikbe a fogalom klasszikus képviselői tartozhatnának, míg a másikba azok, akiknél – foglalkoztatásuk során – egyaránt fellelhetők a polgári jogi és a munkajogi elemek.

A munkaügyi tárca javaslata szerint ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, hogy az utóbbiak pozícióját milyen mértékben határozzák meg a vállalkozói és az alkalmazotti elemek, majd pedig ki kell alakítani az önfoglalkoztatásra vonatkozó szabályokat, illetve az önfoglalkoztatói minősítés rendszerét. Végezetül pedig megvizsgálandó kérdés, hogy az önfoglalkoztatók esetében szükséges-e védelmet szavatoló munkajogi szabályokat – felmondási védelem, a rendes szabadság garantálása stb. – megalkotni.